„Dolgozzatok! Dolgozzatok!”

2012.08.06. 07:13 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 22. rész

Az 1915. szeptember végi szabadságolások doktorunkat áttekintésre késztetik. A veszteségek számba vétele után megismerhetjük a „kaderről” kialakult lesújtó véleményét is. A tolmeini híd felrobbantásának saját kudarca épp úgy derültségre fakasztja, ahogy az olaszok elfogott parancsa…

A zászlóaljban megkezdődtek a szabadságolások. Első sorban azok mennek, akik a mozgósítás óta itt vannak s még nem voltak otthon. Van nagy öröm, majd szétveti a szerencsétleneket a boldogság. Századonként 5-6 ember megy egyszerre, tisztek is mehetnek, még pedig 3-4 a zászlóaljból. Egyébként nem igen sok ilyen van már. Tiszt csak négy van. A zászlóalj a mai napig ([1915.] szept. 28.) vesztett az olasz harctéren halottakban 207 embert, súlyos sebesültekben 181-et, könnyű sebesültekben 557-et, betegekben 171-et, összesen 1116 embert. Ezekből lehet számítani körülbelül 200 embert, aki mint beteg, könnyű sebesült ma már újra itt van, de 900 ember nincs itt, nincs is ma itt jókedv, az egész zászlóalj új és más gondolkozású.

Az Isonzó Tolmein előterében a híddal, a háttérben balra a Mrzli Vrh, jobbra a Vodil Az Isonzó Tolmein előterében a híddal, a háttérben balra a Mrzli Vrh, jobbra a Vodil
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in Guerra című kötetéből)

Óriási ügyetlenség volt, hogy a tolmeini hídat annak idején nem robbantották fel, pedig minden oldalról ajánlották, de a hadosztálynál a szobában ülő referens alezredes más nézeten volt. Így a híd megmaradt s azóta napról napra több áldozatba kerül. A rettenetes ekrazitgránátok, gépfegyverek, kézibombák sok áldozatot szednek. Az olaszok védőpáncélokkal, homokzsákokkal formális várrá alakították, igaz, hogy ágyúink némileg letisztogatták, de a hidat összelőni minden erőlködés mellett sem tudták. Bár az is igaz, hogyha az Isonzó sekély, akkor híd nélkül is át lehet jönni, a legmélyebb helyen derékig ér. Ha a szerbek volnának az olaszok helyén, már régen átjöttek volna s mi ma messzebb, hátrább ülnénk. Ez a hírhedt híd szóval sok áldozatot szed egy irodából intézkedő úr (Gjebic alezredes) makacssága miatt, most aztán mégis fel akarják robbantani, már három hete ássák embereink a földalatti folyosót a híd felé, de amikor már csak pár méterre voltak tőle, a híd előtt kijöttek a felvilágra. Most ebből csinálnak vicceket. Szóval rézsút felfelé ástak, ez volt a hiba. Most korrigálják. Aligha fog sikerülni a felrobbantás.

A fényszóróinkat az olaszok összelőtték. Most hoztak újat s azt is ugyanoda tették, ahová az ellenség be van lőve, nem is igen jelentkezik. Ellenben az olasz fényszóró fél órán át is világít, kitűnően látni, hogy hol van, de azért mi nem lőjük. Ágyúinknak különben is szigorú parancsuk van a munícióval való spórolásra.

Fényszóró működés közben. Karintia, 1916 Fényszóró működés közben. Karintia, 1916
(Anton Holzer: Die andere Front című könyvéből)

Járnak az olasz repülők is, de a mieink is. Valami rettentően izgalmas kép, amikor az olaszok a mi szerencsétlen repülőinket 20-30 srapnellel veszik körül. Mi az övékre sohasem tüzelünk.

Itt lesz lassan a tél. Már meleg ruhákról, téli szállásokról kell gondoskodni a csapatoknak. Tehát még egy téli hadjárat. Az olaszok már most is dideregnek, nincs köpönyegük.

A mai napon (28-án) d. u. 2 órakor súlyosan megsebesült derék tartalékos hadnagyunk, Balogh, a jobb lábát fent csípőben elvitte a gránát, meg a jobb testét is, aligha marad életben. Feleséges ember, szerelmi házasság Debrecenben. Jóravaló igen derék fiú volt.

Kaptunk pár új tisztet, 3-at a 46-osoktól. A kaderünk is küldi egyre a fiatal tiszteket, nem is tisztek ezek, csak tisztjelöltek. A kaderek lesznek a monarchia szerencsétlensége. Rettenetes dolgokat hall az ember az onnan eljövőktől. Ők is azt a fizetést kapják, amit itt mi. Sőt sok mindenből még sokkal jobban kiveszik a részüket. Háborúba egyik sem megy. Ott pezsgőznek a cigány mellett s valamennyi ad hoc vőlegény. És ha egy menetszázadot kell a harctérre vinni, ki viszi le? Már tudjuk, hiszen a 14-iket kapjuk. A klikk ilyenkor kinevezi a tapasztalatlan fiatal önkénteseket kadetokká. Szóval egy év óta még a 14 menetszázaddal sohasem jött más, mint tartalékos hadnagy, zászlós, kadét. A kádernél ült és ül 8 kapitány, mind reumás, nappal botra támaszkodva jár, este ablakon ugrál be és cigány mellett pezsgőzik. Ezeket mind elbeszélik itt a zászlóaljnál az onnan érkezők. Csak egy orvosság volna erre. Egy, a harctéren hosszú ideig volt tényleges tiszt legyen a parancsnok s egy a harctéren, direkt a fronton volt tényleges orvos. Csak ez a kettő lenne a helyén, akkor itt a fronton nem volnának tartalékos hadnagyok a századparancsnokok.

Az olaszok sokszor próbálkoznak támadással, de rögtön vissza is hökkennek, ha a mieink ébren vannak. Akármelyik hegyet (Mrzli Vrh, Sleme, Vodil Vrh, Sveta Mária) ha beveszik, az egész frontunkat fel tudják göngyölíteni.

Találtunk egy parancsot is az olasz árokban, mely szerint Santa Luciára fáj a foguk. A parancs is erre buzdítja őket.

„Santa Lucia környékén operáló tisztek, altisztek, káplárok és közkatonák Dolgozzatok! Dolgozzatok! Ezek a napok rövid pihenésre, munkára és előkészületre szolgálnak ama nagy próbához, amely Santa Luciát és a környékét uraló magaslatokért irányul. Ezen állás elfoglalása az összes környező állások elhagyására fogja késztetni a különben is legyengült ellenséget. Dolgozzatok, hogy kevés embert veszítsünk, dolgozzatok a mi Itáliánk nagyságáért, amelyet mindenkinek a szívén kell viselni. Gondoljatok anyáitokra, feleségeitekre, menyasszonyaitokra, gyermekeitekre, akik mind büszkék lesznek reátok, ha győzelmesen fogtok visszatérni. Gondoljatok ebben a pillanatban barátaitokra. Santa Lucia olyan, mint egy tövisektől körülvett rózsa, amelynek letépése megsebzi a kezeket. Gondoljatok azon pillanat örömére, amelyben ti azt leszakíthatjátok. Milyen örömmel fog fogadni és milyen meghatóan várni benneteket.
Ezredparancsnoka a Santa Lucia környéki csapatoknak
Vigamont”

Ezen parancs szeptember 28-án kelt, 20-án a Garibaldi ünnep volt. Az olaszok ma is ott állanak, ahol májusban.

Előző rész: „fogoly és őr boldogan ismertek egymásra”

Következő rész: „nagy viaskodás Doljénál”

Szólj hozzá!

Címkék: dr. kemény gyula nagyváradi 37/iv. zászlóalj Krn Isonzó Dolje Tolmein

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr314697520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása