Az alábbiakban olvasható a Potiorek-levél teljes szövege.
Szarajevó, 1913. május 28.
Excellenciás Uram,
E hó 22-ei keltezésű levelét, amelyet nagyon köszönök, tegnapelőtt kaptam meg a vasúti forgalom néhány napos szünetelése miatt.
Egyezem Excellenciád véleményével, hogyha nem kerül sor fegyveres összetűzésre már most, akkor fő feladatunkat abban kell látnunk, hogy módszeresen készüljünk a néhány éven belül bekövetkező nagy háborúra, amely szélsőségesen nehéz körülmények között fog folyni.
Magától értődően arra kell törekednünk, hogy a békés – jobban mondva – előkészítő időszakban elviselhető kapcsolatot teremtsünk Szerbiával.
De végzetes tévedés lenne azt hinnünk – még a kül- és belpolitikában tett legnagyobb engedmények mellett is – hogy Szerbiából megbízható barátot tudunk faragni. Amennyiben – mint az adott esetben – a jelenlegi helyzetet nem használjuk ki, hogy Szerbiát ártalmatlanná tegyük úgy, hogy közeledjen a Monarchiához kereskedelmi, vám- és katonai szerződéssel, [akkor] feltétlenül azzal kell számolnunk, hogy ez az ország – az esetleges jövőbeli háborúban – nyíltan és elkeseredetten fog ellenségeink oldalán harcolni. Azzal is számolni kell, hogy Szerbia a háborúig rendelkezésre álló időt, minden ellentétes meggyőződéssel szemben, arra fogja intenzíven használni, hogy Bosznia-Hercegovinában, Dalmáciában, Horvátországban és Dél-Magyarországon előkészítse a terepet a háború [megvívására]. Ezen illegális tevékenységek során saját eljárásaink szerb értelmiségieink és félértelmiségieink (sic!) köreinek csak elenyésző hányadában lesz sikeres, bizonyára nem döntő arányban. Elégedettek lehetünk, ha a még nagy arányban passzív falusi lakosságot továbbra is letargikus állapotban tudjuk tartani, és ha elérjük, hogy a horvát és muszlim értelmiségiek és félértelmiségiek (sic!) nem térnek át a szerbek táborába, vagyis a délszlávok dinasztia-ellenes egyesülésének eszméjére.
Véleményem szerint kormányunknak az itteni szerbséggel szemben legrövidebb időn belül ezen szabályok értelmében kellene fellépnie.
Engedékenyen kell viszonyulni a parasztsághoz, és amennyiben az lehetséges, támogatni annak gazdasági érdekeit, a legnagyobb óvatossággal és ha szükséges akkor kíméletlen szigorral [fellépni] az értelmiségiekkel és félértelmiségiekkel (sic!) szemben, akik irányában lehetséges és szükséges az engedékenység is, de semmi esetre sem azon a fokon felül, ami bizalmatlanságot és elégedetlenséget okozna a horvátok és a muszlimok körében. Mert a legfőbb elv az, és annak is kell maradnia, hogy ezen utóbbiakra támaszkodunk, vagyis, hogy az egész tartományban és a képviselőházban is horvátokkal és muszlimokkal gyakoroljuk a hatalmat, a szerb ellenzék pedig csak szükséges/elkerülhetetlen rossz.
Ezt a nézőpontot meg kell tartanunk minden alkalmazott eljárás részleteiben, ezért az Excellenciád levelében jelzett program pontjaira, amelyek a jobbágyság kötelező megváltására vonatkoznak, azt kell mondanom, hogy ezt a kérdést egyelőre függőben kell tartani. Már e kérdés felvetése is Excellenciád részéről a küldöttség legutóbbi ülésén felháborította a muszlimokat, és csökkentette a vasútra vonatkozó javaslat elfogadásának lehetőségét. Excellenciád tudja, hogy én is a jobbágyság kötelező megváltása mellett vagyok, [de csak] amint a külső válság véglegesen megoldódik. De amíg ez a megoldás elodázódik, erélyesen javasolnunk kell, hogy álljanak el ettől a lépéstől. Addig egyébként nem is lesz erre pénzünk, mert a katonai felkészülés, a vasútépítés, a beruházások és egyéb kiadások teljesen kimerítik pénzügyi lehetőségeinket.
Nem értek egyet a közeljövőben egy bölcsészettudományi és jogi egyetem megalapításával sem. Tekintet nélkül a jelentős anyagi kiadásokra, a fegyelmezetlen középiskolások mellett a nyakunkba vennénk a hasonló főiskolásokat is. Elsősorban rendbe kell szedni a középiskolásokat azzal, hogy eltávolítjuk a politizáló tanárokat, diákotthonokat létesítünk stb. Ez alatt – a galíciai példa szerint – a diákok uniformizálására is gondolok, de erről még nincs végső véleményem.
Excellenciád programjának többi pontját, mint Bosznia-Hercegovina részvételét a küldöttségekben, a nyelvi kérdés rendezését, a magasabb hivatalnoki állások betöltését hazaiakkal, a Balkán Intézet fejlesztését a legnagyobb örömmel tudom fogadni.
Természetesen ezek [megvalósítása] során nagy nehézségekkel kell megküzdenünk, különösen a magasabb tisztviselői állások betöltésénél már azért is, mert általában kevés a hazai teljes adófizető(?), és túl nagy százalék előléptetése magával vonná többségében szerb értelmiségiek [részvételét], ami a horvátok és a muszlimok elégedetlenségét váltaná ki.
A beszüntetett szerb egyesületek újraindítási kérelméről gondoskodni fogunk azzal a feltétellel, ha teljes mértékben tiszteletben tartják a törvényeket. Eközben mindenképpen figyelembe kell venni az eddigi tapasztalatokat, és esetenként kérni kell az alapszabályok módosítását. Azt, hogy ebben nem kell túlságosan messzire menni már az is kizárja, mert akiket ez érint, a miniszternél tennének panaszt.
Az Excellenciád által kért jegyzéket a folyamatban lévő, és a már befejezett politikai eljárásokról a legrövidebb időn be fogom terjeszteni. Azonban nagyon kétlem, hogy kegyelmet vagy pertörlést tudok javasolni, mert ilyet már tettem itteni tartózkodásom első évében, hogy eltüntessem az annexió utolsó maradékait. De az eredmény egyenest negatív volt, mert ebben az országban a kegyelmességet mindig a gyengeség jeleként értelmezik.
Minden nehézség és az elképzelések ellenére, amelyek az előbbiekből látszanak, mégis megtartjuk uralmunkat: de csak az eddig nem említett feltevés mellett, hogy Bosznia-Hercegovinában, Dalmáciában, Horvátországban és Dél-Magyarországon ugyanazon elvek alapján tevékenykedünk, bár mindenütt az adott, külön feltételekhez alkalmazkodva. Elsősorban ebben kell egyeznünk, azután legszükségesebb Horvátországban rendes állapotot teremteni, mert ha Zágráb elkezdene Belgrádhoz húzni – ahelyett, hogy Belgrád ellensúlyát képezné, a veszély elsőrendű lenne.
Kiváló tisztelettel Excellenciádnak, legodaadóbb [híve]: Potiorek
