A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 3. rész

Hősünk csodával határos módon életben marad, de szerb fogságba kerül. Miután túléli a vasúti szállítást is, Nisben, a legénységi hadifogolykórházban keserves napokat él át. Erős szervezete azonban legyőzi a seblázat. Később a helyi tiszti kórházban lábadozik, miközben a szerb újságokból próbál tájékozódni a háború eseményeiről. A lehangoló hírek elkeserítik. Egy szerb politikus felesége révén sikerül az otthoniakkal tudatnia, hogy életben van. Végre 1914. október 7-én a nisi várban lévő tiszti táborban helyezik el.

II. Rész. Hadifogság Nisben

[1914.] Augusztus 20. Egész délelőtt egy sátorlapban vittek embereim, de sem az ezredet, sem más ezredbeli katonát nem találtak. Nem tudtak tájékozódni. Én tehetetlenül feküdtem a sátorlapban, képtelen voltam gondolkozni. A sebláz erőt vett rajtam, borzasztóan kínlódtam. Déltájban egy szerb csapat vett körül. Embereim, körülbelül tízen voltak, mindjárt fegyvert fogtak védelmemre, és már lőni is akartak. Azonban a szerbek saját katonáinkat (53-asok voltak) hajtották maguk előtt, akiket már korábban elfogtak. Ezek kiáltozták bakáimnak „Nicht schiessen, nicht schiessen.” Erre vitéz hű embereim letették a fegyvert, de előbb még ketten agyonlőtték magukat. (A két szakaszvezető László és Olasz még idejében megugrottak, de később őket is elfogták.)

A szerbek egy ökrös szekéren elvittek egy kötözőhelyre. Borzasztóan szenvedtem. A szekér minden rázkódtatásánál azt hittem, hogy kiadom a lelkem. Egy kis teát adtak. Bekötözték sebemet.

21. Valjevóba vittek. Különböző élmények, melyekre már csak homályosan emlékszem.

23. Hogy vittek a kórházból a vasútra. A tömeg ordított és minden magyart meg akart ölni. Nagy testi fájdalmam mellett csak azt vettem ki, hogy hogy gyűlölik itt a magyart, ami később büszkeséggel töltött el, hogy az, amit ellenséges hatalomba hallottam, a magyartól való félelem és annak gyűlölete volt.

23-24. Vasúton Nisbe vittek. Borzasztó benyomások az úton. A láz tetőfokát érte el. A halál közeledtét éreztem.

24. Nis. Délután érkezhettem oda. Egy asszonyt rendeltek az ágyamhoz, aki minden 5 percben hidegborogatást tett a fejemre. Azt hittem, hogy meg kell őrülni. A fejem majd szétrepedt. Később tudtam meg, hogy az orvos már nem hitte, hogy kibírom a láz[a]t. De mégis kibírtam. Másnap csökkent a láz.

Szeptember 4. Mozdulatlanul fekszem az ágyban a hátamon. Nem tudok mozdulni. Gipszkötés van a mellemen. Teát, tejet adnak, kis kanalanként adja be egy ápolónő, mert én magam nem vagyok erre képes. Szerb miniszterek feleségei látogatnak meg minket. Ez egy legénységi korház. Én 6 tiszttársammal egy kis szobában fekszem. A látogatók nagyon szívélyesek velünk szemben. Különösen Jovanovics miniszterné.

A napokban tüdőgyulladást is konstatált nálam az orvos. Folytonosan mérik a láz[a]t és hideg borogatásba csavarják testemet. – De jobban érzem magam. Aggaszt, hogy vajon mit fognak rólam otthon és az ezrednél gondolni. – Néhány szerb újságot fordítottak le. Eszerint katonáink rettenetes garázdálkodást vittek véghez Szerbiában. Az egész hadseregünk ki lett dobva Szerbiából. – Úgy látszik nagy hibák vannak a vezetésben és még más is, amit még eddig nem tudtam elgondolni. Mi lesz, ha ez igaz? El vagyok keseredve. A háború borzalmasságai megrendítettek engem.

6. Vasárnap van. Csak lassan javulok. Ma képes voltam egy levelezőlapot haza írni, melyet az egyik miniszter felesége volt oly szíves elküldeni. Talán hazajut. Oly elhagyott vagyok. Újságot nem tudok olvasni. A cirill betűk előttem teljesen idegenek. Zachár főhadnagyot és Jovanovics hadnagyot, akik eddig itt voltak, most a tiszti kórházba vitték át. Még mindig csak a hátamon tudok feküdni, borzasztó állapot.

7. Még mindig rosszul alszom. Sztraka hadnagy és Herman önkéntes egész éjjel lázban voltak és csak reggelre lettek jobban. Most még állandóan hasmenésem van, ópiumot adnak. Azt hiszem, hogy a gyomromat teljesen elrontottam. – Van itt egy öreg dalmát doktor. Semmi köze hozzánk, de azért mindig felhoz egy kis kakaót vagy teát. – Ma kivittek egy félórára a napra feküdni. Összeírták a nevünket a Vöröskereszt részére.

9. Még mindig semmi nagyobb változás, egyformán érzem magam. Nem tudom elgondolni, hogy én fogoly vagyok, bár megsebesülve, nem tudok ebbe belenyugodni. Ma volt itt egy lengyel hölgy, újságírónak adta ki magát, kérdezősködött hogylétünk felől. Ő mondta, hogy az oroszok elfoglalták Lemberget és már Strybe vannak. Itt azt híresztelik, hogy a szerbek betörtek Dél-Magyarországba és Mitrovicát, valamint Pancsovát már elfoglalták. Ma tudtam meg, hogy X. Pius meghalt és már új pápa van.

11. Úgy látszik reumát is kerítettem, a lábaim nagyon fájnak. A hasam még mindig gyötör és e mellett még nem bírom az ágyat elhagyni. Nagy fejpárnát adtak, úgy hogy most tudok már félig ülni is.

12. Ma hoztak egy sebesült hadnagyot (Rubin) ő azt mondta, hogy a szerbek tényleg átkeltek a Dunán. Csapataink legnagyobb része most Oroszország ellen van, itt lent nagyobbára csak menetzászlóaljak vannak. – Trifkovicsné, volt szerb miniszterelnökné föladta mamusnak címzett levelemet.

 A halottak levelet írnak
(Forrás: Magyarország, 1914. október 9.)

13. Egy saját orvosunk mesélte, hogy jól állunk.

15. Még mindig fájdalmaim vannak a szívem és a jobb tüdőm körül. Most már rendes kosztot kapok, nagyon megpaprikáznak mindent, a hasam nem is bírja.

16. Tétlenül kell itt feküdnöm, míg annyi társam harcol. De szeretnék ott lenni!

17. Azt mesélik itt nekünk ezek a szerbek, hogy Bulgária és Törökország megüzenték nekünk a háborút, Románia is ellenünk van. Csak tudnám, mi az igazság.

18. Csupa rossz híreket mondanak itt nekünk. Azt azonban a szerbek maguk is bevallják, hogy annyi veszteségük nem volt az egész Balkán háborúban, mint most.

Még mindig rosszul érzem magam. Nem bírom elviselni ezt a tétlenséget. Amellett folyton idegen, ellenséges arcok ápolnak. Könnyek gyűlnek a szememben, ha elgondolom, mily kedves kezek ápolnának odahaza. Mért kellett nekem ily szerencsétlenül járni?

22. Ma átvittek a tiszti kórházba. Eddig a 2. számú tartalékkórházban feküdtem. Egy nagyobb szoba, csupa szerb tiszt fekszik körülöttem. A mi tisztjeink közül Jovanovics és Tafcsár hadnagyok vannak ebben a szobában. Nagyon jó koszt, tiszti ágy. A másik kórházban kemény legénységi ágyon kellett feküdni.

 Lovassági kaszárnya mint kórház Nišben
(Forrás: In Feindeshand II. (Szerk. Hans Weiland) Wien, é.n.)

23. Ma megpróbáltam járni. Alig bírtam megállni. Teljesen le vagyok soványodva. Csont és bőr. Ilyen állapotban még nem láttam magam.

24. Megint rosszabbul lettem. Kaptam néhány német könyvet olvasni. Úgy hallottam, hogy a szerbeket kiverték Dél-Magyarországból.

26. Már félig-meddig tudok járni. Sztraka és Rubin egy másik szobában vannak, odáig mentem. – A szobában fekvő szerb tisztek durva parasztok, nagyon ellenséges, kíméletlen hangon beszélnek rólunk. Amennyit a beszédjükből kivettem, nagyon lebecsülik hadseregünket. Nevetséges, miket kívánnak a szerbek. – Ma eszembe jutott az a nap, amikor Györgyiben elbúcsúztam, július 22-én és éppen négy hétre rá, augusztus 19-én sebesültem meg. Ilyen a sors. Szomorú vagyok, semmit sem tudok hazulról és a hadműveletekről.

27. Olvasok és gondolkodom. Hogy fogom kitartani ezt a tétlen életet. Derék hadtársaim, teljes szívvel-lélekkel visszavágyom hozzátok!

28. Kint esik az eső. Csúnya idő. Igy néz ki az én bensőm. – Most egyszerre jobban lettem. Járok egy kicsit, de azért még mindig vannak fájdalmaim. A jobb hónom alatt lévő belövési seb már behegedt, már csak hátul van kötés. Az orvos mindennap megvizsgál. Az újságok mindenféle szerb győzelmekről írnak. Tudja és érzi az ember, hogy ez nem lehet igaz, de mégis lehangol. Hazulról semmi hír.

29. Nem tudom kifejezni, hogy mily nyomott lelki hangulatban vagyok. Borzasztó híreket közölnek. Gyűlölik a magyarokat. Azt írják – hogy az oroszok Przemyslt és Krakkaut ostromolják. Más részük bent van Magyarországban. Máramarossziget orosz kézen van és már 300 km[-re] vannak Budapesttől. Krupány mellett volt egy 10 napig tartó csata, melyet a szerbek nyertek meg. Románia ellenünk készülődik stb.

30. Ma abba a szobába tettek át, ahol Rubin és Sztraka fekszenek. – A kórház körül van egy kert. Ma kiküldtek ide sétálni. Mily boldog érzés volt, mikor oly hosszú idő után a saját lábamon szívhattam friss levegőt. Úgy sétáltunk Rubinnal, mint két nyomorék. Ő fatámlákkal, én meg összegörnyedve. De még nagyon nehéz volt a járás, mindjárt lefeküdtem.

Október 1. Szép, napos idő, megint kint sétáltunk vagy 2 óra hosszat a kertben. Találkoztam avval a szerb tiszttel, aki Zavlakánál feltalált. – Csináltattam egy blúzt és egy sapkát, mert a sapkám elvesztettem, a blúzom teljesen véres és el van szaggatva. 55 Dinárba került. Cipőt is vettem 28 Dinárért, mert nem volt cipőm, valahol ellopták. Most már alig van pénzem. 10 K[oroná]-ért 9 Dinárt adnak, előbb pedig csak 7 Dinárt adtak.

2. Ma az volt az újságban, hogy a német jobbszárny vereséget szenvedett Oroszországban. – A franciaországi eseményekről nem tudok semmit. – Azt is írják, hogy Szarajevót kiürítették. – Már tudok járni, de a mellemben még mindig nyomást érzek.

3. Sok és olcsó szőlő van itt, sokat eszem. Megtudtam, hogy a mi hadifogoly tisztjeink itt Nisben a várban vannak elhelyezve. Talán már holnap kiengednek, az orvos azt mondta, hogy már csak kevés fölszívandó vér van a mellemben.

A szerb újságok szerint az oroszok elfoglalták Duklát, és a mieink Sabácnál és Zvorniknál kikaptak. – Mind a két sebhelyem behegedt.

4. Őfelsége neve napja. Egy év előtti emlékek jutnak eszembe.

5. Ma este Rubinnal együtt kiküldtek a kórházból. Föllélegeztem, mert most már legalább bizonyos, hogy megint egészséges leszek, és nem kell többé ezt a kórházat és azt a nyomorúságot látni. Amíg a kórházban feküdtem, mindig tele volt az szerb sebesültekkel és nyomorékokkal, minden nap volt temetés.

A kocsi, amelyik elvitt minket, legalább 2 óra hosszat döcögött össze-vissza, míg végre egy kaszárnyába letett. Egy kamrámba zártak, szalmazsákot adtak alánk. A patkányok miatt nem lehetett aludni. Hideg is volt.

6. Amit ma láttam, az nagyon összeszorította a szívemet. Először is egy pár tisztünket láttam, akik átléptek szerb szolgálatba. A mi szegény bakáinkat botozzák, a szerb, horvát és cseh nemzetiségű bakákkal kivételt tesznek. 2 krajcár ára húst adnak a legénységnek. Istállókban laknak. Sokan meg vannak sebesülve, ezekkel nem törődnek és végre is a saját piszkukban halnak meg. A legtöbbnek nincs cipője, sem köpenye. Az egyik őrmester azt mondta nekem, hogy Valjevóban egy szerb miniszter beszélt a fogoly szláv nemzetiségű katonákhoz, hogy lépjenek át. Különösen sok cseh van a foglyok között. Parancs szerint a magyarokat megölik, még a sebesült katonákkal sem tesznek kivételt. – Bizony sír a lelkem. –

A foglyok között állandóan újságírók és más agitátorok járkálnak, csábítják katonáinkat, hogy lépjenek át. Ha hallják, hogy a németek vagy magyarok valamit a szerbek ellen mondanak, akkor azokra mindjárt 25-öt vágatnak.

Itt ki akarnak minket hallgatni. Egész nap várattak, végre azt mondták, hogy majd holnap. Még mindig gyengének érzem magam.

 Osztrák–magyar hadifoglyok Nišben 1914-ben

7. Ma kihallgattak. Valami tanárféle kérdezett. Többek között az elöljárók és az ezred tisztjeinek a nevét, valamint azt, hogy mi történt megsebesülésemig. Persze sokat nem tudott meg tőlem. Volt egy könyve, melyből az egész hadseregünk hadrendjét felolvasta nekem. – Többek között azt kérdezte tőlem, hogy mért harcolunk mi magyarok oly elkeseredetten és kegyetlenül ellenük. Azt mondja, ezt még meg fogjuk báni. – Nem feleltem semmit, csak nem fogok itt politizálni evvel a marhával. – Ezután átvittek a várba. Ez egy régi török erődítmény. Rubinnal egy szobába kerültem, ahol huszan vagyunk összesen. Vagy 60 osztrák–magyar tiszt* van itt, többnyire csehek. A koszt jó. Naponként 3 D[inár]-t kapunk, ebből 2 reggelire, ebédre és vacsorára fizetünk. Fehérneműt kellett vennem, most már csak 5 koronám van.

*Mind augusztusban lettek elfogva.

 Tiszti fogolytábor Nišben
(Forrás: Hadifogoly magyarok története I.)

8. Egy kis kertben sétálhatunk. Szigorúan őriznek. Senkit sem eresztenek be hozzánk. Egy Popovics nevű civil a parancsnokunk. Egy ronda alak, egyenesen a minisztériumtól van kiküldve. Egy népfölkelő (3. rendű) szakaszból áll az őrség. Csicsáknak hívják őket. 50 év körüli emberek. Nincs katonaruházatuk, gúnyában, papucsban, báránysüvegben járnak. Csak a fegyver és a patrontáska mutatja, hogy katonák. Jovanovics miniszterné és az olasz követ látogattak meg minket.

9. Annyira vigyáznak ránk, hogy a sötétség beálltával még szükségre is egy őr kíséretében szabad csak menni. – Haza írhatunk, most hát sűrűn küldöm haza a leveleket, nyugtalan vagyok. Többnyire a szobában ülök, mert hideg idő van, könnyen meghűlhetnék.

10. Ma hozták a lapok, hogy a román király hirtelen meghalt. Azt írják, hogy Krakó mellett nagy csata van készülőben és az oroszok már Bialánál vannak.

Esténként énekelnek magyar nótákat, úgy meghatja ez az embert. Hazánkra gondolunk. Szeretett anyám, testvéreim vajon mi van veletek?

11. Csúnya idő. Bent ülünk a szobában. Este társasjátékkal igyekeztünk elszórakozni.

12. Ma megtiltották az újságolvasást. Úgy látszik, nem jól állhatnak a szerbek. Délután szigorú őrizet alatt elvittek a „gőzfürdőbe”. Este politizáltunk.

14. Most megint szabad újságot olvasni. A szerb hivatalos lap azt írja, hogy az oroszok folytatják előnyomulásukat. Lovas csapatok már Kassa környékén járnak. No, ez kellett nekem. Hazulról semmi hír. Ki tudja, mi van otthon.

16. Az újságok borzasztó rossz híreket hoznak részünkre. Potjoreket letették volna. A szerbek betörtek Boszniába. A szerb harctéren 120 000 embert vesztettünk volna már eddig. A szerb újságra jellemző a következő cikk: „Ferenc József már néhány héttel ezelőtt meghalt. Azonban nem temették el, hanem testét konzerválták és így mindennap kiállítják a Burg ablakába, hogy a nép azt higgye, hogy él.” – Az ember természetesen felháborodik az ilyen dolgok fölött. – Ma este északi irányban egy üstököst láttunk. Kezd fájni a mellem, úgy látszik, nem szabad még sokat mozognom.

17. A mellem fáj. Egész nap fekve maradok, úgy látszik megint egy kis vérzés állott be. A szerb újságok azt írják, hogy mi erősen támadunk, de mindenütt vissza leszünk verve. E szerint az újság szerint mi még szerb földön vagyunk és pedig a Mačvában, de csak a Drina mentén tartjuk magunkat. Azt mondja, hogy a mieink és a németek offenzívába léptek át az oroszok ellen. – Most tudtam meg a többi tiszttársaimtól, hogy a németek egész Belgiumot elfoglalták, Antwerpen 10 nap alatt elesett és egész Párizsig jutottak, de aztán a francia jelentések szerint nagy vereséget szenvedtek a Marnon és visszahúzódtak. De azért még Franciaországban vannak a németek. – Épp úgy most tudtam meg tisztjeink különböző elbeszéléseiből, hogy a 8. (prágai) hadtest már aug. 16–17-kén teljesen vissza lett verve és szétveretett, úgy hogy azért volt az általános visszavonulás, (melyet én sajnos csak a hadifogságban tudtam meg) melynek én is áldozata lettem. Ha ez nem lett volna, okvetlen hazakerülök, mint sebesült és most itt kell sínylődnöm!

18. Már majdnem mindenki kapott hazulról levelet, csak én nem. Annyira le vagyok hangolva, semmi sem tud felvidítani. De azért még megvan a remény. És most megint mindig jobban bízom hadseregünk győzelmében.

Következő rész: „Lőjék agyon az összes magyar foglyokat…”

Összes rész: A halálmars krónikása – Szakraida István naplója