Belga páncélautók Galíciában

2016.03.03. 06:39 :: Nagy Háború szerkesztőség

A Nagy Háború Blogon 2015. május 15-én jelent meg Kajon Árpád írása A Romfell páncélautó. A cs. és kir. hadsereg első saját gyártású páncélautója címmel. Ez a cikk adta az ötletet, hogy a belga páncélautókról írjak, annál is inkább, mivel a keleti fronton – az orosz hadsereg keretein belül – éppen a központi hatalmak ellen vetették be őket. Hogyan találtam erre a témára? Nemrégiben megismerkedtem egy belga csoporttal, amely, száz év távlatából, a belga páncélautók emlékének felelevenítését tűzte ki célul.

 

A huszadik század legelején, az első világháború kezdetére a motor által hajtott közlekedési eszköz – más szóval az automobil – fejlődése olyan fokot ért el, hogy háború esetén alkalmasnak látszott azokban a helyzetekben használni, ahol a lovas kocsik már kevéssé feleltek meg az elvárásoknak, vagy ahol az ellenség által megrongált vasutak használhatatlanná váltak. Ezt a lehetőséget a belga hadsereg is hamar felismerte. Eleinte főleg felderítő célokra, az ellenség helyzetének megállapítására vették igénybe. A gyors közlekedési lehetőség azonban lehetővé tette azt is, hogy az ellenség vonalai mögé meglepetésszerűen behatoljanak, és ott könnyű fegyverzetükkel zavart okozzanak. Természetesen nagyon hamar szükségessé vált e járműveket védő páncéllapokkal ellátni. Így születtek az első, mondhatni páncélozott autók.

Nem csoda, hogy a belga hadsereg vezérkara a páncélautókban felismerte a támadóeszközként való alkalmazás lehetőségét. 1914 novemberében meg is született a határozat egy külön páncélautó-egység felállítására, amely eredetileg tíz felfegyverzett páncélautóból állt, a megfelelő technikai kísérettel. Ez lett a belga ACM (Auto-Canon-Mitrailleuse, szó szerint: Autó-Ágyú-Géppuska) egység alapja.

Akkoriban Belgium nagy része német megszállás alatt állt, így az előkészületek – a járművek megépítése, illetve az önkéntes kezelőszemélyzet toborzása – Franciaországban kezdődtek meg. A toborzás nagyrészt baráti kapcsolatokon keresztül történt, de végeredményben csak kiváló fizikumú önkénteseket vettek fel, akik ráadásul a harcok során már bizonyították elsőrangú katonai magaviseletüket, és emellett megvolt a technikai felkészültségük is.

Indulás előtt Párizsban Indulás előtt Párizsban

1915 áprilisára készen állt az ACM egység és elfoglalta az első harci állását Belgium határain belül, az Yser-folyó torkolata mögött, az úgynevezett Les Moeres tanyán.

Itt meg kell jegyezni, hogy 1914 szeptember elején a Marne környéki harcok során az antant haderő megállította a német hadsereg előrenyomulását. A nem sokkal korábban kifejlesztett géppuskák tömeges alkalmazása súlyos veszteségeket okozott, amelynek következtében megszűnt a mozgó front, a két fél lövészárkokba ásta magát, és így a frontvonal nagyjából megállapodott.

1915 derekán a francia és angol hadsereg azt remélte, hogy a Champagne környéki támadással áttörik a német vonalat, és akkor a belga ACM, a hasonló angol armoured cars egységgel együtt meg tudja zavarni és vissza tudja kergetni a németeket. A Champagne-i támadás azonban kudarcba fulladt, így a belga ACM tétlenségre lett ítélve.

Ekkoriban történt, hogy a belga vezérkarhoz kirendelt orosz Prejbiano százados I. Albert belga királlyal folytatott egyik beszélgetése alkalmával megjegyezte: az orosz hadseregnek sajnos nem áll rendelkezésére egy ACM-hez hasonló egység, ami pedig nagyon hasznos lehetne a galíciai fronton. Erre a belga király azt felelte, hogy hát ha akarja, az orosz hadsereg bérbe veheti az ACM-et. Az ennek nyomán elinduló tényleges tárgyalásokon azonban kiderült, hogy ez a „bérbeadás” a belgáknak diplomáciai gondokat okozhat a szövetségeseivel szemben. A belga egység ugyanis ezzel orosz tulajdonná válna, következésképp kezelőszemélyzete nem használhatná saját egyenruháját és a belga zászlót. E nehézségek elkerülése végett úgy határoztak, hogy a belga király az ACM egységet, a vele járó személyzettel és technikai kísérettel, díjtalanul az cár rendelkezésére bocsátja.

Peugeot páncélautó Peugeot páncélautó

Az ACM oroszországi működése jó néhány technikai változtatást, illetve kiegészítést igényelt. Az autókat például nagyobb átmérőjű kerekekkel kellett ellátni, hogy jobban megfeleljenek az orosz terepnek. Ez természetesen maga után vonta az autók vázának módosítását is. De a kerekek átmérője csak egyetlen példa a sok egyéb kiegészítés és változtatás közül.

Elérkezett az indulás napja: 1915. szeptember 21-én a franciaországi Brest kikötőjéből egy öreg angol hajón, a Wray Castle-on elindult az egység Oroszország, Arhangelszk felé. Az ACM összetétele: 4 tiszt, 1 orvos, 1 lelkész, 355 altiszt és katona, valamint a szükséges technikai felszerelés, 10 Mors és Peugeot ágyúval, illetve géppuskával ellátott páncélautó, 3 parancsnoki páncélautó, gyors összekötő autók, továbbá üzemanyag- és lőszerszállító autók, ruházat, poggyászautók, mentőautók, pótalkatrészek és javító műhelyautók, konyha, élelmiszerszállító autók, továbbá 90 Peugeot bicikli és 8 motorbicikli. A páncélautókat 7,5 milliméteres páncél védte, és 37 milliméteres francia hajóágyúkkal, illetve Hotchkiss géppuskákkal voltak ellátva. Bár ez az összeállítás az idők folyamán némileg változott: a Peugeot motorbicikliket például később 25 Indian és Harley-Davidson motorbicikli váltotta fel.

Mors parancsnoki páncélos Mors parancsnoki páncélos

A hajó megkerülte Írországot és Angliát, majd a Fehér-tengeren át Arhangelszkbe érkezett. A belgák október 13-án pillantották meg a hóborította orosz várost, amelynek faépületeit és hagymakupolás ortodox templomait igencsak megcsodálták. Alig három nap ott-tartózkodás után azonban máris vonatra kellett szállniuk, és Szentpétervár, illetve Peterhof, a cár nyári rezidenciája felé vették az irányt. Miután megérkeztek, a cár testőreinek épületeiben szállásolták el őket, meglepően kényelmes körülmények között. Az akkor már mínusz 10-20 fokos hideg ellen a belga egységet ellátták a megfelelő orosz katonai szőrmekucsmákkal és öltözékkel.

Az egység első feladata a felszerelés összeállítása és elrendezése, csoportosítása; a különféle páncél- és teherautók, biciklik, motorok, oldalkocsis motorok gurulóképesre állítása volt.

Az ACM rendkívüli megtiszteltetésben részesült, mivel a cár személyesen tartott fölötte szemlét december 6-án (az orosz naptár szerint november 23-án) a Carszkoje Szeló-i Katalin-palotában.

II. Miklós cár megszemléli a belga páncélos egységet II. Miklós cár megszemléli a belga páncélos egységet

Az év végi ünnepek után a teljes ACM vonatra szállt, és január 10-én (december 28.) elindult Volocsiszk, azaz a front felé.

Időközben egy nagyon fontos rendelet is érvénybe lépett, amely meghatározta a belga ACM egység gyakorlati működését az orosz hadsereg keretein belül és avval összhangban.

Ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a belga ACM – amely az orosz 6. hadsereghez lett beosztva – úgy a szervezés, fegyelem mint a technikai minőséget illetően, hamarosan komoly elismerésre tett szert az említett hadsereg vezérkari tisztjeinek körében.

Az egység 1916. január 20-ától május végéig Zbarazsban, Volocsiszktól észak-nyugatra állomásozott. A belga egység e pár hónapot arra használta, hogy hozzászokjon a számára ismeretlen orosz körülményekhez, az időjáráshoz, az orosz hadsereggel való kapcsolattartáshoz, illetve hogy megteremtse az orosz hadseregen belüli saját önállóságának feltételeit, és emellett felmérje a terepet.

Ugyanakkor a belga egyenruhát is módosítani kellett, mert túlságosan hasonlított az osztrák–magyar, illetve a német egyenruhához, és az orosz katonák esetenként tévedésből „jóhiszeműleg” még rájuk is lőttek. Hasonló okból a belga páncélautókra is kénytelenek voltak orosz kokárdát feltenni.

Az orosz tél befejeztével kiújultak a harcok az orosz nyugati fronton, ami lehetővé és szükségessé is tette a belga egység bevetését. Tavasztól őszig dúlt a Bruszilov-offenzíva, amelyből – Tarnopol nyugati vidékén – a belga ACM komolyan kivette a részét. Olyannyira, hogy az orosz katonaság nagy lelkesedéssel fogadta a belga egység műveleteit, és az orosz parancsnokság is mély elismerését fejezte ki a belgák hatékonyságát illetően.

Belga motorbiciklisek Galíciában Belga motorbiciklisek Galíciában

Nemcsak a belga katonák harci rátermettsége és bravúrja, de a belga egység saját önálló javítóműhelye – amelyet az oroszok is használtak – rendkívüli megbecsülésnek örvendett. A belgák jelenléte és kiváló harctéri magaviselete az orosz csapatokra is kifejezetten jótékony hatással volt.

Tevékenységük ugyanakkor féltékenységet is kiváltott, többek között az orosz 5. ütegnél, amely gyakorlatilag a belga egységhez volt rendelve. Olyannyira, hogy 1916 őszén az eredetileg a 6. hadsereghez beosztott belga egységet átrendelték a 7. hadsereghez, ami az egységet lényegében megfosztotta korábbi önállóságától.

Mindezek ellenére szeptember derekán a belgák még részt vettek a galíciai harcokban, de az említett események, valamint a felszerelés ütközetekben való megrongálódása és az állandósuló őszi esőzések miatt a belga egység részvétele az 1916-os offenzívában véget ért.

Úgy a 6. mint a 7. hadsereg parancsnoksága kifejezte mély elismerését az ACM működése iránt. Sőt, maga a cár is személyesen érdeklődött az egység felől, és egy vacsora alkalmával – amelyre a belga parancsnok is meghívást kapott – külön megköszönte a belgák közreműködését.

A téli hónapokat az egység Jezernában, illetve Tarnopolban töltötte a járművek és a felszerelés javításával, karbantartásával. Ez természetesen a katonák gyakorlatozása mellett történt.

Az 1917-es év tavaszán az orosz forradalom zavargásokat, fejetlenséget hozott, amelynek következtében az orosz hadsereg megingott, a fegyelem jórészt megszűnt, és a harcok szüneteltek, amit a németek propagandatevékenységre használtak fel. A belga ACM, a tétlenség elkerülése érdekében a lövészárkok felügyeletével foglalta el magát. Ezzel az orosz katonák előtt is példát akartak mutatni.

Júliusban azonban a harcok kiújultak, amibe a belgák ismét bekapcsolódtak. Ugyanakkor az orosz hadsereg egyre inkább szétesett. A bolsevik forradalmi katonai bizottság mind gyakrabban szólt bele a tisztek harcászati döntéseibe, ami azt eredményezte, hogy egyre több tiszt lemondott a szolgálatról, a katonák pedig tömegesen dezertáltak. Ennek következményeképp megindult az orosz hadsereg visszavonulása a frontvonaltól, amit a németek ki is használtak, sőt igyekeztek a folyamatot felgyorsítani. A maradék orosz egységek, amennyire lehetett, még védekeztek, és a belgák is, akiket nem ingatott meg az orosz forradalom szellemisége, hősiesen folytatták a harcot. Az akkori fejetlenségben a belga motorosok gyors hírszolgálata komoly segítséget nyújtott az orosz tisztikar számára.

Közben Bécs és Szentpétervár érdeklődése Galíciáról egyre inkább belső ügyeikre terelődött.

Ugyanakkor a belga ACM kifáradt, és megrongálódott felszerelése miatt is felmerült a kérdés, hogy van-e még értelme egy újabb orosz telet átvészelniük.

Mors páncélautó, 1916. január Mors páncélautó, 1916. január

Október végén Belgiumban meg is született a döntés arról, hogy az ACM induljon haza Oroszországból. Az egység háromszázegynéhány tagja Kijevben egyesült, ott azonban hamarosan az ukránok és a bolsevikok közötti polgárháború kellős közepén találták magukat, amelyben a belgák nehezen tudták megtartani semlegességüket. Végül is a bolsevikok kerekedtek felül, akiktől a belga egységnek sikerült – többek között személyes kapcsolatokon keresztül – a hazautazáshoz kieszközölnie egy vasúti szerelvényt a megfelelő felszereléssel és élelemmel. A bolsevik parancsnokság viszont csak azzal a feltétellel adott engedélyt és írásbeli úti passzust a belga egységnek, ha megválnak a járműveiktől és – a könnyű kézi fegyvereket leszámítva – minden fegyverüktől. A belgák úgy határoztak, hogy inkább megsemmisítik, vagy használhatatlanná teszik ezeket, mintsem a bolsevikok számára átadják. Végre a szerelvény 1918. február 21-én (február 8.) elhagyta Kijevet. A vagonokra orosz nyelven felírták, hogy „Belga egység”, és mellé a belga zászló színei is felkerültek. Minden állomáson a szerelvény két oldalán belga fegyveres őrök felügyeltek. Tíz nappal később érkeztek meg Vologdába.

Az eredeti katonai parancs szerint a vonatnak Murmanszk, illetve Arhangelszk felé kellett volna mennie, és ott az egységnek hajóra szállnia. Az oroszországi állapotok miatt azonban már az odaút is veszélyesnek bizonyult, de ezenfelül az is kétségesnek tűnt, hogy sikerül-e a kikötőkben a nagy belga csoport számára megfelelő hajót találni, és a jórészt befagyott tengeren az országot elhagyni. A tengeren ráadásul a német tengeralattjárók is veszélyt jelentettek.

Mindezen okok arra késztették a belga egységet, hogy inkább kelet felé induljon, és Szibérián keresztül Vlagyivosztok felé vegye az irányt. A szibériai út sem volt azonban zökkenőmentes; a bolsevikok több alkalommal feltartották, megnehezítették a szerelvény haladását, de végül is március 27-én elérte a kínai határon lévő Dauriját. A belga ACM onnan már egy kínai szerelvényen folytatta útját Vlagyivosztokig, majd egy amerikai hajón az Egyesült Államokig. Amerika ünnepélyesen fogadta a hős belga katonákat, aminek a célja mellesleg az is volt, hogy megnyerje az amerikaiakat a hadikölcsönjegyzés támogatására, és hogy elősegítse önkéntesek jelentkezését a hadseregbe.

Közel három év után, egy világkörüli utat követően, 1918. június végén érkezett vissza a belga ACM egység Franciaországba. Pár napon belül az egység hivatalosan megszűnt, tagjai pedig, két hónap rendkívüli szabadság után, visszatértek különböző katonai alakulataikhoz.

Így ért véget a belga hadsereg különleges egységének rendkívüli története.

Meg kell jegyeznünk, hogy a galíciai ütközetek folyamán az ACM egység több mint háromszáz katonája közül tizenöt elesett a harctéren, további negyvenegynéhány pedig megsebesült.

Ugyancsak említésre méltó, hogy a belga páncélautók közül a harcokban egy megsérült, illetve mozgásképtelenné vált, és ennek következtében a német csapatok kezére került; ámbár a belgáknak sikerült a páncélautó géppuskáját és a tartalék töltényeket megmenteni, egy másik autóra átszállítani. Ezt a páncélautót később, 1919 április-májusában a német nacionalista Freikorps, Raudi név alatt, a kommunista felkelők ellen használta Münchenben.

Raudi, München Raudi, München

Minthogy az eredeti páncélautókból egy sem maradt fenn, egy, az ACM tagjainak leszármazottaiból, hozzátartozóiból és önkéntes barátokból álló lelkes csoport nekiállt újból felépíteni a korabeli páncélautó hasonmását, amihez egy-két eredeti alkatrész, például egy Minerva motor is rendelkezésre állt. A még fellelhető adatok utáni többéves levéltári kutatás és megannyi munka eredményeként az újjászületett páncélautót 2016. február 27-én adták át a belga katonai múzeumnak.

Az elkészült hasonmás az ünnepélyes átadón Az elkészült hasonmás az ünnepélyes átadón
(A szerző felvétele)

A témához felhasznált francia nyelvű irodalom:

  • Maurice ROGEZ: Pages de Gloire du Corps Expéditionnaire Belge des Auto-Canons-Mitrailleuses en Russie (1956)
  • Marcel THIRY: Le tour du monde en guerre des auto-canons belges 1915 – 1918 (2003)
  • Philippe JACQUIJ: Corps Expéditionnaire Belge des Auto-Canons-Mitrailleuses Belges en Russie. In: Véhicules Militaires Internationales 1, 2, 3, 5, 7, 9, 11, 12, 1984 – 1986
  • Opérations des Auto-Canons-Mitrailleuses en Russie. In: René LYR: Nos Héros Morts pour la Patrie (1920, 215–229. o.)
  • Michel BOUFFIOUX: L’hommage inattendue aux héros belges de la grande guerre. In: Paris Match, 20/8/2015, 3/9/2015
A cikk szerzője: Arany János (Belgium)

Szólj hozzá!

Címkék: páncélautó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr808440018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása