Egérfogóban

2022.05.26. 07:00 :: StencingerNorbert

A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály a Piave mentén - 1. rész

„Az alano-i medence valóságos egérfogóhoz hasonlított; hegyek vették körül a katlanban levő kiépítettlen állásainkat, szemben a Mt. Tomba tetején végig húzódó ellenséges védővonalakkal” – számolt be a hadosztálya sajátos helyzetéről Festetich Sándor százados a m. kir. székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnoka feljegyzéseiben. A medencét és annak közelében található Quero és Fener városok környékét magyar ezredek védték az 1918-as esztendő nagy részében. A napokban ezekre a tájakra fókuszál az országúti kerékpársport iránt érdeklődők figyelme, hiszen az egykori első világháborús helyszínt érinti 2022. május 26-án a Giro’d Italia mezőnye is…

 

„A vidéket szépnek nevezhetném. Egy katlan, magas hegyektől környezve, annak közepét a legrövidebb vonalban átszeli a Piave. A balparton sűrű ültetvényektől környezve, van Segusino, a jobbon alacsony kis halmon Quero, Monte Tombával éppen szemben” – olvasható József főherceg, az osztrák–magyar 6. hadsereg parancsnoka beszámolójában 1918 tavaszán a környékről, majd így folytatta a vezérezredes: „A Monte Tomba a velünk nyugatról szomszédos állások elé 2 kilométernyire kiszögelő keskeny hegygerinc. Ezekbe az állásokba, valamint a hátsó terepükbe is, egészen Queroig 4-5 kilométer mélyen beláthatott az ellenség s mind szemben, mind oldalról uralta tüzével […] A gyalogság nem talál semmi oltalmat a löveg-és aknakvető tűzzel szemben.”

A szerző a Monte Palon lövészárkaiban 2021 nyarán. Kelet felé, a kép hátterében a Monte Tomba, mögötte a Piave völgye, balra az Alanói-medence Queróval A szerző a Monte Palon lövészárkaiban 2021 nyarán. Kelet felé, a kép hátterében a Monte Tomba, mögötte a Piave völgye, balra az Alanói-medence Queróval
(Fotó: Pintér Tamás)

Ebben a szép, de veszélyes környezetben kialakított kezdetleges állások védelmét kellett átvennie a m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztálynak 1918 januárjában.

Quero környéke korabeli térképrészleten Quero környéke korabeli térképrészleten
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)

Az alakulat az Isonzó mentén 1917 őszén a Monte San Gabriele magaslat védelmében megvívott harcok után, a caporettói áttörést követő előrenyomulás végén 1918. január 3-áig Villotta–Chions–Villutta körzetben állomásozott, majd a mintegy 100 kilométerrel északabbra levő Belluno városától délnyugatra meneteltek, ahol tovább folytatták pihenőjüket egészen január 12-éig. A nyugalmas napok során a katonákat hegyi felszereléssel látták el, amely már előrevetítette, hogy nemsokára ismét állásba kerülnek. Így is történt. Január 13-án a hadosztály kötelékében harcoló m. kir. debreceni 3. és nagyváradi 4. gyalogezredek (39. gyalogdandár) felváltották az 50. gyaloghadosztály csapatait a Quero–Segusino környékén található védelmi állásban. Az alakulat kötelékébe tartozó másik két gyalogezred, a budapesti 1. és székesfehérvári 17. – a 81. gyalogdandár – pedig Marziai–Colderù–Campo S. Pietro–Marcador–Pellegai körzetében laktáborozott tovább.

Az „Egérfogó” a Monte Tombáról fényképezve, a háttérben levő település Quero Az „Egérfogó” a Monte Tombáról fényképezve, a háttérben levő település Quero
(A szerző felvétele 2021 nyarán)

A szolgálat átvétele után az idő nagy része a védelemi rendszer kiépítésével telt. Ez az itt alkalmazott harcászati eljárásokkal egyetemben jelentősen különbözött az Isonzó mentén megtapasztaltaktól. Amikor az alakulatok megkezdték az építő munkát még csak „földtúrások jelezték a védőállások helyeit”. Mivel ilyen körülmények között semmi védelemre sem számíthattak, a folyamatos ellenséges tüzérségi és légi fölény miatt már maga a kiépítés is csak nehezen ment. Emellett, ahogy a fent idézett forrásokból is kiderült, rendkívül kedvezőtlen fekvésűek voltak a védelmi vonalak, mivel a szemben álló olasz, illetve időnként őket váltó francia csapatok állásai nagyrésze a magyaroké felett helyezkedtek el, könnyű belövést biztosítva így a támadóknak. A kedvezőtlen elhelyezkedés miatt a tüzérségi támadások mellett a védők nagyon tartottak a gázbelövésektől is.

A természeti környezet azonban, ha nem is olyan nagy mértékben, mint az olaszokat, de a magyarokat is segítette. A Monte Tomba magaslatot az osztrák–magyar csapatok 1917. december 27-én elveszítették. Ezt követően a hegy és Quero település között húzódó három torrens – időszakos patakmeder – nyújtotta lehetőségeket felhasználva hozták létre a védelmet. Itt már nem összefüggő lövészárkok rendszerét építették ki, mint ahogyan tették ezt korábban, hanem a patakmedrek természetes segítségét kihasználva önálló támpontokból álló, mélységében tagolt védelmi rendszert hoztak létre.

Az osztrák–magyar védelmi rendszer Quero környékén 1918-ban Az osztrák–magyar védelmi rendszer Quero környékén 1918-ban
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)

A hadosztály által védett arcvonalat három – nyugati, középső, keleti – részre tagolták és mélységét a korábbi hadszíntereken alkalmazotthoz képest nagymértékben megnövelték. Az ellenséghez legközelebb helyezkedett el az Ornigo és Calcino torrensek medre közti területen az úgynevezett előtér állás. Az előtér állás is mélységben tagolt volt: a figyelők és a biztosító őrsök alkották. Nekik az volt a feladatuk, hogy az előretörő támadókat, vállalkozást vagy támadást optimális esetben visszaverjék, ha ez nem volt lehetséges akkor lassítsák. Ha erre az utóbbira került sor, akkor visszavonultak a tőlük 2–300 méterre hátrébb levő tábori őrsökre. Amennyiben itt sem sikerül az ellenséges csapatok feltartóztatása, akkor a tüzérségtől támogatást kérhettek piros jelzőrakétával. Ehhez azonban ki kellett üríteni a területet, nehogy a saját tűz nagy veszteségeket okozzon.

A tábori őrsök és fő védelmi vonal közé is géppuskafészkeket telepítettek különleges feladattal ellátva. Nekik kellett feltartóztatniuk a tábori őrsökön átjutott ellenséget, illetve lassítaniuk az előrenyomulást, hogy a fő védelmi vonalat alkotó támpontokat ne érje váratlanul támadás.

A fő védelmi állás a korábbi összefüggő lövészárok rendszerrel szemben megerősített támpontok sorozata volt, amelyek összehangoltan igyekeztek megakadályozni az ellenséget a védelmi rendszer áttörésében. A támpontok védelmi rendszeréhez tartoztak a speciálisan elhelyezett drótakadályok, amelyeket úgy állítottak fel, hogy az ellenséges gyalogsági támadástól védelmet nyújtsanak, de a védő katonák esetleges ellentámadását ne akadályozzák. Érdekesség, hogy a támpontok elnevezésének egy része az egykori harcok emlékét őrizte. Így volt a Piave mentén Dukla, Monte San Michele, Hudilog és Gabriele támpont. Az eddigi háborús tapasztalatokat és a környezeti tényezőket kihasználó védelmi rendszer kiépítése hosszú, kitartó és veszettségekkel járó munka volt. Nem véletlen, hogy Festetich százados is beszámol róla naplójában: „Az 1918. évi állásharcok idején az állásnak a mintaszerű kiépítése volt az ezred legnagyobb teljesítménye. Az ellenség természetesen nem hagyott nyugodtan dolgozni; úgy nappal, mint különösen éjjel tüzérségi és bombavető rajtaütésekkel, sokszor géppuska tűzzel is igen jelentékeny mértékben nehezítette meg az ezred munkáját.”

Egy támpont vázlata a hadosztály iratanyagából. A felváltó csapatok egymásnak adtak át a leírásokat az adott támpont műszaki leírásával, a támadások várható irányával, és a harcászati együttműködéssel a környező támpontokkal Egy támpont vázlata a hadosztály iratanyagából. A felváltó csapatok egymásnak adtak át a leírásokat az adott támpont műszaki leírásával, a támadások várható irányával, és a harcászati együttműködéssel a környező támpontokkal
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)

Az első vonalak kiépítése mellett gőzerővel folyt a Piave keleti partján még az olaszok által megkezdett műút befejezése is, hogy ezzel is megkönnyítsék az első vonalban levők ellátását. Az olaszok január hónapban komolyabb gyalogsági vállalkozásokat, támadásokat nem indítottak, de a nappali órákban a tüzérség folyamatosan zavarótűzzel akadályozta az építési munkálatokat, illetve a légifölényt kihasználva az alacsonyan szálló repülőgépek naponta bombázták vagy géppuskával támadták az építkező honvédeket.

A szolgálatban az első felváltásra 1918. január 31-én, illetve február 1-én került sor. Az addig állásban levő magyar királyi 3. és 4. honvéd gyalogezredet a székesfehérvári 17-esek és budapesti 1-esek váltották. Mivel 1918 tavaszán nagy veszteségeket okozó harcok nem voltak, a dandárok általában négyhetente váltották egymást az állásokban.

Egy csendes nap a Piave menti állásokban Egy csendes nap a Piave menti állásokban
(Sipos Gyula szerk.: 17-esek a világháborúban. A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezredek története., Székesfehérvár, 1938.)

1918 februárja mozgalmasabban alakult az itt szolgáló alakulatok életében, mint az azt megelőző időszak. A szemben állók több alkalommal kísérleteztek tüzérségi, illetve gyalogsági támadással a tábori őrsök elfoglalására. Sikertelenül. Egy esetben azonban, február 24-én, egy sikeres vállalkozás keretén belül sikerült visszafoglalni a Monte Tombától keletre levő 715-ös magaslati pont közelében levő ellenséges tábori őrsöt. Február 25–26-án a dandárok ismét felváltották egymást, így a védőkörleteket újra a debreceni, illetve nagyváradi honvédek foglalták el. Március 14-én a hadosztályparancsnokságot a hadifogságot is megjárt Tamássy Árpád táborszernagy vette át. Ő nem sokáig, mindössze egy hónapig vezette az alakulatot, mivel április 20-án átadta a vezetést Seide Rezső altábornagynak.

Tamássy Árpád Tamássy Árpád
(Forrás: Wikipedia)

A március rendkívül sok csapadékot hozott a térségben, aminek következtében a Piave és a folyóba torkolló patakok is megáradtak. A felduzzadt áradás elsöpört két hidat, illetve a Tegorzo patak közelében levő tábori őrsöket is hátrébb kellett vonni. Az ellenség igyekezett kihasználni a kedveztőlen időjárást, számos alkalommal – március 6-án, 8-án és 16-án – vezetett vállalkozásokat, amelyeket a védők sikeresen visszavertek. A hadosztály csapatai a védekezés mellett összesen négy alkalommal támadták az ellenséges előőrsöket, sikertelenül.

Áprilisban a szemben álló ellenséges, többnyire francia alakulatokat olaszokra cserélték, akik kevésbé voltak aktívak, mint elődiek. A hónap elején ismét egy áradási hullám vonult le a Piavén és a környező patakokon, amelynek következtében a tábori őrsöket ideiglenesen ismét hátrébb kellett vonni.

Április 16-án (egyes adatok szerint 14-én) sajnálatos esemény történt: Campo S. Pietróban felrobbant a rohamzászlóalj lőszerraktára, amelynek következtében 21-en meghaltak és 72-en megsebesültek. Andrássy Gyula főhadnagy a m. kir. 1. honvéd gyalogezred rohamszázadának a tisztje egyik elszenvedője volt az esetnek. A robbanás után hat hétig kritikus állapotban volt, bal szeme világát elveszítette és egy év kórházi kezelés után térhetett haza. Az ezred emlékalbumában így írt az esetről: „Kb. 4000 mindennemű robbanóanyagból álló muníciót raktároztunk el a község szélén, egy egyedül álló kőházban, mely az út mentén feküdt. […] forró napsütéses idő volt, a lőszer mind együtt volt már a raktárban és csak a támadási parancsra vártunk. Ekkor, úgy déli egy óra körül rohanva fut hozzám egy rohamos és jelenti, hogy a raktár kigyulladt. Első gondolatom az emberek elhelyezése volt, utána egy pár megbízható emberrel rohantam a lőszerraktárhoz, a lehetetlent megpróbálni, eloltani a tüzet. […] Nem haboztunk egy pillanatig sem, őrmesterem csákánnyal beverte a raktár ajtaját, én pedig lendületet véve, be akartam önteni a vizet a begyulladt gránátokra. Ebben a pillanatban a szunnyadó tűz levegőt kapott és az egész lőszerraktár felrobbant. Engem az óriási légnyomás egy kb. 1 méter magas kőfalon keresztül dobva, mint a lomot a levegőbe repített, utána gurultam is egy jó darabot, úgyhogy mintegy 20 méter távolságban találtak rám. […] Hogy mi okozta a robbanást? Valószínűleg olasz kémek munkája lehetett, esetleg ellenséges földön levő lakosság hazafias érzése játszott össze az olasz kémekkel, ennek a nagyon fontos muníció-raktárnak a megsemmisítésénél.”

Másnap, április 17-én egy újabb változás ált be az alakulat életében. A hadosztályt alkotó két dandár közül a 81. honvéd gyalogdandár hadrendi száma 40-re változott.

Május hónap első napjaiban az olasz tüzérség aktivitása csökkent, viszont a gyalogságé növekedett. Először május 5-én egy járőrrel, három nappal később egy rohamszakasszal, majd 20-án egy rohamszázaddal támadták a feneri főörsőt, de mindössze egy foglyot sikerült ejteniük. Májusban új parancsnokot neveztek ki az alakulat élére, a csapatok vezetését Stadler István vezérőrnagy vette át.

Fener község látképe, jobbról a Monte Tomba Fener község látképe, jobbról a Monte Tomba
(Sipos Gyula szerk.: 17-esek a világháborúban. A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezredek története, Székesfehérvár, 1938.)

Ebben a hónapban a hadosztály csapatai is megkezdték az előkészületeket a hadvezetőség által tervezett hadműveletre. A felkészülés során az egyik legnagyobb nehézséget a titoktartás jelentette, mivel ebben az időszakban jelentősen megnőtt a dezertálók száma, akik a szemben álló olaszokat tájékoztatták mindenről. Ebben az időszakban két komoly változás volt a hadosztály életében: egyrészt területeket kellett kiüríteni az elkövetkezendő támadáshoz ideérkező csapatok számára, illetve a szomszédos hadosztálytól a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja átvette az Alanótól keletre fekvő védőállásokat.

A II. zászlóalj tisztikara 1918 A II. zászlóalj tisztikara 1918
(Sipos Gyula szerk.: 17-esek a világháborúban. A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezredek története. Székesfehérvár, 1938.)

Az előkészületek során egy komoly problémával kellett szembenézni, mégpedig a lóhiánnyal. A csapatok nagy részének a fogatolása hiányos volt, ami nagyban korlátozta a hadosztály mozgóképességét, ez pedig komoly gondot okozhatott egy esetleges támadó hadműveletet követő előrenyomulás során is. Mintegy 2000 darabbal volt kevesebb lova az alakulatnak a kelleténél. A viszonyokat jól jelzi, hogy mindössze 93 hátas és igavonó érkezett a hadosztályhoz, igaz iderendeltek egy autó oszlopot is.

A közelgő hadművelet sikerében nagyon bízott a hadvezetés. Szabályozták a repülőfelderítést, az előrenyomuló csapatokat követő tüzérséget, a visszavonuló csapatok számát, illetve ezredenként egy-egy üldöző századot állítottak fel.

1918 első felében a 20. honvéd gyaloghadosztálynak komoly harcokban nem kellett részt vennie, azonban egyre nagyobb gondot jelentett az ellátási nehézségek megoldása és a katonák morális állapotának fenntartása. Az utóbbira igyekeztek felkészíteni a tiszteket, hogy az elhúzódó háborúban miként motiválják a rájuk bízott katonákat, illetve a hátországból érkező híreket miként magyarázzák meg a legénységnek.

Quero község romjai 1918 tavaszán Quero község romjai 1918 tavaszán
(Forrás: lásd előző)

A legénység morális állapotát nagymértékben befolyásolta az egyre rosszabb ellátás. Már az is problémát jelentett, hogy miként juttassák el az ellátmányt az első vonalakba. A már többször idézett Festetich Sándor így írt erről: „Az Alano-i és Quero-i szakaszba csak Queron keresztül lehetett bejutni. Quero természetesen rommá volt lőve, utcái pedig alig 6 méter szélesek voltak. Ezeken keresztül nyomult előre éjnek idején több ezrednek az élelmezése és egyéb utánpótlása, itt jöttek be a tüzérek ágyúikkal az állásba és ebbe a tolongó menetoszlopba, a koromsötétségben, gyakran zuhogó záporban lőtt bele az ellenséges tüzérség gránátjaival.”

Az élelem szállításában fontos szerepet játszottak az öszvérek, amelyek viselkedéséről érdekes dolgot jegyzett fel a 17. honvéd gyalogezred emlékalbuma: „Különösen Queró községben volt érdekes megfigyelni őket. Az út kanyargósan vezetett s így több helyt át kellett menniük a túlsó oldalra, hogy az összelőtt házak megmaradt kőfalai mellett a lövöldözés ellen védelmet találjanak. A vezetőknek sötétben nem kellett keresniük, az állatok maguk mentek oda, sőt a veszélyes oldalon akkor sem voltak vezethetők, ha a napközbeni tüzérségi tűz minden kitaposott nyomot betemetett.” Némelyik állat félelmében olyan közel ment a falhoz, hogy attól kellett tartani, hogy lesodorja magáról rakományát.

Ha eljutott az élelem az első vonalba az sem volt túl bőséges, ahogy a székesfehérvári százados lejegyzi: „Ilyen viszonyok között dolgoztak és harcoltak az előretolt tábori őrsökben katonáink hosszú éjjeleken keresztül, hogy aztán reggel csak kávét kapjanak, délben megint kávét és este egy kis levest, egy konzervdobozzal, hozzá egy fél kenyeret.”

Az alakulatnál szolgáló málhás állatok sem voltak jobb helyzetben. Nagy szükségben az ő élelmüket a környező erdőkből igyekeztek kiegészíteni. Sok esetben bizony csak száraz falevéllel sikerült az éhségüket csillapítani, amikor pedig elhullottak, az „valóságban jótéteményt jelentett a legénységnek”.

A felmerülő számos nehézségre megoldást jelenthetett volna egy esetleges katonai siker, amiben 1918 tavaszán nagyon bízott a hadvezetés. A támadás pedig 1918. június 15-én a hajnali órákban megkezdődött.

Szólj hozzá!

Címkék: Piave magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály Quero Fener

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr617837507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása