„semmiképpen sem lehet ez átkozott helyről szabadulni”

2012.01.30. 07:30 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 57. rész

Prvacinán

Hősünknek sehogy sem sikerül Laibach, majd egy otthoni kórház felé kormányoznia sorsának az alakulását, s korábbi reményeiben csalódva a prvačinai tábori kórházban kell töltenie napjait. Pénze is fogytán van, így az élelmezés kiegészítéseképp szőlődézsmálásra kényszerül. A vippachi körteevés korszaka után itt a szőlőszüret időszakát éli…

 

A városon kívül, alig egy kilométerre annak szélétől, a vasúti állomáshoz is közel, a sebesen zuhogó Vippach folyó partján állott egy szép, nagy tornyos kastély a hozzávaló melléképületekkel. Ez a kastély egy milliomos olasz mérnöké volt, ki a háború előtt egy nagy vállalatot akart ott létesíteni. A Vippach folyóból nyert vízierővel akarta az egész várost villanyvilágítással ellátni. Be is voltak már hozzá vásárolva a szükséges dinamógépek, melyek ott hevertek egy épületben. De az olasz háború is kitört, ő pedig bizonyára valami hazaárulási ügybe keveredett, mert megszökött. Az állam pedig rátette a kezét a vagyonára.

A kastély tornyának tetején egy óriási vereskeresztes zászló lengett, mely messziről jelezte, hogy ott kórház van. A kastély legszebb szobáit a beteg tisztek és az orvosok foglalták el, míg a beteg legénység egy nagy épületben nyert elhelyezést. Azonban ez a kórház is csak egy gyűjtőkórház volt. Ugyanis oda minden nap érkeztek betegek, kiket az orvos megvizsgált és a súlyosabbakat azonnal küldték Laibachba a vonaton, a könnyebbeket pedig Vippachra üdülni, gyógyulni, helyesebben koplalni és gyakorlatozni. Végre az olyan betegeket, kiknek csak pár napi pihenésre volt szükségük, ott marasztották néhány napig.

Hátországi kastélyban kialakított átmeneti katonai kórház egyik terme Hátországi kastélyban kialakított átmeneti katonai kórház egyik terme
(Dr. Katona József: Katonai orvoslás című könyvéből)

Ezen gyűjtőkórházba kerültem én is augusztus 14-én délután. Reményeimben ismét megcsalódtam. Azt hittem ugyanis, hogy mivel már a vippachi „üdülésből” visszatértem, és az orvos ismét csak betegnek talált, most már elküldenek Laibachba, honnan talán nem sokára haza is elkerülhetek. De most már elvesztettem minden reményemet, hogy a harctérről szépszerével bármelyik hazai kórházba is elküldjenek. Úristen, hát semmiképpen sem lehet ez átkozott helyről szabadulni, hogy viszontláthassam még egyszer kedves szeretteimet?

Még aznap délután, hogy odaérkeztünk, ismét cédulákat kaptunk és rögtön mentünk orvosi vizsgára. Az orvos igen finom ember volt, tudott jól magyarul, fiamnak szólított és kérdé bajomat. Én híven elmondám a nagy kimerülést, erőtlenséget, izzadásomat, mire ő, miután megvizsgált, azt mondá: „No, fiam, itt fogsz maradni egy pár napig, kipihened magad és helyre jössz!” Köszönöm – gondolám magamban – hisz pihenek már két hete és mégis beteg vagyok!

Augusztus 14-től 23-ig, vagyis 9 napig tartózkodtam ezen gyűjtőkórházban. De itt aránylag jobb hely volt, mint Vippachon. Itt nem gyakorlatoztatták a betegeket, és nem ordított ránk soha senki. Szabad volt a sétálás a kastély környékén és be volt szabad menni a városba is, szükséges dolgokat bevásárolni. A nap legtöbb részében pihentünk, ha esős idő volt benn az épületben, ha szép idő volt kiültünk a kastélykapu elé egy ülőkének használt hosszú fatörzsre, vagy a folyó partjára. Hallgattuk az ágyúdörgést, mely a körülbelül 20 kilométerre levő frontról erősen ide hallatszott. Újságokat gyakran olvastam, de nem tudtam lelkesedni még azon nagyszerű győzelmekre sem, melyeket a mi csapataink vittek az orosz fronton. Szüntelen az előttem elfátyolozott titokzatos, bizonytalan jövő aggasztott. Mi lesz velem? Miket kell még megérnem?

Élelmezésünk elég kevés volt itt is, de sokkal jobb, mint Vippachon. Minden reggel jó feketekávé, néha tea is. Délben leves és főzelék hússal. Este ismét valami főzelék. Rizskása, bab és krumpli képezték a főbb eledeleket. Kenyeret adtak minden ételhez 1/8-ad részt. Azonkívül itt is vehettünk körtét, almát, barackot, szőlőt, melyeket a városi asszonyok kosarakkal hoztak és olcsóbban adták, mint Vippachon. Igen sok jó szép szőlőt vettem naponta, míg a pénzem el nem fogyott. De azután már nem vehettem, tehát ingyen szereztem, onnan, ahol volt.

Egy napon ugyanis észrevettem, hogy a mellettem fekvő pesti fiúnak állandóan szőlője van. Valahányszor bejött ágyához, az inge derekából szedte ki a sok szőlőt. Kérdésemre meg is mondta, hogy honnan szerezte. A kórház közvetlen háta megett levő kis akácos erdőn túl, a hegyoldalakon sok szőlőt termelnek a lakosok és ő onnan lopta. Következő alkalommal engem is magával hívott és alaposan megpakoltuk előbb a hast, azután az ingünk derekát. Ettől kezdve naponta 2–3-szor is elrándultunk a szőlőbe a dézsmát kivenni, persze vigyázva, óvatosan, nehogy a gazdája rajtacsípjen a turpisságon. Két ízben idejekorán észrevettem, hogy az „én szőlőmet” egy kislány őrzi, tehát akkor másik szőlőtáblát szerencséltettem látogatásommal. Erről is elmondhatom, hogyha a vippachi időzésem a körteevés kora, úgy a prvacinai tartózkodásom a szőlőszüret korszaka volt.

Gyakran jöttek ki a városból hozzánk vereskeresztes ápolónők is, kik mindig megajándékoztak bennünket cigarettával, cukorral, csokoládéval, teával és tejjel. Azonkívül három ízben római katolikus pap is megfordult köztünk, hogy vigasztaljon és kitartásra buzdítson bennünket.

Prvačina napjainkban, elöl a vasútállomás Prvačina napjainkban, elöl a vasútállomás
(Forrás: mooreschristmas.blogspot.com)

Közel hozzánk volt a vasúti állomás, hol óriási forgalom volt. De a szintén mellettünk levő köves országúton még nagyobb tolongás volt a nap és éj minden órájában. Mindenfajta kaliberű ágyukat szállítottak a harcvonal felé 8, 12, 16 lóval és autókkal. A rengeteg sok autótrénkocsik bábeli zűrzavart képeztek. Azon a vidéken a civil lakosságot is hadimunkára használták fel. Láttam sok 60–70 éves öregembert, amint két ökörrel, vagy tehénnel kocsin szállította a muníciót. 12–16 éves fiúk és minden korabeli nők pedig százszámra állandóan az utat és a vasúti töltést javították, rövid- és hosszúnyelű kalapácsokkal törve-zúzva a követ.

A folyó partján, tőlünk 3–400 lépésnyire állott sorban egymás mellett 20 kenyérsütő kazán, melyekben a katonapékek sütötték naponta a kenyerek ezreit. Egy párszor én is kaptam tőlük szép fehér kenyeret is. Volt szintén a folyó partján egy gőzmosoda is, mely a katonák által levetett szennyes fehérneműket volt hivatva tisztára kimosni.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Íme, aki mer, az nyer!”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

Szólj hozzá!

Címkék: b. sárközy gergely haidensaft prvačina Wippach

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr433972315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • PollmannFerenc: Ide kívánkozik még, hogy a 30 és felest a Monarchia tüzérsége tulajdonképpen annak köszönheti, hog... (2021.11.25. 15:42) A híres 30 és feles
  • KajonÁrpád: @magyaros17: Nem akarlak elkeseríteni, de a hadosztályok nehéztüzérsége nem 30 és felesekkel volt ... (2021.11.25. 15:02) A híres 30 és feles
  • magyaros17: Én azt hittem, hogy jóval nagyobb számban készültek ilyen lövegek. Mondjuk az elgondokodtató volt,... (2021.11.25. 10:50) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása