„Elesett tehát Valjevó is”

2020.04.20. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 35. rész

1914. december 7-én és 8-án hősünk zászlóalja Valjevón túl, a város fölött a 255-ös magaslaton ássa be magát, és a szemük előtt zajlik le a város kiürítése, majd a szerbek általi visszafoglalása. A visszavonuló osztrák–magyar csapatok megsemmisítik a készleteket, a helyi lakosság viszont harangzúgással fogadja a visszatérő szerb csapatokat, és megkezdődik a városon túl a küzdelem…

 

[1914.] december 7-én reggel 8 óra van, kezd a köd tisztulni, a nap kisütni. Úgy háromnegyed 9 óra után pár perccel hangzik fel az első szerb pa-ku. Közelednek már a csujesek.

9 óra után Valjevó előtt a dombokon megkezdődik a rendszeres fegyvertüzelés, sőt bámulatunkra az ágyúzás is. Mindez jó messze tőlünk balra van. A Goiginger Divisió maradványai vonulnak ott felfelé és visszafelé, ezek itt még csak utóvédharcok. Úgy 10 óra körül közvetlen a mi Langer-féle századunk előtt is felhangzik egy-két jelző lövés. Úgy látszik itt is jönnek. A Langer emberei kezdenek hátrább húzódni, Langertől szigorú utasítást kaptak, hogy nem szabad egyetlen lövést sem leadni.

Tíz óra után, amikor már kisüt a nap is, felpakolom az egész segélyhelyet, magammal viszem a gépfegyverosztag felesleges részeit is, s azután elindulunk lefelé a domboldalon. Megegyezés szerint Langerék egyelőre maradnak, de el nem árulják magukat, nehogy ágyútűz alá vegyék a szerbek a dombot. Mi leereszkedünk a domb lábánál a Kamenica felé vezető országút mellett folyó Obcina vizéhez. Igen gyors folyású, a Jablanicához teljesen hasonló nagyságú folyócska ez, vize hasig ér, híd ellenben errefelé sehol sincs rajta. Pedig ezen át kell menni. Tartva a szerb meglepetéstől, azonnal „hídveréshez” fogunk. Fejsze, ásó, fűrész azonban nincs. Úgy oldjuk meg a kérdést, hogy minden ember a szanaszét heverő köveket hordja a vízbe addig, amíg az onnan kőrakás formájában ki nem emelkedik. Még a nálam levő betegállományú Bartha tartalékos hadnagy, nagyváradi rendőrkapitány is belemelegedik a munkába, pedig ritka kényelemszerető ember. Három órán át tartó szakadatlan munka után annyira kiemelkednek végre a kövek, hogy bokáig lépkedve a vízbe, átkelünk a túlsó partra. Így sikerült az embereimnek itt is szárazon átjutni, a lovakat pedig a régi módon átvezettem lóháton. Valóságos megváltás volt számunkra a túlsó parton lenni. Most két megbízható embert azonnal felküldök a dombra Langerhez, értesítvén őket, hogy hol van ez az új „híd”, hogy ők is itt jöhessenek át, ha lejönnek. Hálásan vették tudomásul.

Dr. Kemény Gyula vázlata a napló kéziratos változatában. „B”-vel jelölve az Obcinán kőből rakott híd és az átkelés helyszíne Dr. Kemény Gyula vázlata a napló kéziratos változatában. „B”-vel jelölve az Obcinán kőből rakott híd és az átkelés helyszíne

Az Obcina partján fut a kamenicai országút. Amilyen széles ez az út, amennyi ember csak elfér rajta, annyira tömve van emberekkel, állatokkal, szekerekkel, ágyúkkal. Az embereket, ha kérdezem, kisül, hogy egyik sem tudja, hogy hová visz ez az út, ők csak mennek a többiek után arrafelé, amerre a legtöbben mennek. Mindenkinek csak egy a célja: a többieket megelőzni. Két darab monstrumot, 24 centiméteres öreg ágyúkat cipel 8–8 ló. Csigalassúsággal gördülnek tovább ezek a sohasem használt vastömegek, törik-zúzódik alattuk az út. A tüzérek ütik-verik lovaikat, ezek a szegény állatok már csupa csont és bőrök, testüket véresre szántotta a sok ostorcsapás. Nem bírják már. Az út éppen a kanyarodónál a legkeskenyebb s éppen ezen a helyen akadnak el a 24-esek. A mögöttük levő szekerek, málhás állatok összetorlódnak, békétlenkednek, ordítoznak, megakad az egész forgalom.

„Vorwärts, vorwärts!” – hangzik mindenfelől, s mert a szerb pa-kuk ide hallatszanak, ezért mind nagyobb lesz az izgalom. Egyes kocsik az ágyúk mellett próbálnak elsurranni, de összeakadnak, amire mindkét részről parázs veszekedés indul meg. Ideges, izgatott, goromba itt mindenki, csak a magukban, avagy kettes-hármas csoportokban haladó kiéhezett vén bakák, bekötözött sebesültek nem jönnek zavarba, hátukon a borjúval, hátizsákkal, vállukon a fegyverrel s fél szemmel a küszködő ágyúkra, szekerekre sandítva, egyszerűen letérnek az útról, kikerülik a tülekedőket, s ahogy ők mondják menetelnek Magyarország felé. Itt csak a train, a tüzér izgatott, a vén harcosok flegmával bandukolnak az úton, az utak mellett, lehetőleg egyedül, nehogy valami csapatba beosszák őket.

Hosszú ideig elnézem a tüzéreket, akiknek emberfeletti fáradtsága, munkája sem mentheti meg a 24-eseket. Majd felmegyünk a ¤ 296 méteres dombra, ahol ráakadunk a 46-os zászlóaljparancsnokságra, a híres Rizetti alezredesre. Itt ülnek a tűz mellett. Valamivel odébb van a 30-as és a 33-as zászlóalj. Én is itt telepszem meg a segélyhellyel. Innen nagyon jól át lehet látni a másik ¤ 280-as dombra, amelyről éppen most ereszkedik le a Langer-féle század. Az általunk készített „hídon” kelnek át az Obcinán. Milyen hasznos építmény volt ez most. Egyébként Langer egyetlen lövést sem váltott az ellenséggel, s így ép bőrrel, észrevétlenül hagyhatta el helyét.

Az egész éjszaka általános, főleg szerb fegyverropogástól, hangzik. Biztosra vesszük a szerbek éjjeli rohamát. Úgy éjfél körül egyszerre tényleg eddig még soha nem tapasztalt, őrületes fegyverropogás támad. „Jönnek a szerbek, itt vannak a szerbek!” – hangzik mindenfelől. Pár pillanat alatt minden élőlény talpon van. Nemsokára kisül, hogy vaklárma volt az egész, a mieink ugyanis az itt levő egyik szerb puskaporos magazint gyújtották fel, s ott explodálnak a felhalmozott töltények, innen ered a nagy lövöldözés.

Folytonos kétségek között virrad reánk december 8-a. A Divisiótól ma éjjel érkezett parancsok szerint a csapatok a Valjevót körülvevő dombokat erősen megszállva tartják. Még mindig „per Brigade” szól a parancs, pedig tudnivaló, hogy 3 nap óta az egész III. Brigade alig tesz ki egyetlen zászlóaljat. Mindig nem létező adatokkal operál a hadvezetőség. Parancs szerint az utakat, mezőket járőrök járják be, hogy az ott menetelő lógósokat mind ide tereljék. Persze az így összefogdosottak nagy része a legelső alkalommal újra meglép.

Helyzetünk jelenleg a következő. A szerbek már közvetlenül Valjevó előtt állanak, sőt egyes járőreik benyomultak a városba is, ahonnan még most, az utolsó pillanatokban is szakadatlanul vonulnak ki a mieink, a trainek, tüzérek, betegek, sebesültek stb. A Kolubara két ága, a Jablanica és Obcina közötti területen nincs már tőlünk senki, még tegnap délután elhagytuk ezt a helyet Langerrel együtt. A Jablanicán már átkeltek a szerbek. Az Obcina folyó és a Sabác felé vezető országút közötti területen helyezkedett el a mi III. Brigadénk, amely ma már a mindennemű csapattestből ide terelt lógósokból van összetákolva. A Brigade magvát az a 3 menetszázad képezi, amelyeket még Králik zászlós hozott ide Klincinél. A Brigade jobbszárnyán, közel a kamenicai országúthoz vannak a 28-as honvédek, akik nagy szorgalommal ássák a lövészárkokat. Tőlük balra a 46-osok nagyon kicsiny, de annál hősiesebb csapata hasal apró árkaiban a bokrok között. A 46-osok után némi intervallummal a 30-asok következnek, akik apró cserjés erdő bokrai között bújnak meg a frissen ásott rókalyukakban. A 30-asoktól balra a 33-as aradi bakák maradványai foglalnak állást.

Ezen vonal mögött hátrább a szerb puskaporos magazin előtt ugyancsak honvéd bakák dolgoznak, ingre vetkőzve ássák ők is az árkot, úgy másfél századnyi lehet ez a honvéd csapat.

A fent leírt Brigade rajvonal előtt messze előbbre fekvő dombocskán, a ¤ 255 méteres csúcson van a Brigade előretolt állása, ahonnan egész Valjevót, annak minden udvarát be lehet látni. A 255-ösön mély árkok húzódnak, az éjjel készültek, a mi ide átjött derék 37-es bakáink ásták, ők is tartják megszállva. A zászlóaljtól balra van az úgynevezett 6-os század (ezt is Králik hozta), amely század kötelékébe ezenkívül mindenféle hozzákevert, összeszedett ember is be van osztva. Ez a kevert 6-os század is a mi tisztjeink vezetése alatt áll. Ez az előretolt vonal a 37-es állás.

A 37-es állástól valamivel balra, a sabáci országúton túl a mi jól ismert rakiás társaságunk, a Landsturm zászlóalj ásta be magát, ezektől balra pedig már a Goiginger Divisió jobbszárnya, a VI. Brigade csapatai következnek. Itt vannak a kecskeméti híres 38-asok éppen a puskaporos magazin előtt. Már a tegnapi napon is, de főleg ma éjjel, ezeket a 38-asokat közelítette meg legjobban a szerbek előcsapata, hozzájuk van legközelebb a szerb rajvonal. A 30-asok rajvonala mögött levő erdőcskénél áll tüzelésre készen 4 darab új Kína haubitz.

December 8-án reggel még fel sem szakadt a köd, amikor a II. sz. puskaporos magazin táján erős lövöldözés indul meg, s ezután kölcsönösön állandósul is. Ezalatt lent Valjevóban egyre kritikusabb lesz a helyzet. A város több pontján tűz támad, majd itt is, ott is egy-egy lövés esik, főleg a mi fegyvereinkből. Egyszerre a város egyik részén óriási füstgomoly tör fel a magasba. A mi tábori postánk most gyújtott fel 8 ezer darab postacsomagot, amelyeket már nem vihet magával. A tüzet csakhamar a mi katonáink egész raja veszi körül, majd rárohannak a tűzre s kezdik kikapkodni az égő parázsból a csomagokat. Hát szükség volt erre? A Feldpost nem tehetett volna okosabbat?

Közben egyre erősebbé válik a lövöldözés a város utcáin, a Kolubara hídjánál megjelennek a szerbek. A város másik részén meg a házak között szaladgálva, bujkálva a mi bakáink igyekeznek bőrüket megmenteni. Egyszerre egy színes csoport vonja magára a figyelmet. Bekötözött sebesültek, kórházi köpenyekbe öltözött emberek, legtöbbje csak alsó ruhában, szétszórt csoportokban igyekeznek a sabáci országutat elérni. Egyesek alig vánszorognak. Csak később tudjuk meg, hogy a helyenként égő, füstölgő, lövöldöző várost elhagyni akarók ezen csapata kikből áll. A valjevói nagy kórházban visszahagyott, foglyoknak szánt tífusz, kolera, vérhas és egyéb betegek, meg menni, mozogni tudó sebesültek, akik miután orvosaik is elhagyták őket, a fogságot akarják elkerülni. De meddig bírják ezek a szerencsétlenek az utat? Hisz alig állnak a lábukon. Azután egy szál alsóruhában decemberben. A legutolsó menekülők elmondják, hogy az utolsó percekben a szerb lakosság is fegyvert fogott ellenük, s az ablakokból, padlásokról tüzelt reájuk. Az a hír járja, hogy a házakban lebzselő öreg Landsturmok is mind fogságba kerültek.

December 8-án délelőtt pont 10 óra van, amikor egyszerre éktelen lövöldözés indul meg a városban. Ez vagy 5 percig tart, s rá megszólalnak az összes harangok. Most vonulnak be a szerbek Valjevóba. Itt állunk a 255-ös dombon a 37-es lövészárok partján mi 37-es tisztek, innen nézünk le az ujjongó városra. Milyen óriási öröm lehet ott. Milyen boldog érzéssel járhat ez a szerbek részéről. Szomorúan konganak a harangok, még szomorúbban hozza fel a szél ide hozzánk a hangjukat. Elesett tehát Valjevó is. Szívünkkel, lelkünkkel érezzük, hogy hiába ástuk mi ezeket az árkokat, hogy itt sem fogunk megállni! Lehetetlenség! Sabác! Sabác! Ez a szó járja most. Elveszett minden hódítás, hiába volt minden véráldozat. A mi ellenállásunk már csak formalitás, véres hadgyakorlat.

Goigingeréknél egész nap folyik a csatározás, ott már a szerbek is fent vannak a dombon, csak velünk szemben van egyelőre relatív csend. Eljön az este is, a lövöldözés hevesebb és hevesebb lesz. Itt van éjszaka, nem alszik senki. A hideg decemberi éjszakában a nedves hideg földön az árkokban üldögélnek, guggolnak, vagy kezeiket dörzsölgetve fel-le járkálnak katonáink. Alig lehet a zimankós hideget elviselni. Tűzrakásról persze szó sem lehet. Roppant nyomott a kedélyünk, ezt a jelenlegi hangulatot lehetetlen leírni. Tudjuk, hogy talán csak órák kérdése már az újabb Rückzug, az újabb menekülés s ebben mindenki csak a saját életét félti. Már megismertük a háborút, annak szenvedéseit hősi halottaival, nyomorékjaival együtt.

Lassan megvirrad. Az éjszaka minden különösebb baj nélkül telt el. A Valjevót környező dombokról felszáll a köd. Most érezzük legjobban a hideget, az izgalom azonban mindent elnyom. Izgatottan figyelünk minden irányban, ki tudja, hogy az éjszaka és a reggeli köd védelme alatt mennyire másztak hozzánk közel a szerbek. Érezzük, tapasztalatainkból tudjuk, mert hisz eddig mindig a szerbek szaladtak, hogy a hátrálók oldalán, legyenek azok bármily erősek, a mindent lenyűgözve tartó, deprimáló levertség uralkodik, míg az üldözőknek még kicsi csapata is tízszeres erőnek megfelelő lendülettel és lelkesedéssel indul újra a harcba.

Elmúlik reggel 6 óra, amikor egyszerre csak kezdetét veszi a lövöldözés, megkezdődik a harc a balszárnyunkon, a II. sz. puskaporos magazinnál a kecskeméti 38-al szemben, ahol már tegnap is nagyon előre dolgozták magukat a szerbek. A fegyverropogás végig vonul az egész vonalon, de kézibombák mégsem dörrennek, nincsenek még egymáshoz annyira közel. A mi 37-es állásunkkal szemben egyelőre még csend van. A vonalunk elé 100–150 lépésre kiállított őreink feszülten figyelnek, s hátra kiabálják, amit lent a város körül látnak. Ellenségnek egyelőre nyoma sincs előttünk. Sorsunk teljesen a VI. Brigadéhoz van kötve. A legutolsó baka is tudja, hogy a sabáci országút tőlünk balra halad és ha a szerbeknek sikerül erős lendülettel a VI. Brigadet áttörni, akkor ezt az utat mögöttünk elvágják, ez esetben pedig a sokkal rosszabb kamenicai, losnicai utak maradnának számunkra szabadok, ha ugyan jutna még elegendő időnk arra, hogy a fogságot így is elkerüljük. Tudjuk jól, hogy egy bosszút lihegő, lelkesedve előretörő balkáni seregnek nem tanácsos a kezeibe kerülni, a foglyokkal szemben a komitácsik aligha volnának bőkezűek a kegyelemmel. Ezért figyeljük felcsigázott izgalommal a II. sz. puskaporos magazinnál történteket. Gyanúsnak találjuk azt is, hogy velünk, 37-el szemben, akik legközelebb vagyunk Valjevóhoz, miért nem támadnak a szerbek? Már arra is gondolunk, hogy talán a tőlünk jobbra levő kamenicai, losnicai utak felé is megindult a támadás, s hogy talán az ott levő 28-as honvédek, 46-osok sincsenek már a helyükön, s így a csujesek egyszerre csak a hátunkba kerülhetnek. Itt már minden meglepetésre elkészülhetünk. Semmi sincs kizárva. Kínos helyzetünk nagyon könnyen megérthető. Nincs az a haditanács asztal, amely mellett jobban, alaposabban s igazán a saját szemeinkkel látott tényleges igazságok alapján úgy megvitatnák a helyzetet, mint ahogy azt itt mi tesszük. Mi 37-esek tulajdonképpen egy zsáknak a fenekén vagyunk, ahonnan esetleg nem is tudunk majd kihúzódni, ha a balra levő VI. Brigade vereséget szenved.

A 37-es zászlóalj helyzete a 255-ös magaslaton a valjevói „zsákban”, dr. Kemény Gyula naplójából A 37-es zászlóalj helyzete a 255-ös magaslaton a valjevói „zsákban”, dr. Kemény Gyula naplójából

Eközben mind hevesebbé válik a harc a 38-asok táján, most már a mi fegyvereink is eszeveszettül dörögnek. Pont 8 óra van reggel, amikor egyszerre a II. sz. puskaporos magazin táján trombiták harsannak, nagy ordítozás támad, felhangzik mindenfelé a „Napred! Napred!” A csujesek rohamra indulnak. A rettenetes fegyverropogás, gépfegyverek kattogása, kézibombák dörrenése, trombitaharsogás, napred ordítozásban alig értjük egymás szavát pedig nem is közvetlen minket támadnak. A legkellemetlenebb meglepetés azonban mindenek között a szerbek nagyszámú tüzérsége, amely ugyancsak beleavatkozik a harcba, s eszeveszett módon zúdítja srapneljeit, gránátjait a VI. Brigadera.

Ekkor Przybill százados a legnagyobb izgalmak között altiszteket küld balra megnézetni, hogy vajon a szomszédos zászlóalj, a Landsturm zászlóalj még a helyén van-e. A veszett harc szinte a hátunk mögött tombol. Árkainkban szinte mindenki készen áll a hátrálásra. Igazán csak el kellene valakinek kezdeni a szaladást, mindenki utána rohanna. De ennyire még nem vagyunk. Közben megérkeznek a kiküldött altisztek a várva várt jelentéssel: „A landstürmerek útra készen ugyan, de még a helyükön vannak”. Przybill azonban újra két altisztet küld hozzájuk azon szigorú utasítással, hogy maradjanak a Landsturm zászlóaljnál, s ha valami ott történne, azonnal rohanjanak ide jelenteni!

Következő rész: „Ki fogunk-e itt tartani, őrnagy úr?”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

2 komment

Címkék: egészségügy szerbia 1914 dr. kemény gyula szerb front cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred Valjevó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1215624080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2020.04.20. 13:00:36

Nagyon izgalmas ez a mai fejezet is!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2020.04.20. 20:56:24

@MTi: Olvasni is az, milyen lehetett mindezt átélni?

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról