Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 2. rész

1914. augusztus 12-én a Száván történt erőszakos folyamátkelést követően a kaposvári 44. közös gyalogezred 8. százada szilárdan megvetette lábát a szerb oldalon, és lehetővé vált, hogy az utászok a készültségben álló további gyalogegységeket is gyorsan áthajózzák. A pozsonyi 5/2. utászszázad a később beérkezett 5/4. utászszázaddal együtt ezután 10 evezős kompot és két kikötő hidat épített, majd rövidesen egy tábori ágyús üteget is átszállított az ellenséges partra. Az 5/2. utászszázad gyors és határozott cselekvésének az érdeme, hogy a 62. gyalogdandár augusztus 12-én 15 óra 45 perckor elfoglalta Szabácsot (Šabac - Szerbia). A város elfoglalása után az áthajózást már itt folytatták.

 A szabácsi hadihíd korabeli képeslapon

Az 5/2. utászszázad augusztus 12-én délután, majd 13-14-én evezős tagokkal dolgozva szállította a csapatokat. Az ellenséges tüzérség több esetben tűz alá vette az áthajózási helyet, igyekezett az átszállítást zavarni. A század katonái éjjelente a szerb parton biztosító szolgálatot láttak el. Augusztus 14-én délután a Száva partjára támaszkodva az egész zászlóalj részt vett a gyalogsági harcokban.

Augusztus 15-én megkezdődött a szabácsi hadihíd építése, a feladat végrehajtására hat utászszázadot rendeltek a folyóhoz. A hídverés 7 óra 30 perctől 14 óra 30 percig tartott. Az 5/2. utászszázad 42 mezőnyt, 278,88 métert épített, míg a többi századok átlag teljesítményei 53,12 és 153,70 méter között mozogtak. A század nagy teljesítménye abból is adódott, hogy parancsnoka, Jacobi Ágost százados saját kezdeményezésére a híd zárásához hiányzó mezők megépítését is elvállalta. A híd elkészültét követően a csapatok átkelése alatt a század az 5/1-es századdal felváltva hídőrséget látott el.

 A szabácsi hadihíd rajza
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Augusztus 17-én a hidat három ellenséges telitalálat érte, amely négy hídmezőnyt teljesen szétrombolt. A megrongált hídon a közlekedés megakadt, amely kritikus helyzetet idézett elő a túlparton, ugyanis ezen a napon a szerbek már a második erős ellentámadást intézték a Szabácsot megszálló csapatok ellen. A városban levő osztrák-magyar tüzérségnek fogytán volt a lőszere, és hiába kértek utánpótlást, a hidat nappal nem lehetett kijavítani, azon nem lehetett szállítani.

Ekkor már Klenakot is lőtte a szerb tüzérség, amelyet igyekeztek elhagyni az ott levő lőszeroszlopok. Az utászszázad egyik tisztjének sikerült egyet visszatartani, és a század tisztjeivel, legényeivel a lőszert pontonokba rakni, majd a heves tüzérségi tűzben a szerb partra átszállítani. Ott már az üteg üres lőszeres kocsijai várták őket. Gyors rakodást követően vitték a lőszert a tüzéreknek, akik így hathatósan tudták támogatni a gyalogságot, és az ellenséges támadás nem járt eredménnyel.

 A Szerbiai hadihelyzet 1914. augusztus 19-én a visszavonulást megelőzően
(Doromby József - Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből)

Az ide-oda hullámzó harcokat követően a hadvezetőség döntése nyomán Szabácsot augusztus 23-ról 24-re virradóra ki kellett üríteni. A visszavonulás után a 694,6 méter hosszú hadihidat augusztus 24-én fényes nappal kellett lebontani. A helyzet kilátástalansága miatt a parancsnokság a híd megmentéséről lemondott, s annak a felrobbantására és elsüllyesztésére adott parancsot. A pozsonyi utászzászlóalj tisztjei a híd megmentését becsületbeli kötelességüknek tartották. Rövid megbeszélés és egyeztetés után a kapott parancs ellenére a századok megkezdték a hadihíd lebontását, s a megmentett anyagnak a magyar partra való átszállítását. Az utászszázadok egymással is versengve végezték az emberfeletti munkát. Amikor végéhez közeledett a bontás, az 5/2. utászszázad utoljára még egyszer átkelt az ellenséges oldalra, hogy az ott állva maradt hídrész anyagát pár szétlőtt elem kivételével megmentse. Ez is sikerült.

Végeztek a bontással, amikor látták, hogy a lebontott híd helyéhez sebesült és lemaradt katonák érkeztek. Ramharter szakaszvezető és Ullrich tizedes az 5/2. századtól önként jelentkező utászokkal ismét áteveztek a túlpartra és megmentették bajtársaikat a szerb hadifogságtól. Megfeszített munkát követelt a következő két éjszaka is, amikor a parton kikötött hídanyagot ki kellett szedni a vízből és fel kellett rakni a hadi kocsikra. A pozsonyi utászok számára ezzel a mozzanattal zárult a szabácsi hadihíd felépítésének, majd lebontásának a története.