Vargabetűvel az olasz harctér hegycsúcsain 2/1. rész

2011.11.25. 09:06 :: Nagy Háború szerkesztőség

Vargabetű szenvedélyes túrázó. Útjai során bejárta az első világháború olasz frontjának különböző helyszíneit. Beszámolóit két részben adjuk közre a blogon. Az elsőben elmeséli, hogyan került kapcsolatba a harcterekkel, s emellett azokról a helyszínekről ír, amelyek az elmúlt hetekben Sárközy Gergely visszaemlékezésében és Rózsafi János cikksorozatában is gyakorta felbukkantak.

Kilátás a Krn-ről északkelet felé. A kép jobb alsó sarka irányában voltak az osztrák-magyar állások Kilátás a Krn-ről északkelet felé. A kép jobb alsó sarka irányában voltak az osztrák-magyar állások

Első találkozásom a harctérrel

Az olasz front máig látható nyomaira hegymászás közben figyeltem föl 1992-ben. Az első, spontán harctéri túránk során 1992-ben, csomagos kerékpáros túrából gyalogos magashegyi túrát tettünk: Ausztria, Kelet-Tirol, Lienzi-Dolomitok hegység, Kartitsch-Obstanser See, 2300-2500 méter. Kartitsch faluból, dél felé vezető hegyi ösvényen figyeltünk föl az épített hadtáp útra és egy kápolnára. A hegygerincen tovább egy kis temető volt az, ahonnan foglalkoztatni kezdtek az első világháborús harcterek.

A túra útvonala:  piros nyíllal jelöltem a kápolnát, sárgával a katonasírokat. A túra útvonala: piros nyíllal jelöltem a kápolnát, sárgával a katonasírokat

Arra lettem figyelmes, hogy a turistaút egyes szakasza mintha régi, kb. 1,5 m széles, épített úton vezetne. Műszaki ember lévén azonnal megfigyeltem, hogy régebben használták, mostanság nem, mert szakaszosan lepusztult. Továbbá nagyjából egyenletes az emelkedőszög és a kanyarokban szabályos ívben fordul. Túratársam, Laca mondta, hogy egy ágyútalp, vagy szekér pont elférne rajta, és akár első világháborús is lehet. Tényleg. Másnap a hegygerincen kicsi temetőt találtunk. A következő években az érdeklődésem még inkább a hegymászás felé tolódott, és lassan összeraktam azt, hogy az olasz front területén, annak teljes hosszában a mai napig megtalálhatóak az egykori létesítmények. A mellékelt kép csak illusztráció, nem a Lienzi-Dolomitokban készült, hanem Szlovéniában, a Hermann erődnél, de jól megfigyelhető az egykori hadtápút jelenkori állapota. Aki a harcterek közelében jár és ilyeneket lát, gyanakodjon és figyeljen. Jó eséllyel dédapáink tolták itt fel az ágyút.

Mindig érdekes az, amit az iskolában nem tanítottak. Az első világháborúval kapcsolatban olyan megfoghatatlan és elrugaszkodott dolgokról magyaráztak, hogy imperialista nagyhatalmak, a világ újra felosztása, vörös hadsereg, meg hogy a Monarchia nemzetiségei csatlakoztak az anyaországokhoz. Nekem ezek tartalmatlan frázisok voltak. Családban nem sok első véhás történet keringett. Nagyapám egyszer rámutatott Karcagon a hősi emlékmű névsorára, négy bátyja (unokatestvér, vagy inkább nagybátyja) esett el. Nagymamám bátyja, Tüdős Sándor pedig a Felvidékért, Losoncért, Kassáért harcolt, tehát vélem, hogy a „Tanácsköztársaság” alatt. Ennyi.

Azóta a tiroli (Adamello-hegység, Ötztal-Alpok), a Dolomit (Marmolata, Monte-Cristallo, Falzerego, Lagaui, Sexten), és az Isonzó-Doberdó frontszakaszokon több túrán fotóztam.

2008-ban a Szigetszentmiklósi Tölgyfa Hagyományőrző Egyesület szervezésében, néhány tárnoki barátunkkal kiegészülve harctéri túrán vettünk részt. Személygépkocsikkal utaztunk, kempingben – egész pontosan a recepciós épület padlásán – szálltunk meg. Soča falu északi, Brvce nevű nyúlványán, az Isonzó bal partján, 504 méteren. A túra egyéb közlekedési, étkezési, logisztikai körülményeit nem taglalnám, Szlovénia egy civilizált, biztonságos, idegenforgalom-barát ország, ahol 1000 szavas angollal is boldogulunk, mindenki szabadon jár-kel. Az Isonzó felső szakaszának látnivalóit a „Pot Miru” - "Béke útja" fogja össze, térkép, túravezető füzet és könyv, DVD vásárolható. Az utak a terepen is beazonosíthatóak, jelzések, tájékoztató táblák segítenek. A kiépítettség minősége nagyságrendekkel meghaladja pl. a hazai Kéktúra állapotát. A Pot Miru többsége egyszerű kirándulásként is bejárható, egyes települések közelében. De vannak magashegyi szakaszai – nagyobb távokkal és brutális szintemelkedéssel, gyakorlatlanok számára szélsőséges terepviszonyokkal és időjárással. Mégis érdemes lehet belekóstolni, hogy képet alkothassunk a katonák viszontagságos életéről – csak éppen háború nélkül…

Számunkra a vadul zuhogó Isonzó már csak turista látványosság. Számunkra a vadul zuhogó Isonzó már csak turista látványosság

Teljesen amatőr vagyok, sem történelemmel, sem katonasággal összefüggésben semmilyen végzettségem nincs. A leírás szándékosan szubjektív, olvasmányaim, a helyszínen látottak alapján akkor és ott kialakult véleményemet tükrözik. Pisskó László és Vargabetű több száz fotójából helyszínenként 3-4-et válogattam.

Krn/Monte Nero

Mi Kobarid - Vrsno- Koca planina Kuhinja 1000 méteren lévő parkolóból közelítettük meg, 4 óra alatt 3 pihenővel – ez a legkisebb szintkülönbséggel járó lehetőség a több út közül. Az 1200 méteres szintemelkedés az izmokat és a keringést, a déli fekvésű hegyoldalon az örökös szél és a brutális napsugárzás a szervezet többi részét teszi próbára.

Mindössze kétezer kétszáz méteres magassága ellenére bástyaként emelkedik ki a környezetéből, és félelmetesen tornyosul a Soča kanyargós, völgye felé. A Hatalmas nyugati fal uralja a tájat, látványa szinte mindenhonnan elénk szökik. Kemény hegy, amely ma csöndes, elgondolkoztató álmát nyugossza, de vérben fürdik a története. Esténként gyakran ködbe burkolózik, a kis Gomisckovo-ház ablakaiban kialszik a fény, és magányos, didergős szelek söpörnek a kietlen mészkőcsúcsokon, meredek karsztmezőkön. Talán életre kelnek ilyenkor a katonák: fáradt, piszkos, véres katonák hosszú sora bolyong a szanaszét heverő szögesdrótok között. Kiutat keresnek a frontvonal halálos öleléséből, gyilkos rohamból, a szétfröccsenő mészkősziklákból, éhségből, és szomjúságból, lassan kilencven éve. Magyarok, szlovének, osztrákok, olaszok, csehek…” Az idézet Galli Károly kalandozások a Júliai-Alpokban, magashegyi túraleírás könyvéből származik. Az első isonzói csata idején elfoglalták az alpinik, akikkel szemben a magashegységet életében sosem látott, besorozott alföldi parasztlegényekből álló seregnek, használhatatlan felszereléssel esélye sem volt. Az olaszok elfoglalták a hegy csúcsát. A kobaridi/caporettoi múzeumban makett és műszaki rajzok szemléltetik a Krn és a Batognica harcait.

Amíg a többi beszámolómban leírt látnivaló személykocsival, vagy legfeljebb egyszerű szandálos sétával megközelíthető, addig ez valódi magashegy. Aki sohasem járt még „önerőből” 2000 méteren, vagy nem tett meg egy szuszra 1200 méter szintemelkedést és még aznap vissza (!), az csak tapasztalt társsal az oldalán kísérletezzen. A hegyre több irányból vezetnek kiépített gyalogutak, amelyek magashegyi értelemben véve nem tartalmaznak semmilyen technikai nehézséget. Megfelelő ruházat és táplálkozás nélkül viszont bármikor veszélyessé válhat, és mire észrevesszük, már jó eséllyel késő. Én a nap során kb. 4 liter folyadékot fogyasztottam. (Itt borzadva gondoltam az élelem és ivóvíz szűkében harcoló katonákra!) Aki viszont vállalhatja, hajrá, mert természeti és harctéri látnivalók szempontjából is kapitális élmény. A következő kép az olasz váltás útvonalán készült. Soha sem szeretném megismerni azt a félelmet, amit érezhettek…

A turistaház alig 70 méterrel a Krn csúcsa alatt van, ott már találkozunk az első drótakadályokkal. A csúcson 2244 méteren mindenfelé összedőlt lövészárkok, bunkerek. Több tárna járható, fejlámpa szükséges. Az egész hegy maga az olasz védelmi vonal, egy délkelet felé lejtős plató, és több sorban figyelhetőek meg az állások Egy itteni bunker és két géppuskaállás látható a következő képen. Mindegyik kelet felé néz a Peski (2176 méter), Velké Sombor (1944 méter), Krnsko-jezero (1391 méter) irányába, amelyek osztrák-magyar kézen voltak.

Innen dél felé légvonalban a 14 kilométerre lévő Tolmeinig/Tolminig az egész hegygerinc megtekintésre érdemes, bár én csak a Batognicáig, a szomszéd hegyig jutottam.

Batognica/Monte Rosso

A Krn-től keletre található a Krnska stribina (2056 méter) hágó. Itt sziklába vájt lőállások, egy kiállított ágyútalp, és egy olasz ágyúlövedék látható. Tovább a Batognica/Monte Rosso (2164 méter) sziklába vágott lépcsőkön közelíthető meg.

A gerinc alá sorban több folyosót vágtak az olaszok, a bejárataik mind nyugatról, a hátország felől vannak. A sík hegytetőt és különösen annak délkeleti végét olyan szinten szétlőtte az osztrák-magyar tüzérség, hogy minden lépésre 2-3 repesz jut, amelyek még mindig a felszínen hevernek. El tudom képzelni, miket találnánk, ha, akár csak 10-20 darab sziklát arrébb hajítanánk.

Régi és új bakancs a Batognicán… Régi és új bakancs a Batognicán…

Ezeket a mészköveket védték dédapáink, mintha a hazájuk lett volna…

Balra a Peski, jobbra a Batognica/Monte Rosso Balra a Peski, jobbra a Batognica/Monte Rosso

A Batognica plató keleti csücske már a miénk volt, és most következik az őrültség: a földalatti aknaháború. A harcoló felek egymás létesítményei alá itt is tárnákat véstek. 1917 nyarán méterről méterre haladtak a mieink az olasz állások alá. Tárnaháborúban szeptember 16-án 3 tonna, 24-én 4 tonna robbanóanyaggal felrobbantották az olasz erőd keleti oldalát. A hegy több méterrel lett alacsonyabb, a 4 darab kráter ma is megfigyelhető.

A négy kráter közül az egyik A négy kráter közül az egyik

Mind a két hegy esetén érvényesült az, hogy amennyiben az egyik harcoló fél beásta magát valamelyik hegy tetejébe, akkor az alul maradt fél számára bevehetetlen maradt. Ezen még a kegyetlen aknaháború sem tudott változtatni, legfeljebb még több veszteséget okozni. Erre szolgáltak a kiépített betonozott géppuskafészkek is, amilyen a következő képen is látható. Ez épp egy olasz.

A Krn és a Batognica akkor került a mieink kezére, amikor a caporettói áttörés alkalmával az olasz front összeomlott. Egyébként pont ezek azok a hegyek, amelyek „árnyékában” gyülekeztek a hadak. A tolmeini-hídfő irányából észrevétlen lehetett az előkészületeket megtenni. Aki el akar mélyülni a két erődhegy tanulmányozásában, ajánlom, hogy a kobaridi/caporetto-i múzeumban kifüggesztett 1916-os olasz és osztrák-magyar térképeket és maketteket tanulmányozza, a terepen jól fog jönni!

Soča, kis falu nagy temetővel

A település egyetlen utcáján a templomnál észak felé be kell menni a templomkertbe. 1400 osztrák-magyar katona sírhelye található a templom mögötti füves részen.

 A kopjafára nemzeti szalagot csomózunk…  A kopjafára nemzeti szalagot csomózunk…

„Messze földön, idegenben lesz a sírom, édesanyám, arra kérem, ne sírjon!” Hát igen, csöndesedjünk el. Hatalmas kőkereszt kirakva a fűben.

Vargabetű 2012 nyarán a blog közreműködésével terepbejárós túrát szervez a Krn-re és környékére. Vállalkozó kedvűek csatlakozhatnak a csapathoz, az utazás részleteiről a későbbiekben (valószínűleg tavasszal) bővebb információval szolgálunk.

2 komment

Címkék: isonzó kobarid caporetto tolmin krn soča tolmein monte nero batognica monte rosso peski pot miru krnsko–jezero Vargabetű

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr83409790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neszti3 2011.11.26. 18:44:10

Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a beszámolót. Annál is inkább, mert Szabadkáról származtam el, és a régi szép időkben sokat jártunk az említett vidéken. Gyönyörködtünk a táj szépségében, de fogalmam sem volt, hogy Szocsa azonos Isonzóval, de azt furcsálltam, hogy mit keresnek azok a ronda bunkerek a festői tájban?
Meghatódtam viszont azon, hogy számtalan helyen láttam egy-egy kő mellett az „Ismeretlen katona” feliratot, helyenként mécses is volt mellette.
Azután 1982-ben barátainkkal Jugoszlávia legmagasabb csúcsának (Triglav 2863 m.) megmászására szántuk el magunkat. Kiindulópontunk a Vrata völgyében levő Aljažev dom, tehát nyugati irányból, indultunk. A célpont keleten a Bohinj-i tó felett levő Száva forrása. A háromnaposra tervezett túra, „esőfogság” miatt négynaposra sikeredett.
És most következik az, ami kapcsolódási pontja a fenti írásnak. A Triglavról leereszkedőben a Tržaška koča nevű menedékház közelében, váratlanul olyan útra kerültünk, mint amilyenről itt is olvastam. El nem tudtam képzelni, hogy ott, a holdbéli tájakon, ki és miért épített utat? Onnan már le lehetett látni dél felé, a Szocsa kanyarulatánál fekvő Zlatorog turistaházig. Az út minden bizonnyal onnan indulhatott ki, illetve csatlakozott a nagyobb utakhoz. Sajnos erről már nem tudtunk meggyőződni, mert utunk kelet felé irányult.

gily0607 2012.02.13. 23:38:13

Nagyon érdekes és szívszorongató leírás. Remélem, hogy lesz túra nyáron, mert szeretnék elmenni.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása