Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 9. rész
Tüzérélet az orosz fronton
Lőszerellátásunkról el kell mondanom, hogy 1915-ben kielégítő volt. Egy-egy támadásnál a hadosztályparancsnok rendelte el, hogy mennyit kell lőni. Támadás visszaverésénél pedig mindig a megfelelő lőszert és mennyiséget használtuk. Később változott a helyzet. 1917-ben már nagyon be kellett osztani a lőszert, korlátozott volt az ellátás. Az osztályparancsnok két ütegnek volt a parancsnoka, és tőle kellett engedélyt kérni minden célpont lövésénél. Ha felbukkant valami célpont, akkor is csak az ő engedélyével lőhettünk. Ő határozta meg, hogy lőhetünk vagy nem, és hányat.
Tüzérek az orosz fronton, korabeli képeslap
Galíciai életünk igen változatos volt. Nagyon nehéz és unalmas napok. Amikor a hadműveletek zajlottak, akkor mindig mozgásban voltunk. Ha csendes idők voltak, akkor hosszabb pihenőre vezényeltek bennünket. Beszállásoltunk egy faluba és ott töltöttük az időt. Néha nagyon unalmasak voltak ezek a napok. Egyébként egész ősszel esett az eső. Galíciában kötött agyag talaj van, és amikor felázik, akkor óriási a sár. Szinte csak földutakon közlekedtünk, ezért a sár több esetben lehúzta a lábunkról a csizmát.
A sárban elakadt ivóvizes hordó az orosz fronton
(Balla-Pollmann-Kürti: A Nagy Háború másik arca című kötetből)
Egyszer összekötő voltam egy osztrák gyalogsági zászlóaljhoz. Az oroszok egy dombon voltak beásva, megerősített állásokban. A mi állásaink a völgyben voltak és állandó tűz alatt. Csak térdmagasságig érő árokféleség volt ásva a sáros földbe, mint lövészárok. Az oroszok teljesen beláttak az árkokba, folyamatosan lőttek bennünket. A golyók folyamatosan csapódtak mindenhová, nagyok voltak a veszteségek. Igen veszélyes volt a helyzet. Egyszer csak megjelent egy vezérkari százados, aki parancsot hozott, hogy a veszteségre tekintet nélkül el kell foglalni a dombot. A zászlóalj parancsnoka egy nyugállományú ezredes volt, aki önként jelentkezett a frontra. Ő azt mondta, hogy kész öngyilkosság ez a támadás. Ő ezt nem vállalja, ha erőltetik a támadást, inkább leköszön, és holnap már Bécsben lesz.
A vezérkari százados ekkor azt mondta, hogy ő elrendeli a támadást. Ekkor a zászlóaljparancsnokot szíven találta egy golyó, és azonnal meghalt. Rendes, becsületes ember volt, nagyon sajnáltam. Persze nem lett támadás. Én elkerültem onnan, úgy hogy nem tudom mi lett a zászlóalj sorsa, volt-e támadás.
Az első vonalban
