Mit változtatott volna az előző esethez képest az a körülmény, hogy bár a trónörökös a sikertelen merényletet követően ezúttal is életben maradt, ám elveszítette a feleségét? Először is azt kell eldöntenünk, vajon a trón várományosának hitvese elleni gyilkos merénylet elegendő ok lehetett volna-e egy Szerbia elleni háborús fellépésre. Mielőtt habozás nélkül nemmel válaszolnánk erre a kérdésre, érdemes meggondolnunk, hogy vajon a trónörököspár meggyilkolása – vagyis ahogy a valóságban történt – tényleg elegendő ok volt-e minderre.

 Hohenberg hercegnő, Ferenc Ferdinánd hitvese

Nyilvánvalóan nem létezik olyan törvény, amely szerint a Monarchiának azért, mert trónörökösét egyik saját állampolgára (aki történetesen olyan nemzeti kisebbséghez tartozik, melynek anyanemzetével feszült viszonyban van) meggyilkolja, megtorlásul feltétlenül háborút kell indítania. 1914 nyarán sem a szarajevói merénylet miatt üzent hadat Ausztria-Magyarország Szerbiának, hanem azért, mert a merénylet állítólagos szerbiai gyökereivel kapcsolatos vizsgálatokra vonatkozó követeléseit a másik fél nem volt hajlandó maradéktalanul teljesíteni. De hát azt is tudjuk, hogy Bécsben pontosan ezt várták a szerbektől. (Olyannyira, hogy komoly fejtörést okozott annak a lehetőségnek az esetleges bekövetkezte, ha a szerb fél minden várakozás ellenére a szándékosan szigorúan megfogalmazott pontozatokat mégiscsak maradéktalanul hajlandó teljesíteni. Az osztrák-magyar döntéshozók megkönnyebbülésére, erre végül nem került sor.) Egyszóval: az a körülmény, hogy Hohenberg hercegnő rangban lényegesen alacsonyabban állt, mint trónörökös hitvese, áldozatként nem feltétlenül tette őt kevésbé alkalmassá egy fegyveres konfliktus kiprovokálásában betölthető szerepre. Mellesleg abban a lovagias (de mindenesetre a mainál jóval lovagiasabb) korban egy hölggyel szemben elkövetett merénylet alkalmasint még barbárabbnak is minősülhetett, s így ürügyként jóval súlyosabban eshetett a latba. Összefoglalva tehát: amennyiben Bécsben a trónörökös feleségének szerb összeesküvők keze által okozott halálát a belgrádi rezsimmel szembeni fegyveres leszámolásra kívánták volna felhasználni, úgy ennek valószínűleg nem lett volna több akadálya, mint a ténylegesen megtörtént merényletnek.  

Csakhogy ne feledjük el, hogy a valóságos eseményektől eltérően a trónörökös most életben van. Az ő háborúval kapcsolatos álláspontját az előzőekből már ismerjük. Kérdés azonban, vajon változtatott volna-e ezen az állásponton a felesége halála? Nos, aligha szükséges lélekbúvárnak lennünk ahhoz, hogy elképzeljük Ferenc Ferdinánd lelkiállapotát egy ilyen feltételezett helyzetben. Mindazok, akik az egykori trónörököst közelről ismerték, egyöntetűen állítják, hogy kapcsolata hitvesével egészen különösen bensőséges volt. Nagy valószínűséggel mostohaanyján kívül ő volt az egyetlen ember, akit igazán őszintén szeretett. Hogy mennyire fontos volt számára, azt mindennél ékesebben bizonyítja az a szívós és kitartó küzdelem, amit azért volt kénytelen folytatni, hogy választottját egyáltalán elvehesse. Rangon aluli házasságát – ismeretes módon – nagybátyja, Ferenc József császár-király sokáig makacsul ellenezte. Végül Ferenc Ferdinánd csak úgy kapott engedélyt Izabella főhercegnő egykori komornájának, Chotek Zsófia grófnőnek (a későbbi Hohenberg hercegnőnek) a feleségül vételére, hogy kénytelen volt lemondani születendő gyermekeik mindenfajta trónigényéről.

 Zsófia és Ferenc Ferdinánd

A szeretett lény elvesztése – ráadásul szerb merénylő keze által – bizonyosan rendkívül súlyos csapást jelentett volna Ferenc Ferdinánd számára, ami nagy valószínűség szerint komolyan próbára tehette egész korábbi békepolitikáját. Nagyon higgadt vagy éppenséggel nagyon jámbor embernek kellett volna lennie ahhoz, hogy adott esetben ne a bosszú legyen – legalább is átmenetileg – tettei vezérmotívuma. Ő pedig, ezt tudjuk, sem egyik, sem másik nem volt. Így amikor a merénylet hírére Bécsben a háború hívei határozott fellépést sürgetnek Szerbia ellen az alávaló merénylet megtorlásaként, megint csak Tisza István lesz az egyetlen, aki ezzel szemben a békés megoldást támogatja? Hova áll ebben a helyzetben a trónörökös? Vajon elképzelhető-e, hogy most azonos platformot képviseljen a magyar miniszterelnökkel? Bármekkora államférfiúi bölcsességet is tételezünk fel Ferenc Ferdinándról, most aligha valószínű, hogy gyűlölt ellenfelével, a dualizmus legkövetkezetesebb magyarországi hívével közösen védelmezzék a Szerbiával szembeni béke megőrzését, miközben felesége szerb golyótól találva fekszik a ravatalon. A valószínűség inkább amellett szól, hogy a trónörökös – eltérően a sikertelen merényletnél mondottaktól – nemcsak maga is a fegyveres leszámolás híveinek táborát erősíti, de az új helyzetben váratlanul közeledik egykori protezsáltjához, Conrad von Hötzendorf vezérkari főnökhöz, aki most is, mint évek óta mindig, a Szerbia ellen indítandó azonnali támadást szorgalmazza. Kettejük viszonya ekkorra már meglehetősen feszült: az előző évben Conradot már majdnem menesztette Ferenc Ferdinánd, sőt, már az utódját is megtalálni vélte a budapesti hadtestparancsnok, Tersztyánszky Károly személyében. Később azonban meggondolta magát, ám a vezérkari főnöki poszton esedékes személycsere az 1914-es esztendő egész első felében szinte benne volt a levegőben.

A sorozat befejező részét október 5-én, kedden adjuk közre.