„Hisz itt megnyúzásra megy a dolog…”

2019.09.30. 06:51 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 6. rész

A sikertelen Mali Vardar-i összecsapást követően Bilekből egyedül hősünk vállalkozik, hogy vöröskeresztes zászlókkal kis csapat élén visszatérjen sebesültek után átkutatni a csatatér környékét. A helyszínen tapasztaltak leírását csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk. 1914. augusztus 31-én újabb támadásra indulnak Bilekből a montenegrói ágyú elfoglalására, amit Lange Tomnak neveztek el a katonák. Ezúttal a 3. hegyidandár erői is részt vesznek az akcióban…

 
A montenegróiak és a Vöröskereszt
1914. augusztus 26.

Tegnap folyt le a Mali Vardar-i ütközet a már leírt módon. Este elmondtam jelentés formájában, hogy miket láttam este hatig a Mali Vardaron, hogy ott sok sebesült maradt, akik talán szomorú sorsnak néznek elébe, s hogy ki kellene értük menni. Bertolas felszólítására az orvosok közül, miután más nem jelentkezett (engem meg Bertolas nem akart újra kiküldeni), én jelentkeztem. Szép és nemes vállalkozás, mondja Bertolas, tekintve, hogy veszélyes is, de ha csak egy embert is megmentünk, érdemes volt. A genfi konvenció szerint vöröskeresztes házakra, kocsikra, nem szabad lőni, éppúgy tömegre sem, ha vöröskeresztes zászló alatt közeledik. De a mozgósítás után parancsban volt, hogy Szerbia és Montenegró ezt az egyezményt nem írták alá, s így nagy óvatosság ajánlatos. Egyébként a Jabukovacnál a vörös kereszttel megjelölt házunkat folyton lőtték. Erre próbául elvittük a zászlót egy messzebb levő házra s akkor meg azt lőtték, míg mi nyugodtan dolgozhattunk.

Tehát a rendelkezések szerint kimegy holnap reggel 140 ember 35 hordággyal a Mali Vardarra. Három medikus és én képezzük az orvosi kart. Viszünk hat darab vöröskeresztes zászlót, a zászlótartó bakák a 6-os zászlóaljból lesznek, mert értik a csujes nyelvet. Lakatos zászlós minden eshetőségre kijön velünk 50 emberrel arra az esetre, ha baj találna lenni. Ezenkívül az első erőd figyel reánk, s ha baj lesz, ágyúzni fogja a montenegróiakat.

Reggel hat órakor már Drenovici Glaván vagyunk ama tegnapi híres kukoricásban. Itt felállunk hosszú-hosszú rajvonalban. A szárnyakon a medikusok, én a középen, a zászlóvivők 80 lépésre előttünk. Lakatos elbújik a kukoricásnál levő fal mögött. Megindulunk. Alig érünk ki a tisztásra, elkezdenek reánk pa-kuzni, szórványosan lőni. A fegyvertelen, félig katona, félig civil népség futásnak ered, alig tudom őket összeszedni. Lebújunk a kukoricásban. Mi ez? Hát tényleg lőnek reánk? Talán tévedés?

Újra megindulunk félóra múlva. Az emberek félnek. A Mali Vardar tetején öt-hat csujes van, ott állanak, kettő pedig előttünk halad fel a hegyoldalon úgy 400 lépésre, közben folyton kiabálnak valamit társaiknak. Széles fekete bugyigóban, tányérsapkában vannak, kezükben a szíj nélküli fegyvert lóbálják.

A hegyoldal közepén vannak már embereim, amikor valaki kiabálni kezd: „Szanitéc, szanitéc, 37!” Ez többször ismétlődik, míg végre ráakadunk a hang gazdájára. Egy sziklahasadékban jobb könyökére támaszkodva fekszik egy 37-es káplár, Kovács a neve, a combja van eltörve, át van lőve. Könnyekig megható látvány. Elmondja, hogy tegnap délelőtt tíz órakor sebesült meg. Előőrs volt elől, amikor a Rückzug megkezdődött. A visszaigyekvők minden könyörgése dacára otthagyták. Erre ő ülőhelyzetben a két tenyerére támaszkodva az altestén ülve csúszott előre. Nadrágja, alsó ruhája, bőre is lekopott, lehorzsolódott, valamint a kezeiről is a bőr a hegyes köveken. Egész éjjel mászott. Tegnap reggel óta nem evett, nem ivott, nem aludt. Hallotta, amint az éjjel a csujesek megkeresték a sebesülteket, s azok ordítottak. Ma éjjel akart tovább csúszni Bilek felé. Hogy néz ki a szerencsétlen. Rettenetes látvány! Gyorsan hordágyra, s küldöm be Bilekbe.

Mi meg megyünk feljebb. A csujesek nem lőnek, tehát mégis van súlya a vöröskeresztnek, azt hisszük. A balszárnyon megy a legbátrabb medikus, Kopeczky. Odakiabálnak az előttünk menő csujesek: „Hajde ovemo! Ne bojse Švabo! Dole puška!” stb. Pedig senkinél sem volt fegyver. Egyszerre fent a tetőn, a Mali Vardaron, rémes leletre bukkannak az emberek. Ott fekszik két magyar baka mezítelenül, egyiknek sincs feje. Egyiken még rajta vannak a rövid harisnyák, a szája a jobb szegletéből kiindulólag felhasítva. Mindkettőnek mellén nagy vörös foltok, feketés vörösek. Mi ez? A mellbimbók táján s az oldalon nagy területeken cafatokban a bőr le van nyúzva, mégpedig a vérzés szerint élve csinálták. Oda sereglenek az emberek csudálni. Szörnyű lelet. Gyorsan hordágyra! Ezt le kell fényképezni a világ számára. Ebben a pillanatban a jobb oldalról hatalmas sortűz zúdul reánk a Kaporról. Óriási rémület! Hisz itt megnyúzásra megy a dolog. Futásnak eredünk. Erre a szemben levő Kovčegről is lőni kezdenek, most már két oldalról. Rettenetes menekülés lesz erre. Az első erőd lőni kezdi ágyúkkal az utánunk ugráló csujeseket, lent Lakatos is felfejlődik embereivel. Ugyanolyan körülmények között történik a levonulás, mint tegnap. Csak szegény Kovács káplárt mentettük meg. Az egyik megnyúzottnak H.J. 1908. volt a karjába tetoválva, a 14. századtól való volt. Nem tudtuk őket lehozni. Így eresztettek közel a csujesek minket magukhoz, azután belénk lőttek.

Vardar-Kovčeg-Bratagos-i ütközet
1914. augusztus 31-től szeptember 4-ig

Felülről, Európából, nagyon jó hírek érkeznek. Mindenfelé jól állunk. A németeket istenítjük. Fogadások történnek arra nézve, hogy a németek rettentő gyors rohama mikor éri el Párizst. Sokan fogadnak szeptember 12-re, de az általános vélemény, hogy 15-én fognak bevonulni Párizsba. Én is erre fogadok.

Itt lent már rosszabbul állunk. Avtovacot nagyon szorongatják a montenegróiak, nagyobb összecsapások vannak Trebinjénél is. Minket pedig szakadatlanul lő a 15-ös, s mi nemcsak hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben, de még azt sem tudjuk, hogy hol áll. Az ellenség itt ül az orrunk előtt két–három kilométerre, s lenézeget Bilekbe. Mennyi embert áldoztunk már hiába, mégis csak fent ül a Jabukovac, Kapor, Kovčeg, Mali Vardar, Vardar csúcsokon. Vardart a katonai szakértő genie oly ügyesen robbantotta fel, csak a tetőzetét, hogy az a csujesek legerősebb vára. Úgy látszik, nem valami biztosan ülünk, mert általános támadás készül az egész vonalon. Trebinje lenne a jobb-, Avtovac a balszárnya a támadó vonalnak, a centrumát pedig a bileki csapatok alkotnák.

Részlet dr. Kemény Gyula naplójához készített térképvázlatából Részlet dr. Kemény Gyula naplójához készített térképvázlatából

Hétfőn, augusztus 31-én, délelőtt itt is a parancs, hogy ma délután egy óra 30 perckor indulásra készen álljunk. A harmadik Gebirgs Brigade Pongrác ezredes vezetése alatt már négy nap óta harcban áll a montenegróiakkal s vonul Bilek felé, hogy segítséget hozzon. Három zászlóaljjal jön (a 18., 42. és 80-assal ) s megfelelő tüzérséggel. Ide hallatszik egész délelőtt az ágyúzás. A támadás célja a régi: kimegy a 37. és a 6-os zászlóalj, a népfelkelő zászlóalj fele, s ezenkívül a ma érkezett 270 emberből álló 37-es menetszázad (Meister kapitány), ezek még puskaport sohasem szagoltak. Velünk jön egy üteg tüzérség is.

Van nagy készülődés, mi már ismerjük ezeket a kirándulásokat jól. Ismét lemaradnak páran, de kik? Már lent állunk az udvaron, a rendes kép. Végre két órakor megindulunk a planai országúton a nyolcadik erőd magasságáig. Itt jobbra letérünk és az első erőd irányában megyünk fel Drenovici Glava felé. Azért így, mert ha a rendes úton, a második erőd irányában mennénk, akkor a 15-ös csujes ágyú, amely most is szakadatlanul lövi az erődöket, összelőne bennünket. Közben dörög az ég, megered az eső. Este 6–7 óra közt már fent vagyunk a Mali Vardar lábánál. A régi jól ismert hely. A kukoricás. Ugyanazon régi helyen letáborozunk rajvonalban felfejlődve. Este 11 óra előtt már félig-meddig megvan az összeköttetés a harmadik brigáddal. Csak még Vardar áll köztünk, ezen irányban megy a mi balszárnyunk, a 15. század. Egyszerre 11 óra után nagy fegyverropogás hallatszik Vardar felől, de hamar megszűnik. Az eredmény csakhamar mutatkozik. Kisebb csoportokban szaladnak errefelé bakáink s hírül hozzák, hogy a 15. század megsemmisült. Pedig csak az történt, hogy a 15. század négyes sorokban nekimasírozott a Vardarnak, s onnan erős tüzet kapott. Még harmadnap is keresgélték egymást a 15. századbeliek, úgy szétugrottak. Persze veszteséggel.

Egész éjjel nem alszunk a csípős hidegtől meg a bizonytalanságtól. De a baka az mind úgy horkol, mintha otthon lenne.

Szeptember l-én reggel alig pirkad, kezdődik a tánc. A harmadik brigád kezdi. Csakhamar elesik Vardar, ahonnan a csujesek visszahúzódnak. Erre mi is megindulunk. Sokkal kisebb ma a fegyvertűz, mint máskor. A csujesek is a bekerítéstől félnek a Vardar felől, ezért mennek vissza a Kovčeg-Kapor vonalra, de itt sem maradhatnak állva, mert a harmadik brigád folyton oldalba támad a Vardar oldalon. Mi igen csekély veszteséggel fent vagyunk a rég óhajtott Kovčeg csúcson, mialatt a harmadik brigád tüzérsége felmegy a Mali Kokotra és erős ágyútüzet zúdít a csujesekre. A montenegrói 15-ös eddig szakadatlanul lőtte Bileket, itt van valahol előttünk, most elhallgatott.

Osztrák–magyar csapatok elfoglalnak egy montenegrói ágyút – korabeli képes illusztráció Osztrák–magyar csapatok elfoglalnak egy montenegrói ágyút – korabeli képes illusztráció (Forrás: rts.rs)

Ezt az ágyút, melyet Lange Tomnak neveztek el, csapataink elfoglalták. Elfoglalása a következőképpen történt: Az előnyomulás alkalmával a 16. század előtt volt, tehát azért is foglalta el ez a század. Egyik kadett őrmesterünk, Kristó-Nagy, civilben jegyző, rontott rá pár emberrel az ágyúra, amelyet ekkor már a csujesek leszereltek, de azért erősen védték a mögötte levő sziklák. Erre Kristó egy embert visszaküldött segítségért a századhoz, mire Lakatos zászlós szaladt pár emberrel a nagy tűzben segítségül, mialatt a kezében levő fegyverét is átlőtték. A két tisztjelölt addig tartotta magát, amíg a csapatok is odaértek. Lett nagy öröm. Megvan az ágyú, csak a Verschlussja és más apró részei hiányoznak, mert a csujesek kiszedték és elvitték magukkal, most keresik a kövek között. Rövid idő múlva egy Csermák nevű tüzérzászlós jött az ágyúhoz hatalmas lovakkal, hogy azt a harmadik brigád parancsára elszállítsa, ha pedig ez nem lehetne, akkor felrobbantsa. Przybill kapitány azonban ezt nem engedte meg, hanem őröket állított az ágyú mellé. (Ma is a Schwarzenberg téren áll Bécsben.) Mindenesetre a harmadik brigád segítsége nélkül soha el nem foglaljuk, viszont ha a 18-asok frontja elé került volna, akkor ma a 18-as ezred dicsősége volna, nem a 37-eseké.

A nagy ágyú mögött, úgy 4–500 lépésre, ráakadunk a montenegrói nagy Lagerre . Piszok, bűz itt minden. A sok birka, marha hulladék, véres rongyok jelzik az itt lefolyt életet. Rettenetesen piszkos szemétdomb az egész. Egy szikla mögött volt a segélyhelyük. Itt is hasonló piszok, levágott emberi karok, kezek, lábak.

Az ágyú elvesztése után gyors tempóban szaladnak vissza a csujesek a hatalmas erdős Bratagosba. Az összes csapatok utánuk. Amerre a brigád vonul, láng és füst minden, mert parancs szerint mindent fel kell perzselni. Érdekes, hogy a legrongyosabb viskó is, ha ég, olyan ropogást hallat, mintha egy támadás indulna meg. T.i. tele van minden ház rengeteg orosz tölténnyel, azok robbannak. Az éjszakát szabadban, sátrak nélkül töltjük, pedig éjjel hideg van. A vízhiány kínoz leginkább bennünket.

Este számolgatjuk, hogy ki hiányzik. Nekünk alig van valami veszteségünk, mert a csujesek is inkább az oldalukat féltették a bekerítéstől. Annál nagyobb a vesztesége a brigádnak. Például a híres 42-eseknek 200-nál több volt a veszteségük, maga Rustler alezredesük is megsebesült.

Nagy veszteségük volt a 18-as cseheknek is (bár a legénysége inkább német), ezeket szememmel láttam, hogy a nagy tűzben felállva és libasorban mentek előre, mintha nem is lőttek volna, úgy mentek felfelé a hegyoldalon. A 18-asok fogtak egy súlyosan sebesült montenegróit, ült a kőnek támaszkodva, mint egy halott. Amikor egy zászlós embereivel elment mellette, a csujes beletüzelt a zászlósba. A katonák rögtön agyonverték. Másik két csujes is fogságba került. Ezek mondták el nekünk, hogy két orvosuk volt. Egyik Avtovac felé, a másik itt. Továbbá, hogy pár nappal ezelőtt még harminc zászlóaljuk volt itt, de most lementek az albánok ellen, akik betörtek Montenegróba, ezért győzünk mi most olyan könnyen. Ugyancsak a harmadik brigád kezébe került Vukovic montenegrói generális egész irodája, aki itt a parancsnok volt. Ebből kitűnt, hogy Vukovic folyton élelmet, csapatokat sürgetett, hogy a céljuk Nevesinje volt. Bileket az ágyúval és kevés csapattal csak sakkban akarták tartani, de közbejött az albán betörés. Ugyancsak ráakadtak csapataink egy itt elesett orosz ezredesre, akinek csupa selyem fehérneműje volt, két pár lakkcsizmája, szép bőröndjei. Felosztották egymás között.

Montenegrói hadifogoly tisztek Montenegrói hadifogoly tisztek
(Forrás: magángyűjtemény)

Szeptember 2-án reggel minden baj nélkül nyomulunk előre, s elfoglaljuk a kevéssé védett bratagosi állásokat. Itt a harmadik brigád megállapodik, fél napi pihenő után délután megy vissza Avtovac felé, míg a bileki csapatok még pár napig kint maradnak. Mi megyünk beljebb a Vucidó-völgyben, minden éghetőt felégetünk, Modredici falut elpusztítjuk teljesen. Előbbre már nem megyünk, lehetetlen a montenegróiakat követni. Egy dolinában mocsár van, itt állunk meg. Mindenki nekirohan a piszkos víznek.

Közben Bilekből odaérkezik Stettner alezredes és kihirdeti, hogy Oroszországban nagy győzelmet arattunk. Hurrá! Az embereket a mocsár mellől mind odazavarják hurrázni, pedig egy szót sem értenek németül. Én magam hurrázás helyett egy darab kőkemény kenyeret rágok. Nincs már mit ennünk.

Délután 3 órakor itt Montenegróban kapjuk a parancsot, hogy a 6-os zászlóalj és fél zászlóalj 37-es elmegy Trebinje irányában le a Jabukovacnak, a 14. és 16. századok pedig visszamennek az ide jött utakon sietve, és még a sötétség beálltával foglaljanak állást a Kapor hegyen. Cél: a visszavonuló harmadik brigádot fedezni, meg a Lange Tomra vigyázni. Bár Balogh és többen a Jabukovac felé mentek, én a 14. és 16. századokkal jöttem, mert Przybill jó barátom, és ez az út érdekesebbnek is ígérkezik.

Nagy kínlódások között a kövek és sziklahasadékok miatt későn sötétben érkezünk meg a Kaporra, ahol minden irányban erős őrségekkel biztosítjuk magunkat, azután letelepedünk a hegy oldalán levő erdőcskében és főzni kezdünk. A 16. század elment a Mali Kokotra.

Egész éjjel és ma 4-én is egész nap vagy 200 civil ember dolgozik a Lange Tom körül, az utat csinálják, hogy a befogott 75 ember vontatni tudja. 45 darab löveg is maradt az ágyú mellett, puskapor stb., ezt mind viszik. Elnézegetem az emberek nehéz munkáját. Csak fényképezőgépem volna.

Egész délelőtt főzök, van 3 tyúkunk meg fél kg krumpli. Már éppen a levest megettük, amikor 4-én délután beütött a krach. Ezt a szép győzelmet sem fejezhettük be tisztességgel. Szégyen lett a vége. Leírom hűen, őszintén.

Mi az ágyú bevontatásának fedezésére maradtunk itt, a harmadik brigád már rég elment. A 15-ös most van Radimilovic falu táján. Éppen eszünk, amikor az őrök ellenséget jeleznek. Hogy lehet ez? Már itt lennének? Felszaladunk a balszárnyra a negyedik szakaszhoz. A Basel-féle 14. század van állásban a Kaporon, míg a 16. század Przybill kapitánnyal a jelzett helyen. A negyedik szakasz balszárnyától távcsövezzük az ellenséget, a bakák már szabad szemmel is látják. Itt guggolunk a kövek között, Bartha Béla tartalékos hadnagy, K. Szabó Károly őrmester, Brünnauer és én. Úgy öt–hat percig Basel is, de azután eltűnt.

A Kapor bal oldaláról kezdenek pa-kuzni, és egyszerre észrevesszük a széles fekete bugyigós, tányérsapkás csujeseket, ahogy a kövek között ugrálnak puskájukat kezükben tartva. Egyre szállingóznak a fegyvergolyók, az ismert geller fütyülések hallatszanak. Ekkor odatérdel mellém K. Szabó őrmester, a távcsövet kéri és közben súgja, hogy a 16. század egészen, a 14-ből pedig a jobbszárny két szakasza már lent szalad a völgyben, jöjjek pár lépést nézni. Ebben a pillanatban már a negyedik szakasz jobbszárnyán is felkelnek az emberek és futásnak erednek. Ugyanekkor az itt levő gépfegyveresek, főleg a derék Frint hadnagy, kiabálni kezdenek, hogy ne hagyjuk itt őket, ne szaladjunk, segítsünk felpakolni a gépfegyvereket, amelyek már két napja le vannak itt rakva. Most terelgetik össze a lovakat. Erre K. Szabó egy görbe karddal, én egy erős vasbottal, verjük a bakákat, próbáljuk megállítani, de hiába. Közben Frint kiabál folyton, hogy segítsenek pakolni, a csujesek meg látva mindezt, erősebben kezdenek lőni. Ha most itt valaki megsebesül, biztosan itt hagyják. Ez az a rettentő érzés.

Lenézünk a völgybe, már messze lent két baka (altisztek, az egyik zugsführer Kacsura) a hónalja alatt fogja Baselt, úgy szaladnak vele, s amikor a lováig érnek, arra felszáll s úgy szalad lóháton, messze mögötte a százada gyors tempóban, a 16. század meg már nem is látható.

Ekkor mi még fent vagyunk a gépfegyverekkel és trappba kezdünk a lovakkal, Bartha, Frint, Hofmeister hadnagyok, K. Szabó, egy zugsführer és én. Lőnek. Csak valaki meg ne sebesüljön, mert amíg én bekötözném, elfognának. Szerencsére ez nem következett be. Közben baj volt a lovakkal. Meredek sziklákon kellett őket lesegíteni a farkukat fogva. Lent messze a tisztáson látjuk, hogy Basel sorakoztatja a két századot, mi bennünk meg forrott a méreg. 4–500 embert így demoralizálni! A csujesek talán öten–hatan voltak a lövéseikből következtetve, de ha ez nem is biztos, akkor is harc nélkül és olyan formában hagytuk el a Kaport, ami egy cseppet sem hízelgő e zászlóaljra. Ennek nem is a legénység az oka. Ha a csujesek tegnap jöttek volna, ilyenformán visszavehették volna mi tőlünk az ágyújukat.

Felérkeztünk a harmadik erődbe, ahonnan mindent jól láttak, sőt a második erőd ágyúzott is a Kapor irányában. ltt fent látjuk, hogy a Mali Vardaron át az ágyú által használt úton egy csapat halad. Ahogy később kitűnt, ez a minket leváltani jött 15. század. Csak kelepcébe ne menjenek.

Este bevonultunk Bilekbe. Éjjel a 15. század is visszajött, miután kellemes fogadtatásra talált. A montenegróiak puskával akadályozták meg, hogy a 15. század őket leváltsa. Bertolas ezredes igen dühös reánk, hogy ily csúnyán fejeztük be a győzelmet. Erről folyik egész este a vita. Ki a hibás? Pedig de egyszerű a dolog.

Szeptember 4-én este érkeztünk haza. Itt már azzal fogadtak, hogy pár nap múlva elmegyünk Szerbiába. A 6-osok már tegnap elmentek, állítólag Kruppanj-Jagodina tájára.

Szeptember 6-án, vasárnap, volt az ágyú, a Lange Tom ünnepélyes bevonultatása. A török nők kézimunkákkal díszítették fel az egész ágyút. A katonai díszmenetet a 16. század adta, amely azt elfoglalta. Elől haladtak török kézimunkákkal feldíszítve Przybill Károly százados, Lakatos zászlós és Kristó-Nagy kadett. A törökök zöld színű szent zászlója az ágyúra volt helyezve, a török hodzsák beszédeket tartottak. Ezen ágyú miatt igen nagy torzsalkodás folyik egyrészt magában a 16. században is, másrészt a brigád és Bertolas városparancsnok között. Potiorek Armeebefehlje szerint a harmadik Gebirgsbrigade foglalta el az ágyút.

Következő rész: „Aki fut, azt saját kezűleg lövöm le…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

Szólj hozzá!

Címkék: kemény gyula orvos

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6315181946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról