Gránátkabaré

2015.11.02. 07:25 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 24. rész

Hősünk a sörözést követően Stefán barátjánál élvezi a pillanatnyi nyugalmat, amíg meg nem szólal mögöttük az osztrák–magyar tüzérség. Az ellenség helyett azonban sorra közéjük érkeznek a gránátok. Halálra váltan küldöncöt menesztenek, míg az olaszok a sapkájukat dobálva mulatnak a gránátkabarén…

 

Elkeseredetten hagytuk abba az ellenség figyelését, és szótlanul üldögéltünk egy lőszeres ládán, élvezve a szokatlan csendet. Csak itt-ott csattant fel egy-egy távoli lövés.
– Úgy látszik, most pihen az inspekciós halál – zavart meg Stefán.
– Csak fel ne zavard, komám! – intettem le, mert olyan jólesett ez az átmeneti csend. Szinte biztonságosnak tűnt fel pillanatnyilag a helyzetünk. De azért állandóan ott kísértett bennem a kérdés: Mi lesz velünk? Vajon meddig bírjuk ezt a haláltáncot?… Mert a másvilág nagy urának életeket arató kaszája örökké ott suhogott körülöttünk… Jól esett kimerült idegzetünknek ez a rövid csöndillúzió. A belsőnkben olvadozó feszültség langyos bizsergéssel árasztott el mindnyájunkat. A bakák… a magyar bakák… ezek a sokat, még nálunk is többet szenvedő bajtársak csendesen hevertek a fal hűvösében. Halk szavuk elveszett a légyzümmögésben, amely itt aránytalanul csendesebb volt, mint odaát az én szakaszomnál.

Nem sokáig tartott a nyugalom. A csendbe beleszólt messze hátul, a mi oldalunkon egy ágyú.
– Ugyan mit akar ez a tüzér? – figyelt fel Stefán.
Először nem is figyeltem oda, de néhány másodperc múlva elkezdett sustorogni felettünk a levegő, és a fáradt gránátok kellemetlen vinnyogásával levág egy a kőfalunk olaszok felé eső oldalán mintegy 20 lépésre.
– Mi volt ez? Az olaszok lőnek? – hangzottak a kérdések.
De már jött is a másik. Vinnyogva, búgva, szinte bocsánatkérően pörgött a levegőben. Ismertük mi már ezt a hangot. Jön egyenesen ránk. Ijedten bámulunk fel a kék égre... Te jó Isten! Egyenesen a fejünkre. Iszonyodva, halálfélelmünkben megfeledkezve a kadetti méltóságról, összeölelkeztünk Stefánnal, és egymással akartuk fedezni magunkat. Valósággal birkóztunk, hogy melyikünk kerüljön beljebb a fal felé. Szerencsére mindenki el volt foglalva a maga rémületével, és nem figyeltek ránk, mert ugyancsak nevetségesek lehettünk.

A gránát, melyről már bizonyosak voltunk, hogy a mienk, bevág néhány lépésnyire a fa tövébe. Ugrik egyet... kettőt felénk... elterül… és nem robban… Fellélegzünk.

Osztrák magyar „döglött” lövedék Osztrák magyar „döglött” lövedék
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Szégyenkezve nézünk egymás szemébe… de nincsen időnk a kimagyarázkodásra, már jön is a másik gránát. Megismétlődik az előbbi jelenet, csakhogy most az jobboldalt vág be négy meglapult ember közé. Perdül egyet, közvetlen az emberek mellé gurul, és… nem robban... Azok irtózva húzódnak el a döglött gránát mellől.

– Ha nem oly fáradtak ezek a gránátok, néhányunknak már fuccs lenne – tör Stefánból a megkönnyebbülés.

A négy halálra ijedt katona közül az, amelyik a gránát tőszomszédja volt, a megmenekült ember hisztérikus örömével kacagott fel, és vele a többi is, hogy ijedségüket palástolják. De nem sokáig, jött az új adag… Ez túlment a falon, és mit tesz Isten... robbant!
– Hála Isten, ebben mégis szerencsénk van!
– Van a fenét – feleli Stefán –, már jön a másik!
Jött is mélabús sustorgással… Jaj a fejünkre esik! … Nem… Ez közvetlen a kőfal tövében robbant.
– Az anyja szentségit! – üvöltött fel Stefán – Ez nem nyugszik, míg agyon nem veret mindnyájunkat! Ki vállalkozik átugrani a megfigyelőhöz?
– Én! – jelentkezett egy legény, és már indult is. Örült, hogy távol lehet innen. A kőfal az útnál végződött, ott leguggolt, startolt, és már át is volt a fedetlen országúton. Mire az olaszok észrevették, már lent volt a túloldalon levő mélyedésben.
– Vissza már nehezebb lesz neki, mert figyelni fogják – mondták többen.

Olasz katonák fel nem robbant 30 és feles lövedékkel a Doberdón Olasz katonák fel nem robbant 30 és feles lövedékkel a Doberdón
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Még néhány gránát igyekezett kipróbálni az idegzetünket, s végre elhallgatott az ágyú. Most azután kitört Stefánból a méreg:
– Hogy rohadjon ki a szeme világa! Nem meri ide tolni a gyáva pofáját a bitang cselák, hanem hátulról irányítja a tüzelést. Állandóan kesztyűt hord a nyavalyás. Sört küld nekem, és utána a fejünkre hajigáltatja döglött gránátjait – dohogott, és sokáig szidta a tüzéreket, beleöntve káromkodásába a gyalogos irigységét a kényelmesebbnek vélt tüzérbeosztás iránt.

Természetesen csak részben volt igaza. Bár én sem tudom elfelejteni soha az éjszakai baklövésüket. De hát nekik is megvolt a maguk baja, mert ha egy olasz repülő észrevett valahol egy üteget, az olasz hajóágyúk addig lőtték azt a helyet, míg kő kövön nem maradt. Ezért azután igyekeztek messze elbújni. Visszahúzódtak a lőtávolság végső határáig. Olyannyira, hogy a löveg már nem volt képes a 80 lépésre fekvő olasz állásokat elérni.
– Lehetséges, hogy az esetleges zárótűzhöz lőtte be magát egy üteg – igyekeztem megnyugtatni a társaságot.

Így azután a délelőtti sziesztánk meg lett keserítve az olaszok nagy örömére, kik a figyelő őrszem előadása szerint sapkájukat a magasba dobálva mulattak a gránátkabarén.

Vidám olaszok az Isonzó partján Gradiscánál Vidám olaszok az Isonzó partján Gradiscánál
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Közben a küldönc is visszaérkezett. Lihegve jelentette, hogy leszidták és elküldték, mert állítólag nem az üteg ágyúja lőtt.
– De azért azonnal telefonált a főhadnagy úr, és megértettem az „einstellen” szót is – mondta örömmel a fiú.
– A nyavalyás… – szidalmazta Stefán mély megvetéssel.
Mindenki bólogatott hozzá. Mert a tüzérségre mindenkinek panasza volt. Irigyelték őket mozgási szabadságukért és kényelmesebb életmódjukért.

A küldönc kapott öt darab cigarettát, és ő lett aznap a legboldogabb ember közöttünk.

Következő rész: Mászótúra és a megmozduló olaszok

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

Szólj hozzá!

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr608042906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról