„Elepedünk egy kis víz után…”

2011.03.23. 08:58 :: StencingerNorbert

Élet a Doberdó lövészárkaiban – 4. rész

Megyünk, megyünk és arra gondoltunk, hogy milyen jó is lenne, ha odahaza lehetnénk… szomjasak vagyunk. Víz nincs. Elepedünk egy kis víz után, mert tikkasztó a hőség. Sehol már csak egy kis pocsolya sem” – írta a budapesti 1-es honvédeknél szolgált Rózsa Sándor a háborút követően, visszaemlékezve egy fárasztó és gyötrelmes menetelésre a Doberdó-fennsíkon. Bár az általa említett esemény 1915 októberében történt, de jól érzékelteti azt, hogy a katonáknak milyen nagy szenvedést jelentett a víz hiánya még ősszel is, hát még a tikkasztó mediterrán nyárban.

Szomját oltó baka az olasz fronton Szomját oltó baka az olasz fronton
(Balla Tibor – Pollmann Ferenc – Kürti László: A nagy háború másik arca című kötetből)

A vízhiány az egészségügyi ellátásban is gondot jelentett. Így emlékezett a doberdói segélyhelyen eltöltött szolgálatára dr. Bing Maxim, a budapesti 1. honvéd gyalogezred orvosa: „S a legnagyobb baj az, hogy nem volt vizem. A doberdói karszt iszonyú víztelensége miatt a vizet a ciszternákból kellett meríteni, de a falubelié már egészen ki volt merítve s ezért a szomszéd két kilométeres távolra fekvő helység ciszternájából kellett belőtt úton vödörben hozni.

A hadvezetés igyekezett mindent megtenni, hogy a katonák elegendő folyadékhoz jussanak a harcok alatt és azok szüneteiben, de nem minden esetben sikerült ezt biztosítani. Források és kutak az egész fennsíkon nem voltak. A Doberdó-tó vize pedig csak tisztítás után, szükségből volt iható.

A vízhiány időnként olyan méreteket öltött, hogy még a katonai tervek elkészítésénél is figyelembe vették a vízhez jutás lehetőségét. József főherceg, a Doberdót védő VII. hadtest parancsnoka így írt erről 1915 júliusában: „Lent van a Doberdó-tó, meg a Wippach, tehát van ugyan víz, de fönt az állásokban, ha minden jól megy nagy nehezen fejenként 24 órára egy fél liter vizet tudunk fölcipelni; ennek a szomjúság oltására és mosakodásra is elégnek kell lennie 30-40 fokos hőségben; emellett a szállítások közben a hordárok mindig igen nagy veszteségeket szenvednek az ellenséges tűz által. […] Ha előre visszük az állásainkat, vízdús vidékre jutunk és ugyanakkor az ellenségnek legkellemetlenebbül oldalazó lövegeit is kézre keríthetnénk és ellene fordíthatnék. Mind emellett megingathatatlanul szilárd az elhatározásom: meghátrálni, bármi történjék, nem fogunk.

Ivóvíz szállítása harcvonalunkra Ivóvíz szállítása harcvonalunkra
(Lándor Tivadar szerk.: A Nagy Háború írásban és képben. Az olasz háború című kötetből)

A helyi lakosok a harcok kezdete előtt az esővizet ciszternákba gyűjtötték össze, de ezek vízmennyisége nem volt elegendő az egyre növekvő létszámú katona ellátásra. A körültekintő ellátás ellenére gyakran volt vízhiány az állásokban és tartalékban egyaránt. Ilyenkor a honvédek igyekeztek maguk gondoskodni az ivóvízről. Rokszer Jenő a budapesti 1-es gyalogezred honvédje így emlékezik egy 1915 nyarán lezajlott vállalkozására: „Csúszva-mászva indultunk meg előre. Beletenyerelve vérbe, gazba, odatapadva, majd átmászva egy másik szörnyű emberroncshoz, szirthez. Mivé lettünk volna, ha ezeket, a halottakat, még ha olaszok is voltak undorral néztük volna!? Hisz ezek most védtek és eltakartak bennünket. Miért ne simultunk volna hozzájuk? Miért ne aknáztuk volna ki a helyzetet, s miért ne használtuk volna fel a kulacsaikban maradt vizet vagy feketekávét, amikor a mienk elfogyott s ez most a nap heve ellen s belső felindultságunk okozta tikkadtságunkra üdítő enyhet adott? Ezt csak az tudja igazán, aki maga is szomjazott valaha.

A folyadék hiánya azonban nem csak az ivóvíz mellőzését jelentette, így számolt be Hölzel Gyula az átélt borzalmakról és szenvedésekről: „a vonalat tartottuk két héten át, hol nem kaptunk étkezést, hol minden emberre egy kondérra való élelem jutott. Mosakodni elfelejtettünk, mert nem volt mivel. Férgek leptek el bennünket.” A fentebb már idézett dr. Bing Maxim orvos is többször kitért arra, hogy munkáját milyen sokszor nehezítette a víz nélkülözése. A segélyhelyen gyakran elfogyott a mosdatáshoz, sterilizáláshoz nélkülözhetetlen víz, amelyet két kilométeres távolságból pótoltak egy falusi ciszternából. De mivel ez közel féltucat segélyhelyet látott el gyakran előfordult, hogy a készlete nem volt elegendő. „Most késő délután, már nem volt víz nálam, a folytonosan szomjazó sebesültek megitták, a mosakodásra és sterilizálásban elfogyott. Nem tudtam sterilizálni, amíg a kiküldött járőr meg nem érkezett az újabb készlettel.

A súlyos vízellátási gondokra minél gyorsabban megoldást kellett találni. József főherceg 1915 augusztusában erről így írt: „már idejövetelemkor elrendeltem vízvezeték építését, ezek az összes az én kerületembe tartozó falvakat, táborokat tartalékállásokat és a szélső lövészárkokat is hívatva lesznek friss vízzel ellátni. Az állások – a Doberdó-tónak igen bővizű forrásait kihasználandó motoros szivattyúkkal lesznek ellátva. Mindez ma még csak épülőfélben van. A Vallonétól keletre fekvő Karszt-fennsík összes falvainak most épülő ciszternáiba Dutovljéből szivattyúzzák föl naponta az 5 tankvonattal messziről hozott vizet. Ez addig lesz így, még a Haidenschaft-i bő forrásokból föl tudom, nagyszabású vízművek révén a Karszt-fennsíkra vezetni az itt teljesen hiányzó vizet.

Vízvezeték kifolyó Lipánál Vízvezeték kifolyó Lipánál

A Haidenschaft melletti Hubl–forrás bekapcsolása a vízellátásba, kemény és megfeszített munka mellett is, legalább egy esztendőt vett volna igénybe. Átmeneti és gyorsabb megoldást kellett tehát keresni. A feladat az 5. hadseregnél működő Trieb ezredes által vezetett mérnöki csoportra várt, akik utasítást kaptak egy 400 köbméter vizet szolgáltató vízmű építésére.

A tervekre így emlékezett Mezei Zoltán honvéd mérnökkari alezredes, aki maga is részt vett azok elkészítésében és a későbbi vízmű katonai üzemvezetője volt: „Az említett mérnöki csoport által kidolgozott terv szerint a Haidenschaftból Reifenberg és Prvacinán keresztül vasúton Dutovlje-Skopo állomásra szállított vizet egy vízmű segítségével a harcoló csapatokhoz lehetett juttatni. Tekintve azonban, hogy ezen az arcvonalon álló erőink fokozatosan erősödtek, az eredeti terv szerinti napi 400 köbméter teljesítményűre építettük a vízművet. Mint érdekességet megemlítem, hogy itt a más frontokon sokszor eredménnyel járó varázsvesszős forráskutatások és ezek alapján végzett mélyfúrások itt nem vezettek eredményre.” A tervek alapján Dutovlje–Skopo állomásra naponta érkező 70-80 vagon vizet az erre a célra épített 400 köbméteres gyűjtőmedencékbe öntötték.

400 m<sup>3</sup>-es gyűjtőmedence Dutovlje-Skopo állomáson 400 köbméteres gyűjtőmedence Dutovlje-Skopo állomáson
(Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből)

Innen egy szivattyú segítségével felnyomták a Krajna-Vas-i gyűjtőmedencébe, ahonnan gravitációs úton jutott el a voljci-gradi tartályba. A tartályból a voljci-gradi és Skribinai segédmedencékbe, majd szivattyúk segítségével két lépcsőben a lipai szolgálati medencébe került. Innen már gravitációs úton jutott el a Lipa-Kostanjevica-Oppachiasella fővezetékbe és az ebből leágazó vezetékekbe, melyek végén voltak a kutak kiépítve, ahol vételezni lehetett a vizet.

A vezeték kiépítését a nyomvonal kijelölésével kezdték meg. A csővezetéket a sziklás, egyenetlen dolinákkal és víznyelőkkel szabdalt talajon csak kis szakaszokon lehetett süllyeszteni, így többnyire a talajra fektetették a csöveket. Voltak azonban olyan szakaszok is, elsősorban a nagyobb dolinákban, ahol kőoszlopokon vezették őket. Az építkezésen az átlagos munkáslétszám mintegy 2000 főt tett ki, melybe a mesteremberek mellett az idevezényelt orosz hadifoglyok is beletartoztak. Ide rendeltek még a munkálatok elvégzésére 10 teher, 1 személy és 1 szerelőautót valamint 50 ökrösfogatot is. „A vízvezetékeknél Mannesmann-csöveket használtunk, a betonozáshoz portlandcementet, a szükséges kavicsot és homokot a helyszínen állítottuk elő kőzúzógépekkel a mindenütt található mészkőből”- emlékezett a munkálatokra az alezredes. A kiépített fővezeték 125 mm átmérőjű volt, az elágazások pedig a kifolyók számához arányított átmérővel rendelkeztek.

A munkálatok gyorsan haladtak és a kiépített vízvezetéket 1915. szeptember 5-én avatták fel. A vízzel azonban továbbra is takarékoskodni kellett, mert a nagyszámú katonaság miatt nélkülöző lakosságot is el kellett látni, ezért fejadagot vezettek be. Naponta személyenként két, míg lovanként tizenöt liter járt a nélkülözhetetlen nedűből, amelyet az alosztályparancsnokok nyugtája ellenében lehetett vételezni. Az ellenőrzést az őrszázad katonái végezték, minden kifolyóknál kiépített kutaknál.

Ivóvízállomás az olasz hadszíntéren Ivóvízállomás az olasz hadszíntéren. Az ivóvizet automobilok segítségével szállítják a vízszegény Karszton húzódó harcvonalra
(forrás: www.allworldwars.com)

A vezetéket folyamatosan ellenőrizték és mellette telefonvonal volt lefektetve, hogy a járőrök jelenteni tudják az esetleges hibákat, sérüléseket. A megrongálódott részeket lehetőség szerint azonnal javították: kifűrészelték, és karmantyús csődarabbal helyettesítették a használhatatlan darabot. Ez az ellenséges tüzérségi támadások alatt rendkívül veszélyes és lassú volt, így gyakran előfordult, félnapig is szünetelt a frontvonal vízellátása.

A Doberdón harcoló alakulatok száma növekedett és a vasúti szállítás is egyre nagyobb gondot okozott, ezért indokolt volt a rendszer bővítése. Megépítették a Hubl–forráshoz vezető vezetékrészt, így 1916 őszére jelenősen növelni tudták a vízhozamot. Az új szakasz átadásával megváltozott az egész hálózat működése. Voltak olyan szakaszok, ahol az eredetivel ellentétes irányba folyt a víz.

A comeni vízvezeték vázlata A comeni vízvezeték vázlata
(Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből)

1916 őszén a front a Vallone-völgy és Kostanjevica között mozgott és a kiépített vezeték egy része az olaszok kezébe került. Az arcvonal változásáról a kezelőszemélyzetet mindig értesítették, így ők ennek megfelelően elzárták az ellenség kezére kerülő szakaszokat. A vezeték megépítése sokat javított a katonák vízellátásán, de így is akadtak nehézségek, melyeket a honvédek méltósággal viseltek. Erre így emlékezik Mezei Zoltán: „nehéz feladat volt a sokat szenvedő és szomjazó csapatokkal megértetni a vízzel való takarékoskodás kényszerűségét; azonban csapataink kitűnő szellemét és fegyelmét mutatja, az hogy kb. másfél évnyi parancsnokságom alatt még a legszörnyűbb Isonzó–offenzívák alatt és a pokoli melegben sem történt az őrségek és a vizet használó csapatok között komolyabb incidens.

A poszt elkészítésében nyújtott segítségéért köszönetet mondok Rózsafi Jánosnak, aki rendelkezésemre bocsátotta a témával kapcsolatos korábbi kutatási eredményeit.

„Valódi állások még nincsenek...” Élet a Doberdó lövészárkaiban 1.

„Keskeny lövészárkok vésessenek...” Élet a Doberdó lövészárkaiban 2.

A Črnci barlang Élet a Doberdó lövészárkaiban 3.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: rózsa sándor vízvezeték doberdó lövészárok mezei zoltán dr. bing maxim hölzel gyula hubl forrás Wippach

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr632763928

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: HA FOLYÓVÍZ VOLNÉK 2011.03.23. 09:35:54

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEMHa folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék,Hegyek, völgyek között zengedezve járnék.Ahol kitérülnék, virágot növelnék,Hegyek völgyek között, virágot növelnék.Leányok leszednék, bokrétába kötnék,Az ő édesiknek kalapjára tűznék.(illus...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása