Váltás történik az olaszoknál, máshová lőnek az új posztok. 1916. április 16-17-e is viszonylag nyugodtan telik hősünk védelmi szakaszán, akit ezúttal leginkább a tábori telefon és a puskagránát működése nyűgöz le. Meg is örökíti tapasztalatait a noteszában, aminek takarót varr a dekungjában. Hajnalban József főherceg is feltűnik az árkokban, de szinte mindenki alszik, amikor elviharzik…
„Ne felejtsd el ha Isten haza segít, ezeket az urakat egyszer alaposan meg fogod vendégelni mert erre nézve vérszerződést kötöttünk. Bár már eljött volna az az idő, ugyebár édes.” A zombori Mérő Ferenc írta ezeket a sorokat feleségének egy olyan fotólapon, amit talán ő maga hívott elő és nagyított. A képen bajtársaival együtt örökít(t)ette meg magát.
A háború kitörésekor az ellenséges országok Monarchia területén tartózkodó „védképes férfiai” is gyanússá váltak, akiket el kellett távolítani a lakóhelyükről és felügyelet alá kellett vonni. Sorozatunkban ezúttal internálással kapcsolatos történetek következnek az ország egykori központi vármegyéjéből.
Hősünk számára az 1916. április 14-ei és 15-ei nap is a különböző bűzök és gázok elleni küzdelemmel kezdődik San Matinónál. Mindezeken túl az egyre közelebb kerülő és „megsturmoltatni” tervezett olasz előretolt állás mellett a saját tüzérség is állandó életveszélyt jelent. A gondviselés, avagy a szerencse és a különféle túlélési taktikák szerepe a doberdói mindennapokban.
Az 1868-ban indult, és a dualizmus korának egyik legnépszerűbb Deák-párti élclapja hetven éven keresztül, 1938-as megszűnéséig szinte folyamatosan jelent meg. Több kimagasló rajzoló dolgozott a lap számára, például Faragó József, Bér Dezső, Kóber Leó, Vadász Miklós, Major Henrik, Vértes Marcel, Mühlbeck Károly, stb. A világháború idején a lap a béke mellett foglal állást, és jellege megváltozik: korábbi népszerű figurái (Mokány Berci, Sanyarú Vendel, Spitzig Itzig, stb.) eltűnnek, humora már nem csak az úri közönséghez szól. Népszerűsége azonban egyre csökkent, 1920 után pedig lassan elvesztette olvasóközönségét.
Ebben a posztban egy Aradon készült felvételt veszünk górcső alá. Gebri Zoltán olvasónk kérdése az volt, milyen alakulatban szolgálhatott dédapja, aki a családi emlékezet szerint az aradi repteret őrizte.
1916. április 13-a nyugalmasan indul San Martinónál. Az olaszok egyre közelebb igyekeznek férkőzni az állásaikhoz, amivel önkéntesünk alakulata nem nagyon tud mit kezdeni. Délután kezdetben humorosan veszik az olaszok tüzérségi támadását, később azonban egy telitalálatot követően fordulatot vesznek az események.
Kedves Szilárd! Bizony nagyon másként van, mint ahogy sejted; aug. 2. óta én is az angyalbőrben vagyok, sőt a galíciai harcteret is megjártam…
A boldog békeidők világát idézi fel az itt bemutatott korabeli fotóalbum, amelynek fényképein az osztrák–magyar hadsereg katonáit láthatjuk viszont. Békés állóképek a Nagy Háború előtti monarchiás világból.
San Martinónál a kézigránátozás, macskázás, tüzérségi tűz, vaklárma, eltévedt találatok, állásépítés, menázsiosztás körforgásában viszonylag nyugalmasan telnek a napok. Hősünknek így van lehetősége rácsodálkozni egy-egy új fegyverre, vagy bátor katonatársára, s mindezt megörökíteni naplójában. A lövészárokélet mindennapjai 1916. április 11-12-én.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek