Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 22. rész
1918 júniusának elején a Piavénál már minden a készülő offenzíváról szól. Hősünk szép leírást ad az állomáshelyéről, Capo di Sopráról és annak a kastélyáról, aminek a parkjában gyakran gyönyörködik a táj szépségében. Mint „mozdonyos tiszt” itt nyert elhelyezést, de amikor június 15-én megszólalnak az ágyúk, a kíváncsiság őt is kiviszi az ütegállásba...
Capo di Sopráról tulajdonképpen nem sok mondanivalóm volna: olyan volt az is, mint a legtöbb olasz falucska. Topográfiai viszonyait tekintve tulajdonképpen a Vazzola-Bibano országút két falura osztotta. Az úttól keletre eső rész a Capo di Mezzo, a nyugatra eső a tulajdonképpeni Capo di Sopra. A mi[[141/3. üteg]] mozdonyállásunk mindkét rész házaiban volt elhelyezve, a 2. ütegével vegyest. Hozzánk csatlakozott Bavér felé a 4. üteg, Bibano felé az 1. üteg, majd a gazdasági hivatal és Bibanón a 41. [tábori tüzér]ezred mozdonyai és gazdasági hivatala, Codognén pedig az 5. üteg. A falu centrumát a 13. gyaloghadosztály tábori sütödéje foglalta el.
A kastély és a kert vázlata Király Iván naplójában
(Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)
Említésre méltó épület csupán a rokkokó-stílű kastély volt, mely azonban már a háború előtti időkben is el volt hanyagolva s jelenleg, mint a 2. üteg mozdonyállása, teljes pusztulásnak indult. A codognei út két részre osztotta: az északi oldalon volt a kastély, a déli oldalon olyan parkféle, melynek legjelentősebb része a gloriett.
Maga a kastély a XVIII. század második felében épülhetett, középen kétemeletes, a két szárny pedig egyemeletes. A szobák festése még ép volt, bár nagyon tarkán, de előkelő ízléssel. Az épület homlokán grófi címer. Két szárnyához kétoldalt bejáró volt az útról, a külső oldalon vadgesztenyével, a belsőn nyírott sövénnyel. Ezen is belül árok, mely vizét az út mellett lévő medencéből kapja, ez viszont a falun átfolyó patakból. A medence út melletti része egyenes, a park felőli oldala ívalakú, rokokó kőkorláttal volt szegélyezve. Közte és a kastély között nyoma sem volt már a parknak. A bal felőli bejárattal szemben volt a kápolna, szintén rokokó stílusban. Belül, körös-körül folyosó, talán az egyházi funkciókon résztvevők számára. Berendezése már nem volt meg, csupán az oltár márványbetéteiről következtettem, hogy az is olyan lehetett, mint a többi olasz templomé. Középén, az oltár előtt, négyszögletes márványon a következő írás:
ALESSIO TODERINI P.O.
FERDINANDUS NEPOS
AMANTISSIMUS
SUIS(?) REGUTUM(?)
LACTUMUS(?)
HPM
ANNO MDCCLXXVIII.
[Talán nem teljesen jól írta át Király Iván a szöveget, a vége nem igazán érthető, de a lényege: Alessio Toderini tiszteletére állította szerető unokaöccse Ferdinand [Toderini] 1778-ban.]
A déli oldalon már csak a gloriett emlékeztetett parkra s a kastély frontjával párhuzamosan álló három oszlopkapu, tetejükön szoborral. A gloriett kb. 15 m magas kúp, két oldalt nyírott sövénnyel szegett feljáró, a tetején, szintén sövényből, korona, néhány fügefa, egyéb semmi. A kétoldali feljáró-gyalogút mellett egy-egy hatalmas fenyőfa, legalább még egyszer olyan magasak, mint maga a gloriett.
Ide jártam minden napnyugtakor gyönyörködni a csodálatos látványban, amint a nap alábukott a havasok mögé s ilyenkor mindig hazagondoltam...
A Villa Toderini 2017-ben a gloriettről fotózva, a felújított épületben jelenleg szálloda működik.
(Forrás: Dušan Peterc / Google Maps)
Az offenzíva küszöbön állott. Előre megtétettek a XII. csata tanulságai alapján az intézkedések, különösen az utánpótlásra vonatkozólag. Kijöttek az „Albrecht"-parancsok[[Albrecht volt a tervezett nagy offenzíva fedőneve]], melyek szabályozták az előkészületeket. Már az „Albrecht" céljait szolgálta az az intézkedés is, hogy az ezred, illetve a dandár ütegei aránylag előretolt állásokat foglaltak el. Később az Erdélyből fogatok nélkül ideszállított 37. honvéd tüzérdandárt is hasonló állásokba szállították.
A mi ezredünk rendeltetése — a parancsok értelmében — hogy áttörés után portéhatárig [?] üldözi az ellenséget, azután megmarad állásaiban mindaddig, míg a fogatok felszabadulnak. A fogatokból ugyanis kiegészítették a dandár többi ezredének lóállományát, másrészt egy dandár-tüzéroszlopot állítottak fel. Ez az átszervezés Szikora százados vezetése mellett ment végbe. Minden ütegtől egy tisztnek kellett jelen lenni: így jutottam én Capo di Soprára.
Ezt megelőzően már megkezdődött a lőszerhordás. Borgo di Soprán Luttor [Ignác] hadnagy vezetése mellett felállott a lőszerhordó különítmény, melyhez minden ütegnek kilenc kocsit kellett küldeni. A lőszert — legnagyobbrészt piros ládákba rakott gázlőszert — a 41. hadosztály lőszerrakodó százada tehervonaton éjjel kiszállította a santa luciai állomásra, onnét pedig országos járművekkel továbbították az ütegállásokba. Ez a munka eltartott egy hétig. Ekkor a kocsik bevonultak, az üldözésre kijelöli ütegek elvitték a részükre kiutalt lovakat, megalakult a lőszeroszlop Schuller főhadnagy parancsnoksága alatt. Nekem akkor be kellett volna vonulnom az ütegbe, de mint állandó mozdonyos tiszt, hősiesen kitartottam megmaradt 11 lovunk mellett.
Június 13-án fokozott mennyiségű élelmiszer jött a legénységnek, rummal. „No — mondották tüzéreim — biztosan holnap kezdődik!" De nem történt semmi. Másnap ugyanígy, de akkor már biztos hír is jött. Búzás hadnagytól kaptam az ütegből egy kis cédulát, melyen csak ennyi állt: holnap hajnalban. Továbbá: ha akarok valami medáliát, menjek ki, azt üzeni a főhadnagy úr. Nem fogadtam el a csábító ajánlatot. Még megírtam aznapra szóló levelemet, de ez most úgy sikerült, mintha én is csatába indulnék. Olyan csendes, békés este volt, lassanként minden aludni tért...
Három borzasztó dördülésre ébredtem, az egész ház megrengett belé, pedig ez a hely már kívül esik az olasz tüzérség hatótávolságán. Utána egy perc szünet, aztán egy csapásra minden más hangot elnyomó borzalmas moraj: megkezdődött a nagy piavéi csata! Felmentem a padlásra: a Tombától a tengerig, egy vibráló fénytenger az egész front. Néhol egy-egy fényszóró vagy rakéta gyámoltalankodik, de a légnyomás kioltja. Szívremegtető robaj s villogás: ilyent még nem láttam, nem hallottam... Keleten pirkad az ég...
Az üteg helyzete Király Iván által egy korabeli térképdarabon bejelölve és a hozzávetőleges helyzete a Google térképen Colfoscotól északra
Dél felé elhallgattak az ágyúk. Felderítő-repülők száguldottak a frontra és vissza, az utakon trénoszlopok. Semmi hír. Délután befogattam és kimentem az állásba, mely a Casa Mariotton közelében, egy, vízmosás szélén volt. Coneglianóban csoportokba verődve figyelte a lakosság az átvonuló fogolyszállítmányokat. A suseganai országúton utászosztagok vonultak a front felé, teherautók szállították a muníciót, mozsarak állottak az út szélen menetkészen. Velem szemben sebesültek jöttek, részben gyalog, részben olyan járművön, amivel éppen találkoztak. Susegana tele volt már konyhákkal, lőszerhordó s egészségügyi osztagokkal. Itt elkapott a zápor s a további utat egészen a lövegállásig zuhogó esőben tettem meg. Az utakon már menetkész ütegeket lehetett látni. De a digó még lőtt. Lőtte az egésze partvonalat s az előbbre lévő ütegállásokat.
Taracküteg-állás a Piavénál
(Forrás: Wikimedia Commons)
A Montello fölött entente-vadászgépek egész raja portyázott bombázva, géppuskázva. A mi ütegeink hallgattak... Rossz sejtelmeim voltak. Végre beértem az ütegbe. Búzás hadnagy lázban feküdt a kavernában. Átvettem tőle mindent, a további eseményeket már megosztottam vele.
