Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 7. rész
A pancsovai nyaralás után Galícia felé irányítják a szegedi 46-osokat. Alig szállnak ki Chodorownál a vonatból 1914. augusztus 30-án Rohatynnál rögtön át is esnek a tűzkeresztségen. A veszteségeknél csak a fejetlenség volt nagyobb. Folyamatos visszavonulások és előretörések, kisebb-nagyobb csatározások jellemzik önkéntesünk hadiútját, aki maga sem érti, hogy került ki ép bőrrel ezekből a küzdelmekből…
Oroszországnak a háborúba való beavatkozása vitán felül állt. A hadüzenet után támadásba lendült és betört Galíciába. Ennek következtében a Szerbia elleni hadműveletek másodrendűvé váltak, leálltak, mert a fegyverekre inkább odafönn, mint délen volt szükség.
Ezredünket alarmírozták és augusztus 25-én egyik zászlóaljat a másik után vagonírozták be a pancsovai vasúti állomáson és indították fel északnak Temesvár, Arad, Debrecenen a Kárpátokon keresztül Lemberg alá, mert akkorára az oroszok már odáig nyomták vissza csapatainkat. Chodorow volt az utolsó vasúti állomás, hol kiszálltunk és megindultunk Rohatyn felé az országúton.
Galícia és Bukovina térképe a Révai lexikonból
Az ágyúzás már ide elhallatszott. Az országúton özönlöttek visszafelé a sebesültek. A közlekedés az országúton a felvonuló trénkocsik és visszafelé özönlő kocsik összekeveredése miatt elakadt, teljes volt a zűrzavar.
Jármy Andor a 7-ik századból egy szakaszt vett maga mellé, amelyikben én is benne voltam, hogy az országúton a forgalmat biztosítsa. Ez augusztus 30-án, vasárnap történt. A harci zaj mindjobban közeledett. Mindenfelé halottak, eldobott fegyverek, tornisterek, katonai felszerelési tárgyak szanaszét eldobálva. A látvány nem volt valami lélekemelő és buzdító. Az ezredünk felfejlődött a galíciai tanyák, learatatlan gabonaföldek között.
A 46-osok vonalai 1914. augusztus 30-án Rohatynnál
(forrás: Ajtay Endre A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötetéből)
Mindenfelé gazdátlan szarvasmarhák ténferegetek, mentek a kutakhoz, vizet várva a vályúkba, de senki sem volt, aki nekik vizet merített volna. Ennél lényegesen nagyobb volt mindenkinek a gondja, baja. A tanyák tele sebesültekkel, a szanitécek hordották ide a sebesülteket, jajgattak a fájdalomtól, akik ott feküdtek a szobák közepén orvosi segítség nélkül, mert bár orvosok voltak, de ezek száma kevés volt a sebesültek nagy számához képest. Kint a szabadban fiu-fiu hanggal fütyültek és csillogtak a napfényben az orosz gyalogság tűhegyes golyóinak megszámlálhatatlan tömegei.
Közben az orosz tüzérség sem tétlenkedett. Küldözgette hatosával a gránátjait és srapneljeit felénk és reánk. Körülöttünk zuhogtak a gránátok, magasan feldobva a találat helyén a földet.
Orosz tüzérség munkában
(forrás: The Russians UK Facebook oldal)
Szinte látni lehetett az izzó napsütésben a gyalogsági golyók csillogását. Az ezred súlyos harcban állt, veszteségei nagyok voltak. Ehhez nagyban hozzájárult a háborús tapasztalatlanságunk. A rajok, századok rajvonalban, állva mentek előre, míg előttünk az ellenséget senki sem látta, mert be voltak ásva a földbe. Az oroszok tűzfölénye minden tekintetben messze felette állt az osztrák-magyar csapatok tűzerejének. Ágyúink alig-alig szólaltak meg. Csak néha-néha jelent meg fent magasan az égbolton a mi srapneljeinknek piros színű felhője. Ez aztán leverőleg hatott, demoralizálta a csapatok lelkierejét, küzdőképességét, különösen látva a hátramenő sebesülteket és lógósokat, akik menteni próbálták életüket a veszélyben. Az oroszok ásókkal voltak felszerelve, míg a mieinknél csak minden két embernek volt egy kis spátnia, ásója.
Orosz gyalogos katona tábori felszerelésben
(forrás: The Russians UK Facebook oldal)
A II. zászlóalj parancsnoka, Schiffer [Alajos] alezredes elesett, úgyszintén Haut Antal főhadnagy is. Szarvady Lajos zászlós. Önkéntes társaim közül pedig Rátz Andor és Kocsis Pista is hősi halált haltak a sok-sok derék bajtárs között, kik elsők voltak az ezred hősi halottai között. A tisztek közül is sokan megsebesültek és estek fogságba.
31-én általános visszavonulás. Jármy százados veszi át ideiglenesen az ezred parancsnokságát, miután az összes törzstisztek megsebesültek. Ezzel az ezred átesett a tűzkeresztségen, melynek eredményét mi egészen másként képzeltük el.
A 46-osok tűzkeresztségének mérlege Ajtay Endre 1933-ban megjelent A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című munkája alapján: a tisztek közül elesett 2 fő, megsebesült 11 fő, eltűnt 5 fő. Legénységi veszteség 377 fő hősi halott és sebesült. A harci tapasztalatlanságra jellemző, hogy a tisztek között megsebesült Henneberg József ezredes ezredparancsnok és Swoboda Károly százados, a segédtisztje is.
Az ezred a chodorowi országút mentén gyülekezett, majd Chodorowba ment, innen Zyrawára, szeptember 1-én Zydaczovra és tovább állandó visszavonulásban étlen-szomjan, mert a konyháink nem tudtak utánunk jönni és csak szeptember 3-án Rudki közelében kaptunk meleg ételt. Addig káposztatorzsán éltünk és a patakok vizéből ittunk.
Szeptember 5-én fordulat következett. Az orosz visszavonult ezen a részen, mert Lemberg környékéről tekintélyes csapatot irányított északnak. Az ezred Komarnót érte el és ott táborba szállt. Szeptember 8-án, vasárnap Komarnónál nagy ütközet, majd Einsiedelnél szeptember 11-én. Mindkét ütközetben dúsan aratott a halál. Bármerre is néztem, tekintettem, az emberek hullottak, mint a répa. Ma már magam sem tudom elképzelni, hogyan kerültem épen ki ebből a pokoli golyózáporból. Úgy Komarnóhoz, mint Einsiedelhez egy-egy hetes állandó, reggeltől estig tartó súlyos menetelés után érkeztünk. Itt is, most is éreztük erősen az oroszok tűzfölényét, és a mieinknek az inferioritását. És ez elkeserítő volt, demoralizáló. Hogyan menjen lelkesedve harcolni a katona, ha érzi és saját bőrén tapasztalja, hogy az övéi nem segítik, támogatják eléggé, ez pedig itt Galíciában így volt. És csodálatosképpen, ennek dacára kitartottunk és reménykedtünk és abban bíztunk, hogy az csak átmeneti.
Komarno és Einsiedel térsége és a 46-osok vonalai 1914. szeptember 8-án
(forrás: Ajtay Endre A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötete)
Állandó visszavonulásunk közben találkoztam egészen véletlenül egyik volt osztálytársammal, Gyaraky Jóskával, aki a békéscsabai 101-es gyalogezrednél szolgált és akkor már zászlós volt. Bizonyára azért, mert ő is mindjárt az érettségit követő őszön bevonult katonának az egyéves önkéntes katonai szolgálatát teljesíteni. Így láttam ezeknél a visszavonulásoknál a Karánsebesen látott Gyárfás főhadnagyot is a 43-asok kötelékében.
Az éhségtől, fáradtságtól, a napi 50-60 km-es gyalogolástól (teljes katonai felszereléssel, mert az ólomgolyóbisok, minden mástól is eltekintve, nagyon nehezek voltak) elcsigázottan, alig vánszorogtunk és bizony sokszor le-lemaradoztunk a csapatunktól meg-megállva egy kis pihenőre, vagy a patak partján vizet inni, vagy az út menti földeken káposztatorzsákat szedni. Ilyen körülmények közepette nem volt csoda, hogy a tífusz és kolera egyszer csak felütötte a fejét a csapatok között. Tehát állandóan meneteltünk hátra, meg-megállva egy-egy kis csetepatéra, amelyek mégis annyi áldozatot, vért követeltek az óriási medvével szembeni harcokban.
Az orosz medvét az osztrák-magyar és német katona vezeti menázsinak. Ahogy azt a propaganda elképzelte…
(forrás: Galizien 1914 Facebook oldal)
Visszavonulásaink alatt több ízben kellett erdőkön keresztül mennünk. Éjjel, a sötétben az ember alig lát, nehezen tud tájékozódni, az erdőnek a csendje misztikus, képzelődésre ad alkalmat, az emberben jobban feltámad a félelem, az ellenség elbújva, bevárja egészen közelre az ellenséget, a csapatok közötti összeköttetés könnyen megszakad, zűrzavarra ad alkalmat és az összeütközés rajtaütésszerűen, pár pillanat alatt zajlik le, de pár pillanat alatt vége is szakad. Az összeütközés sorsát ilyenkor rövid kézitusa dönti el. Mi is mentünk számtalan esetben erdőkön keresztül éjszaka és az is előfordult, hogy az összeköttetés a csapatok között megszakadt, szétszóródott és csak nehezen volt az összeköttetés, a rend újra helyre állítható, a félelem megszüntethető. Ilyen volt a helyzetünk Einsiedelnél, ahol az erdőből a vasúti vonal mentén támadtunk és bár itt is visszanyomtuk az oroszokat, 12-én mégis azt a parancsot kaptuk, hogy visszavonulni. Az ezred a három csatanapon óriási véráldozatot hozott. Hősi halált halt és megsebesült 12 tiszt és 28 legénységi, 505 legénységi megsebesült, 85 eltűnt. [A számadatokat Ajtay id. mű 29. oldaláról vette át a szerző.]
Következő rész: „Koszosan, piszkosan, rongyosan és meggondolatlanul…”
Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)