Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 24. rész
A piavei offenzíva idején, 1918. június 21-én már a Montello kiürítéséről, s az ehhez kapcsolódó állásváltoztatásról kap parancsot hősünk tüzér alakulata. A zárótüzet innen is le kell tudni adniuk. Az állásváltoztatás teljesen kimeríti az egyébként is betegséggel küzdő Király Ivánt. Lefekve lázas látomások gyötrik...
[1918.] június 21.
Az idő kitisztult. Ütegparancsnokunknak alkalma van a zárótűzelemeket ellenőrizni. Lanyha harci tevékenység, csupán kilenc zárótűzhullámot adunk le. Délután a csoporttól parancs jött, mely a helyzet lényeges megváltozását tette folyamatba. A parancs szövegét leírom:
„Op. 322. A nyugati Piave-part kiürítése. Tp. 415. 1918. június 21.
1. Tekintettel az általános helyzetre, a hadtestnek az eredményes Montello-csata után magasabb parancsra az előbbi védelmi szakaszokba a Piave keleti partjára kell visszamenni, éspedig a 13. és 17. hadosztály az előbbi állásaiba, 41. hadosztály pedig mint tartalék, Coneglianótól keletre. Hadosztály-parancsnokság 23-án reggeltől kezdve: Zoppe.
2. A Montello kiürítése.
a). A kiürítés 22-re és 23-ra virradóra hajtandó végre.
b). Jelenlegi első vonalak az utolsó pillanatig tartandók és az utolsó osztagokkal az egész vonalon egyidejűleg üritendők ki, hogy azáltal az átszállítási helyeknek az ellenség által való megrohanása és közvetlen tüzérségi lövetése megakadályoztassék.
c). Egyöntetűleg az egész vonalon 23-án délelőtt 3:30-kor a jelenleg első állásban visszahagyott utóvédek is visszamenetelnek és csak egy-két utójárőrt egy kézi géppuskával hagynak az állásban hátra, melyet az ellenséges nyomás szerint minél később, de legkésőbb a következő éjjel vonuljanak vissza.
d). A két éjjelen át a két ezred által rendes zavarótűz adandó a zárótűzvonal elé, egészen 1 km-ig délre.
3. Hatásos zárótűz a visszavonulás minden pillanatában leadható legyen. Az ellenséges tüzérség lehetőleg messze visszatartandó.
4. A 41. honvéd tüzérdandár ismét a 17. hadosztálynak rendeltetik alá.
Capp ezredes.”
A parancs hátlapjára a csoportparancsnokság a következő részletintézkedést írta:
„1918. június 21. délután 8 órakor. Elrendelem, hogy az 1. üteg megmarad állásában, a 4. üteg a 2. üteg állásába, a 2. 3. és 5. üteg megbeszélés szerint a ma délután szemrevételezett állásokba megy. Ez az állásváltoztatás 21-ről 22-re virradó éjjel egy szakasszal, 22-ről 23-ra egy másik szakasszal, 23-ról 24-re pedig még a régi állásban lévő lövegekkel úgy hajtandó végre, hogy az új állásba hozott szakaszok a mostani zárótűzre azonnal lőjék be magukat, valamint egyéb fontos pontokra.
Az egyes szakaszokkal egyidejűleg a jelenlegi lőszerállományból az egy szakaszra eső lőszermennyiség az új állásba szállítandó. Intézkedés történt, hogy az állásváltoztatásban résztvevő ütegek részére két-két hatosfogat, a lőszerszállításra a 2. ütegbe 6, a 3. ütegbe 10, a 4. ütegbe 4, az 5. ütegbe 5 kocsi a sötétség beálltával ott legyen.
A kiürítés után a régi zárótűzbeosztás érvényes, azaz a megfelelő számú 117-es ütegek zárótűzszakaszának déli része. Az ezredparancsnokság 23-án este a régi állásba megy.
Vígh ezredes.”
Tehát ezen parancs értelmében a 3. szakasz Búzás Sanyi vezetésével este 11 órakor átment az ütegparancsnok által délután szemrevételezett állásba. A tíz kocsi is bejött s a muníció egy részét átvitte az új állásba.
A nap folyamán leadtunk 181 lövést, állomány: 1250. Lázam enyhült. Az éjszaka nyugodt.
Június 22.
Ismét kitört a tüzérségi csata, gyalogsági akciók következményeképpen. Az ellenség súlyos támadásokat intézett, de ellentámadással még mélyebben nyomjuk be vonalát. A túlsó oldalon lévő vázlat a 41. hadosztály állását tünteti fel a mai dátumon.
A 41. hadosztály csapatai által elért állások Nervesánál 1918. június 22-én, Király Iván vázlatán.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Délelőtt 9 órakor az ütegparancsnok belőtte az új állásban lévő 3. szakaszt zárótűzre és még néhány fontosabb célra. Tüzelését azonban abba kellett hagynia, mert felemelkedtek az ellenség kötött léggömbjei s a parancsnokok csak most kezdték észrevenni, hogy ezen állás tarthatatlan. Búzás bejárta a közeli terepet s kb. 600 méterrel a szakasz állása mögött, egy célszerűbb állást talált, erdőben, domboldalon. A csoportparancsnokság hosszabb vita után beleegyezését adta ezen állás elfoglalásához.
Intézkedések történtek fogatok miatt, s éppen ezért az üteg második harmada a ma éjszakára parancsolt átköltözést holnap éjszakára halasztotta, mikor is az egész üteg menendő lesz.
Délelőtt 10 órakor a második szakasz tüzelt az ellenségre. Délután 5:15-kor ugyanez a szakasz ütegre lőtt, 5:41-kor pedig az egész üteg új elemekkel munkában volt. Egyébként napközben 11 zárótűzhullámot lőttünk. Leadtunk összesen 243 lövést, állomány: 1407.
Lázam csillapodott, csak fáj a fejem, zúg, olyan gyenge vagyok. Pedig gyönyörűen süt a nap, mögöttünk a ház mellett messziről piroslik a gránátalma virága. Mégis, szép élni...
Június 23.
A 3. szakasz csak reggel 4-kor foglalta el új állását, mert a fogatok későn érkeztek be. Éppen ezért a muníciót is csak részben tudták átszállítani az új állásba. 8 órakor már belőtte magát zárótűzre és a főbb célokra. Az üteg zárótűzrayonnak a III. szekciót kapja, ugyancsak 8 órakor (O: 3065; Sz:190; T. Gr. Sr. 140; L. 3.) Délután 1:22-kor ismét változik a zárótűz. (O: 3900; Sz:190; T: 27; L:3). Szép tiszta idő. Öt zárótűzhullámot lövünk 203 lövéssel. Állomány: 1567.
Délután 10 órakor megérkeztek a fogatok; már minden készen volt, málházva, csupán fogatolni kellett s elindulni. Ütegállásunkat a 139. ezred egy szakasza foglalta el, kik az éjszakát már ott töltötték. Kívülük egy őrség maradt tőlünk, kik az el nem szállítható anyagot s a lőszert őrizték. A hold gyönyörűen világított, nappali fényben fehérlett a Salvatore, csattogtak a lószerszámok, morajlott a föld az ágyúkerekek alatt s némán, mint a kísértetek, menetelt az üteg. A lovak jól húztak, a kemény sarat az előttünk járt járművek már jól megtömték. Az ellenség sejthette, hogy nagy forgalom van ideát, mert messzehordó ütegeivel állandóan lőtte az utakat és helységeket. Mindenhova esett gránát, csak a mi csapatunkra nem. Hátborsózva siettünk át a romokban heverő, immár üres Suseganán; az út tele volt gránáttölcsérekkel. S íme: alig hagytuk el a falut, nyomunkban nagyot reccsent a gránát. Már a hold nyugatra fordult, a Salvatore északi oldala árnyékot borított ránk...
A San Salvatore várkastély 1918 elején
(Forrás: commons.wikimedia.org)
Június 24.
Hajnalban 3 óra körül értünk az új állásba. A 3. szakasz 1 órától 3 óráig zavarótüzet lőtt. Nagy nehezen megtalálták a lövegek helyét, elhelyezték őket, aztán a fogatok elmentek. Olyan álmos s kimerült voltam, hogy csak ledőltem. De abban a pillanatban kiment az álom a szememből. Néztem a csillagokat, hallgattam a szöcskék cirpelését a fákon, a lövedékek vinnyogását, üvöltését. Egyszer csak kezdett rózsaszínű lenni az ég alja, majd bíbor csíkok jöttek, mint futárok s pár percre jött Ő: Phoebus! Most ő is Mars-maszkot visel. Villogó tekintettel néz a csatamezőre, melynek közepén a zúgó Piave folyik. Az innenső oldalon a fáradtság-letargiában alvó harci csapatok s a szekerek végtelen sora, amik mentik, ami még menthető a hadianyagból. A másik oldalán a Montello, a vértől jóllakott, vértől jókedvű. Hogy mosolyog ocsmány ábrázatával, hogy köszönti urát az undok, a gyűlölt, a rettenetes, a jóllakott Montello!
Hullák, égfelé meredő, üveges szemekkel; mások: mintha aludnának. Ismét másokból csak cafatok vannak. Sebesültek, kik látták ezeket a cafatokat visszavonulni s tudják, hogy legjobb esetben a gyűlölt ellenség kezébe kerülnek, vagy még előbb: összetépi őket valami saját lövedék. Talán jobb is lesz úgy! Vagy az is lehet, hogy nem akadnak rá. Éhen hal. De előbb látnia kell, hogyan fertőzik meg sebét a rovarok. S otthon... az asszony, a gyerekek... Tüzes karikák táncolnak a szeme előtt...
Az első állásban még kószál egy-egy baka. Konzervát keres a halottaknál. Közben észreveszi, hogy a többiek elmentek, megindul ő is, amerre legegyenesebb. A híd már romokban. Levetkezik, átussza a Piavét, felkeresi századát s jelenti parancsnokának: ő is visszavonult.
Túl pedig, a meredek mögött csend van, csupán egy-egy alkohol-izű idegen kurjantás hallatszik, nem tudni honnét s egy kicsi járőr óvatosan, félénken tapogatódzik előre a sziklák között...
S a Montello, az undok, gőgös hóhér üres kevélységgel néz át, ahol a Salvatore kastély büszkén szenvedve állja az olasz tüzérség pusztító tüzét.
Felkelt a nap...
A Piavén átkelő csapatok háttérben a Montellóval
(Kókay László hagyatékából)
Kimerülten, támolyogva indultam el gyalogszerrel a mozdonyállás felé, miután előző napon ütegparancsnokomtól, Emánuel [László] főhadnagytól azt a parancsot kaptam, hogy újból vegyem át a mozdonyostiszti teendőket. Parén keresztül kiértem a coneglianói műútra, ahol még mindig óriási forgalom volt. Végtelen kocsisor szállította a részben lövedékjárta pontonokat. Keresztülmentem Coneglianón, amely már a rendes forgalom képét mutatta. Fossamerlónál utolért egy lőszeres kocsink. Felültem rá és félálomban érkeztem Capo di Soprára. Szilcz főhadnagy még ott volt. Elmentünk a gazdasági hivatalhoz Carnieluttira ebédelni. Visszatérvén, mély, üdítő álomba merültem...
A lovakat hiány nélkül visszakaptuk. Nagyon le voltak törve s rengeteg sok sebes volt közöttük, ami koromsötét éjszakák munkájának az eredménye. Nehéz és fáradságos feladat volt helyrehozni a hibákat, felüdíteni a lovakat, újból összeállítani a fogatokat, szerszámokat, járműveket javítani, patkolásokat felfrissíteni.
