„És mi lesz itt velünk?”

2019.11.25. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 14. rész

A szarajevói kellemes élet csak egyetlen napig tart. 1914. október 19-én a zászlóalj egy kombinált hadosztály részeként bekapcsolódik a Romanija Planina hegyláncon befészkelődő szerb–montenegrói csapatok elleni támadásba. A felvonulás során többször eltévednek, s doktorunk rangidős tisztként vezet kisebb-nagyobb csoportokat. A beérkezésük után október 21-én reggel 8 órakor rendben megindul a támadás, a támadó él mögött nyugodtan haladó főcsoportot azonban hirtelen meglepik a szerbek…

 

A Romanija Planina-i ütközet
1914. október 21.
1222. Siljava Glava

Csak egyetlenegy napig tartott a szarajevói jó élet. Még ma, [1914. október] 18-án, délután kapjuk a parancsot, hogy holnap már indulunk is az ellenség megtámadására.

A vezetőség szerint, már amennyit a tisztikarral közöltek, a helyzet a következő. Az egyesült szerb–montenegrói hadak a Romanija Planina nevű magas hegyláncot és a rajta és előtte fekvő hatalmas erdőségeket tartják megszállva, átalakítván azt az erődök valóságos láncolatává, állítólag egy Divízió (hadosztály) szerb és egy Divízió montenegrói volna itt elsáncolva, mindkettő Divízió rendes sorkatonaságból áll. Természetesen a Divíziók elitjét a vadságukról és hősiességükről hírhedt komitácsik képzik. Az ellenség az erdőségeket valósággal felásta, mindenfelé óriási sáncokat emelt és ezek a földhányásos erődítések nem alkotnak szisztematikus vonalakat, hanem ügyesen elrejtett, külön álló és így sokkal könnyebben védhető kis erősségeket képeznek. Az erődítéseket a fákhoz erősített, igen erős és szövevényes drótsövények hálózata védi, amelyek előtt még külön farkasvermek is vannak elrejtve. Az ellenséges előőrsök mindössze 15 kilométerre állanak Szarajevó előtt.

Az ellenséges haderők elűzése a következő terv szerint fog történni. A rendelkezésünkre álló csapatok összesen két divíziónyi erőt képviselnek. A Romanija Planina elleni támadást külön erre a célra összeállított úgynevezett kombinált Divízió fogja végrehajtani. Ez két részre oszolva indul el, és az ellenséget két tűz közzé szorítva fogja megtámadni. Az „A” csapatban van a 15. Brigade (dandár), amelybe minket, 37-eseket is beosztottak. Ezen csapatot a 33-as, 30-as, 37-es, 46-os és 61-es zászlóaljak képezik.

Dr. Kemény Gyula naplójában található vázlat a Romanja Planina elleni támadás tervéről Dr. Kemény Gyula naplójában található vázlat a Romanija Planina elleni támadás tervéről

A Brigade megint két részre tagolva fog támadni. Az „E” csoportot, amely a 46. és 61-es zászlóaljakból áll, Rizetti alezredes vezeti, a „H” csoportot pedig Balogh Sándor 37-es őrnagy. Az egyesült szerb–montenegrói hadak a [zöld pontozással jelölt] vonalon vannak elsáncolva. A frontálisan támadó „B” csapatnak igen nehéz helyzete lesz.

18-án este még egyszer megnézzük a várost, még egyszer jóllakunk mindennel, lefekszünk még egyszer a biztos fedél alá, s 19-én kora reggel elhagyjuk a Princip Gavrilók városát. (Éppen 16-án kezdték meg itt a gyilkos Princip pörének a tárgyalását.)

Mi, 37-esek, már átkerültünk a 15. hegyi Brigadéba (dandár), amely jó darabig az országúton halad, majd pedig belemegyünk az erdők rengetegeibe. Itt kell csak nagyon vigyáznunk, nehogy elveszítsük egymást. Hegyen-völgyön, sárban-vízben, szakadó esőben össze-vissza kószálunk az erdőségekben, de ellenségre nem akadunk egész nap. Csak néha zavarja meg az erdő csendjét itt-ott egy-egy pa-ku. Ezek a pa-kuzók a visszavonuló ellenséges járőrök, amelyek a mi járőreinkre lövöldöznek, és azután sietve eltűnnek a fák között. Ezen szórványos csetepatékból van néhány sebesültünk is.

A mi Brigadénk mögött küszködve a sárral, akadályokkal, jön egy kórház is, amelynek egy tartalékos bécsi orvos (lengyel zsidó) a parancsnoka, aki mint fiatal házas, a feleségét is magával hozza. Érdekes, hogy a reglamának (szabályzatnak) eleget téve, pár szekér fát is cipel magával az orvos, s ezen nehéz szekerek miatt akadnak el a végtelen sárban. Fát hoz ez az ember az erdőségekbe. Az asszony roppant fél a lövésektől, tőlem kér éppen tanácsot, amikor pár lövés közibénk süvít. Erre sikítva szalad a fák mögé, de sehol sem érzi magát biztonságban, össze-vissza szaladgál, mialatt szoknyáit a nagy sárban és a magas vizes fűben majdnem derékig felemeli bakáink nagy örömére, vagy bánatára, akik megnyúlt arcokkal nézik ezt a ritka jelenetet. Később pedig, amikor a 14. századunk egyik könyöklövéses bakáját látja vérében, ahelyett hogy nekem segítene, a vér láttára elszalad. Tanácsomra azután lemarad az egész kórházi cirkusz. Nem valók ezek ide mi közénk, ahol minden pillanatban összecsapásra kerülhet a sor.

Mint valami vadászaton, óvatosan mindenre figyelve haladunk tovább, s csakhamar elnyel bennünket a rengeteg. Minél beljebb jutunk, annál több katonacsapattal találkozunk. Mindenfelé, keresztül-kasul, egymás útját keresztező zászlóaljak haladnak az erdőségben. Mindenfelé kisebb-nagyobb lemaradt katonacsoportok keresik elvesztett csapataikat. Ha valaki csak 150 lépésre is lemaradt, elvesztette csapatát, amelyet azután itt feltalálni a lehetetlenségek közzé tartozik. Főleg a széles kosarakkal és gépfegyverekkel megrakott lovakkal van baj, mert ezek a sűrű fák közt nagy terheikkel nem férnek el, beszorulnak a fák közzé, avagy kerülőket kénytelenek tenni. Így járt a mi gépfegyverosztagunk és a Hilfsplatz (segélyhely) is. A lovak nem képesek a könnyen tovasikló bakákat követni. Elvesztette a csapatát egy egész szakaszunk is. Egész délután késő estig kóborlunk az erdőségekben, de a zászlóaljra rá nem akadunk.

Nagy örömömre rátalálunk este a Brigadekommandóra (dandárparancsnokságra) de maga a Kommandó (parancsnokság) sem tudja megmondani, hogy merre lehet a 37-es zászlóalj. A sötétség beálltával belebotlunk a 37-es saját élelmező trainünkbe (Kiss őrmester vezeti ezt a társaságot) és Orbán kadetünkbe, aki szakaszával együtt szintén elvesztette a zászlóaljat. Az élelmező train már reggel óta hordja magával a kész gulyást, amelyet most este ki kell öntözni, mert nincs, aki megegye. Pedig de várják ezt a meleg ételt valahol!

Korom sötét van, szakad az eső. Nem merünk tovább menni, a legnagyobb kétségek közt táborozunk le a sárban. Mintha az erdőség kihalt volna, olyan félelmetes csend van, amelyet csak néha zavar meg valahol messze egy-egy fegyverdörrenés. Hol vagyunk? Merre menjünk? Melyik a helyes irány? Hátha egyenesen az ellenség karjaiba szaladunk. Itt van velem az élelmező train Kiss őrmesterrel az élén, itt van az egész gépfegyverosztag Nagy őrmesterrel, velünk van másfél szakasznyi gyalogság Orbán kadett vezetésével s az én segélyhelyem. Egyedül lévén tiszt, minden felelősség a nyakamba szakad. Egész éjjel nem merünk aludni, ezalatt újra és újra bőrig ázunk, tüzet rakni pedig a világért sem szabad. Őröket állíttatok ki. A legnagyobb kétségek közt végre reggel négy órakor kezd világosodni. Azonnal elindulunk, csak úgy találomra a zászlóalj után. De merrefelé mehetett az? Közben több apró csapattal találkozunk, akik szintén a zászlóaljukat keresik.

Október 20-án reggel négy órától kezdve mászkálunk a szakadó esőben, a hatalmas ködben, a sűrű erdőkben, amíg végre is délután két óra körül egészen véletlenül helyes nyomra akadunk. Összetalálkozunk a 33-as trainnel, amely az élelmet viszi csapatának. Én is hozzá csatlakozom a velem levő csapattal. Alig látható erdei úton haladunk, amelyen előzőleg ágyúkat vontattak. Emberileg elképzelhetetlen sártengerben kínlódunk, lovaink helyenként hasig süllyednek le a folyékony iszapba. Soha ilyet nem láttunk. Hozzá koromsötét éjjel kell az utat megtenni. Micsoda kínlódással, veszekedéssel, káromkodással jár mindez. Soha-soha el nem felejtjük ezt az éjszakai menetelést. Két nap óta tart ez így szakadó esőben, sárban és álmatlanul.

Végre 20-án este későn ráakadunk a táborunkra [a piros négyszöggel jelölt helyen]. A feneketlen sártengerben felépített sátrak alatt gubbasztanak a 30-as, 33-as és 37-es zászlóaljak. Persze lefekvésről, rendes pihenésről szó sem lehet, csak guggolva, avagy a borjún, kövön ülve lehet az éjszakát átvirrasztani. Azonnal Balogh Sándort keresem. Sátrában valami csekély szalmán üldögél, előtte térkép, papiros, ceruza stb. Szó nélkül bemászom a sátorba, nyakig sáros gumiköpenyemben fel nem ismerne senki. Balogh rám sem néz. „Őrnagy úrnak alássan jelentem…” – tovább nem juthattam. „Tyűh a teremtésit! Megjöttetek?” Jelentésemnek roppant megörül, hogy a gépfegyverosztag, a segélyhely és az a másfél szakasz megérkezett. Gépfegyverosztag és segélyhely nélkül mi lett volna holnap! Majd azt mondja: „Mert tudod-e fiam, hogy holnap nagy napunk lesz! A Krisztusát, látod azokat a tüzeket ott fent?” „Látom, mondom, de azok a mieink.” „Az ám a ... Azok a csujesek, 300 lépésre vannak ide. Holnap meleg napunk lesz.” „Meghoztam az élelmező triant is” – mondom én. Balogh lekicsinylően legyint. Így beszélgetünk. Majd kimászom a sátorból.

Most nézem csak meg igazában azt az óriási tűztengert, amely az előttünk levő hegyláncon végig vonul. Mi lesz holnap? Az eső pedig egyre szakad. A mi táborunkban is mindenfelé tüzek égnek. Ezek azok a költői tábortüzek, amelyek mellett meggémberedett tagú, álmatlan és éhes bakák gubbasztanak s küszködnek a tűzzel, amelyet a szakadó eső egyre elolt. Az általam meghozott train közben főzni kezdi a gulyást, mi pedig ruháinkat szárítgatjuk. Pedig de hiába! Újra megázik. Nem alszik senki, mert egyrészt nem lehet lefeküdni, másrészt meg a gulyást, a jó meleg bakagulyást várjuk. Egyesek olyan mélyen bóbiskolnak, hogy majd a tűzbe esnek, a kis csoportok beszélgetnek. Mi lesz holnap? Ki és hogy éli túl? Így múlik el az éjszaka. Éjfélre készen van a gulyás. Eszünk, eszünk s azután tovább bóbiskolunk.

Végre megvirrad. Elérkezik október 2l-e. Kora reggel sűrű ködben, esőben kell felkelni, felkészülni. Balogh őrnagy szokása szerint már kora hajnalban bottal szaladgál a sátrak között. „Auf! Auf! Kibújni kutyák”! – hangzik megszokott szavajárása. Ő a zászlóalj örökös napos káplárja. „Az öreg már kiabál” – dörmögik a bakák a sátrak alatt, a kialudt tüzek mellett. Egyszerre megelevenedik a tábor. Az agyonfáradt, álmatlan, sárosan piszkos fejek láthatókká lesznek. Csupa megöregedett, beesett, sápadt arcok. Csupa sárember. Mint valami pocsolyából kikelt, kiűzött csorda, úgy néznek ki az emberek. Mindenki a szemeit törülgeti, hogy valamit lásson. Ez az egész mosdás. Átázott ruháinkban dideregve készülődünk, közben a tegnapi estén tűztengerrel borított hegylánc felé tekintgetünk. Arrafelé minden csendes. Vajon ott vannak-e a csujesek még? Minden holmink olyan nehéz, tele van sárral, vízzel. Sápadt bakáink nagyokat káromkodva emelik súlyos terhüket vállukra.

Mindenki készen áll az indulásra. Közben az a hír fut végig a sorokon, hogy a támadásnál a 37 lesz legelöl. Milyen pechje van a zászlóaljnak: elsőnek fog támadni. Azt vártuk ugyan, hogy mivel Balogh a csapattest parancsnoka, a 37-es saját zászlóalját utolsónak teszi, de éppen ezért nem tette, mert tendenciát láttak volna benne.

Az indulás előtt szokása szerint Balogh még egyszer elmagyarázza a helyzetet. A Siljava Glava hegygerincet az 50. Kalser-féle Divízió (hadosztály) hátba fogja támadni. A Divízió harmadik Brigadéja élén a szegedi 46-osok fognak oldaltámadást kezdeni, míg a 15. Brigade egyenesen hátulról támad.

Dr. Kemény Gyula naplójában található vázlat a Romanja Planina elleni támadás tervéről Dr. Kemény Gyula naplójában található vázlat a Romanija Planina elleni támadás tervéről

Ezen v. Wieden ezredes vezette Brigade sokkal gyengébb, mint a harmadik, mert népfelkelő csapatai is vannak, ezekből az osztrák 28-asok úgy eltévedtek az erdőségben, hogy most sincsenek meg. Talán ezek helyébe jöttünk át mi, 37-esek, is a harmadik Brigadeból A 15. Brigád három zászlóalja, a 30-as, 33-as, 37-es a [piros négyszöggel jelölt] helyen virradt meg 21-én reggel. Ezen zászlóaljakból a 33. és 37. alkotja a Balogh-féle csapatot, a 30-asok pedig a hegygerinctől balra fognak haladni, a 33-asok egy százada viszont jobbra megy, hogy a tőlünk jobbra támadó harmadik Brigadéval összeköttetést keressen és tartson fent.

Reggel 8 óra előtt indulunk meg. Legelöl megy a 37, mögötte pedig a 33-asok. A mi 37-es zászlóaljunk elején megy jó pár száz lépésre, mint a Balogh csapat elővédje a 13. század, a páncélinges Barth százados vezetésével. A 13. mögött megy a 16., azután a 15. század, utána a gépfegyverosztag és a segélyhely, s végül a menetszázad következik. A gépfegyverosztag és a segélyhely azért vannak a századok közé ékelve, mert tegnap lemaradtak. Tehát négy század, a gépfegyverosztag és a segélyhely mennek az ellenségre, a train és egyéb elemek hátul a táborban maradnak.

A támadás felvonulási terve dr. Kemény Gyula naplójából A támadás felvonulási terve dr. Kemény Gyula naplójából

A 14. század hiányzik, Pirschl főhadnagy vezetése alatt, mint kutató különítmény más feladatot kapott, s így kimaradt a koncertből.

Mint valami élettelen gépezet, indulunk meg zárt sorokban. Lesz, ami lesz! Szitál az eső, csobognak, nagyokat cuppannak a pocsolyában a bakák bakancsai, a gépfegyverosztag és segélyhely lovak mélyre besüppednek súlyos terhük alatt a sárba. Olyan vontatva megyünk a hegygerinc felé, mintha valaki hátul visszafelé húzna bennünket. Kár is sietni a golyók elé. Nagy kimerültség, fáradtság, lehangoltság ül az emberek arcán. Semmi nyoma a lelkesedésnek. De azért a megindított gépezet csak forog előre lélek nélkül. A 37-es sáremberek morognak súlyos terhük alatt: miért megint a 37? Megint csak a 37. azt a ... „t.i.” elsőnek menni a tűzbe. De hát ezért mindig morognak az emberek. Valakinek meg csak kell elsőnek is lenni.

Már vagy 2000 lépést haladunk. Benne vagyunk az erdőben, de nem esik egyetlen lövés sem. Talán nincs is itt az ellenség? Messze előttünk megy a 13. század a páncélinges Barthtal, ez a század fog először összeütközni az ellenséggel. A főcsapat elején a 16. század halad, az élén megyünk nyugodtan (!) beszélgetve: Przybill százados, dr. Jonescu, dr. Lakatos tartalékos zászlósok, Krausz főhadnagy, Bartha Béla nagyváradi rendőrkapitány, tartalékos hadnagy, Balla, medikus önkéntes és én. Oldalt tőlünk lóháton a 33-asok kecskeszakállas főorvosa kapaszkodik felfelé. Éppen azt tárgyaljunk, hogy miért nem száll le arról a szegény páráról a meredek úton s a nagy sárban. Krausz főhadnagy almát eszik, s kampós botját alig tudja a sárból kihúzni, Bartha hasmenésben szenvedvén éppen egy fa tövében öltözködik, én magam az aktuális csokoládét eszem, s a mellettem levőknek török le apró darabokat, s kínálom Przybillt, Lakatost, amikor hirtelen, mintha a villám ezer mennyköve csapott volna belénk, a bal oldalunkról, közvetlen közelből, rettenetes fegyverropogás fogad bennünket. Szinte érzi az ember a puskacsövek melegét, ahogy mondani szokás. Hihetetlen pánik támad erre. Szétugrunk. Rohan mindenki, amerre lát visszafelé az erdőbe, hogy a legelső alkalmas gödörben, fa, vagy tuskó mögött, hasra vesse magát. A legtöbbje fut-szalad messze hátrafelé. A mi 37-es gépfegyverosztagunk, egyes szakaszok, az egész 33 vissza az erdőbe. A 16. század eleje, az első két szakasz és mi, a fent felsorolt tisztek, nem futhatunk egy lépést sem vissza, mert hiszen legelöl voltunk, s az ellenségnek közvetlen nagy célt mutattunk. Tehát hasra! Azután bokortól bokorig, fától fáig csúszva igyekezünk hátrább jutni valami kis védett helyre. Éktelenül süvítenek felettünk a szerb golyók.

Az almát lenyelni sem tudó Krausz főhadnagy itt fekszik közvetlen előttem kezét, lábát szétterítve, fejét a sárba dugva, mint egy béka. Egyes emberek nem bírván magukkal, felugranak és futva igyekeznek valahogy a sűrűségbe szaladni, de ezekre rettenetes golyózápor zúdul, akár a jégeső. Az erdőből minden irányban ordítás, jajgatás, fegyverropogás hallatszik. A pánik hihetetlen az első percekben.

Az események vázlata dr. Kemény Gyula naplójából Az események vázlata dr. Kemény Gyula naplójából

Mindenfelé emberek mászkálnak. Én legényemmel együtt kisgyermek vastagságú fa mellé húzódom. Csak a fejünk, csak legalább a homlokunk legyen valahogy megvédve. Fütyülnek, süvítenek, zizegnek a szerb golyók ezrei, mint a döngicsélő méhraj. Minden pillanatban várjuk a szerbek rohamát. Felhangzik-e a félelmetes szerb csatakiáltás, a félelmetes „Napred!” Hihetetlen pánik közben múlik el öt–hat perc, amikor egyszerre még az eddigi fegyverdörgést is felülmúló irgalmatlan fegyverropogás indul meg tőlünk jobbra, ahonnan egyenesen a mi jobb oldalunkba tüzelnek. Most már elölről és jobb oldalról zizegnek, süvítenek reánk a fegyvergolyók. Ez ellen már nem segít semmi. Itt már csak egyedül az Isten segíthet. Apatikusan húzzuk le fejünket mélyen a nyakunkba. Przybill százados és Krausz főhadnagy hasalnak hozzám legközelebb. Mind hangtalanok vagyunk. Még előttem van az a kecskeszakállas lovagló orvos, ahogy a támadás pillanatában lováról lefordult. Mi lett vele? És mi lesz itt velünk?

Következő rész: „Még hátra volt a feketeleves…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

8 komment

Címkék: egészségügy szerbia 1914 dr. kemény gyula segélyhely Szarajevó szerb front

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2715322186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PollmannFerenc 2019.11.25. 07:17:57

"Éppen 16-án kezdték meg itt a gyilkos Princip pörének a tárgyalását." Tudtommal a tárgyalás már 12-én reggel 8-kor megkezdődött.

MTi 2019.11.25. 18:28:13

Ez ismét egy "elbaltázott" akciónak indul...

PollmannFerenc 2019.11.25. 19:30:22

@MTi: Az ember nem is igazán érti, hogy tudtuk végül is visszaszorítani a szerbeket...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.11.25. 20:47:18

@PollmannFerenc: Csodába illő módon... Ja és valószínűleg végül győzött a túlerő, sok lúd disznót győz, de ne szpojlerezzünk.

MTi 2019.11.25. 20:58:31

@PollmannFerenc: igen, ez már nekem is eszembe jutott...
Bár úgy tűnik, minden összeeküdött Kemény doktorék ellen: az ellenség, az időjárás... a saját felsőbb vezetés...
@PintérTamás: a szerbek valószínűleg kifulladnak majd hamarosan, túlvállalták magukat.

magyaros17 2019.11.26. 08:08:41

Az én szemeim előtt valami olyan kép lebeg, hogy bár ez a leírás csak a saját veszteségeket írja le, a másik oldal is elvérzett lassan. Itt-ott olvassuk, hogy az ellenség is visszavonul, azt is, hogy a halottaikat is viszik magukkal. Szóval, ha többszörös létszámfölényben támadtunk, bárha a felderítetlen szerb állások hirtelen tüze káoszt okozott, azért mi is tüzeltünk, és ha véletlenül is de találtunk is.
Minden leírás arról szól, hogy a második, immár német és bolgár együttműködéssel indított támadás azért ért el gyors sikert, mert az első már megrendítette a szerb haderőt.
Felmerül, hogy mi a csudának kellett Szarajevót támadni? Gondolom, hogy a fő támadási vonal tehermentesítésére, ráadásul alapvetően "baráti" területen szerbek lakta vidéken, akik ahogy láttuk támogatták a szerb csapatokat. Végül is a szerb hadvezetés elérte a célját, kitartott, sőt ahogy ismert, az 1914 végéig elfoglalt területeket is kiürítette a Monarchia. Ehhez persze kellett az orosz front súlyos helyzete.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.11.26. 09:16:47

@magyaros17: Sok szempontból igazad van, Kemény doktor mindig a segélyhely felől látja az eseményeket, a saját veszteségekkel szembesül leginkább. S elég kritikus, önkritikus is, de úgy is mondhatnám, hogy nyílt őszinteséggel, reálisan örökíti meg a velük történteket. (Ettől nagyon jó egyébként a naplója.) Vagy legalábbis, amit ebből ő tapasztal. A szerb-montenegrói veszteségek elvétve jelennek meg a leírásában, de azért Bilek környékén is esett erről szó (pl. a montenegrói ágyú elfogása, vagy a tábor elfoglalása kapcsán), s itt is lesz majd szó a súlyos szerb veszteségekről is. Erre írtam leginkább, hogy nem akarok szpojlerezni.

Hungryhorse 2019.11.26. 21:16:02

Olvasom a naplórészleteket, de nem értem.
Mintha fogalmuk se lenne hol vannak, az ellenség hol van.
Mintha felderítőik se lennének, járőreik se lennének, menetbiztosításuk (ellőörs, oldalvédjeik, fedező osztag stb...) se lenne.
Minden harcbalépés durva veszteségeket, vad pánikot okoz, eszeveszett menekülést vált ki, mintha nem harcfeladatot hajtanának végre.

Nem tudom milyen volt a kiképzettségük, miként eshet meg ismét és ismét ugyan az a szituáció, mintha semmiből nem tanulnának semmit.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról