„Ki a lövészárkokból karácsonyra!”

2015.10.07. 07:05 :: Csizmadia Edit

A Ford békehajó legendája

A Nagy Háború második évében egy magyar feminista, Schwimmer Rózsa és Amerika egyik leggazdagabb embere, Henry Ford összefog, hogy 1915 karácsonyára megteremtse a békét. Jóhiszemű, idealista elgondolás? Gyermeki naivitás, ami figyelmen kívül hagy minden nagypolitikai alkut, vagy bátor pacifista gondolat, netán soha nem látott méretű reklámfogás? Vajon mi lett a sorsa közös béketervüknek?

A Somogyi-könyvtár Vasváry-gyűjteményének dokumentumai között több lapkivágat és feljegyzés található a békehajó történetével kapcsolatban. A száz évvel ezelőtti történéseket Vasváry Ödön 1955-ben egy háromrészes cikksorozatban foglalta össze. Írásom a Somogyi-könyvtár anyagának, a Vasváry-gyűjtemény angol és magyar nyelvű cikkgyűjteményének felhasználásával készült.

Vasváry Ödön református lelkész, az amerikai magyarság történetének kutatója volt. Egyedülálló gyűjteménye – melyben számos adat, dokumentum található az amerikai tudományban kimagasló szerepet játszó magyar tudósok munkásságáról, művészekről, az egyház, a politika terén működő személyekről, amerikai magyar szervezetek, intézmények tevékenységéről – 1978 óta áll az érdeklődők rendelkezésére a Somogyi-könyvtárban.

„A béketerv szülőanyja”

Bédy-Schwimmer Rózsa (Rosika Schwimmer, Schwimmer Róza), a magyar feminista mozgalom vezéralakja, Budapesten született 1877-ben, de 1921-től 1948-ban bekövetkezett haláláig az Egyesült Államokban élt. Ezért találhatunk számos forrásértékű adatot a Vasváry-gyűjteményben életének a tengerentúlon töltött közel harminc esztendejéről.

Schwimmer Rózsa Bédy-Schwimmer Rózsa
(forrás: Wikipédia)

1904-ben Budapesten Glücklich Vilmával együtt megalakítja a polgári radikális Feminista Egyesületet. Elindítja és szerkeszti A Nő és a Társadalom című első magyar feminista folyóiratot, amely meghatározó orgánuma volt a XX. század elején a nők egyenjogúsági törekvéseinek.

Schwimmer Rózsa énekesnőként indult, később az újságírásban találta meg a számára megfelelő megnyilatkozási formát, s rövid időn belül a magyar feminista mozgalom úttörőjévé és meghatározó alakjává vált. Nem csupán cikkekben és könyvekben osztotta meg nézeteit a modern korban megváltozott női szerepekről, hanem – kiváló retorikai képességét latba vetve – sodró lendületű beszédeket is tartott. A magyar feminista mozgalom korántsem volt oly harcos és militáns szemléletű, mint Nyugat-Európában. Törekvéseik középpontjában a női választójog kivívása és a nők képzésének és munkavállalásának egyenjogúsítása állt.

Schwimmer békepárti aktivistaként kezdte közéleti-politikai pályáját, és tevékenysége már az első világháború előtt nagy figyelmet keltett. Ezt nagyrészt a Nők Választójogi Világszövetsége (International Woman Suffrage Alliance, IWSA) 1913-as, budapesti kongresszusának magas színvonalú megszervezésével érdemelte ki, ami élénk visszhangra lelt a nemzetközi sajtóban is.

Mrs. Carrie Chapman Catt Mrs. Carrie Chapman Catt (New York), a Nők Választójogi Világszövetségének elnöke
(forrás: A Nő és a Társadalom, 1913. június 30. 7. évf. 6. sz. p. I.)

Az 1904-ben Berlinben megalakult világszövetség Magyarországon megrendezett, VII. kongresszusára háromezer résztvevő érkezett Budapestre.

A céltudatos feminista találkozása az automobil-királlyal

Schwimmer Rózsa a háború kitörése után az USA-ba költözött, ahol bekapcsolódott a pacifista mozgalomba. 1915 áprilisában rendezték meg Hágában a nők nemzetközi békekongresszusát, ahol már háborús viszonyok között igyekeztek a béke ügyét szolgálni. Ezért hozták létre az Állandó Béke Nemzetközi Női Bizottsága (Women's International Committee for Permanent Peace) nevű szervezetet, amelynek egyik alelnöki posztját Schwimmer Rózsa töltötte be. Több békegyűlésen tartott beszédet. Ennek az évnek az őszén ismét Amerikában tartózkodik egy békekongresszus kapcsán, amikor a békehajó missziójának tervével felkeresi Henry Ford autógyáros üzletembert, aki azonnal az ügy mellé áll, és teljes vagyonát felajánlja a terv megvalósításához. Ezen a ponton fonódik tehát össze Ford és Schwimmer életútja. Ford ismert üzletember, a „detroiti automobil-király”, aki a semmiből jött, s néhány éven belül az USA egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberévé vált. 1903-ban alapított autógyárában 1914-re már közel húszezer alkalmazottat foglalkoztatott, és ők voltak az Államok legjobban megfizetett munkásai. „Nem csak megélhetést, hanem életet kell nekik biztosítani” – hangoztatja Ford. Szociálpolitikai intézkedései nyomán tulajdonosi szemlélete még életében fogalommá vált: fordizmusként emlegetik.

Henry Ford Henry Ford
(forrás: Henry Ford: Életem és működésem. Budapest, 1926)

1908-ban megindul a T-modell sorozatgyártása, s ezzel megszületik az első „népautó”, amelynek sikeréhez a magyar származású Galamb József mérnöki és később szervezői munkája is hozzájárult. Galamb a detroiti gyár dolgozóit munkafolyamatonként sorokba szervezte, ezzel kialakítva a világ első gyártósorát. Az újítással nagyban megnövelte a T-modellek gyártási hatékonyságát.

Ford hirtelen felemelkedése, „kis műveltsége” és különc természete sok találgatásra, kritikára is okot adott. Nagy vagyona ellenére munkászubbonyban járt, még ruhára is alig költött, a pénz számára érdektelen és értéktelen volt. Mégis, a legnagyobb visszhangot a háborús évek alatt azzal váltotta ki hazájában és a nemzetközi sajtóban is, hogy nem vállalt hadiszállítást, s katonai célokra nem volt hajlandó autókat gyártani.

„Gyerekes”, pacifista terv

Ambrus Zoltán 1915 karácsonyán, a Nyugatban megjelent háborús jegyzetében Fordról így fogalmaz: „»hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok«, hősünket egyszerű kovács legény-kosztümben való bemutatkozása után azonnal az elnökigazgatói trónusban találjuk. [...] »Azt akarom, hogy aki dolgozik, élvezze is munkája gyümölcsét, és azt akarom, hogy ha a gyárunk hasznot hajt, a jövedelmet első sorban a munkások élvezzék« ... és ami a legkülönösebb, nemcsak mondta ezt, amit már mások is megtettek, hanem a szavát be is váltotta.”

Schwimmer 1915. november 19-én találkozott először Forddal, akinek anyagi támogatásával valósult meg az egyszerre merész és – ahogyan Vasváry többször nevezi – „gyerekes” pacifista terv és indul útjára a békemisszió. Akármilyen nemes cél is vezette, megvalósításához nem csekély pénzre volt szükség, amit a kormányoktól nem remélhetett. Kampányok, nagygyűlések, „békeapostolok” beszédei követték egymást Európában, majd az Egyesült Államokban is, keresve a lehetőségeket a béketörekvések előmozdítására. A pénz már nem volt akadály Ford csatlakozása óta, az idő viszont annál inkább fontos tényezővé vált, az események gyorsan követték egymást. Közeledett az év vége. Fontos volt, hogy minél hamarabb induljon a hajó. Az akciót szándékosan decemberre időzítették, mert nagyban építettek a karácsony környékén felerősödő érzelmekre: a szeretet és békesség érzésére.

Schwimmer Rózsa tehát megtalálta tervéhez az ideális támogatót, azt a pacifista dollármilliárdost, aki egész vagyonát kész volt jóhiszeműen feláldozni egy béketervért, minden észérvet, aggályt és kritikát félresöpörve, mondván: „Tudni fogom a módját, hogyan szerezzem vissza.” – idézi Vasváry. Terveik szerint Stockholm adna helyet a tengerentúlról érkező pacifisták küldöttségének, akik a háborús felek mihamarabbi békekötését igyekeztek elősegíteni egy nem hivatalos konferencia keretében. Ford és Schwimmer hamarosan Washingtonba utazott, hogy felkérjék Wilson elnököt, támogassa a semleges országok összefogásával szervezett békekonferenciát. Az elnök „bátorítóan” és szívélyesen fogadta őket, de semmilyen ígéretet nem tett az üggyel kapcsolatban.

„Csoda történt, Henry Ford mellénk állott”

Az Est 1915. december elsején adta hírül Schwimmer Rózsa New Yorkból küldött „rádio-telegram” üzenetét. A tudósító a budapesti Feministák Egyesületének Washingtonból érkezett sürgönyére is hivatkozik, miszerint Schwimmert és Mrs. Philip Snowdent fogadta Wilson elnök és a kihallgatást megelőző gyűlésen Ford is felszólalt a béke ügyében, majd így folytatja a hírt: „Ford, a mint már az Est jelentette, egy hajót bérelt és azzal jön Európába, hogy itt minden államnál lépéseket tegyen a béke érdekében. Sokan jönnek vele és ezért nevezik útját békezarándoklásnak.”

Henry Ford és Schwimmer Rózsa Schwimmer Rózsa és Henry Ford

Ez az út a hágai békekongresszus folytatásaként is tekinthető, hisz már ott célul tűzték ki, hogy képviselőjük minden európai külügyminiszterrel felvegye a kapcsolatot, sürgetvén a békekötést. Eredmények nélkül folytatták agitációs munkájukat a tengerentúlon is. A háború kezdete óta folytatott, tizenhat hónapos kampány után a San Franciscó-i békekongresszus – aminek nem volt hivatalos jellege –, meghozta az átütő eredményt: megnyerték az ügynek a közismert pacifistát, Henry Fordot. A békehajó gondolatát, miszerint Amerikából kellene egy „hajóra való” békedelegátust küldeni Európába, Schwimmer Rózsa (föltehetően 1915 őszén) a Chicagóban tartott békekonferencián vetette föl először. Álláspontja szerint Európa kimerült, és az Újvilágból, másik földrészről érkező delegátus közvetítése lehetne a békekötés kulcsa, amit öt semleges ország fogadna, majd rövid előkészület után a katonák letennék a fegyvert, hiszen csak egy jó indokot várnak a háború befejezésére. Egy olyan hatalomtól, amelyet mindkét fél egyaránt tisztel, elfogadnák a béke „kierőszakolását”, s ez a történelemben soha nem látott diplomáciai küldetés elévülhetetlen érdemeket szerezne az Egyesült Államoknak.

„A jelszó, hogy ki a lövészárkokból karácsonyra!”

– nem üres, nagyhangú szólam, hanem imádság, amelyhez az egész emberiség csatlakozik” – hangoztatta Ford.

Henry Ford az Oskar II fedélzetén Henry Ford az Oskar II fedélzetén
(forrás: Smithsonian, Washington, D. C., 1974. dec. p. 92-96. Vasváry-gyűjtemény)

A tervek szerint hat semleges ország: Hollandia, Dánia, Svédország, Norvégia, Svájc, Spanyolország, valamint az Egyesült Államok összefogásával valósulna meg a békekötés. Úgy vélték, hogy a világ népei az Egyesült Államoktól várják a háború megállítását, így ilyen nagy küldetése még nem volt egyetlen országnak sem.

1915. december 4-én a békehajó, az Oscar II. nevű svéd óceánjáró kifutott a New York-i kikötőből. Az első és második osztályt foglalták le a békedelegátusnak, a harmadik osztály és a fedélköz már előzőleg megtelt a semleges országokba utazókkal. A hajó kibérlése negyvenkilenc ezer dollárba került, és minden résztvevő teljes mértékben Ford vendége volt.

Az Oscar II. békehajó, G. W. Hempel kapitány és Henry Ford Az Oscar II. békehajó, G. W. Hempel kapitány és Henry Ford
(forrás: Wikipédia)

A hajón Schwimmer Rózsán kívül még egy magyar utazott, Mandel Ernő, az Amerikai Magyar Népszava képviseletében. Visszaemlékezésében arról számol be, hogy több mint kétszázan vettek részt „az eredménytelen, de nemescélú zarándokúton [...] békedelegátusok, újságírók, egyetemi diákok és adminisztratív személyzet.”

1915. december 18-án a szegedi napilap, a Délmagyarország rövid hírben a címlapon közli, hogy az Oscar II. elérte az európai kontinenst.

Békehajó Délmagyrország

1916. január 9-én a Délmagyarország egész oldalas cikkben foglalkozik az amerikai magyarsággal, a napilap newarki „levelezője” 1915. december 13-án írt összefoglalója tárgyalja az Egyesült Államokban uralkodó hangulatot, a feszültségeket Amerika és Európa között, kiemelve Wilson elnök szerepét az ellenséges hangulat kialakulásában. Ehhez kapcsolódóan tűz tollhegyre néhány napi eseményt, elsőként a békehajó indulását:

„A legnagyobb szenzáció természetesen Henry Ford, a milliomos autógyáros békeexpedíciójának elindulása. Hogy mennyire ellenkezik az amerikai érdekekkel a béke, az meglátszik a sajtó hangulatán, mely a Ford-féle békeakciót a legnagyobb rosszakarattal kezelte. Ez a Ford, aki alacsony sorból odaküzdötte fel magát, hogy ma 135 millió dollár korlátlan ura, a jól ismert Bédy-Schwimmer Rózsa inspirációja folytán elhatározta, hogy egy előkelő résztvevőkből szervezett társasággal átrándul Európába (saját maga fedezvén az illetők költségeit) és megpróbálja a béketárgyalások megkezdésének lehetőségét előmozdítani. [...] Megérdemli, hogy odahaza sok mindent megtudjon a magyar közönség Henry Fordról.”

Baljós előjelek

Már az elindulás körül is sok az ellentmondás, egyes hírek szerint Ford rajta sem volt a hajón. A Nő című feminista lap hasábjain Glücklich Vilma 1915. december 18-án megjelent cikke cáfolja ezt, és pontosítja a hajó elindulásával kapcsolatos kósza híreket:

„Az európai kontinens sajtója szerint útlevelet sem kaptak a hajó utasai, sőt maga Ford sem, úgy, hogy lemaradt saját expedíciójáról. Ez túlzásnak bizonyult: a hajóról érkezett szikratáviratok szerint csak a hadviselő országokba szóló útlevelet tagadták meg, Ford pedig ott van az »Oscar II.« fedélzetén 164 vendégével. Bennünket legközelebbről Bédy Schwimmer Rózsa és Jane Addams érdekelnek: a béke legerélyesebb előmozdítója és a hágai nemzetközi nőkongresszus elnöke. A zarándokút legközelebbi célja: a 3 skandináv ország.”

Az Oscar II. tehát először Észak felé vette az irányt, majd a tervek szerint az egyes országok helyi békeközvetítőivel együtt Hágába mennek. Itt csatlakoznának hozzájuk a svájci és a spanyol küldöttek. Ez után kezdenék meg a békekötés előkészítését, kidolgoznák a feltételeit, aminek sarokköve egyedül az emberi igazságosság lenne, a politikai és katonai helyzetre való tekintet nélkül.

Ford még azzal is számolt, hogy ha nem érne át a delegátus idejében, önkéntes egyetemi diákok segítségével távírón küldött üzenetekkel szólítanák fel a katonákat, hogy karácsony napján egyszerűen lépjenek sztrájkba és tegyék le a fegyvert.

1915. november végén létrehoztak egy központi irodát, ahol elindult az utasok szervezése, igyekeztek megnyerni az ügynek az Egyesült Államok neves személyiségeit. Nem sok sikerrel jártak: elvi támogatásukat adták, de személyüket és nevüket már nem. A felkéréseket rendre elutasították, vagy csatlakozásukat hamarosan visszamondták. A sajtó is távolságtartóan viszonyult a békehajó-mozgalomhoz. Bár a nemes szándékot senki sem vonta kétségbe, Ford eleve kudarcra ítélt magánvállalkozásának tekintették, ami ha másra nem is lesz jó, az autógyáros hetekig az újságok címlapján fog szerepelni.

A csalódásoknak ezzel nem volt vége. Hollandia jelezte, hogy nem fogja megengedni, hogy a területén gyűlésezzenek, mert ebben semlegességének megsértését látná. A londoni Spectator egyenesen így ír: a békeküldöttség egy „hajórakomány félbolond”.

The Tug of Peace Aven Hill karikatúrája: The Tug of Peace, Punch, 1915. december 15.
(forrás: Wikipédia)

Ford mindennek ellenére ezt vallotta: „Nem törődöm a kritikusokkal, akármit mondanak. Én hiszem, hogy célunk elérése lehetséges. Életemben már más dolgokat is lehetségeseknek tartottam – és azok is voltak.”

Vasváry cikke szerint összesen 148 utast szállított az óceánjáró, s végül egyetlen országosan ismert személyiség sem tartott velük. Útjukat ötvennégy újságíró kísérte. Ford barátja, Edison és Byran, az Egyesült Államok volt külügyi államtitkára kiment a kikötőbe a hajó indulásakor, sikeres utat kívánni Fordnak. Közel háromezer ember búcsúztatta a kikötőben az Európába induló „expedíciót”.

„A szép gondolat azonban korán született”

A megérkezés után folytatódott a kudarcsorozat: Norvégia, Svédország, Hollandia és Dánia nem ismerte el a küldöttséget, és nem engedélyezte a gyűléseket a területén. Németországon zárt vasúti kocsikon utazhattak át a delegációk, és egyedül Stockholmban tudtak egy visszhangtalan nagygyűlést tartani.

A lapok – hol élcelődve, hol gúnyosan – hamarosan arról számolnak be, hogy napokon belül nézeteltéréseik lettek Schwimmer Rózsával, ezért Ford hamarosan vissza is fordult, és az újesztendőt már New Yorkban köszöntötte. Egy hónap múlva, február elején a békedelegátusok visszaérkeztek az Államokba, sokan közülük Schwimmer Rózsát okolva az egyetértés megbomlásáért.

Az Érdekes Újság így summázza a történteket „Ford békeakciója” című rövid képes beszámolójában: „Ford amerikai milliárdos agitációs útra indult a béke ügyében Európába. A muníció-szállító Amerika akadályokat gördített az expedíció útjába, a békebarátok kis csoportja mégis hajóra szállt, hogy az európai semleges államoknál a béketárgyalások megindítása iránt agitáljon. A szép gondolat azonban korán született, mert az agitáció nem járt eredménnyel, sőt a békeapostolok egymás között is összekülönböztek úgy, hogy Ford kedvét vesztve visszautazott Európából.”

Az Érdekes Újság Az Érdekes Újság, 1916. január 16. p. 18.

Egy hónappal később Az Érdekes Újság ismét említi Fordot, mint békebarátot: „a milliárdos amerikai automobilgyáros, aki a béke-hajót hozta Európába.”

Az Érdekes Újság Az Érdekes Újság, 1916. február 20. p. 18.

Schwimmer és Ford vitái a fegyverszünet előkészítésével kapcsolatban lángoltak föl. A küldöttség csupán a harcoló felek ünnepélyes és erélyes hangú felszólításában tudott hallgatólagosan megegyezni.

A Nő című feminista lap egyik cikkében júliusban még egyszer említést tesz a békeakcióról, pontosabban egy Stockholmban ülésező Ford-féle békebizottság, hivatalos nevén „neutrális conferencia” ülésezéséről, „melyet Schwimmer Rózsa indítványára Henry Ford szervezett.”

Ford neve – az akció sikertelensége ellenére – akkora publicitást kapott, amely mellett az egész út félmillió dolláros költsége eltörpül. A békehajó világraszóló szenzációja hamarosan feledésbe merült, de Ford személye soha nem látott népszerűségnek örvendett az amerikai nép körében, több államban képviselőnek jelölték.

Az első női nagykövet

Schwimmer Rózsa és Henry Ford későbbi kapcsolatáról keveset lehet tudni, a Vasváry-gyűjtemény lapkivágatainak egyike viszont a megromlott viszonyról árulkodik, ami igazolni látszik a már útközben kialakult éles ellentétekről szóló beszámolókat. „Bédi Schwimmer Rózsa elégtételt követel Fordtól” címmel napvilágot látott írás szerint Schwimmer úgy vélte, tekintélye csorbát szenvedett Ford „egyszemélyes kereszteshadjáratának” sikertelensége miatt.

Schwimmer Rózsa a békehajó akció után visszatért Magyarországra. 1917 februárjában Szegeden is tart előadást, többek között „a háború alatt Amerikában szerzett tapasztalatairól.” Előadásában úgy nyilatkozott, hogy az amerikai közvéleményt, néhány érdekcsoporton kívül őszinte békevágy jellemzi, Wilson elnök pedig minden erejével a béke ügyét szolgálja.

Schwimmer Rózsa és Lola Maverick Floyd Schwimmer Rózsa és Lola Maverick Floyd

A magyar békeharcost kiterjedt nemzetközi kapcsolatai miatt 1918 novemberében Károlyi Mihály svájci nagykövetté nevezte ki. Történelmet írt, addig példa nélkül állt, hogy nő kapjon ilyen megbízatást; ő lett a világ első női nagykövete. 1919-ben lemondott, majd Európa-szerte agitált a Tanácsköztársaság és a kibontakozó fehérterror ellen. Magyarországra nem térhetett vissza, Bécs után 1921-ben újból az USA-ba költözött. Hamarosan folyamodott az amerikai állampolgárságért, de kérését elutasították. Az állampolgári esküben foglaltak szerint, ha kell, fegyverrel is megvédené új hazáját, s ezt, mint elkötelezett pacifista nem fogadhatta el. Ügye több évig elhúzódott, majd 1929-ben a Legfelsőbb Bíróság is Schwimmer ellen ítélt, így élete végéig állampolgárság nélküli személy maradt.

Szabadság, 1929. november 22. Szabadság, 1929. november 22.

1937 őszén egy olyan kiválóságokból álló nemzetközi bizottság, mint Albert Einstein, Selma Lagerlöf és Stefan Zweig, neki ítélte a világbéke díjat.

New York Herald Tribune, 1937. dec. 5. p. 30. New York Herald Tribune, 1937. dec. 5. p. 30.

Neve többször szóba került a Nobel-békedíjra jelöltek között is, de soha nem kapta meg az elismerést. Idős korában is aktív közéleti szerepet vállalt, Mary Ritter Bearddel közösen alapította meg a World Center for Women's Archives feminista-pacifista archívumot. 1948-ban New Yorkban, tüdőgyulladásban halt meg.

Schwimmer Rózsára vonatkozó dokumentumokat őriz többek között New Yorkban a Public Library és Washingtonban a Library of Congress.

Mese a békehajóról – a szimbólum

Érdekes adaléka a küldetés szimbólummá válásának a Somogyi-könyvtár gyűjteményében is megtalálható, 1920-ban kiadott, A békehajó című könyv. A kötet nem csak tartalmában, de a címlap grafikájában is számos utalást hordoz a néhány évvel azelőtt New Yorkból útra kelt békemisszióval kapcsolatban. A Nagy Teréz meséit tartalmazó könyvecske első írása A békehajó verses mese. A távoli meseországban datolya, füge és narancs terem az ágakon, kenyér és kalács garmadában áll. Ezzel a rakománnyal Mikulás bácsi, mesehősök, törpék és tündérek hozzák az ételt és a boldogságot a tengeren át. Mindez kétségtelen párhuzam Ford egyszemélyes békehadjáratával.

Nagy Teréz: Békehajó

Nagy Teréz: Békehajó

„No gyerekek, ilyet a világ nem látott, / Az a békehajó jön már, amit vártok, / Most hagyta el csengő-bongó, / Édes-cukros, mézesbábos, / Mákospatkós szép Meseországot....” [...] „Gyerekek, most már a békehajót várjuk / S hogyha megérkezik, szépen körülálljuk: / Micsoda öröm lesz hetedhétországon! / Kacagni fog még a madár is az ágon, /Elrepül az éhség, szomorúság, bánat, / Talán a cigányok is majd muzsikálnak! / Lesz a békehajón bizony minden, minden... / Ugye, sosem fogjuk elengedni innen!”

A kötet címlapján talán még inkább szembeötlő a szimbolikus jelentés: vitorláshajón álló, kezében olajágat magasra tartó nőalak látható. Sziluettje szinte kísértetiesen hasonlít a jóval később, 1947-ben elkészült budapesti Szabadság-szoborra.

„...az amerikai legendák körében...”

„A békehajó jószándékú, de már fogamzásában eltévesztett elgondolása teljes kudarccal végződött. Az azonban bizonyos, hogy az amerikai legendák körében örökre helyet biztosított magának. Akárhogy is volt, a békehajó legendája egyik igen érdekes epizódja marad az Egyesült Államok újabbkori történetének, amely megérdemli, hogy negyven esztendő múlva megemlékezzünk róla. Már csak azért is, mert az idea kétségtelenül egy magyar nő agyában született meg.” – zárja cikksorozatát Vasváry 1955-ben.

A Műhely rovatban elérhető a cikk jegyzetekkel ellátott tanulmány változata.

Szólj hozzá!

Címkék: béke Henry Ford békehajó Schwimmer Rózsa

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr577916320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása