Tizenkét támadás és ellentámadás

2015.11.23. 06:43 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 27. rész

Az olaszok feljutnak a Monte dei Sei Busira, azonban az ellentámadás kiveri őket az elfoglalt állásból. Az ismételt ágyúsortűz után újra támadnak, majd az ellentámadás ismét visszavonulásra készteti őket. Tizenkét alkalommal ismétlődik meg hősünk előtt a jelenet estig, aki nem kis aggodalommal követi az eseményeket…

 

Az ellentámadás játszva sikerült, azonban még idő sem volt a foglyok hátraterelésére, mikor már megjelent a hat gránát, nem törődve semmivel, és halomra tépve olaszt, magyart egyaránt. A hatás leírhatatlan volt. A megmaradtak rohantak ki az árokból oly meglepő egyetértéssel, mintha sohasem lettek volna ellenségek. Egyetlen olasz sem használta ki a zavart arra, hogy megszökjön. Pedig megtehették volna, azonban elég volt nekik a támadásokból.

Mi pedig úgy kuporogtunk silány kőfedezékeink mögött, mint nézők egy kényelmetlen páholysorban a Halál színpadán. A nap irgalmatlanul sütött, és mi mindnyájan remegtünk a belső izgalomtól... Mi lesz a vége?...

A lövészárkok üresek lettek, és a megismételt ágyúsortűz után újra megindult az olasz gyalogsági támadás. Elölről nem találtak ellenállásra, csupán a szomszéd csapatok oldalazó puska- és gépfegyvertüzét kellett kiállaniuk. Láttuk, amint elhullottak a gépfegyvergolyók szórása nyomán, és ott sötétlettek a napfényben fehérlő karszton. Lázas ordítozással igyekeztek felfelé, hogy kikerüljenek a gépfegyverek harapásai elől.

Kibontakozó olasz támadás Kibontakozó olasz támadás
(forrás: europeana1914-1918.eu - Museo Centrale del Risorgimento)

Be is érkeztek megint az üres, elhagyott árokrészbe. S most megismétlődött az előbbi jelenet. Jöttek a mieink. Erélyes ellentámadás, az olaszok rohantak vissza, ahogy csak bírtak. Nemcsak az ellentámadás, hanem az azt követő és holtbizonyosan megérkező gránátok elől is. Viszont siettek a mi katonáink kiüríteni az elfoglalt árokrészt, hogy ott ne érje őket a rettegett gránátsortűz.

Félkettőtől alkonyatig 12 ilyen támadást és ugyanannyi szívós ellentámadást olvastam meg. Oly egyformán és magától értetődően ismétlődött meg időnként ez a jelenet, hogy már ránk nézve szinte elvesztette a borzalmasságát. A távolból úgy festett, mintha gyermekek játszanának háborúsdit, és az elesettek pihenni látszottak a kövek között...

Az érdekfeszítő drámát nézőknek csak az állandóan röpködő kövek kellemetlenkedtek.

Voltak esetek, mikor az olasz tüzérségi megfigyelő és csapataink között valóságos játék fejlődött ki, egyik oldalról az életért, másfelől az állás birtokáért. Tudniillik az árokrész elfoglalása és kiürítése rövid percek kérdése volt, mert az olasz tüzérség látva az ellentámadásaink biztos sikerét és az utána következő gyors kiürítést, mindjobban sietett a lövéssel. Egyszer azután vagy a mi ellentámadásunk nem sikerült, vagy pedig csupán álellentámadásról volt szó, ezért az olaszok bent maradtak az árkainkban. Az olasz megfigyelő már megszokta gyalogságuk futását, elhamarkodta a jelzést, és a következő pillanatokban a hat gránát olasz testrészeket röpített a magasba. A hatás tökéletes volt, mert az olaszok, mint a nyulak, ugráltak ki az árokból, és rohantak megadni magukat. Semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy sokáig ellenálljanak saját tüzérségük pusztító gránátjainak. A kellemetlen baklövés után szünet következett.

Félórai csend után megjelentek a szokásos gránátok, velük egyidejűleg megindult az új támadás, most már öt egymás után következő rajvonallal. Valószínűleg azért, hogy az egymás után sűrűn érkező emberhullámok jobban ellenálljanak a mi viszonttámadásunknak. Ennek fele sem volt tréfa. A kő borította lejtőn valósággal nyüzsgött az olasz.

Ezt látva a mieink új módszert választottak, mikor az első olasz hullám elég közel ért, berohantak a futóárkokon át a lövészárkokba, és az alig harminc lépésre levő olaszokat vad puska- és kézigránáttűzzel fogadták. Az olaszok közt nagy zavar támadt. Megálltak, majd visszafele kezdtek özönleni. Most közbeléptek az olasz tisztek, és most már az egyesült első és második olasz hullám folytatta a támadást. Rohamtávolságban lefeküdtek, iszonyú kézigránáttűzben bevárták a harmadik sort, és azokkal együtt rohamra indultak. Az olasz tisztek bámulatra méltó bátorsággal hajszolták előre az ingadozó sorokat be a mi árkainkba. Az olasz zárótűz az utolsó pillanatban hagyott fel, és valószínűleg veszteségeket okozott a támadó olaszoknak is.

A Monte sei Busi korabeli osztrák-magyar fotón A Monte sei Busi korabeli osztrák-magyar fotón
(forrás: europeana1914-1918.eu - Museo Centrale del Risorgimento)

A harmadik sor már bent volt az árkunkban, majd a negyedik is felért. Egész közel az ötödik, sőt újabb olasz csoportok tűntek fel a fák közül. A helyzet kezdett kétségbeejtő lenni. Vad zárótűz dübörgött a Mt. dei sei Busi mögött, hogy addig visszatartsa a tartalékainkat, míg a támadók elhelyezkednek.

Azonban a mieink tartogattak egy meglepetést a részükre. Az árokrészbe beérkező olaszok lázas szervezkedést folytattak a várt ellentámadás visszaverésére. Már egészen zsúfolt volt olasszal a megszállt árokrész, mely jobbról és balról drótbakokkal le volt zárva, és így nem terjeszkedhettek benne tetszésük szerint. Remegve lestük, vártuk mi is a szokásos ellentámadást. Mert ha a Mt. dei sei Busi elesik, futhatunk mi is, hogy fogságba ne kerüljünk. S milyen sors várt ránk az alig 60 lépésnyire ránk leső éhes gépfegyver tüzében?...

Azonban egyelőre más történt. A Busi mögött erre az alkalomra előkészített aknavetők léptek akcióba. Az olaszokkal zsúfolt árokban robbanó aknák iszonyú pánikot idéztek elő. A borzalmas hatású aknák robbanásánál, akik nem estek el, azok süketen és kábán tántorogtak a légnyomástól és detonációtól. S mielőtt feleszmélhettek a meglepetéstől, már rajtuk voltak a mieink. Rövid, heves harc után újra kint voltak az olaszok az árokból. Vad rohanásuk magukkal sodorta a már majdnem beérkező ötödik olasz rajvonalat is.

Az ellentámadás oly dühvel volt végrehajtva, hogy a katonáink kiugrálva a visszafoglalt árokból, hatalmas köveket görgettek, dobáltak a futó olasz gyalogság után.

De az öröm sajnos nem tartott soká, mert menekülniük kellett a bizonyosan megérkező gránátok elől. Ezúttal a mieink lettek becsapva. Az olasz gránátok elmaradtak, és a kivert ellenség megerősödve a beérkező csapatokkal visszaözönlött a kiürített árokba, és nem várva az ellentámadásra, megkísérelték az azonnali továbbjutást.

Alkonyodott... a Mt. dei sei Busi peremén nagy volt a zűrzavar, és a pirosló égbolton – alulról nézve – elkeseredett közelharc imbolygó képe rajzolódott ki. Kézigránát-robbanások, fegyverropogás és az ismétlődő, keserűen hangzó „hurrá!” ordítások jelezték a küzdelem ingadozását.

Elérkezett a döntő pillanat. Ha az ellenség ott maradhat éjjelre, vége a Mt. dei sei Businak, és valószínűleg egész Doberdónak. Dacára a tilalomnak, mindenfelől megindult a lövöldözés. Végre az alkonyat beálltával erélyes akcióba lépett a tüzérségünk, és sűrű tűz alá lett véve a felfelé nyomuló olasz tartalék. Az én néhány katonámat is elfogta a harci láz, és vadul lövöldözni kezdtek, bár a hatás bizonytalan lett a fokozódó homályban. Arra azonban jó volt, hogy megossza az ellenség figyelmét.

A szörnyű élményektől dobogó szívvel lestem a közelharc kimenetelét, mert már az olasz tartalékok is kezdtek felérni. Végre… végre visszafelé futó olasz katonák lettek láthatók, mind többen és többen rohantak visszafelé, és végre egy hatalmas „hurrá!” ordítással megjelent a rohamozó csapatunk körvonala a bíborba borult háttérben.

A sokat vitatott, pozdorjává zúzott árok 12 támadás után megint a mienk lett... Az olaszok megelégelték a véres játékot, és velük együtt mi is...

Még néhány ágyúsortűz vágott be a Busi peremére, és megkezdődött a szokásos esti lövöldözés, melynek célja az arcvonalunk és a hátsó részek nyugtalanítása volt. A Mt. dei sei Busi arcvonalán azonban csend honolt, mert az olasz sebesülthordozók szorgosan dolgoztak a véres kövek között.

Olasz sebesülthordozók<br /y(forrás: Gruppo Speleologico Carsico) Olasz sebesülthordozók

Az egészre hatalmas pontot tett egy 30,5-es ágyúnk, amely bölcsen és mélán szemlélte a hosszú tragédiát, és csak a végén lőtt egy gránátot a sikertelen támadások után még mozgalmas Vermeglianóba, az olasz állás mögé. Percekig döbbenetes csend lett utána mindenfelé…

Következő rész: Kísértetek vonulása

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

Szólj hozzá!

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr678101126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról