Nagy Imre az orosz fronton és a hadifogságban

2020.03.05. 07:00 :: TakácsRóbert

A forradalom miniszterelnöke a Nagy Háborúban 2/2. rész

Nagy Imre (1896–1958), miután megjárta Doberdó poklát egy sebesülést követően a hátországba került. Onnantól mindent elkövetett, hogy ne vigyék vissza a véráztatta sziklák közé. Az addig idealizált orosz front az olaszhoz képest nem jelentett számára különbséget, mert pechére a Bruszilov-offenzíva kezdetén vezényelték Luck közelébe. Ismételt sebesülése és szibériai fogsága egy csapásra megváltoztatta az életét. A „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” őt is, mint számos magyar bakát a proletárforradalom mellé állította.

 

Nagy Imre az olasz fronton elszenvedett sebesülését követően azzal az indokkal kérte magát haza, hogy befejezze a tanulmányait. Székesfehérvárra visszatérve azonban tudta, hogy ismét a frontra fogják küldeni, azért mindent elkövetett ennek megakadályozására. Kapóra jött neki, hogy egy géppuskás tanfolyamra önkénteseket kerestek. Önéletírását és későbbi nyilatkozatait olvasva egyértelmű, hogy 1915 őszétől csak a „túlélésre” koncentrált. Nem volt már benne az a hazafiúi lelkesedés és ifjonti harci vágy, mint a háború elején. A Doberdó véres pokla kijózanította ebből az érzésből. Sőt, az életigenlése egyre távolabb vitte a katonai kötelességeitől is. A hathetes budapesti, Tükör utcai tanfolyam ideje alatt is inkább a városi bohém életre, vagy az engedély nélküli hazalátogatások kivitelezésére összpontosított. A napi gyakorlatok az Országház északi oldalától a Margit-hídig terjeszkedő, körbekerített üres telken voltak, a lőgyakorlatok pedig Nagytétény, Veresegyháza és Üllő határában. Egy húsvéti vesztes kártyaparti után hazaszökött engedély és jegy nélkül. Visszatérése után zárkába került, de a második napon az egyik őrzőjében felismerte elemi iskolai osztálytársát, ami önéletírása szerint segítette a büntetési idejének csökkentését. Ezt követően a m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezredhez került géppuskásnak. A mecseki gyakorlatok közepette meglátogatta édesanyja, akit a társai a nővérének hittek. A helyzethez hozzátartozott, hogy az akkor 20 éves Nagy Imre már frontviselt férfinek számított, anyja pedig még nem töltötte be a 39-ik életévét. Fiatalos, kerekarcú nő volt. Nagy Imre cséplőgépkezelőnek jelentkezett a nyári betakarítási munkák időszakára, de már nem engedték el. A halogató taktikáját elsöpörte a történelem: kivezényelték a keleti frontra.

Géppuskás kiképzés Géppuskás kiképzés
(Kókay László naplójából)

Egysége 1916. június 10-én indult ki az első vonalak felé a már katonai kordonnal lezárt pályaudvarról, csukott marhavagonokban. A korábbi virágesőnek és nótának ekkor már nyoma sem volt. Visszaemlékezése szerint Luck közelében rakták ki őket a vagonokból. Fárasztó gyalogmenet után Csartorijek (= Czartorysk) nevű település mellett foglaltak állást egy jól kiépített, betonozással megerősített vonalban. „Normális front élet folyt, étkezéssel, váltással, összeköttetésekkel, postával.”

A pécsi 19-es népfelkelők 1916 februárjának közepén kerültek a Koveltől keletre elhelyezkedő állásokba, ahol a 82-es német birodalmi gyalogezredet váltották. A Bruszilov-offenzíva megindulása ellenére Nagy Imre szakaszán egy ideig még viszonylagos csend honolt naplója szerint. Az orosz támadás fő zónája nem az ő sávjukra esett. Ennek ellentmondani látszanak más források, amelyek arról tesznek említést, hogy a június 14-én – Nagy Imrével – érkező menetszázadokat a súlyos harcok miatt kellett az állásokba beosztani. Akárhogyan is történt, hat nap alatt teljesen felbomlott a védelem. „A gyors visszavonulásból hamarosan valóságos futás lett.” A Bruszilov-offenzíva őket is elsodorta. „A visszavonulás fedezésére a mi géppuskás zászlóaljunkat rendelték ki. Volt is dolgunk, mert a kozák lovasság és lovasított géppuskás osztagaik a visszavonuló csapataink nyomában voltak, hol elibe kerültek, hol oldalról támadtak.” A hat nap alatt háromszor kaptak élelmet. Pocsolyavizet ittak, mocsokban, sárban vonultak vissza. Az új védelmi vonal nagyon hevenyészett volt. Térdig érő árok, a mellvédre felhalmozott gyeptéglával. Szemközt, az erdőben már az oroszok vonalai voltak, a „senki földje” pedig zsombékos, mocsaras terület.

Az egyik éjjel megérkezett a támadási parancs. Az ingoványon átvergődő alakulatok azonban gyilkos tűzbe kerültek az időközben kiürített első orosz vonalakban. Vissza kellett vonulniuk. Az ingoványban ragadt felszerelést fényes nappal kellett visszaszerezniük. Ezt követően 8–10 napnyi eső következett, olyan sárral, ami elől még az oroszok is felmásztak a fákra. Július végén az oroszok újabb támadást indítottak. „Július 28-án egész nap hatalmas ágyúzás volt, pergőtűz alá vették az állásainkat. Éjszaka némi csendesség állt be, de hajnalban még fokozódott az ágyúzás. Halottaink, sebesültjeink voltak. Az orosz tüzérség a fő tüzet a géppuska állások ellen irányította. A géppuskák között az állásokban lévő gyalogság – egy szlovák ezred volt hozzánk beosztva – ellenünk akart fordulni. Bennünket hibáztatott az ágyúzás miatt, amely állásainkra zúdult.” A balszárnyon közben áttörtek a kozákok. A szemközti orosz gyalogság is támadásra lendült. Egy srapnel megsebesítette Nagy Imre lábát, mozgásképtelenné vált. Letépte a géppuskás jelvényét a sapkájáról és a zubbonyáról, majd besározta a helyét, hogy a kozákok ne koncolják fel. Magyar szanitécek és egy kaposvári ismerőse is elfutottak mellette. Utóbbi vitte haza a hírt, hogy fogságba esett vagy meghalt. Ekkor mind a saját tüzérségünk, mind a jobbra lévő német tűz alá vette a területet. Nagy Imre alig menekült meg. „Csúszva, mászva, négykézláb vonszoltam magamat, hogy a tűzből kijöjjek”. Az orosz támadás közben teljes győzelmet aratott. „Hullák, bűzlő, megfeketedett hetes hullák között másztam, s kerestem valami száraz helyet, ahol meghúzhatom magamat. Itt találtak rám az orosz szanitécek…” Nagy Imre számára ekkor látszólag befejeződött a háború.

A sebesülthordozók hordágyon vitték hátra a kozákok között, akik állítása szerint nem szívlelték a magyarokat. Kisebb atrocitások is érték eközben. Egy kozák lovas odalépett hozzá, letépte a nadrágszíját. Erre a tisztje utánament, kancsukával elverte, visszavette tőle a szíjat, de egyszerűen csak eldobta a sárba, amit ő nem tudott mire vélni. Ekkor elérték vele a hadikórházat.

Kozák lovasok Kozák lovasok

A betegsége idejéről szóló részben az önéletírása még dicsérte az oroszországi körülményeket. A kórházi kezelésére jó emlékkel gondolt, de ennek oka az orosz lányok jelenlétével magyarázható. Egy-két véletlenül elhullajtott mondat, vagy mondatfoszlány azért ott is és később is arra utal, hogy az orosz fogság mégsem volt olyan „lakodalom”: „Sokan nyertek hitet, de még többen veszítették el hitüket a hadifogságban.” Számot ad benne a saját politikai irányának fordulásáról is: „Aki a világot nézte, megtanult kételkedni.” De a legtöbb mondata a fogságba esése utáni közvetlen időszakból komoly dicséretnek minősül: „A segélyhelyen ért a másik meglepetés. Semmi különbséget nem tettek orosz és magyar sebesült között. Csurom víz voltam, lehúzták rólam a ruhát, kitették száradni. Vadonatúj tiszta száraz fehérneműt adtak rám, forró csáját hoztak egy nagy bögrével, sok cukorral és nagy fehér kenyérrel.”

A felcser kivette jobb combjából a srapnelt, ellátták a sebeit, majd kórházvonattal szállították egyre beljebb az Orosz Birodalomba. „Tiszta, puha ágy, fehérnemű, vánkos, paplan, micsoda kényelem! Naponként orvosi vizit, kötözés. Még pópa is volt a vonaton, engem is naponta felkeresett, de hát sokra nem ment velem.” Kurszkba került egy kórháznak berendezett sörgyárba. Innen pár nappal később tovább szállították őket Voronyezsbe. Az ottani kórház egy leánygimnázium és internátus épületében volt. Ennek hatására elkezdett oroszul tanulni. Az ápolónők is szívesen segítették őket, és a kápolnát közösen használták a leánynövendékekkel. Nem is csoda, hogy a misére járás divattá vált a fiatal férfi foglyok között, és az orosz tanulás is gyorsabban ment. Barátságok, szerelmek szövődtek. Esténként a kórházépület ablaka alá szöktek a lányok. Gézkötéllel eresztették le és fel a leveleket, ajándékokat. Késő őszig tartott ez az „idill” Nagy Imre és fogolytársai életében. A gyógyulása egyben az igazi fogolyélet kezdetét jelentette számára. Ócska, nyári civil nadrágban, sapkában, rossz bakancsban egy kórházból lopott vánkoshuzatba csavart bádog kakaósdobozzal, amely a pohara és kanala volt egyszerre indult el Szibéria felé.

Kijev-Darnica elosztóállomás Kijev-Darnica elosztóállomás
(Forrás: Anabase Jaroslava Haška:Prisoner of war)

A kijevi Darnica elosztóállomáson sok magyarral találkozott, köztük egy „kifent bajuszú” somogyi kanásszal. Innen a Moszkva melletti Rjazanszk elosztóállomásra került. Itt egy csoport Turkesztánból visszaszállított tanítóval indították útnak őket kelet felé. Ekkor már 1916 októbere volt. Az útvonaluk: Szamara–Cseljabinszk–Omszk–Irkutszk majd a Bajkálon túli Verchne-Udinszk. Útközben a magyar katonaszerelvények megnyugtatták őket, hogy Szibériában van élelem, nem kell félniük. Az ellátásukra napi 15 kopeket kaptak, amit Nagy Imre állítása szerint olyan jól osztottak be, hogy futotta belőle tejre, bulkira (= zsemle), vajra, sőt többször sült csirkét is vettek belőle. Az utazás végére még egy kis megtakarításuk is maradt. Az irkutszki pályaudvaron (!) futottak össze a hírhedt 1907-es dánosi rablógyilkosság után Magyarországról elmenekült vándorcigányokkal, akik közül a cigánylányok a fiatal Nagy Imrét arra akarták rávenni, hogy tartson velük. Ő azonban folytatta útját a csoporttal Verchne-Udinszkba (= Ulan-Ude). Onnan a Szelenga folyón vitt volna az útjuk, ha nem lett volna már befagyva. A kálváriájuk igazán ekkortól kezdődött. 250 km-t kellett volna megtenniük gyalog, ugyanabban a ruhában, amiben elindultak. A farkasordító hidegben így csak a berezovkai nagy gyűjtőtáborba terelték őket. Éjjel, átfagyva érkeztek meg a táborba. „A kijelölt barakknál kozákok őrködtek és a bemenetelünknél kancsukával alaposan végigvertek bennünket. Fogadtatásnak nem a legbarátságosabb volt. Talán dühükben tették, mert éjszaka háborgattuk őket.”

Berezovkai fogolytábor Berezovkai fogolytábor
(Forrás: Kalandozók: Székely Gyula: Világjáró hadifoglyok)

Egy hétig egy fűtetlen, ideiglenes barakkban, keserves körülmények között tengődtek. A dermesztő hidegben állandóan dörzsölte a végtagjait, hogy le ne fagyjanak. Végül elhelyezést kaptak a „8-as batalion 73-as barakkjába”, amely már fűtött és tiszta volt. Ekkor már téli ruhát is vételezhettek.

„A barakkban két teremben elhelyezve kb. 300 ember volt, túlnyomórészt magyarok, kisebb számban osztrákok és germánok. […] Ügyeletes szolgálat: kenyérosztás (egy kerek kenyeret 6-8 egyenlő részre vágni!) csája, ebéd és vacsora hozás, elosztás és a baki elmosása és a barakk takarítása, a mosdó tisztogatása. Más hivatalos elfoglaltság nem is volt. Az egész nap rendelkezésünkre állt. Reggel legfontosabb a tetvészkedés volt. Aki nem tette, s a tetveket nem irtotta, kikergettük, kimartuk magunk közül. Vég nélküli sakkozás, kártyázás, malmozás volt a fő szórakozás télen.”

És megkezdődött a politizálás, hiszen ráértek. „A barakkunkban csak értelmiségiek voltak, így ezek a viták elég érdekesek és színvonalasak voltak.” Az irányvonalról: „A demokratikus és szocialista gondolatok uralták ezeket a vitákat.” Gyorsan terjedtek közöttük Marx és Engels művei, a szibériai hosszú éjszakák megalapozták a magyar bakák közeledését a radikális forradalmi eszmékhez. Érdekes, hogy visszaemlékezésében megemlíti, hogy ez főként a magyarokra volt jellemző, az osztrákok és németek kevésbé választották ezt a politikai irányt. Ez az állítása azért szintén erősen idealizált.

„Fekete kenyér, kocka cukor, reggel tea, este kása, vagy halleves, délben kása vagy halleves, sárga vagy feketekávé. Ez volt az élelmezés napról-napra, hónapról-hónapra, évről-évre azzal a különbséggel, hogy állandóan romlott és kevesebb lett.” A hazai küldemények segítettek ezen, ha jöttek. Évek leforgása alatt ugyanis egyetlen csomag érkezett számára: ruha, Diana-sósborszesz, kockacukor, sóspogácsa. Egy vasdarabbal szétverte a pogácsát, hogy ehető legyen. „Így is nagyszerű volt! Hazai sóspogácsa!” Esetleg a dán és a svéd vöröskereszt ajándéka jutott el még hozzájuk. Az élelmezésük kiegészítésére konyhakertet is létesítettek a tábor területén. A körülmények a háború végére egyre rosszabbá váltak. A táborok elviselhetőségét a temetőjük nagysága mutatta meg. Berezovkában a megjegyzése szerint viszonylag kicsi volt a temető.

A legelviselhetetlenebb körülmény a hosszú tél volt, a mínusz 40-45 fokos hideggel. Volt egy-két nap, amikor mínusz 55 fok alá zuhant a hőmérséklet. A közeli erdők hatalmas szálfái ágyúszószerű dörrenéssel hasadtak szét a fagytól. A farkasüvöltés olyan mindennapos volt, mint otthon a madárcsicsergés. Nyáron pedig 40 fok felett is lehetett a hőmérséklet. A februári forradalom után szigorúbb lett az őrizet és rosszabb a koszt. A tábor lakói egyre inkább baloldali eszméket vallottak. 1918 áprilisában a bolsevikok hatására lázadás tört ki az őrség körében is. A tisztjeiket megölték, a kozákokat lefegyverezték. A visszaemlékezés itt kezdene igazán egyre izgalmasabbá válni: „Berezovkán külön tiszti tábor is volt, több ezer tiszttel, köztük sok magyarral. A viszony köztünk már korábban mind ellenségesebbé vált, ahogy a politikai élet közöttünk mind inkább a forradalmi eszmék hatása alá került. Az ellentéteket már a…” És itt megszakadt Nagy Imre írása a snagovi házi őrizetben.

Mi történt vele a fogsága további részében? Milyen szerepet játszott az oroszországi eseményekben az 1921-es hazatéréséig? Abban az időszakban Nagy Imre életét több ponton homály fedi. Ez természetesen különböző hipotézisekre adhat okot. Bár Rainer M. János kutatása nagyjából felderítette az orosz bolsevizmus eseményeiben játszott szerepének részleteit, mégis óriási vihart kavart és találgatásokra ad azóta is okot az ún. Meier-lista. 1956. augusztus 25-én (!) a Német Szövetségi Köztársaságban jelent meg nyomtatásban a cári család meggyilkolásának idejéről származó, Johann Meier, a Nagy Háborúban osztrák–magyar, a fogsága után bolsevik katona dokumentuma, ami azt a „lettekből” és oroszokból álló névsort tartalmazta, akik a cári család meggyilkolásában feltételezhetően részt vettek. A tragikus emlékű jekatyerinburgi Ipatyev-házban szintén jelenlévő Meier listáján egy „Nad Imre” is szerepel, a többi érzékelhetően nem lett, hanem magyarországi név között. Ez azóta is viták kereszttüzébe állította Nagy Imre 1918. áprilisa és 1921. májusa közötti életét.

Cseh páncélvonat Irkutszk közelében 1918-ban Cseh páncélvonat Irkutszk közelében 1918-ban
(Forrás: imgur.com/gallery)

Rainer M. János kutatásai alapján Nagy Irkusztkban volt a szóban forgó időben, tehát nem lehetett a cár gyilkosai között. 1918. júniusban lépett be a kommunista pártba, de nem a Lenin-féle pártba, hanem a Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártja nevet viselő formációba. Közben a japánok keletről, a csehek pedig a transzszibériai vasút vonalán törtek előre Irkutszk felé. Nagy Imre Lavrov csoportjában harcolt. 1918. július 11-én elesett a város. Innentől partizánharcot folytattak szeptember 2-ig, amikor letették a fegyvert és visszakerültek a fogolytáborba. Ezt a történetet a mai napig többen megkérdőjelezik. Szerintük Nagy Imre azonos azzal a „Nad Imrével”, aki ott volt a „lett” őrség tagjaként a cári család tragédiájánál.

Persze ha a snagovi visszaemlékezése nem szakad félbe, talán többet tudunk nem csak a fogságának további időszakáról, hanem arról is, hogy saját állítása szerint hol tartózkodott a cári család kivégzésének időpontjában. A történelem azonban ezt a lehetőséget nem adta meg.

A sokat vitatott névsor „Nad Imre” nevével A sokat vitatott névsor „Nad Imre” nevével
(Forrás: Gyóni Géza: A cári család kivégzése Jekatyerinburgban in: oroszvilág.hu)

17 komment

Címkék: oroszország hadifogság nagy imre hadifogoly hadifoglyok berezovka

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8615498500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BartókBéla 2020.03.05. 12:25:12

Gratulálok, Robi, izgalmas és provokatív írás. Én nem hiszem, hogy Nagy Imre ott volt Jekatyerinburgban. Hihetőbb hogy júniusban a vörösgárdisták soraiban a mongol határ felé vonult, majd 1918. szeptemberében a fehérek fogságába esett. 1918 októberétől Irkutszkban volt fogoly, ahonnan 1919 tavaszán megszökött, de ezután is a közelben dolgozott, decemberben pedig részt vett az irkutszki kommunista felkelésben, ismét vörösgárdista lett, és miután 1920 februárjában bevonult oda a Vörös Hadsereg is, ott lett a bolsevik párt szervezője, aktivistája lett.
(Viszont 1920 február 7-én éppen Irkutszkban ítélték el és lövették agyon a vörösök a legendás Kolcsak admirálist, akit január 14-én éppen a fehér csehek adtak át a vörösöknek a szabad elvonulás fejében. Kolcsak kivégző osztagát Ivan Nyikolajevics Burszak vezette, a tagokról nem ismerek névsort.

Hungryhorse 2020.03.06. 20:30:17

Elsőre sippantóvá züllött, majd hitét eldobva átállt az ellenséghez.
Sztálin emebereként tért vissza, kitelepítésekben és a padlásseprésben volt bűnös vezető, majd a forradalom eseményei sodorták el, ahol hazugsággal lécelt le, egykori sippantó múltjához méltó módon.

Egy dologban volt következetes: kommunista maradt végig, míg az elvtársai ki nem nyírták.
Megérdemelte.
Százszor is.

PollmannFerenc 2020.03.06. 21:05:28

@Hungryhorse: Ez a stílus nem illik ennek a blognak a szellemiségéhez.Eddig nem is volt itt jellemző. Jó lenne, ha ez így is maradna...

Hungryhorse 2020.03.06. 21:08:52

@PollmannFerenc: nem a stílus a mocskos, hanem a tettek és a tettes.

PollmannFerenc 2020.03.06. 21:22:40

@Hungryhorse: Én nem minősítettem - szándékosan - a stílust, csak annyit írtam, hogy nem szokás ezen a blogon így írni. Ezt továbbra is fenntartom. Szíve joga, hogy azt gondolja, amit csak akar. De mi itt általában nem szoktunk megalapozatlanul vádaskodni...

Hungryhorse 2020.03.07. 19:48:33

@PollmannFerenc: nem vádaskodtam.
Tényekről írtam, melyek közismertek és amiket a poszt is leírt.
Megértem ha zavarja.

No lássuk sorban, azt, amiről a poszt már nem, de én írtam:

pestisracok.hu/oriasi-hibat-kovetunk-el-ha-megbocsatunk-nagy-imrenek/

"...1944 decemberében jelen van Rákosival és Gerővel együtt, amikor Sztálin kiadja a Magyarországra vonatkozó parancsait a „moszkovitáknak”. 1945-től folyamatosan hol földművelésügyi miniszter, hol az MKP Politikai Bizottságának tagja, hol belügyminiszter, hol az Országgyűlés elnöke (1947). Majd némi „tudományos tevékenység” után 1950-ben a fegyveres szervezetekben folyó pártmunkát felügyeli, majd a diktatúra legbrutálisabb időszakában élelmezési (beszolgáltatási, vagyis padlássöprési) miniszter. Ez utóbbi gyakorlatilag a parasztság állami kirablásának irányítását jelenti. Ebbéli tevékenységében annyira sikeres, hogy újra a PB tagja lesz, 1952 novemberétől miniszterelnök-helyettessé és begyűjtési miniszterré is kinevezik. A „közismert humanista Lavrentyis Berija javaslatára” (az ismert tömeggyilkosok leggonosszabbikának parancsára), annak protezsáltjaként lesz miniszterelnök 1953-ban. ..."

pestisracok.hu/kerek-valami-jo-rovarirtot-svabok-ellen-ludas-matyi-nagy-imre-szerepe-a-magyar-nemetseg-kitelepiteseben/

"... „Nem védekezni kell a reakció ellen – mondotta –, hanem támadásba kell átmenni és a legkíméletlenebb eszközöktől sem szabad visszariadni” – harsogta Nagy Imre 1945-ben, hogy belügyminiszterként levezényelje a magyarországi németek méltatlanul elfeledett kitelepítését. Miközben a Ludas Matyi a svábirtással viccelődött, a többi lap az „SS-bűnözők” és volkbundisták bűneit sorolta, Nagy Imréék végrehajtották azt a történelmi bűnt, amiről évtizedekig csak hazudni lehetett, és még mindig alig beszélünk. Nagy Imre, az internáló ...."

archivnet.hu/a-nagy-imre-es-tarsai-elleni-iratainak-feldolgozasa-es-digitalizalasa

" ... Nagy Imre miniszterelnök 1956. november 4-én hajnalban a szovjet támadás megindításáról rádióbeszédben tájékoztatta a hazai és a nemzetközi közvéleményt – „… Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van…”[6] –, majd legközelebbi munkatársaival a jugoszláv követségre menekült és politikai menedékjogot kért. ..."

civilhetes.net/nagy-imre-az-utolso-szo-jogan-sorsomat-a-nemzet-kezebe-teszem

".... Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. ..."

Az első forrás értékelését osztom:

"Politikai megbízatásainak ideje alatt Magyarországon emberek ezreit kínozták halálra, gyilkolták meg, emberek tízezreit kínozták meg ép ésszel elképzelhetetlen eszközökkel, milliókat raboltak ki és tettek tönkre. Ellenségeiket, áldozataikat rendszeresen családjukkal együtt taszították nyomorba, kínozták meg, rabolták ki.

Egy normális országban ezért minimum életfogytiglani szigorított fegyház járna, a kegyelem lehetősége nélkül. ..."

Saját kommunista elvtársai gyilkolták meg, gyalázták meg holtában is.
Megérdemelte.
Százszor is.

PollmannFerenc 2020.03.08. 17:20:11

"Ez természetesen különböző hipotézisekre adhat okot." "Ez azóta is viták kereszttüzébe állította Nagy Imre 1918. áprilisa és 1921. májusa közötti életét." "Ezt a történetet a mai napig többen megkérdőjelezik." Én ezt olvastam a posztban. Tény, hogy életének bizonyos szakasza vitatott. Ami pedig a Pesti Srácokat illeti, nem tudok róla, hogy történeti forrásnak tekintené a történettudomány...

Hungryhorse 2020.03.09. 15:36:49

@PollmannFerenc: Ez itt nem a (nem) magyar (nem ) tudományos akadémia magyarok történelmét ferdítő, vagy ignoráló kommunista maradvány sóhivatala, mely máig nem rehabilitálta a kommunisták által 1945 után kitagadott, elüldözött, legyilkolt, deportált, bebörtönzött akadémikus társait, hanem egy érdekes és értékes blog a Nagy Háborúról, mely most épp erről a bolsevik szörnyetegről közölt posztot, bemutatva, hogy a később is sokmillió magyar és sváb által megtapasztalt becstelensége már egészen fiatalon is jellemzője volt.

A forrásaimban leírtak, felidézettek (szomorú) tények, akárki írta is le és akárhová.

Ha zavarnak a tények, az legyen a te gondod, nem érdekel különösebben.

PollmannFerenc 2020.03.09. 18:04:02

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” Mt 7, 1-2
Én ezzel befejeztem...

Hungryhorse 2020.03.10. 10:30:16

@PollmannFerenc: gondolom ezt a nácik kapcsán is hirdeted.
Ja.
Nem.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2020.03.10. 16:39:03

Szerkesztőségünk nevében minden szélsőséges ideológiától élesen elhatárolódunk, ezeknek eddig sem adtunk és a jövőben sem kívánunk teret adni.

A blog szerzőire, olvasóira, kommentelőire nem volt jellemző az útszéli stílus és a gyűlölködéskeltő hangnem. A későbbeikben sem szeretnénk, ha ez jellemzővé válna. Minden kedves olvasónkat kérünk ennek a tiszteletben tartására. Köszönjük!

BartókBéla 2020.03.11. 10:55:26

@PintérTamás:
Köszönjük, Tamás. Egyetértek Veled.

TakácsRóbert 2020.03.15. 10:56:40

@PintérTamás: Egyetértek Tamás! A történelemtudomány (és az ezzel foglalkozó történész/kutató) feladata, hogy a történelmi eseményeket a legnagyobb objektivitással kutassa és publikálja. Ha nem úgy teszi, az nem tudomány...

PollmannFerenc 2020.03.16. 15:29:13

@TakácsRóbert: Úgy van! Mert a történész nem bíró! Hanem legfeljebb vizsgálóbíró, akinek az a dolga, hogy a lehető legsokoldalúbban feltárja az eseményeket, megvilágítsa az okokat és a következményeket, megmutassa az esetleges alternatívákat. Az ítélkezés nem az ő feladata...

Hungryhorse 2020.03.17. 16:15:37

@TakácsRóbert: @PollmannFerenc: kommentelő vagyok, érdeklődő, nem bíró, nem történész és nem is vizsgálóbíró, ráadásul sehol soha nem állítottam sem rólatok, sem magamról ilyeneket. A személyetek nem érdekel, a poszthoz szóltam hozzá.

Ez itt nem történeti szakirodalom, hanem egy érdekes blog egyik (engem) hozzászólásra ingerlő posztja.

Nagy Imre pedig - számos okkal, melyeket forrásokkal indokoltam - máig megosztó történelmi alakja a XX.századi magyar történelemnek, aki hazáját már egészen fiatalon elárulta - amint a posztban is le van írva.
Ha ennyire zavaró a személyéről közölt tények halmaza, nem kell róla posztot írni, mert amint azt az első kommentelő is megállapította: "izgalmas és provokatív írás".
Nos valóban az.
Nem sajnálom, hogy hagytam magam provokálni.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról