Hegedős Károly harctéri emlékei – 6. rész

Hősünk lassanként megismerkedik bajtársaival, akik a legkülönbözőbb társadalmi háttérrel érkeztek az önkéntes iskolába. A tanulók a sok gyakorlás következtében egyre ügyesebbé válnak a lovon és az alaki gyakorlatokon egyaránt, bár a kimaradás előtti parancskiadásra felvett nem megfelelő öltözet még képes meglepetéseket okozni. Az iskolában végre elkezdődnek az ágyús foglalkozások is…

Nem tudom, az önkéntesi évem leírása folyamán szóba kerül-e minden önkéntes-társam, akivel a váradi közös tábori tüzérek iskolájában együtt voltam, éppen ezért leírom a nevüket abc sorrendben, akikre, most 32 év múlva emlékezem, hogy pár sorban jellemezzem, milyen vegyes volt az akkori társadalom, amiből az első világháború tiszt-utánpótlása, az új tartalékos tisztek kerültek ki.

1. Dr. Bodó Attila

Hadiönkéntes, akkor vagy 28-29 éves. Ügyvédjelölt, vékonypénzű sovány ember, de roppant víg, jó humorú és jóindulatú pajtás. A laktanyában rendszerint a kopott barna kincstári Waffenrock-ot meg a kék nadrágot hordja, pénztelen ember, nyugdíjas szülei vannak. Rendszerint a Sonnenfeld Guszti sárga lován longue-ol és potyog le gyakran. Gyenge lovas.

(dr. Bodnár Zoltán lásd hátul.)

2. Bulla Sándor

Hadiönk[éntes]. Körülbelül ő is 28-30 éves. Gazdag orosházi parasztemberek a szülei, ő Orosházán ügyvéd. Angol telivér hátaslóval vonult be és bőven van pénze. Hórihorgas vékony ember, elég rossz lovas és tanuló.

3. Csanády Gyurka

Csak 1915 májusában vonult be, mert ő 1896-os évjárat. Valahonnan Csíkországból jött, nagy székely, bumfordi zömök izmos fekete fiú, az érettségije után jön egyenesen katonának, egy hosszúlábú strimpflis (kesely) sárga lova van, annak a farán egy nagy farkasharapás nyoma, azóta rúgós a dög, ha a hátuljához ér valami. Gyurkáról még sok szó lesz.

 Csanády György (1895-1952), a Székely Himnusz szövegének szerzője (1921)
(Forrás: Czeigler Gusztáv – Clauser Mihály et al.: A magyar tüzér. A magyar tüzérség története Budapest, 1939)

 Csanády György a lovával
(Csanády György hagyatéka, a Haáz Rezső Múzeum tulajdona. Forrás: Liget.ro)

4. Freifeld István

Ő is hadiönkéntes. Zsidó fiú, mégpedig a még ki nem vakaródzott fajtából. Az apjának a váradi „búzapiacon” van egy korcsmája, ami most, a háborús konjunktúrára berendezkedve (no meg a váradi 100-110 tüzérönkéntesre), olyan 3-adrangú kabaré lett, kis brettlivel s hölgyecskékkel. Emiatt Freifeldből még akkor sem lehetett volna tart. tiszt, ha történetesen meg nem bukott volna a tiszti vizsgán, amint az történt, s ami után (dacára a Cserey szds-nál élvezett nagy „protekciójának” – valószínűleg nagy árat fizetett ezért) áthelyezték, mint önkéntes káplárt a gyalogsághoz. Tipikus váradi zsidó volt, a szolgálatot undorral és fitymálva látta el, nagyon buta ember volt, a legelemibb lőismereti dolgok sem mentek a fejébe.

5. Faltay Pali

Csanády Gyurkával vonult be egy időben. Róla a további 32 év folyamán gyakran lesz szó. Az önkéntes iskolában nem volt hangadó s az én közvetlen tüzérönkéntesi baráti körömhöz sem tartozott szorosan.

6. Fleischer Gyurka. Már ismertettem, róla sok szó lesz még, mindenképpen.

 Fleischer György hadiútja
(Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban. Budapest, 1941)

7. Hlatky Bandi Az apja főispán volt Váradon, nagy potentát. Bandi puha, érzékeny, feminin fiatalember. Állandóan valami betegséggel van távol, később ki is szuperáltatja magát, talán 4–5 hónapot szolgáltunk együtt. Róla is lesz később több szavam.

Hlatky Endre (1895–1957) a két háború között rádióigazgató, sajtófőnök, szerkesztő. 1940–1944 között Nagyvárad főispánja. Irodalmi mecénás, Ady Endre nagyváradi emlékhelyének kialakítója 1942-ben. - A szerk.

8. Fleischer Béla

A Fleischer Gyurka unokatestvére, talán ő a legidősebb (Robicsekkel) közöttünk, úgy 32-éves lehet, hadiönkéntes, roppant elegánsan jár, jó nevű váradi ügyvéd. Rossz lovas, egy öreg vadászló a külön hátaslova, mint a hinta, olyan járású kurtírozott fekete kanca. Velünk nem igen tart, de kedélyes cimbora.

 Fleischer Béla hadiútja
(Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban. Budapest, 1941)

9. Dr. Katona Mihály

Szalontai ügyvéd, jómódú ember, úgy 29–30 éves lehetett. A lovaglás gyenge oldala, de Bodó Attilával együtt annál nagyobb viccmeister! Kellemes, egyenes, jellemes-ember, a zsidókat meg az oláhokat nem nagyon szereti. Pelle János különösen a begyében van. A műszaki ismeretek nehezen mennek a fejébe. Mint tabut tiszteli a „richtkreis”-t, de egy kukkot nem ért belőle. Drukkmeister, fél a feleléstől.

10. Dr. Katona Mór

Egy maszatos kis zsidó ügyvéd. Rövidesen elkerült tőlünk a gyalogsághoz.

11. Király Lajos

Az 1914. októberi iskolához tartozott. Jó lovas, de a tiszti vizsgán megbukott. Technikus, államköltséges. Sokszor lelovagolta a Dongót. Egyszerűbb szülők gyereke, társaságban nem forgott.

12. Kellner Ernő

Roppant csúnya arcú, csámpás, de jófejű zsidó gyerek, hihetetlen szorgalmú, törekvő fiú. Minden tárgyat kitűnően tud, németül perfekt beszél. A lovaglást is erőltette annyira, hogy rangelső lett. Senkinek sem jó barátja, senki sem szereti, őt az nem alterálja, megy a maga útján.

13. Korbély Pali

Nem hiába jutott szegénynek a 13-as szám. 1916 őszén Rohatinnál elesett a harctéren.

 Korbély Pál halálhíre a Magyarország 1917. január 11-i számából: eszerint a román harctéren esett el

14. Magyar Attila

Ő is 1914. októberi regruta. Kitűnő lovas, akárcsak a barátja, a kis Dommersbach, akit kifelejtettem az abc sorrendben. Rövidesen kikerült a frontra, mert az önkéntes iskolában valami jellembevágót követett el.

15. Marta Joachim

Hadiönkéntes, úgy 27-28 éves lehet. Oláh fiú, valami dászkál-famíliából, törve beszél magyarul is, meg németül is. Gyűlöli a magyarokat, mert az erdélyi oláh irredentát túlságosan a szívén viseli. A váradi „Bihoreana” oláh bank tisztviselője, nem tudom, hogy sodródott közénk, saját ló nélkül felvették akkor, amikor engem.

Magas, testileg gyenge és tunya, szellemiekben korlátolt. Rövidesen elkerült a gyalogsághoz, csak azért emlékezem a nevére, mert a Dongón lovagolt longue-on, s velem barátkozott, mert én szóba álltam vele, a többi meg lemosolyogta a félszegsége miatt.

16. Dr. Molnár János

A Fleischer Béla barátja és ügyvédtársa, keresztény, jóindulatú, mosolygós hadiönkéntes, akinek már – mint ízig-vérig elpuhult civilnek – nehezére esik a „Gelenksübung”, meg a „Reitschule”. De azért csinálja.

17. Nadányi Zoltán

Ismert váradi „költő”. Persze, amint az akkor a költők, művészek és színészek körében divatos volt Váradon, antimilitarista. Csenevész, rozoga alak, pedig nem idős. Párszor szörnyen leesett a lóról, s sikerült magát gyorsan kiszuperáltatni.

(Német Ákos: lásd később.)

18. Oláry Guszti

Apró kis virgonc emberke, elsőrangú tornász és víg kedélyű fiú, a váradi Oláry csemegeüzletes fia. Abban az időben még nem volt ritka az elsőrendű kereskedés keresztény ember kezében. Kitűnő lovas, de a „Schiessanleitung”-hoz gőze sincs. Bulla Sanyinak a jó barátja és lumpoló társa, (a rossz Payor-ral) rendesen letette a tiszti vizsgát.

19. Oláry Gyula

A Guszti öccse. Az előző önkéntes-iskolában a tiszti vizsgán megbukott, közénk bekerült, mint „káplár” és ismétlő. Csendes, jóarcú fiú volt, de korlátolt, újra megbukott és kikerült a frontra, mint önkéntes.

Oláry Gyula hadiútja „A magyar tüzér”-ből

20. Papp Koriolán

1897-es, jóformán kölyök, de züllött. Oláh fiú, gazdag szülei voltak. A rossz Pajorral lumpolt és nőzött 17 éves létére. A tiszti vizsgán megbukott, mint káplár, kiment a frontra. Pompás kis saját lova volt, jó lovas volt, vakmerő lovas!

21. Dr. Pelle János

Ismert váradi oláh ügyvéd, nagyszájú és goromba! Állandóan a jogait hangoztatta. Úgynevezett „vad oláh” volt, de ezt magába fojtotta, mindössze a magyar közállapotokat ott szidta, ahol csak módját ejthette; minden korlátozás nélkül élt az összes állampolgári jogaival, mégis sérelmesnek talált mindent a románság szemszögéből. Titkon nagy pozícióról álmodott, amit „csak azért” nem sikerült neki elérnie, mert „román”! Jó fejű ember volt, jól tanult az önkéntes iskolában s vitákat provokált az egyes tárgyakból. Közepes lovas volt.

22. (rossz) Pajor Kálmán

Azért írom, hogy a „rossz” Pajor, mert volt egy „jó” Pajor Kálmán is, az oktatónk, Kdtasp. Ez a rossz Pajor egy haszontalan lump volt, még standbeli (háború előtti) bukott tiszti vizsgás önkéntes, aki már – mint önkéntes szakaszvezető – megjárta az orosz harcteret is s a harctérről vezényelték haza újra önkéntes iskolába. Alig volt 24–25 éves, de az eszét már teljesen elitta. Züllött alak volt.

23. Dr. Prodanovics István

Hadiönkéntes, váradi ügyvéd, görög-katholikus volt s így félig-meddig románnak sorozta magát. Igen jó modorú, disztingvált, jól öltözött önkéntes volt, szintén bukott békebeli önkéntes. Most újra iskolába került, s le is tette a vizsgát velünk. Ő is többször lovagolt longue-ot velem a Dongón, s igen szívélyes volt velem.

24. Réthy Béla

Réthy Béla. A csabai Réthy-fiúk legöregebbje, az előttünk végző iskolában (1894) az 1914 okt.-ben bevonultak között. Később, májusban, az öccse, Pista is hozzánk vonult be.

25. Rimanóczy Kuli

Róla még rengeteg szó fog esni, eszményi szép fiatalember volt, az „anyja fia”. Eszes, szellemes és jól nevelt fiú, németül is jól tud s az önkéntes vizsgán talán 4. lett. Csúnyán lovagolt, de elég jól.

26. Robicsek János

Egy egész külön egyéniség. Talán 36-37 éves lehetett, főmérnök valahol civilben s a Cserey ismeretsége révén került közénk, mint hadiönkéntes államköltségen. Rosszul öltözködött, kincstári holmiban, sárga vadász-bőrlábszárvédővel, komisz köpönyegben. Ő már az életet komolyan vette, egy tragédiának a katonáskodását.

27. Rónay István

Akárcsak a rossz Pajor. Vele alig érintkeztem.

28. Róth Zoltán

Tipikus kis gnóm-zsidó, egy szalontai vaskereskedő, cca 30 éves, hadiönkéntes. Irtózott minden testi fáradtsággal járó dologtól, de nagy gourmand volt étel-italban, nőkben egyaránt. Jómódú ember volt, költekezett, de úri társaságba nem járt, nem is kívánkozott. A kabarékban, meg a kávéházakban szórta a pénzt. A tiszti vizsgán megbukott, később, a harctéren az ütegemhez került, mint önkéntes tizedes.

 Róth Zoltán hadiútja
(Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban. Budapest, 1941)

29. Stachó Tibor

Ma a Műegyetemen már vagy 10 esztendeje a matematika és analisis nyilv. rendes tanára, akkor még csak reményteljes filosopter, de nem filosopter-típus. Eszes, jó megjelenésű és fellépésű, képzett, intelligens fiú, magas és erős alakja volt, németben perfekt, Fleischer Gyurinak meg Rimanóczy Kulinak jó barátja. Róla még a társaságból bővebben.

 Dr. Stachó Tibor, a M. kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Kar dékánjaként 1939-ben
(BME Levéltár)

30. Schweiger Pali

Kis csenevész fiú, nagyon kisfiús, talán 1896-os volt s májusban vonult be, de testileg roppant gyenge, görbe háttartású, gyámoltalan gyerek. Nem tudom, hogy lett belőle tiszt. Egy vén hátaslova volt, mint a kanapén, úgy ült rajta, de ha idegen, vagy kincstári lóra került, rögtön leesett róla. Úgy ült a lovon, mint majom a nagy dobon. Ilyen embert már nem lett volna szabad besorozni. A katonáskodás alatt egy kicsit megemberesedett, de nyimnyám jellege nem változott.

31. Sonnenfeld Gusztáv

Hadi önkéntes, úgy 25-26 év körüli túltáplált, jó arcú és fejű zsidófiú, a váradi Sonnenfeld Adolf könyvkereskedő és nyomdatulajdonos fia. Az iskola viccmeistere Bodó Attilával együtt. Általában jókedvű, szellemeskedő fiatalember, aki komédiának vette az egész katonaságot. Tanulni azért tanult s le is tette rendesen a tiszti vizsgát, de a lovaglás nagy gyengéje volt.

 Sonnenfeld Gusztáv hadiútja
(Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban. Budapest, 1941)

32. Tabéry Iván

Iván régi ismerősöm, barátom a Luther otthonból. Eleinte neki is nagyon tetszett a katonáskodás, főleg a sarkantyú a korzón és a lovaglás. Egy 9 éves gesztenyepej lova volt, hatalmas állat, de még az is megérezte az Iván 90 kilóját, mert testi súlyban Ivánnal csak a később bevonult s elhájasodott Szathmáry nevű önkéntesünk múlta felül, akit a nagy kövérsége miatt azután rövidesen ki is szuperáltak. Ivánról még nagyon sokat fogok írni, talán az életem végéig, micsoda stációkat ért meg az élete, hogyan változott egyre az életét ért hatások alatt.

 Tabéry Iván hadiútja „A magyar tüzér”-ből, tévesen Istvánként az arcképe alatt

33. Tibor Ernő

Nagyvárad divatos plein-air festőművésze, akinek a képeit a váradi zsidók mindig összevásárolták, akármit is mázolt. Irtózott a katonaságtól és a lótól, „méltóságán alulinak” tartotta katonáskodni. Nem emlékezem, mi lett vele, azt hiszem áthelyezték a gyalogsághoz.

Tibor Ernő festőművész (1885–1945, Kauferling (Dachau)), állandó jelzője „Nagyvárad festője”. Már a háború előtt párizsi tanulmányúton járt, később számos nemzetközi kiállítást rendezett. – A szerk.

34. Uhlarik Béla

Róla megint sokat fogok még írni, egyelőre, mint önkéntes üres, bohém „úri fiú”, a feje üres, de a pénztárcája nem. Jól nevelten tudta leplezni a feje ürességét. Jogász volt, a papa fiacskája.

35. Urszényi Kari

Később vonult be hozzánk, a régi gyerekkori játszótársam, később, az Endre révén rokonom is. Róla is sokszor írok még, bár az önkéntesi évem alatt nem sok közös élményünk volt ő már a következő önkéntesi iskolába került be, amikor én már vizsgáztam.

Bizony, a körülbelül 100–110 önkéntes közül én többnek a nevére nem igen emlékezem. Egyrészt, mert azóta már 32 év eltelt, másrészt meg azért, mert ezek, a többiek részint minden különösebb karakter nélküli tucat alakok voltak, részint meg azért, mert az én életemet alig érintették.

No, de visszatérek a mindennapokra. A szombati éjfélig való kimaradást eleinte nem igen vettem igénybe, mindössze talán ha átmentünk az öreg Altnöderékhez a Kórház utcába vacsora után s hazatérőben büszkén csörtettem a kardomat 11 óra tájban. Vasárnap csak 9 órára kellett bemennünk. Vasárnap foglalkozás nem volt, csak „Befehlsausgabe”, parancskiadás, s ha rosszul állottunk fel a parancskiadáshoz, egy kis „büntető” menetgyakorlat Biczy vagy Tatár Kdtasp. urak jóvoltából, párszor igen emlékezetes formában. Vasárnap ugyanis kiöltözködtünk! Az én szép, igazi tüzércsizmám is elkészült végre, ami mégiscsak szebb volt a felkötött fénylő sarkantyúval, mint a bőr lábszárvédő! Vasárnap kezdtek a fiúk „extravagáns” ruhadarabokban megjelenni. Az első volt a fekete tiszti pantalló, amivel azt hiszem, Fleischer Gyurka debütált. Azután megjelent egy-egy extra, békebeli barna blúz is, bár ez nagy ritkaság volt addig, amíg nem volt „charge”-uk (rendfokozatunk.) A Fleischer Gyurka fekete pantallójának premierje egyébként gyászos emlékű vasárnap délelőttünk okozója volt.

Az első sorban állt Gyurka a fekete pantallóban. Zugsführer Hefele nem talált ebben semmi különöset, elvégre vasárnap van, az önkéntes „urak” sétálni mennek parancskiadás után a városba. Annál inkább szemet szúrt ez Kdtasp. Tatárnak! Mit!? Maguk a parancskiadáshoz „szalonnadrágot” húznak?

Locs-pocs, olvadó hólé-tavak terpeszkedtek az udvaron! No, várjatok bitangok – gondolta Tatár – most kitolok veletek! Talán bizony Róth Zolin is pantalló volt, meg még vagy 3-4 önkéntesen, Fleischer Bélán, Bulla Sanyin?

Tatár kiadja az ordrét: „Befehlsausgabe” ½ 11-kor; most ½ 10 van, addig „Fussexerzieren!”!

Hej, de áldottuk! Zugsführer Hefele mindenképpen emberséges akart lenni, elvégre ő csak tudta, mennyi fáradtság, vesződség a regrutának a csizma- és sarkantyúszíj pucolástól kezdve a köpeny kefélésig az az állapot, amikor a „Wachkommandáns” vasárnap délután szemügyre veszi őket a kapunál „vorschriftsmäẞiges” adjusztirungjuk szempontjából, s úgy találja, hogy megfelelően van kipucolva a regruta; a csizma fénylik, a sarkantyún egy rozsdafolt sincsen, minden sárgaréz gomb ragyog, még a sapkán is mind a három, ki lehet engedni a kapun!

De Tatár komiszkodni akart! Bosszantotta a vakmerőség, mert kutya kötelessége tudni minden önkéntesnek, hogy parancskiadáshoz csak „menetöltözetben” lehet sorakozni!

Még szerencsénk volt egypárunknak, hogy a gyönyörű fehér szarvasbőr kesztyűnket egy óvatlan pillanatban kicserélhettük a zsebünkben levő szürkére, a hétköznapira! Mert Tatár egy ideig csak nézte, hogy kerülteti ki velünk Hefele a nagyobb tocsogókat mindenféle „Ziehung halb-links!” – vagy halb rechts-ekkel, hogy vezényel „ruht”-ot menetközben, ahol felcsap a kemény lépés alatt a hólé, de egyszer csak megsokallta!

Haaalt! Ordította! Ich übernehme das Kommando! (Mindenki érezte, hogy most jön a veszedelem!)

– Doppelreichen rechts um! Richtung: Das Offiziersmessengebaude! (ott volt, abban az irányban a legnagyobb pocsolya az udvaron!), Zug marsch!

Keményen vágjuk a lábunkat, már mindenki derékig lucsok, gondoltuk, a pocsolya előtt Halt! lesz! Tévedtünk. Már a pocsolya közepén menetelünk kemény lépéssel, már az arcunk is csupa sár, beleér az egész szakasz a pocsolyába, s Tatár egyszerre vezényel: Zug halt! Zum Gebet!

Az egész szakasz megáll, mint a sóbálvány, a következő vezényszóra pedig, mintha dróton rántanák, kettőt még lép, s a bal lábbal beletérdel a pocsolyába, a jobb kezével pedig tiszteleg!

Üvöltve rohan felénk Tatár! Mi az Róth, Molnár, maguknak nem szól a vezényszó, Zugsführer, felírni azonnal, Kriegsfreiwilliger Róth, Molnár, wegen nicht befolgenug meines Befehles zum, Rapport!

Még vagy 10 percig tart ez a menetelés. Az egész társaság fülig sáros! Most már mindegy! Beletörődtünk. Végre az iskolaépület előtt: Zug halt! Reichen links um!

Most 10 óra van, ½ 11-kor a szakasz parancskiadáshoz: Vergatterung! Abtreten! Tatár eltűnt a tiszti étkezde irányában!

Most érünk rá arra, hogy egymásra nézzünk. Az első négynek sem volt szerencséje, mert párszor volt „Kehrt euch”! Mindenki fülig sáros. Fleischer Gyurka kétségbeesetten húzza le a vadonatúj zug-os lakkcipőjét s kitölti belőle a vizet! Róthnak kiszakadt a térdén a szalonnadrágja s a gatyája sáros! Mindenki először az arcát törli le!

– No, semmi, nur nicht Verzweifeln – Freiwilliger – vigasztal bennünket Zugsführer Hefele, és a „Feld”-en, ott nem így van? A „Mondér”, az „erarisch”, azt nem kell kímélni, persze, persze, ez extra ruha, no, nem baj, most gyorsan „allgemeine Reinigung”, hogy „Befehlsausgabe”-ra tisztán legyen „gestellt” az egész!

Gyorsan be a kantinba, először is a csizmáinkat hozzuk rendbe, a térdünk nem látszik a köpeny alatt, a fehér gallérjainkat megfordítjuk, a hólevet zsebkendővel letöröljük s szárítani próbáljuk!

Fél tizenegykor „gestellt” a Zug! Úgy, ahogy rendbe hoztuk magunkat. Felolvassák néma csendben a parancsot. Semmi érdekes sincsen benne. Tatár néma. Az „Abtreten” után sátáni mosollyal dörmögi a bajusza alatt: „szervusztok, a viszontlátásra a korzón!”

Meg tudtuk volna fojtani! Sokan káromkodnak, a legtöbben beletörődünk: Ma nem korzózunk! Bodó Attila humorizál: Hogyan kell a parancsot teljesíteni? Unbedingt, willig, zur rechter Zeit, stb. Igen, a kellő időben, de nem tudta Tatár ezt a „kellő időt” július derekára választani?

Fleischer Gyurkának ráncos maradt a lakkcipője örökre! Minden zsúrban emlegette: Kdtasp. Tatár kedélyeskedett ezzel a szerencsétlen cipővel, „no, de nem baj, ugye Kari, több is veszett Mohácsnál!”

– Mohácsnál – mondom én, hát „ti” nem Munkácsnál jöttetek be Gyurka? A bejövetelnél veszett el valami az erdőben?

Lassan-lassan tavaszodni kezdett. A „Reitschule” már nem ment ember- és lókínzás számba, a „kurzer Galopp” már nem keltett általános rémületet s lassanként – Bodó Attila szerint – a „cirkuszi mutatvány”-okra is sor került a longue-on: Einmal ab – und aufspringen, először lépésben, azután trabban, végül galopban; jött az ollózás előre, hátra, a nyeregben felállani, visszaülni, schritt-marsch, stb. Ez sem volt lehetetlen dolog, csak első ízben. Én még eddig egyetlenszer sem estem le a Dongóról!

Azután egy szép délelőtt sorra került végre az ágyú is. Két ágyú volt a lövegszínben, kitoltuk az udvarra. „Aufgeprotzt” ahogy mondták, a protzni-val együtt.

Ketté osztották a társaságot. Belefogni a kerekekbe, kettő a rúdhoz s kitolni a gyakorlótéren a kaszárnya hátsó kapuján át!

Érdekes, az ágyút senki sem tolta s az ágyú mégis szép lassan megindult a kijelölt cél felé. Mi mellette, éppen csak hogy rajta volt a kezünk a rúdon, a lafettán, a küllőkön.

Kiértünk a kapun. Irány: a három nyárfa Nagyürögd felé! Mi az: irány? Toronyirányt? Persze! Nem az úton, hanem árkon-bokron át egyenesen!

No, ez egy kicsit megizzasztotta a társaságot! Belefogni a küllőbe! Jó erősen a küllőkbe! No, most, előre! No most vigyázni! Heé-rupp! Hé-rupp! Püff-neki, az ágyú első két kereke átlendül egy fél méteres árkon! Azután a hátsó két kerék belezökken – és benne is marad!

– Kihúzni, eins-zwei! Mit állnak? Előre!

Nyögés, kapaszkodás, egy-egy káromkodás: no most, no most, még egy kicsit, told, te barom! No, végre, egyenesben vagyunk!

Hát persze, hogy ezt is gyakorolni kell! De még mennyire. Mert a harctéren még nyakig érő sár is lesz, meg koromsötét éjszaka is lesz, meg álmos legénység is lesz, ki verjen lelket beléjük, ha nem a lövegvezető önkéntes! Ki hajtsa őket, olyan valaki, akinek fogalma sincsen, mit jelent egy ágyút egy árokból kicipelni?

Ez ellen nem is zúgolódtunk! Csak természetes! Hé-rupp, hé-rupp! Hiszen ezt a harctéren 6 embernek kell elvégezni! A „Bedienung” csak 6 ember, meg a lövegvezető altiszt!

Kiértünk a gyakorlótérre. Széjjelszedtük a lövegzárat. Ki-ki elmondta a német nevét mindennek: tudtuk! Összerakni: tudtuk! Az „Aufsatz”-ot feltenni: tudtuk!

Tüzérek a császári és királyi lőgyakorlótéren a Tétényi-fennsíkon, 1917-ben
(Forrás: Fortepan, Cholnoky Tamás gyűjteménye)

Megbarátkoztunk az ágyúval. Azután visszafelé már az úton toltuk! Jött a vezényszó: énekelni!

Énekeltük:

„Az ágyúnak a kereke, de fényes, de fényes, de fényes,
Rajta ülnek a váradi, tüzérek, tüzérek, tüzérek;
Ne sírjatok, lányok, menyecskék,
Visszajönnek a tüzérek még
Valaha, valaha, vagy soha!

Azután azt is hogy:

Jaj de magas, jaj de magas, a nyárfa teteje,
Halványsárga de halványsárga annak a levele.
Én is olyan, én is olyan halványsárga vagyok
Amióta a szép szeretőm hűtlenül elhagyott.
Te mész jobbra, hűtlen babám, én meg megyek balra,
Sárba taposom a fényképedet, nem veszlek el soha!

Azután visszaérkeztünk a kaszárnyaudvarra.

Következő rész: „Várjuk a felváltást, mint a megváltást”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei