„Akár itt, akár ott, csak a harctérre visznek...”

2022.07.11. 07:31 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 18. rész

Hősünk életében igen nagy változás áll be. Eleinte Prágában van a brassói 2-esek pótkereténél, majd eredeti ezredétől áthelyezik a nagyszebeni cs. és kir. 31. gyalogezredhez, illetve annak a pótzászlóaljához Brünnbe. Új alakulata – tisztekkel együtt – 91 főt számlál, akiket 14 különféle ezredből szedtek össze. Ezek a katonák már mind megjárták a frontot, és a gyakorlatozás során csak tessék-lássék teljesítik tisztjeik parancsait. Bármennyire is elegük van azonban a háborúból, hamarosan útnak indítják őket – ezúttal az olasz hadszíntér felé. Trieszt előtt vagoníroznak ki, majd egy Gorjansko nevű település felé veszik az irányt, Jakab pedig hamarosan megtudja, hogy mi is az a dolina, és hogy merre van a Haláldomb...

 

1916. október 27.

Ma maródit jelentettem. Az orvos adott egy napi dinsztfrájt, a szobában voltam egész nap. Találkoztam Ziger barátommal, ki ordonánc volt kint a fronton. A Broszolif-támadásban részt vett, a főhadnagy Kappelnál volt mint ordonánc. Nagyon csodálkozott, hogy még élek. Ő a lábadozóban van, mell-lövése volt.

1916. oltóber 28.

Odahaza telt az egész nap. Volt dohányfaszolás, vettem is négy pakk dohányt, egy skatulya cigarettahüvelyt, meg is töltöttem: csináltam 160 drb cigarettát, és eztet adogattam el. 10 fillér drb-ja.

1916. október 29.

Ma egy kicsikét jobb az étel. De. sorakozott az egész század. Kiválasztottak 8 embert átkölcsönözni a 31-es gyalogezredhez Brünnbe, én is ezek közt voltam; vagyis egy káplár, egy frájter és 6 baka. Elég rosszul jött a távozás. Már belenyugodtam: akár itt, akár ott, csak a harctérre visznek. A nyomor is csak egy.

1916. október 30.

A magazinból kaptunk új szereléket, és reggel 5 órakor indultunk a 31-es ezredhez Brünnbe. Személykocsiban mentünk. Útközben kártyáztunk – ferblit; nyertem 8 koronát. Du. 3 órakor érkeztünk meg az ezredhez; a Konigszfeld városrészletben volt a kaszárnya. Itt fölvettek, kaptunk ebédet és faszolást. Elég nyomorúságos itt is minden. Írtam anyámnak egy tábori lapot Kolozsvárra.

A császári és királyi 31. gyalogezred által kiadott, a seregtest egyik 19. századi ütközetét ábrázoló képeslap A császári és királyi 31. gyalogezred által kiadott, a seregtest egyik 19. századi ütközetét ábrázoló képeslap (Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1916. október 31.

Egy nagy üres szobába rámoltak be. A szolgálatvezető mondta, majd még jőnek más ezredektől is, míg kitelik egy század. Ma jobb ebédet kaptunk és többet is – talán kedveznek nekünk. Még jött 8 ember a 101-es ezredtől.

1916. november 2.

Elég jól gyülekezünk minden ezredtől, már vagyunk vagy 40-en, és még jönnek... Nagy a nyomor, éhezik ez a város, el sem lehet képzelni. Följegyezni is érdemes: a becsületes szülőanya, hogy a gyermekének bírjon adni egy darab kenyeret, képes kiállni az utcasarokra és a bakáknak kínálkozni, de csakis kenyérért. Sokak és sokak voltak ilyenek, ami elég sajnos volt. Voltam a városban; elég szép város, de nem lehet semmi harapnivalót találni benne, csak jegyért. Sok a katonaság is. Írtam Sándor bának egy lapot; ugyan nem vagyok biztos benne, ha kézhez kapja. Mint ahogy hallszik, az oláhokat visszaverték és páholják nagyon.

1916. november 2.

Mink, a kombinált század mentünk lőni. Elég jól lőttem: 50 golyóból 44-et a 6 mezőbe. Csak még egy volt jobb nálamnál. Délben jó ebédünk volt, délután iskola. Voltam kinn a városban, a nyomor és az erkölcstelenség nagyon uralkodik. 9 órára hazajöttem, vagyis a káplárral voltam.

1916. november 3.

Ma is lőni voltunk, én ma nem lőttem. Nótaszóval jöttünk haza. Nagyon vegyes a társaság, minden nemzetből vagyunk egy páran. Délután iskola a szobában.

1916. november 4.

Ma kikaptuk az új fegyvereket és a fölszerelést. Délután kipróbáltuk és belőttük a 16 drb. új fegyvert. Legtöbbet én lőttem be; egy kapitány is jelen volt.

1916. november 5.

Már kifejlődtünk 85 személyre: több nem is fog jönni. Otthon voltunk egész nap, délután a városban. Korán lefeküdtem, pihentem. Nemsoká vége lesz ennek is, lesz még így sem: egy pár nap múlva megyünk ki a frontra. Több mint bizonyos, az olasz Doberdo lesz, mert ott van az ezred. Pihenek még egy pár éjszaka nyugodtan; itt nem fütyölnek a golyók.

1916. november 6.

Az egész kombinált csapat inspicírungon voltunk, egynehány elővonulást meg rohamot gyakoroltunk. Nagyon vegyes a társaság, 14 ezredből vagyunk kombinálva, vagyis 6 tiszt, 85 altiszt és legénység Van köztünk minden nemzetből a monarchia területéről. A 31-es ezred nagyobb része román, magyar meg szász, a tisztek nagyobb része magyar meg szász. Délután a fegyvereket beadtuk, csak a ruhaféle maradt; iskolával telt a nap. A kombinált csapat nem nagyon törekedett, nagyon hanyag volt. Lusta nagyobb része, talán mind az; már voltak kint a fronton és így keveset adtak a gyakorlatozásra. Az ezred tisztjeit nagyon bántotta ez, de nem tehettek róla.

Én itt igazán idegenben voltam, senki ismerős még a környezetemből sem, semmi rokon. Egészen magamba burkolózva éltem, bántott a sors. Anyám menekülve – él-e, hal-e? Én beteg, gyenge, féllábra még sánta. Ennyire kell szenvedni az életért? A boldogságért vagy a nyomorért, az a jövő titka. Egye fene, jön, aminek jönni kell. Nem szimulálok; ha kivisznek a frontra, kimegyek, ott leszek; talán hamarább vége lesz. Korán feküdtem, mint a tegnap; pihenjek, hisz úgysincs már sok idő itt a csendes tanyán. Írtam anyámnak egy tábori lapot Kolozsvárra.

1916. november 7.

Parancs volt, ma indulunk ki a frontra. Tehát megéltem ezt a napot – elég sajnos. Egész nap odahaza voltam; valami élelmet akartam beszerezni, habár pénzért is, de nincs. A társaság nagyon fegyelmezetlen volt, az ezredbeli román legénységgel össze is csaptak a rossebes bakák; volt csetepaté, három románt megsebesítettek. A hátizsákom rendbe szedtem; vettem tűt, cérnát és gombot, legyen bár ez. Este 6 órára fergáterung, kiáltja egy 101-es ezredbeli kapitány. Sorakoztunk az udvarra, fölesküdtünk a mindenekre. Az eskü után megszólal az ezred rezesbandája, kompanie mars, kiáltja a tiszt, megindul a század. Nem nagyon integettek felénk, kevés rokont és ismerőst hagytunk ott – legföljebb mint katonabajtársat. Egy kis fohász rebbent ajkamról: „az Isten vezéreljen az ő akaratja szerint, őrködjék az életem fölött, vezéreljen vissza, Isten segíts”. Ezzel a kapun kifordult a század. Rezgett a levegő a rezesbanda hangjától, ki-kihallszott egy-egy kurjantás, mi örömet vagy bánatot képviselt. Tehát megyünk az olasz frontra; 7 órakor a vonat már indult. Mink a 2-ős ezredből és a rossebesek egy csoportba tartozunk.

Katonák egy Budapest–Doberdó feliratú vasúti kocsi mellett Katonák egy Budapest–Doberdó feliratú vasúti kocsi mellett
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1916. november 8.

Mentünk egész éjjel. Egyes állomásokon állottunk meg; nem jegyzem az állomások nevét – nem is igen lehetett érdeklődni. Reggelre megérkeztünk Bécsbe, a császárvárosba; vastag füstfelleg borította az egész várost. Oly búskomor képet mutatott! A felkelő nap nagy harcot vívott a füsttel, míg valahogy legyőzte. 8 órakor megyünk tovább. Itt kaptunk reggelit – kávét, kenyeret, 10 deka szalámit. Szép vidéket hagyunk magunk után; jobb oldalon, a messzi háttérben látszanak az Alpesek magas sziklái. A vonatunk rendesen megy Baden, Bécsújhely [...] városokon keresztül. Délben ebédelünk Grazban, 1 órakor megyünk tovább Marburgnak. Késő este megérkezünk Leibokra. 11 órakor kikaptuk a vacsorát, itt maradtunk reggelig [...]. Az éjszaka nótaszó mellett telt el. Egyik legénynek volt egy tárogatója: gyönyörűszép magyar nótákat zengett vele, belesírt a levegőbe. Talán az is sírt, aki hallotta, ha magyar volt. Nagyon meghatott engem egy új darab, mit nem hallottam, mit soha nem feledhetek; azt az érzést, mi erőt vett rajtam. A tisztek is körülülték a tábortüzet, mit a vonat mellé raktunk (kitolattak minket a pályaudvarból); a tűz körül térdükre könyökölve, fejük a tenyerükben, félig csukott szemmel bámulták a tüzet. Hol ez könnyezett, hol az; beszéddel nem zavarták a hangszer mélabús hangját. Ki tudja, merre, ki tudja, hol jár az a gondolat, a vágy, mikor ezt a nótát zengi:

Csendes kis legénylakáson
Az óra búcsúra int,
Kívülről zajlik az utca,
Hallszik az éljen-szó kint.

Szoríts a szívedre, édes,
Estvére másé leszek.
Estvére indul az ezred,
Estvére én is megyek.

A szövegrészlet Az Estére indul az ezred című első világháborús katonadalból származik. Szerzője Leitner Pál és Leitner László. A helyes és teljes szöveg így hangzik:

Csendes kis legénylakásban
Az óra búcsúra int,
Kívülről zajlik az utca,
Harsog az éljenszó kint.
Szoríts a szívedre édes,
Estére másé leszek,
Estére indul az ezred,
Estére én is megyek.

Este, ha leszáll az alkony,
Masíroz az ezredünk,
Csókolj meg még egyszer édes,
Ki tudja, hova megyünk.
Hallod, már fújják a kürtöt,
Hallod-e a zeneszót,
Azt mondja: előre, rajta,
Fújjátok a riadót.

Pislogó tábori tűznél
Az ezred pihenni tér,
Alszik mind, ébren a hadnagy,
Papirost, ceruzát kér.
Otthon őt valaki várja,
Úgy hallja, valaki sír,
Fejét a kezére hajtja,
És aztán csendesen ír.

Holnap, ha pirkad a hajnal,
Masíroz az ezredünk,
Csókolj meg még egyszer édes,
Ki tudja, hova megyünk.
Hallod, már fújják a kürtöt,
Hallod-e a zeneszót,
Azt mondja: előre, rajta,
Fújjátok a riadót.

Vége van az ütközetnek,
Pirosan száll le a Nap,
Kórágynál, a hadnagy mellett
Imádkozik már a pap.
Biztatja csendesen, halkan,
A hadnagy nem hallja már,
A szíve lázasan dobban,
A lelke oly messze jár.

Hallod, hogy fújják a kürtöt,
Hallod-e a zeneszót,
Azt mondja: előre, rajta,
Fújjátok a riadót.
Csöndesen leszáll az éjjel,
Megperdülnek a dobok,
Nem hallja senki, hogy otthon
Valaki halkan zokog.

Az eredti változat Sziklai József és a Diadal zenekar előadásában meghallgatható a Gramofon online oldalán egy 1915 körüli felvételen

8 órakor kikaptuk a reggelit, egy óra múlva mentünk tovább Trieszt felé. Nagyon lassan haladtunk előre egész sötétig élelem nélkül. Kis állomásokat hagytunk hátra, miket nem bírtam följegyezni. 10 órakor kaptunk ebédet és vacsorát is. Leszállunk a vonatról, megyünk gyalog; már közeleg a front, közeleg a vég. Roppant nagy a sár, enyhe az idő, esős nagyon.

1916. november 10.

Reggelre megérkeztünk a front mögé, Goreansko nevű faluba, az út mellett ütöttünk lágert. Itt még voltak, több századnak a törzse, a konyhája; itt volt a Korpskommando. Ebédre kaptunk egy konzervet főzve, ½ kenyeret, egy darabka szalámit. Eltávozni nem volt szabad sehová. Délután egy pár olasz repülő jött, de nem bántott, csendben visszament.

József főherceg a naplójában 1916. november 2-ai napnál írja, hogy „éjjel a hadseregparancsnokság által rendelkezésre bocsátott 31. ezred Gorjanskora beérkezett.” (József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. III. kötet. Olasz háború. Doberdo. Budapest, 1928. 741. oldal) Az alakulathoz pótlásként utólag csatlakozhatott a Brünnből érkező pótszázad, amelyikbe Jakab István is tartozott.

1916. november 11.

Helyt maradtunk. Sátorlap alatt aludtunk, kissé hűvös volt. Itt cseréltem egy szakáccsal bakancsot; adott egy pár új bernstürbakancsot. Ennek örültem; van új lábbelim. Elkotyoltam a faluban: csúnyául össze van lőve. Az építkezés csupa kő, nehány ház emeletes is. A falu szélén volt a templom, de nagyon magas kőépítmény; több gránáttalálat van benne. A torony is kőből van födve; nagyon régi lehet, mert igen benőtte már a moha.

Gorjansko temploma és összelőtt házai Gorjansko temploma és összelőtt házai
(Forrás: wikimedia.org)

Nem messzi tőle van a kórház, nagy vöröskereszt festve a födelére. Amint a faluban mászkálok, nyihog egy gránát, majd zsupp a falu közepébe. Irtózatos a hatása: sok a kő, nagyon szórja. Több sebesülést csinál, mint a szilánkja. Vesd el magad, szaladj! Szaladok én is, de merre? Ki a faluból; még látok itt egy nehány bakát [...]. Ekkorra jön még egy gránát, és nem kicsiny – az ágyúlövést nem lehet hallani, nagyon messziről jőnek –; ez előmbe esik le. Megfordulok – eh, mit szaladni? –, meghúzódom egy fal mögé. Még jött vagy 15 darab, a templom is leesett de még a községet is rommá tette. A kórház udvarára is esett egy gránát. Nagyon csúnya helyzetben voltam. Csak visszakerültem a tanyára a lágerba. Megvolt a vacsora, kávé és vaj.

1916. november 12.

Csak itt telt a nap, nem voltam semerre, pihentem a sátram alatt. Isten ments e pihenéstől: hideg, esős idő van, sár; nincs mit tenni magunk alá. Megette a fene.

1916. november 13.

Reggel korán beosztottak az I. MGA-hoz és kimentünk a front mögé 8 km-re egy kis fenyőerdőbe. Nem voltak nagy fenyők, de annál is öregebbek, mert a fa abban a kis földbe, ami a gyökerén volt – oly silány, alig egy maréknyi –, ebben bizony nem nőhetett nagyra. A vidékre is rá lehet mondani, a kövek országa. Útközben megzavart egy repülő, ránk dobott vagy négy bombát, de nem csinált kárt. Ebben az erdőben is voltak konyhák, ugyan kevesebb. Itt jobban pihentem; gyűjtöttem fenyőgallyat és ezen virrasztottam.

1916. november 14.

Itt telt a nap az osztagnál. Majdnem mind románok voltak, én és még egy frájter voltunk magyarok. Nekem könnyebb volt, mert én tudtam románul, de a másik nem; no, még a zugkomondant őrmester is magyar. A románok Szeben vidékéről valók. A fegyvernél mint formaister voltam, a magyar kollégám volt a 2-es számú kezelő. Itt a fegyvert megpucoltuk, a muníciót is, kaptam egy jó Stáier pisztolt.

Ez a kis erdő egy magaslaton volt, innen benéztem az Adriai-tengerre; vagy 14 km-re volt tőlünk. Nagyon sima volt ekkor; a legkisebb hullám sincs rajt’. Messzi, nagyon messzi valami hajónak a füstje látszott; innen szoktak lőni az olaszok a mi rezervánkra. Nagyon sok repülő járt; hol itt, hol ott dobják a csomagot le. A mieinkből is járnak, de gyengébben. Heveréssel telt a nap, semmi különös. Szürkületben fölpakolunk, ló nélkül megyünk előre. Úgy tíz órára megérkeztünk egy barlanghoz – „dolinához”: ez egy természet alkotta barlang volt, a teteje kilyukadt a napra, a színre – vagy 2 m-nyi a lyuk. Mellette volt egy-egy meszes vidéki, tölcsér alakú mélyedés, és ebből belyukasztottak a barlangba, hova vagy 50 betonlépcső vezetett le. A barlangban elég biztonságban voltunk a gránátoktól. Az üreg lehetett vagy 40 m magas, és voltak még szabálytalan üregek benne, hol tanyázott vagy 400 ember. Itt tüzeltünk; fa volt, hoztak este a trének. Itt csináltam magamnak egy ágyat: a kavicsot apróra törtem, ez volt a derékaljam, egy nagyobb kő meg a párnám. Írtam anyámnak egy levelezőlapot; szerettem volna írni a sorsomról, de a cenzúra ezt meg nem engedte, csakis a jót. Ez sem igazság.

Gorjansko egyik épülete, amelyben egy osztrák–magyar hadosztály parancsnoksága kapott helyet Gorjansko egyik épülete, amelyben egy osztrák–magyar hadosztály parancsnoksága kapott helyet (Forrás: Österreichische Nationalbibliothek)

1916. november 16.

Egy kissé jobb, mint hátul volt; bár száraz a helyiség. Nappal heverésztünk, ki-ki az ő helyén. Nem is volt egyéb dolgunk, kártyáztunk, meséltünk, énekeltek a románok. Volt egy Roman nevezetű káplár, ki civilben templomi kántor volt, nagyon vallásos ember. Itt egész istentiszteletet rendezett: imádkoztunk és vallásos éneket énekeltek. Az étkezést csak este kaptuk ki, reggelit, délt és vacsorát. Kimenni a dolinából nem volt szabad; nagyon belátott az olasz a tölcsérbe fönt. Csendben telt a nap.

1916. november 17.

Csak mint a tegnapi nap. Bár kipihentük magunkat, a lábam úgy is nagyon gyenge és fáj. Hogy meddig maradunk itt, azt nem tudom. Az olasz lőtt egy párat nem messzi a barlangunktól, de elég nagy ágyúkkal [...]. Egy épp a tölcsérbe esett – irtózatos egy adag –, de csak fele volt meg, tele ekrazittal. Több szilánk is esett ide e fajtából, a legkisebb is lehetett 2-3 kg-nyi ércdarab, 5 cm vastag fallal. Ez mind az ember irtózására; képzelni is iszonyodik az ember, [...] milyen hatása lehet. Rossz világot érünk ideki’. Este megjött a menázsi, kenyér és cigaretta.

1916. november 18.

Csendben telt a nap, volt egy kis légiharc. Kint jól eseget; itten hó helyett eső jön; itt tél nem lesz, van esős idő csak a tél helyett, a nyár helyett meg száraz. A faluban láttam, a lakószobák semmivel nincsenek fölszerelve melegíteni, csak egy konyhájuk van.

1916. november 19.

Ma nagy légiharc volt, sok olasz repülő jött át. Volt egy nagy, mi meg volt terhelve robbanószerrel, ez csak lassan ment, és körülötte 5-6 kisebb; gyorsan szaladgáltak ide-oda, fel-le, mint a csirkék a kotló körül. A tüzéreink is nagyon lőtték az olasz rezervát.

1916. november 20.

Ma is esős idő, a barlangban telt a nap; sokat henyélünk. Estére kiderült az ég, éjszaka kis ütközet volt. Mi is aláromban voltunk, de nem volt komolyabb baj. Egy román fiút megpofoztam, mert ellenszegült, dacára, hogy nekem volt igazam.

1916. november 21.

Szép napsütéses reggel, gyönyörűség kint lenni, élvezni a nap sugarát; nagyon drága volna ez, mert az embernek az életébe is kerülne. Úgy dél felé kimásztam a tölcsér tetejére; meghúzódom egy somfabokor mellett, innen végiggusztálom az egész terepet. Ez a helyiség ti. a Doberdó-fennsík.

Ténylegesen ekkor már döntően a Doberdó-fennsíktól keletebbre, a Komeni-fennsíkon folytak a harcok, miután a 6. isonzói csata során, 1916. augusztus 9-ről 10-re virradóra a fennsík északi részét ki kellett üríteni.

Jobbról van a bakáktól elnevezett Haláldomb; rá is fér e név, talán nincs rajta egy talpalatnyi hely, mi nem volt vértől áztatva mind olasz, mind magyar katonáktól. Az állás is látszott; lehet 1 km messzi innen és borzasztónak néz ki. Egynehány km távolságra van az Adria, csak úgy ragyog a nap fényétől.

Zsup, leesett egy kisebb gránát a tölcsér másik szélére. Bizony én sem voltam rest, becsúsztam a barlangba. Még jött egy néhány lövés. Este kiment az egész csapat kőfalból fedezéket csinálni – elég kényes munka –, hajnalban visszajöttünk. Nagyon ki voltam fáradva, de nem a dologtól; a sok izgatottságtól, és így voltak a társaim is.

1916. november 22.

Elég szép idő, ma is heverésztem egész nap. Este megjött a menázsi, írtam egy tábori lapot anyámnak, egyéb semmi különös. Este mentünk dolgozni, a múlt éjszakait folytattuk, de szomorú volt a vége: reggel felé, közel hogy eljöttünk, egy eltévedt gránát épp a kőrakásba vágódott, mit összehordtunk. Lett három sebesült és két halott; csak a kőrakás mögé voltak meghúzódva, a gránát épp rájuk esett. Az egyik súlyos sebesült épp az én fegyveremtől volt, az ötös számú. Ezeket bevittük a barlangba, a holtakat meg ott temettük el. A sebesülteket a barlangból a szanitécek továbbvitték hátra. Az emberemet Mocan Györgynek hívták, valahonnan Kolozs megyéből.

1916. november 23.

Egész nap aludtam. Este mentünk dolgozni, de nem lehetett, annyira lőtt az olasz – észrevette a munkánkat. Éjjel 12 órakor be kellett jönni.

1916. november 24.

Vargáltam a ruhát, a rongyost; kártyáztam, nyertem 11 koronát. Eléggé éhezünk, dacára, hogy van pénzem. Kaptam egy tábori lapot anyámtól; nagyon örülök, hogy kaphattam tőle levelet. Ő jól van. Kaptam pótlást a fegyverhez a sebesült helyébe. Este mentünk dolgozni. Nagyon lőtte az olasz a helyet, mégis megcsináltuk a kilövést. Reggel jöttünk vissza.

1916. november 25.

Egész nap pihentünk. Este megjött az ordonánc a főhadnaggyal vagy a parancsnokunkkal: fölkészülni, mi is megyünk vissza. Vacsora után írtam egy tábori lapot anyámnak. Nem nagyon örültünk a váltásnak, itt elég jól éreztük magunkat, de a parancs az parancs. Megérkezett a váltás, valami csehek voltak; mi fölpakoltunk és gyerünk hátra. Éjjel 2 órakor megérkeztünk egy elhagyott falucskába; más katonaság nem is volt itt, csak mink. A falucska nagyon össze volt rombolva [...]: szép nagy temploma a földre volt döntve, a házai összerombolva.

Következő rész: „Nyomor az élet; hát meddig tart ez így?”

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front katonadal Brno Jakab István Doberdó császári és királyi nagyszebeni 31 gyalogezred Gorjansko Estére indul az ezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr917880057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása