„Mi is kezdtünk puskaport szagolni…”

2024.01.01. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 8. rész

1915. április elején a nyolcas huszárokat bizony leszállítják a lovakról, hiszen a háború jellege alapjaiban változott meg. Be kell bújniuk a lövészárokba, először csak gyakorlatképpen, később már gyalogsági feladatokat is kapnak. Ráadásul ez még a Kárpátokban történik, ahol a szokatlan körülmények mellett az időjárás is megnehezíti az életüket. 1915. május 9-én aztán a 31. gyaloghadosztállyal együtt újra vonatra szállnak kapitány Forster huszárjai, hogy részt vegyenek egységük támadásában, amely során a gorlicei áttörést követően visszavonuló cári orosz hadsereg alakulatait üldözik.

 

Egy ilyen ide-oda tologatás közben Patakujfalura kerültünk. (Kis rutén község a Fenyves-völgy és az uzsoki út mellett a front mögött) Nagy volt az öröm, hogy ismét fedél alá, jó szállásba jutottunk. Másnap nagyszerűen kipihenve ébredtem. Elmentem századom után nézni. Századvezető őrmesterem, Vőneki egy rutén öreg asszonyt vezetett elő, egy fiatal, de nem kimondottan szép és tiszta leányzóval. Azt panaszolták, hogy a leányt az éjszaka 11 katona megtámadta és pedig egy szolgálatban levő altiszt vezetése alatt. Én jól ismervén a dörgést, megkérdeztem, vajon megismerné-e a leány az éjszakai támadókat. Ő igennel válaszolt. Erre előállítottam a szakácsokat, a tiszti legényeket (köztük Benes alezredesnek legényét, ki bécsi fiú volt), a századsusztert és a sneidert. Sejtettem, hogy e pihent társaság volt a tettes. A leány persze ráismert mindegyikre. Az öregasszonyt és a leányt, miután egy bizonyos pénzösszeget adtam nekik (láthatóan megelégedettek voltak a kártérítéssel) elbocsájtottam. Az emberek bevallottak mindent és bizony rávallottak a »vezér«-re is, az éjjeli inspekciós káplárra. Kihallgatásra rendeltem őket, szemük elé tártam tettük aljasságát és azt, hogy ez a bűn — eltekintve attól, hogy saját országunkban történt — miután ellenség előtt vagyunk, a statáriális bíróság elé tartozik. Ha átadom az ügyet a hadosztálybíróságnak, az bizony halálra ítéli őket. Megkegyelmeztem azzal, hogy hiszen lesz alkalmuk hősi halált halni, így nem egészen a szabály szerint, de — gondolom, igazságosan — a legényeket 25¬–25, az inspekcióst (mivel ő sarzsi volt) 30 botra ítéltem. Parancsomra Orsich gróf hajttatta végre az ítéletet. Maga a »végrehajtó közeg« Magyar őrmester volt. A »porciók« kiosztása távollétemben történt, csak annyit láttam, hogy amint az egyik delikvens kilépett a »tett színhelyéről«, nagyon emelgette két öklét a magasságos ég felé. Nem is a bot fájt annyira, mint a szégyen. Később jelentette nekem Orsich, hogy mind némán tűrte Magyar őrmesternek bizony nem gyöngéden alkalmazott vesszőit, csak a bécsi puha sváb ordított torkaszakadtából. Másnap kihallgatáson megköszönték a büntetést, belátták nagy bűnösségüket és hogy a haláltól mentettem meg őket. Mondhatom, nem is fordult elő századomnál többé az egész háború alatt ilyesmi, de még egy idegen szalmaszál sem veszett el huszárjaim keze alatt. Mikor pár nap múlva lóra ültünk, láttam, hogy egyik másik még keservesen vakaródzott a nyeregben.

Április elején parancsot kaptunk, hogy lovaink hátrahagyásával gyalog Malomrét felé masírozzunk. Egyesültünk a másik három századdal. Báró Lüttkendorf altábornagy gyakorlatoztatott és lövészárkokat ásatott velünk. Először halálosan meg voltunk bántva. Másképpen képzeltük magunknak a háborút, de bizony később beláttuk a gyakorlatok nagy hasznát.

Április 2-án négy századból álló ezredünk a Malom-rét fölött lévő Stinka magaslatra került állásba. Balra tőlünk molináriak, jobbra egy vadászzászlóalj volt s egy század a közös 5-ös huszároktól, gróf Pálffy Andor vezetésével, kit — szintén még a békéből — jól ismertem.

A 38. gyalogezred katonái Malomrét felett a Stinka gerincénA 38. gyalogezred katonái Malomrét felett a Stinka gerincén
(Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Budapest, 1936. Megtalálható: adt.arcanum.com)

Az egész csoport Benes alezredes parancsnoksága alatt állott, ki fáradhatatlanul dolgozott és vezette az állások építését, erősítését. Bizony akkor még nagyon kezdetlegesek voltak. Huszárjaim azonban hamar beleélték magukat az új helyzetbe, ástak, dolgoztak s az állás egész tekintélyes lett. Az oroszok ezen a helyen nem igen zavartak bennünket, állásaik messze lenn voltak a völgyben, a Stinka hegy alatt és csak elszórt puskatüzet kaptunk olykor. Ez volt az első kis kóstoló a gyalog harcokból. A legénység és tisztek hevenyészett dekungokban tanyáztak. Az idő még nagyon hűvös volt, esett a hó, az eső, de hát mindent meg lehet szokni és arra gondoltunk, hogy vitéz gyalogságunk és lovas hadosztályunk már rég túl van az ilyen csekélységen.

A 31. gyaloghadosztály védelmi vonala 1915. április 16-ánA 31. gyaloghadosztály védelmi vonala 1915. április 16-án
(Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Budapest, 1936. Megtalálható: adt.arcanum.com)

A front, kisebb-nagyobb lövöldözésektől eltekintve, ami rendesen éjjel történt, aránylag nyugodt volt. Egy éjjel rettenetes puskaropogásra (saját) ébredtünk. Hullámszerűen hallatszott a puskatűz, persze az oroszok is elkezdtek lövöldözni, de a lövések túlmentek rajtunk. A századparancsnokok, mikor látták, hogy támadásról nincs szó, járőröket küldtek ki. Ezek azután konstatálták, hogy egy ártatlan őz belefutott a drótakadályokba és ott egy kis akna fölrobbant. Ezt a sötétben muszkának nézték s erre indult meg az egész. A 4. századnak aztán őzpecsenye volt a menázsija.

Támadásra készülő osztrák–magyar csapatok a KárpátokbanTámadásra készülő osztrák–magyar csapatok a Kárpátokban
(Forrás: forward.com)

Itt voltunk május 9-ig. Állásainkat gyönyörűen kiépítettük, Goglia tábornok, az ottani frontszakasz parancsnoka, a kiváló szakember, írásbeli parancsban dicsérte meg munkánkat. Büszkék voltunk erre a parancsra, mert hisz ez volt az első tevékenységünk gyalog, de hogy így sikerült, azt fáradhatatlan parancsnokunknak, Benes ezredesnek köszönhettük.

Most egy mulatságos epizódot fogok elmondani arról, hogyan háláltam meg én szegény ezredesemnek az ő jószívűségét.

A századom állása mögött úgy 30 lépésre volt egy kis faház, valami erdőőr tanyája lehetett, egy domb mögött feküdt takarásban, ott székelt a parancsnokság (Benes, Urváry őrnagy, Sárkány Miklós fhdgy és Hegyi dr. alorvos). Nekem megengedte Benes, nem sejtvén, milyen kígyót melenget keblén, hogy én is ott háljak, tekintve századom közelségét. Első este, mikor lefeküdtünk, nem tudták szegények, hogy mi fogja érni őket. Benes, aki egész nap állásról állásra futott, még este 11 órakor is telefonált össze-vissza, rémes fáradt volt. Végre ő is ledőlhetett. Reggel, mikor kivirradt, kitűnő, mély alvásból ébredtem. Amint körülnézek, látom ám, hogy csupa sápadt, álmatlan arc vesz körül. Egyöntetűen konstatálták, hogy egész éjjel egy szemet sem aludtak — orkánszerű hortyogásomtól. Másnap este Benes vattát tett a fülébe és kendőt kötött a fejére. Ezzel akart az én koncertem ellen védekezni, de nem sikerült, mert horkolásom túldörgött mindent. Bizony kitett a kis faházból másnap és esténként huszárjaimat boldogítottam horkolásommal. Azokat aztán, kivéve a posztokat, nem bírtam fölhorkolni álmukból.

Minden éjjel el voltunk készülve az orosz támadásra, de nem történt semmi. Megközelítésünk nagyon nehéz volt. Itt maradtunk 9-ig, mikor az orosz visszavonulás megkezdődött és bevagoníroztunk Malomrétnél. Itt összetalálkoztunk az 5-ös közös huszárok egy századával, Pálffy Andor gróf parancsnoksága alatt. Csupa szürkében voltak, rendkívül irigyeltük őket, mert mi már rég lerongyolódtunk, s bizony csinos mentéink, vörösnadrágjaink sárosak, piszkosak voltak. Nem ismertek volna otthon ránk, az elegáns 8-as huszárokra. Divíziónk Benes parancsnoksága alatt menetelt. Ez alatt az idő alatt esett el Przemysl.

Május 10-től hírszerző különítményként vonultunk előre Kostelgomi — Bukpolanszki — Chirov- Szatkovce és Viskovska-Voláig. Ez az előrevonulás május 27-ig tartott.

Itt a közelünkben rémes baleset történt. Egy harminc és feles ágyúnkhoz egy szakasz huszárt — Gyárfás zászlós parancsnoksága alatt — ágyúfedezetnek rendeltek ki. A löveg kis domb mögött állt 15 lépésre. A csöve vízszintesen le volt eresztve. Egy tűzmester babrálni kezdett vele, nem sejtette, hogy töltve van s valahogy elsütötte. Rettenetes hatása volt. A lövedék az előtte levő dombba ment bele és onnan szórta a halált. Körülbelül 40 ember elpusztult és Gyárfás zászlós, aki 40 lépés közelben állt, legalább 25 gránátsplitelt kapott. De szerencsésen kiszedték belőle, megmenekült és életben maradt. Legalább is egyelőre, mert szegény nagyon peches ember volt. Egy év múlva megint megsebesült, majdnem elfogták, de akkor is sikerült megmenekülnie. Az olasz fronton aztán utolérte a végzet, a fegyverszünet előtti utolsó napon álmában érte egy telitalált gránát. Összeszedni sem lehetett szegényt, annyira szétvitte.

Vladypolig meneteltünk, június 10. körül századomat alarmirozták. Feladatom volt gyalogosan egy lükkének (vonalszakadás) a betömése. Állást kezdtem ásatni és elhelyezkedtem századommal a támadás visszaverésére. Lovaim hátul maradtak egy faluban. Éjjel ledőltem a rajvonalban, a nedves fűben, egyszerre csak valaki bemászik hevenyészett dekungomba. Felnézek, hát egy kedves, mosolygós, ismerős ábrázat üdvözölt. Egy kecskeméti jóbarátom, Wéber Aladár volt, a szomszéd 4-es huszárszázad parancsnoka. Nagyon megörültünk egymásnak, de miután lövöldözni kezdtek, visszament századához.

Wéber Aladár a háború előttWéber Aladár a háború előtt
(Forrás: Kecskeméti nagy képes naptár, 1894, 196. o. Megtalálható: adt.arcanum.com)

Másnap az oroszok visszavonultak és visszatértem divíziómhoz Vladopolba. Masírozás közben észrevették az orosz tüzérek, utánam eregettek egy csomó srapnellt, igaz, hogy nem tett kárt bennünk, de végre már nem maradtunk adósak többi bajtársainknak, mi is kezdtünk puskaport szagolni, ami azoknak rég kijutott. Divíziónkhoz visszatérve megtudtuk, hogy Fluck Béla ezredesünket dandárparancsnokká nevezték ki. Sajnos, el se tudtunk tőle búcsúzni. Benes lett az ezredparancsnok. Ekkor kezdődött rám nézve a háború legszebb epizódja.

Következő rész: „Gyönyörű szép lovas feladatok voltak ezek…”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

6 komment

Címkék: huszár gorlicei áttörés Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred kárpáti csata állásharc Benes Viktor Freiherr von Lütgendorff

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7118292105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PollmannFerenc 2024.01.01. 14:23:50

Eléggé szabadon szökdécsel a derék naplóíró az események között... Azt írja: "Ez alatt az idő alatt esett el Przemysl." De ugyanezen bekezdésben előbb, majd a következpő bekezdéseben is a május 9-10-i eseményekről ír. Nem értem, hogy kerül ide Przemysl március 22-i eleste?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.01. 16:47:21

@PollmannFerenc: Przemysl elestének az időpontját mindig bekeveri, későbbre teszi. Az előző részben is így volt már. (Ezért is tettük már bele felugróba a pontos időpontot.) Vagy neki utólag ez a másfél hónapnyi különbség nem tűnt olyan hosszú időszaknak... :)

PollmannFerenc 2024.01.01. 17:57:55

@PintérTamás: Lehet. De azért ezt a korabeli szerkesztő szóvá tehette volna a naplóírónak, mielőtt leközli a szövegét...

SőregiZoltán 2024.01.02. 11:30:00

Gyanítom, itt Forster itt Przemyśl harmadik ostromára gondolt, amivel összefüggésben történt a 31. gyaloghadosztály itt emlíettt előretörése is.

PollmannFerenc 2024.01.02. 13:16:45

@SőregiZoltán: Én is gondoltam erre, de mivel Przemysl visszafoglalása csak június 3-án sikerült, egy kicsit így is zavarban vagyok, hogy a szerző május 9-10-e körül vajon erre gondolt-e... Egyébként köztünk szólva az ember inkább várt volna "visszafoglalást", esetleg "felszabadítást", mint "elesést" emlegetni annak kapcsán, hogy az illető övvár megszűnt orosz megszállás alatt lenni...

SőregiZoltán 2024.01.03. 13:01:04

@PollmannFerenc: Hát igen, húsz év távlatából kapitány úr Forster emlékezete már valószínűleg nem követte a pontos időrendet.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása