„Puskáktól és gépfegyverektől hangos Kalinovik környéke”

2019.10.21. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 9. rész

1914. szeptember 24-én hősünk alakulata elhagyja bileki állomáshelyét és Kalinovikba indul, hogy bekapcsolódjon a szerbek elleni küzdelembe. Zűrzavaros éjszakai menetet követően a nagyváradi 37/IV-es zászlóalj másnap Avtovacra ér, ahol beolvad a 3. hegyidandárba. Innen az egész dandár tovább indul Kalinovikba, ahová szeptember 30-án érkeznek, majd letáboroznak. A környéket megszállva tartják a szerbek, amelynek a következményeivel szinte azonnal szembesülnek…

 

Harcok Boszniában
1914. szeptember 25-től november 6-ig
Bilektől Kalinovikig

Állandó a nyugtalanság, a zúgolódás a zászlóalj kebelében, mert mindenki szeretne már Bilekből elmenni, mindenki harcokra, babérokra vágyik. El vagyunk zárva a világtól, bezárva egy a montenegróiaktól körülvett katlanba. Bertolas tábornokkal is hadilábon állunk. A fő ok mégiscsak: minél nagyobb babérokat szerezni a csatatéren, mielőtt még a háborúnak vége lesz, ami aligha várat sokáig magára.

Vágyunk teljesül. [1914.] szeptember 23-án kapjuk a parancsot, hogy elmegyünk. Hogy hová, az titok. Rebesgetik, hogy Szerbiába, Kruppanj tájára, vagy Szarajevó felé, amelyet állítólag már rég ostromolnak a szerbek. Nagy az öröm. Mindenki csomagol. Minden egyes tiszt egy 17 kilogrammot magába foglaló zsákot vihet csak magával. Ezen zsákok tovacipelésére négy tiszt kap egy málhás lovacskát. A többi holmink, a parancs szerint, a bileki raktárakban marad elraktározva.

Nagy mindenfelé az élénkség, még nagyobb a búcsúzkodás. Mégiscsak rosszul esik a régi megszokott helyünket, a jó ismerősöket, a biztos otthont egyszerre elhagyni. Némileg megkönnyíti a búcsúzkodást az, hogy a többi zászlóaljak már elmentek, hogy mi vagyunk az utolsók. A tiszti étkezdében szól a zene, hangzik a nóta: „Megállj, megállj, kutya Szerbia!” Ugyanettől hangosak a legénységi szobák is. Egyes társaim szónokolnak. Bertolas várparancsnok pedig szigorú távollétével tüntet. Ő haragszik. Nincs köztünk. Kint koromsötétség van, csendesen esik az eső, csípős hideg az idő. Pont 12 órakor megjelenik Bertolas. Hivatalos búcsúzkodás. Azután megy mindenki a csapatához.

Éjfél után fél kettőkor megindulunk. De szomorú aktus ez. Le nem írható, el nem mondható érzések rázzák meg az embert. Valósággal zokogva intenek búcsút még egyszer azok, akik páran itt maradnak. A süvítő szél csapja az ólmos hideg esőt a szemünkbe, amely félig megfagyva csorog végig az arcunkon. Halotti csendben hagyjuk el a várat. Tompán csapódnak be mögöttünk a régi öreg páncélkapuk.

Elmegyünk szegény Stenzel főhadnagy sírja mellett. Hangtalan csendben vonulunk tovább. Csak a bakancsok csikorognak a felázott kavicsos úton. Visszajövünk-e még valaha is ide? Ha igen, kik, hányan és hogyan?

A zászlóalj felvonulásának útvonala a naplóból A zászlóalj felvonulásának útvonala a naplóból

Mindenütt az országúton, Planán keresztül érkezünk meg délután két órakor kifáradva, bőrig ázva Mekka Grudára. Letáborozunk, megebédelünk. Itt csatlakozik csak hozzánk a 15. századunk Németh századossal az élén. Este 7 óráig pihenünk, úgy-ahogy megszáradunk. Innen az utat már éjjel kell megtenni, mert az egész környék meg van szállva montenegrói bandákkal, vad komitácsikkal. Balogh őrnagy, a zászlóalj parancsnoka, figyelmezteti az embereket, hogy senki le ne maradjon, mert az ilyet a leselkedő hordák kínzások közben gyilkolják le. A hangos beszéd, dohányzás, gyufagyújtás szigorúan tilos.

Nem is az úton megyünk, hanem attól balra, messze bent a hírhedt Karszt óriási kövei és hasadékai közt. Itt azután csakhamar felbomlik a rend. Az egyes csapatrészek szétszakadnak, erre aztán megindul a kétségbeesett kiabálás. Az egyes szakaszok, századok szétszakadt részei egymást kiabálják. De még nagyobb baj van a trainnel. Minden katonai csapatnak ez az annyira szükséges, de éppen annyira hátra mozdító sleppje okozza mindig a legnagyobb zavarokat. Hátulró1 egyre hangzik a már jól ismert dallam: „Lemaradt a train! lemaradt a train!” Langer tényleges főhadnagy, trainparancsnok lovon ülve előremegy, s az altisztekre bízza a vergődő társaságot. Lovak esnek össze, némelyiknek a lába beleszorul a sziklahasadékba, a legtöbbről leesik a hátán levő teher, a Bepackung, amit aztán újra fel kell pakolni, s mindezt koromsötétségben, amikor minden gyufagyújtás veszélyes lehet. A kiabálás, zajongás egyre nagyobb lesz, a gépfegyverosztag, a segélyhely, a hosszú train, s a századok vízhordó lovai, mind itt vergődnek magukra hagyatva. Óriási fejetlenség ez, amely a legnagyobb bajt okozhatja. Összeköttetés semerre sincs, mindenki megy, amerre lát, a parancsnok a századokkal tudja az ég, hol szalad már. Ha most ebben a zűrzavarban csak két-három csujes ránk puskázna, akkor szétrebbenne az egész zászlóalj, s a koromsötétben egymást lődöznék agyon az emberek. Szerencsére ez nem következik be, de amióta élek, annyit nem mérgelődtem, mint ma éjjel. Akik itt voltunk, ezt az éjszakát soha el nem felejtjük.

Avtovac 1909-es képeslapon Avtovac 1909-es képeslapon

Reggel négy órakor agyonázva, kiizzadva, kívül-belül csurom-vizesen érkezünk meg Avtovacra. A pocsolyás réten letáborozunk. Összeszámlálják az embereket, senki sem hiányzik. A nagy fegyelem, a rettegés a komitácsiktól, mindenkit meghozott. Itt van Avtovacon a harmadik Gebirgs Brigade Kommandó (hegyidandár parancsnokság) Pongrácz generálissal az élén. Ezután ebbe a dandárba fogunk tartozni.

Délután indulunk tovább. Átmegyünk az oázisszerű, sok gyümölcsöt termő Fojnicán. Szakadatlan menetelésben hegyeken-völgyeken kapaszkodva vonulunk tovább. Közben kisüt az áldásos nap, szárítja a ruhánkat, a nedves terheket. Délután öt órakor a gyönyörű kilátást nyújtó, fűvel borított Zecevo Brdo magaslaton vagyunk. A hegyoldal tele van szénaboglyákkal, amelyekből megtömjük sátrainkat, beletemetkezünk a finom szénába, s röviddel rá alszik az egész tábor a kiállított őröket kivéve.

Másnap is itt maradunk. Mosakodással, tisztálkodással, varrással telik el az idő. Harmadnap reggel indulunk a híres Narcuta völgyébe, s estefelé érkezünk meg Ulog Obernjára. Ez a Monarchia legrosszabb garnizonja. Erdőkkel borított magas hegycsúcs tetején egyetlenegy épület, a kaszárnya. Benne egyetlen század három tiszttel. Valódi börtön. A madár sem repül ide be. Ilyen helyen burjánzik a legénység és a tisztek közt a mindenfajta perverzitás, önfertőzés és a kártyajáték.

A falu mellett lent a vizes földre táborozunk le. Az eső egyre szakad, mindenki didereg átázott ruháiban. Még este kapjuk a parancsot, hogy holnap, 30-án, indul a zászlóalj Kalinovikba, amelyet állítólag a szerbek szorongatnak.

Az elinduláskor a dandár két részre szakad. Az egyik rész Rizetti alezredessel (46-os) az élén az országúttól jobbra levő, helyenként hóval borított, hatalmas erdős hegyláncokon törtet előre, míg a másik rész Kopfstein őrnaggyal (30-as) az élén, a kitűnő országúton gyalogol Kalinovik felé. Mily egyszerű nekünk, s mily óriási nehézségekbe kerül Rizettiéknek a cél elérése. Ilyen az emberi sors. Közben a nap is kisüt. 30-án délután pedig minden baj nélkül bevonulunk Kalinovikba.

Kalinovik és a tábor 1905-ben képeslapon Kalinovik és a tábor 1905-ben képeslapon

Kalinovik tipikus ósdi bosnyák városka lent a völgyben. Van pár megerősített kaszárnyája, pár igen régi nyaraló formájú erődje, amelyekben néhány még ósdibb ágyú terpeszkedik. Fontossága abban van, hogy Bosznia egyik legnagyobb depója (raktára). Rengeteg muníció, ruhanemű és élelem van itt felhalmozva. A jelenlegi helyőrsége színmagyar honvédség. A városka jobb szélén, kint a mezőn, van a kalinoviki Lager. Apró barakkok tömege, amely nyári lakásokul és hadgyakorlati célokat szolgált. Ebbe a Lagerbe helyezték el a harmadik dandár csapatait.

Az egész tábor nyüzsög, mint valami óriási hangyaboly. Megkezdik a tábori konyhák a főzést, számtalan füstfelhő száll a magasba a gyönyörű napsütésben. Az agyongyötört lovak szabadjára eresztve legelésznek, a bakák vizes ruháikat teregetik ki. Mi, 37-es tisztek, egy nagy hordót állunk körül. A hordóra helyezett deszkára rakja ki Krausz provianttiszt a hideg ennivalókat. Alig várjuk az elosztást. Egyszerre valahol jobbra tőlünk hatalmas pukkanás hallatszik, amelyet rögtön metszően éles sivítás követ, rá pedig éktelen dörrenés. A legelésző tüzérlovak közt magasra repül fel a föld, a megijedt lovak dübörögve rohannak szanaszét. Egymásra nézünk, de fel sem ocsúdhatunk a meglepetésből, már süvít be a második, majd a harmadik, negyedik gránát. Erre lett csak igazi hangyaboly képe a Lagernek. Ember, állat, össze-vissza szaladgál, legtöbbje a kiteregetett holmija után futkos. A tüzérek menekülnek elsőnek. Főleg a lovaikat védik. Mi, tisztek, kezünkbe kapkodjuk a kiosztott élelmiszereket és egy deszka barakk mögé rejtőzködünk.

Előttünk 50–60 lépésre éppen a vacsorára való marhát nyúzza Jansky-Janovszky mészáros, akit a várakozó szakácsok serege vesz körül. Egyszerre valamennyi elszalad onnan. Milyen isteni csuda! Rá 4–5 percre pont a marhába csap bele és tépi szét egy ellenséges gránát.

Kalinovik környékének a vázlata Dr. Kemény Gyula naplójában Kalinovik környékének a vázlata Dr. Kemény Gyula naplójában

A mellettünk levő barakkban van a maródivizit, 31 ember öltözik, vetkőzik benne. Én éppen most, a fenti marha jelenetre jöttem ki onnan. E pillanatban bemegy az ajtón a 9 centiméteres srapnel, bent a szobában explodál az emberek feje fölött. Hatalmas füst tódul ki az összetört ablakokon át. (Rá kiabálás, nagy lárma közben menekülnek onnan ki.) Félig hiányos öltözetben menekülnek ki az emberek ajtón, ablakon át. Hiányzik a jajgatás. Mi történhetett odabent? Berohanok közéjük Czeglédy tartalékos zászlóssal. Senkinek semmi baja nem esett, csak a füst kormolt be egyeseket. Ez valóságos csuda.

Közben az ellenség tűz alá veszi a barakkot, amely mögé mi húzódtunk. Nyilván észrevett bennünket. A gránátok mellé most már srapnelek vágnak be, csörömpölve ropog, hull a tetőzet reánk. Mi lesz, ha valamelyik gránát pont közénk talál vágni? De mert Balogh nem megy, mi is kitartunk. Délután fél háromtól fél ötig guggolunk így a barakk tövében. Végre is délután 6 órakor Kalinovik mögé vonulunk, az ottani sáros, pocsolyás rétségre, ahol sátraink alatt meghúzódva gondolunk vissza az elmúlt órákra. Milyen kellemetlen vége is lehetett volna.

Hanem megáll a mi egyszerű eszünk. Este ugyanis a dandárparancsnokság elmagyarázza, hogy az ellenség félkörben a város körül helyezkedett e1, 9 centiméteres ágyúi állanak a Vijevacon, előretolt osztagaik pedig a [a vázlaton piros jelzéssel jelölt] vonalakon állanak.

Ha ezt ők mind tudták, akkor miért zsúfoltak össze pár ezer embert azokba a barakkokba, amelyek csak egy puskalövésnyire vannak az ellenségtől? Hiszen az alig pár kilométerre levő Vijevacon és Rucnikon ellenséges ágyúk állanak. Ez a magasabb stratégia, s azt érteni és magyarázni csak a vezérkarnak a joga.

Másnap a fejetlenség hasonló példája ismétlődik meg. A mi 16. századunk parancsot kap, hogy este felmegy a Rucnikra, s azt a továbbiakig megszállva tartja. Estefelé el is indult a század. Alig érte el azonban a hegyoldal felét, amikor minden oldalról túlnyomó ellenség kezdte szorongatni. A század csak nehezen tudott az éj leple alatt veszteségekkel visszavonulni. Przybillt, a 16. század parancsnokát, pedig haditörvényszék elé akarták állítani, mert századával harc nélkül megszaladt.

Érdekes esetet láttam a táborban való ágyúzás alkalmával. Egy őrjöngve, jajgatva fetrengő tüzérfőhadnagyhoz hívtak el a gránátozás alatt. Az egyik, teljesen biztos, hatalmas föld alatti üregben hevert a földön egy kövér tüzérfőhadnagy. Szinte rángatózott, halálsápadtan, csak hebegve tudott beszélni. Kínosan adta, elő, hogy a gránátok hatottak így az idegeire. Hát talán ez lenne az a bizonyos sokk?

Osztrák–magyar katonák gyakorlaton a boszniai hegyekben Osztrák–magyar katonák gyakorlaton a boszniai hegyekben

Október elsején puskáktól és gépfegyverektől hangos Kalinovik környéke. A dandár ugyanis tiszti őrjáratokat küldött ki a környék felkutatására. Ezek a járőrök csatáznak. Tőlünk is ment ki ilyen.

Következő rész: „De furcsa és egyszerű lény is az ember…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

2 komment

Címkék: szerbia kemény gyula orvos Szarajevó szerb front Kalinovik

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9315239622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PollmannFerenc 2019.10.21. 07:53:23

Hát... Ilyen felsőbb vezetés alatt igazán nem lehetett öröm a háború...!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.10.21. 18:35:49

@PollmannFerenc: Mindig azt gondolja, várja az ember, hogy ennél már csak jobb jöhet, de nem. Sőt a helyzet még csak romlik... Óriási szerencséje volt azoknak, akik mindezt ép bőrrel megúszták...

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása