Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 10. rész
A szerbiai harcok és szlavóniai táborozás után, 1915 májusának végén a hadba lépő olaszok ellen vezénylik hősünk alakulatát. Az Isonzó melletti Tolmeinnél mesebeli vidékre kerülnek a szegedi bakák, ahol azonban egy eddig ismeretlen ellenfél vár rájuk…
Közben [1915.] május 23-án Olaszország is megüzente hűtlenül a háborút Ausztria-Magyarországnak, miután a nagy Ententenek sikerült őt kiugratni a hármasszövetségből, hogy hátba támadhassa szövetségeseit, Németországot is. Könnyű volt Katót táncra lendíteni, mikor Olaszországnak az ősrégi gyűlölt ellenséggel, Ausztriával szemben évszázados területi követelései voltak. Dél-Tirol, Görz, az Isztriai-félsziget és a Mare Nostro, az Adria. Sok-sok ártatlan vérébe is került Olaszországnak Antonio Salandra olasz miniszterelnök álma és noha a háború végével ezeket a területeket a Párizs környéki békediktátumok oda is ítélték neki, de a második világháború után mindezt elveszítette, a nagy áldozat tehát hiábavaló volt, minden odaveszett.
Antonio Salandra (1853-1931) olasz miniszterelnök 1914–1916-ban, aki Olaszországot a háborúba vitte (forrás: Wikipédia)
A szabadságos levelem szerint visszautaztam Brckóba, de mire visszaérkeztem, zászlóaljamat már nem találtam Brckón. A katonai parancsnokságon utána irányítottak és a zászlóaljat Wocheiner Feistritz után Podmelecen értem utol. Itt zászlóaljparancsnokomnál lejelentkezve, beálltam a „sorba”, a századomnál Paduschitzky főhadnagynál jelentkezve. Ez már Karintiában volt, Tolmein közelében, ott, ahol a gyönyörű Isonzó folyó északról délnek kanyarodik bizonyára még ma is, mert amikor még ott jártam 1915/17-es években, még mindig az évezredes medrében hömpölygött a kristálytiszta vizével, melynek alján tisztán lehetett látni csak a jó Isten tudja hány esztendős kavicsokat, pisztrángokat.
Az Isonzó front domborzati térképe (Ditrich Ede-Kún Vilmos-Pilch Jenő: A Nagy Háború írásban és képben harmadik rész. Az olasz háború című kötetből)
Ott, ahol az Isonzó délre kanyarodik, fekszik Tolmein, egy kis szlovén falucska. A kanyarban egy kis fás hegyecskével a Schlossberggel. Ez a kis hegy a Mrzli Vrhről nézve olyan pici kis hegyecske volt fákkal benőve, mint anyja mellett a ma született kis borjú.
Az olasz háború alatt a Tolmein feletti 1360 méter magas Mrzli Vrh tetejéről szemlélve alattunk terült el az Isonzó folyása mentén a kis Schlossberg felett folyó Isonzó mellett Tolmein kis szlovén falu. A háború folyamán több felvételt csináltunk az alattunk elterülő vidékről. Ezek a felvételek azonban 1946 tavaszán a II-ik világháború után a szomszédos falvakban (Aliga, Füle, Csajág, Főkajár, Kenese, Szabadbattyán, Lepsény, Fűzfő, Almádi stb.) lakó magyar testvérek rablásainak martalékává váltak Balatonakarattyán. Elvesztek! Lovas kocsikkal, autókkal megrakodva az utolsó szögig mindent elvittek! Sajnos! [A visszaemlékező későbbi kéziratos kiegészítése – a szerk.]
Panoráma a Mrzli vrh oldalából. Ugyanezt láthatta Szojka Kornél is… A völgyben folyik az Isonzó, az innenső parton Tolmein, mellette a kúp alakú magaslat a Schlossberg
(A képet Lippai Péter készítette a Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztályával 2003 júliusában folytatott terepbejárásunk alkalmával)
Gyönyörű vidék, felülről jól látni a völgyben kanyargó Isonzót a gabonatáblák között, Volarje és Dolje falvakat ugyancsak csujes, szegény lakosságával, Tolmeinen túl pedig Santa Luciát, ahol annyi súlyos harc zajlott le számtalan esetben a szemünk láttára. Szemben a Mrzli vrh-el, az Isonzó túlsó partján emelkedő hegyek tetején pedig villogtak éjnek idején az olasz ágyúk a fákkal sűrűn borított erdők közül. Láttuk a szemközti oldalon felvillanó ágyú tüzét különösen éjjel, melyet követett a dörrenés hangja és a gránát zuhogása. És ez így ment éjjel, nappal heteken, hónapokon, éveken keresztül, szinte megszakítás nélkül, hol erősebben, hol gyöngébben, aszerint ahogyan ezt az olasz hadvezetőség taktikái Cadorna tervei megkívánták a lefolyt 12 isonzói csata ideje alatt. Egy-egy ilyen támadás, főleg odalent a Doberdó-fennsíkon, hol az ezred hősiesen állta a harcot a többi magyar ezredekkel eltartott néha 2-3 hétig is. Cadorna, az olasz generális nem sajnálta az olasz vért, még kevésbé a miénket. (39-es debreceni, 48-as nagykanizsai, 82-es székely, 86-os szabadkai, 37-es nagyváradi, 101-es békéscsabai, 33-as aradi közös és a többi sok magyar honvéd ezreddel karöltve.) Hányszor, de hányszor emlékezett meg ezeknek a magyar ezredeknek a kitartásáról, hősies magatartásáról, halált megvető küzdelmeiről a hírhedtté vált Hőfer-jelentés.
Luigi Cadorna tábornok az olasz hadsereg főparancsnoka
(Ditrich Ede-Kún Vilmos-Pilch Jenő: A Nagy Háború írásban és képben harmadik rész. Az olasz háború című kötetből)
Podmelecen találkozva zászlóaljammal, megindultunk Tolmein irányába az ismeretlenségbe, vajon hol találkozunk az olasz csapatokkal először, hol lesz az első összecsapásunk velük? Tehát eleinte biztosított menetben haladtunk előre, de ellenséget sehol se láttunk. Itt közbevetőleg megemlítem, hogy leírásom pontosságához igen nagy szükségem lenne a háborúban használt térképeinkre, annak a helynek a pontos megjelölésére, amerre jártunk, tartózkodtunk, küzdöttünk és annyi sok-sok véres ütközetben volt részünk. Hát ezek a térképek most nekem nagyon, de nagyon hiányoznak, így aztán csak a képzeletemre, helyesebben az emlékezetemre vagyok utalva.
Tolmein alatt, még a Vodil és a Mrzli vrh előtt, bekanyarodtunk egy, az említett hegyek mögötti hegygerincre felmászva. Itt az alpesi legelőkön még békében élő szlovén lakossággal találkoztunk, akik a dús legelőkön tehenészettel, ezek tejének sajttá, túróvá való feldolgozásával foglalkoztak. A készletükben lévő sajtokat a zászlóalj élelmezési tisztje, Zsivánovics Pista mindjárt fel is vásárolta a zászlóalj legénysége és tisztikara részére. Ez előtt a hegygerinc előtt mély völgy húzódott, a legalján egy patakocska folydogált. A hegy alatt Zabce nevű kis falucska, felette a sziklás Bogatin nevű hegylánc, amely télen a meredekségével súlyos lavinaveszedelmet jelentett ezeknek a kis falvaknak. A Mrzli vrh-ön eltöltött három év alatt, volt alkalmunk ezt számtalan esetben tapasztalni. A lakosság Karintiának ezen a részén, de lejjebb is, tényleg szlovén volt és nem olasz, így az olaszoknak erre a vidékre vonatkozó igénye – szerintem – jogtalan volt. Csak egészen lent, az Alpesek lábánál, Dél-Tirolban, Görzben, Triesztben laktak olaszok.
Bersaglierik, az olasz elit alakulatba tartozó katonák felvonulása
(Ditrich Ede-Kún Vilmos-Pilch Jenő: A Nagy Háború írásban és képben harmadik rész. Az olasz háború című kötetből)
A lezajlott első világháború óta eltelt csaknem 50 esztendő velem kapcsolatosan történt háborús eseményeire már csak halványan emlékezem, noha azért még sok mindenre emlékezem és előttem látom a gyönyörű vidéket, a kiépített lövészárkokat, kavernákat, szerpentin utakat, a ciszternákat, melyekből az ivóvizet kaptuk, a temetőket, amelyekben a sírok egyre csak szaporodtak, ahogyan az évek múltak, a sok magyar hősnek a sírját, akik messze hazájuktól, szeretteiktől oly rég óta alusszák örök álmukat most már azóta bizonyára jeltelen sírjukban. Csak most látom, hogy milyen nagy kár és veszteség volt számomra az az eljárásom, hogy az évtizedeken keresztül őrzött nagy értékű háborús naplómat 1951-ben megsemmisítettem. De ez az eljárásom az akkori félelmetes időkben indokoltnak látszott. Nem akartam akkor, hogy feljegyzéseim a hirtelen kapkodásban avatatlanok kezébe kerüljön. Itt hozzá kell még fűznöm azt a véleményemet is, hogy abban, illetve azokban a feljegyzésekben semmi olyan nem volt, ami bármilyen szempontból is veszélyt jelentett volna úgy számomra, mint családom számára. De hát ez már megtörtént, azon változtatni most már úgysem lehet.
Tehát az olaszok óvatosan jöttek előre és mivel ezen a hegygerincen, sőt a velünk szembeni hegyvonulaton a Vodil vrh, Mrzli vrh, Sleme és Sleme planina, a Rudeci rob szikláin sem voltak még olasz csapatok a járőreink jelentése szerint, mi is átmentünk a Bogatin felőli hegygerincről a Vodil vrh, Mrzli vrh, Sleme, Sleme planina és Rudeci rob, sőt a Krn szikláira is (2245 m). A Mrzli vrh magassága 1360 méter volt a tenger szintje felett. Tehát a klíma megfelelő is lett volna egészségi szempontból, különösen a tébécés és basedow-kórosok szempontjából, csak az volt a kár, hogy levegőjét igen megrontották az ellenség tüzérségi lövedékei, nem is említve a gyalogságét. Így aztán ezek a hegyek igen kellemetlenekké váltak számunkra. De hát háború volt és háborúban az ember nem lődöz túrógombóccal.
Következő rész: „A golyózáporban hullottak körülöttem az embereim…”
Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)
