A cs. és kir. hadsereg első saját gyártású páncélautója

A gépjárművek megjelenése és elterjedése után hamar felmerült katonai alkalmazásuk is. A legelső próbálkozások inkább csak páncélzat nélküli, mozgó fegyverplatformok voltak, általában egy géppuskával felszerelve. Nem sokkal később megjelentek a részben vagy egészben páncélozott járművek is.

Előzmények

Az osztrák–magyar hadsereg vezetésének már jóval a világháború kitörése előtt módja lett volna páncélautókat hadrendbe állítani. A lehetőséget a Paul Daimler által tervezett, Österreichische Daimler Motoren Gesellschaft wiener-neustadt-i gyárában, 1904-ben megépített jármű szolgáltatta. Az Austro-Daimler páncélautó rendkívül fejlett volt kortársaihoz képest. A teljesen páncélozott felépítmény forgatható tornyában egy (később két) Maxim géppuska volt elhelyezve. A jármű összkerékhajtású volt, ami jó terepjáró képességet biztosított és még a világháborús típusok mindegyikére sem volt jellemző.

 Az Austro-Daimler páncélautó továbbfejlesztett változata 1906-ban
(Forrás: offroadvehicle.ru)

A páncélautó kissé átépített változata részt vett az 1906-os éves nagy hadgyakorlaton (Kaisermanöver), ám nem tett jó benyomást a hadsereg vezetőire. Az anekdota szerint az elhaladó jármű zajától megriadt Ferenc József lova (más verzióban a tábornoki kar lovai), ami szintén hozzájárult a negatív véleményhez (ugyanakkor nyilván nem ez az egy momentum döntötte el a páncélautó sorsát, sokkal inkább az idős császár és a vezérkar maradi hozzáállása). A jármű több hadgyakorlaton nem szerepelt és a világháború kitöréséig fel sem merült a páncélautók kérdése.

A Romfell I

A Monarchia ellenségei – főként Oroszország és Olaszország – viszont komolyabb „flottával” rendelkeztek már a háború kitörésekor is. Az ellenséges páncélautók hatásos harceszközök voltak, főleg a kedvezőbb tereppel rendelkező keleti hadszíntéren. A katonai vezetés az ellenséges járművek sikerei és a saját csapatok kérelmei ellenére is arra a következtetésre jutott, hogy a páncélautók beszerzése nem szükséges. Így a Monarchia első hadba vetett, saját gyártású páncélautója alulról jövő kezdeményezés eredményeként épült meg.

A jármű tervezője Romanić Branko tüzér százados és Fellner Simon népfelkelő főhadnagy volt. Mindketten a budapesti gépjármű-pótszertárhoz (Kraftfahrersatzdepot Budapest) voltak beosztva. Romanić százados volt a műhely parancsnoka, Fellner főhadnagy pedig a főmérnöke. A műhelyben dolgozó tartalékos tisztek nagy része egyébként civilben mérnök, Fellner Simon például, a Ganz gyár főmérnöke volt. A műhelyben gyártási tevékenységet nem folytattak, csak a saját és zsákmányolt járművek javításával foglalkoztak.

 Mercedes 37/90 gépkocsi
(Forrás: benzworld.org)

A jármű alapjául egy 1910-14 között gyártott Mercedes 37/90 típusú személygépkocsi szolgált. A Mercedesből átvették a teljes alvázat, motort, kormányművet és az erőátviteli rendszert, csupán az első futómű rugóit erősítették meg a megnövekedett tömeg miatt. Érdemes megjegyezni, hogy több forrásban összkerékhajtásról írnak, de ez valószínűleg téves információ. A felhasznált személyautó hátsókerék hajtású volt; az első felfüggesztés kialakítása nem igazán tette lehetővé az első kerekek meghajtását és a fotók sem utalnak arra, hogy ilyen mértékű átalakítást hajtottak volna végre.

Erre az alapra került rá az egyedi építésű páncélozott felépítmény, ami 6 mm vastag krómacél lemezekből állt. A küzdőtér oldalfalai kifelé dőltek, a hátsó részt szintén kifelé dőlő, de homorú kiképzésű lemezek alkották, ami hajóorr-szerű formát adott neki. Oldalanként 3-3 figyelőnyílást helyeztek el. A járműbe a bejutás a menetirány szerinti baloldalon kialakított kétszárnyú ajtón volt lehetséges. A hátsó rész tetejére egy 1,2 m átmérőjű forgatható páncéltorony került, amibe egy 7/12 M. Schwarzlose géppuskát helyeztek el. A torony hátsó részén lévő állványra szerelve a géppuskát légvédelmi célokra is lehetett használni. (A kevés képen legtöbbször ebben a konfigurációban látható a géppuska.) A páncéllemezeket szegecseléssel rögzítették a fém tartóvázra.

A hátsó rész aljára felszereltek egy ún. „hegytámaszt”, ami két kb. 75 cm-es, hegyes rúdból állt és egy lánccal leereszthető volt. Emelkedőn orral felfelé megállva, a szerkezetet leeresztve, az a földbe szúródva megakadályozta, hogy a jármű hátrafelé lecsússzon. A hátsó kerekek elé egy sárkaparó szerkezetet is lehetett rögzíteni.

 A Romfell I autócsapatos tisztekkel. Aránylag jól látszik a „hegytámasz” hátul. A géppuska légvédelmi módban van rögzítve. (Forrás: a szerző saját gyűjteményéből)

A jármű végleges tömege 5 tonnát tett ki. A 90 lóerős motor úton 40 km/h-s, terepen pedig 28 km/h-s sebességre tudta felgyorsítani a járművet. A hatótávolság 100-150 km körül alakult. A fegyverzet a már említett Schwarzlose géppuska volt 3000 lőszerrel, valamint egy 95 M. Mannlicher puska és két 1912 M. Steyr pisztoly.

A páncélautóhoz egy egytengelyes utánfutót is építettek; ebben tervezték szállítani a tartalék lőszert, üzemanyagot és a pótalkatrészeket. A csapatpróbák során azonban az utánfutó kicsinek bizonyult, ráadásul a mozgásban is gátolta az autót, ezért helyette végül egy kísérő teherautót rendszeresítettek.

A munkálatokkal nyárra készültek el és július 30-án a páncélkocsi egy 100 km-es próbaúton vett részt. A hadügyminisztérium valamikor ez idő tájt szerzett tudomást a jármű létezéséről, aminek a terveit hangosan ellenezte. Mivel azonban már gyakorlatilag bevetésre kész volt, végül Bécsben megvizsgálták és katonai használatra alkalmasnak találták.

A Romfell páncélautó október első hetében még részt vett egy nagyszabású katonai bemutatón, amit Budapesten, az ügetőpályán tartottak. Ezután Rákosy Lajos szolgálaton kívüli főhadnagy parancsnoksága alatt a 7. hadsereghez vezényelték. Az első harci bevetésre 1915 októberében került sor Galíciában. Sajnos a jármű harci alkalmazásáról kevés információ maradt fent. A Bruszilov-offenzíva után 1916 augusztusában hátravonták rossz állapota miatt.

 Huszártiszt a Romfell I mellett. A tiszt csizmája mellett látható a felrögzített sárkaparó szerkezet. (Forrás: bildarchivaustria.at)

A budapesti gépjármű-pótszertár augusztus végén kérte a páncélautó kivonását a frontról. A műhely teljes felújítást tervezett végezni rajta, de az – úgy tűnik – meghiúsult és végül a Stryjben lévő 36. számú járműszerelő műhely kapta meg a feladatot. A felújítás után a Romfellt az 5. hadsereghez vezényelték Trieszt környékére, ahol az Udinében állomásozó 1. számú páncélautó-szakaszhoz (k.u.k. Panzerautozug Nr. 1) került.

A Romfell II

 Fiat 18 BL típusú teherautó
(Forrás: corriere.it)

Több forrásban szó van egy második példány megépítéséről, de ez valószínűleg félreértésen alapul. Nem a meglévő jármű mellett építettek egy teljesen újat, hanem azt építették át. Az olasz fronton való használat során ugyanis megállapították, hogy az alváz menthetetlenül elhasználódott. A felépítményt ezért – kis módosításokkal - egy Fiat 18 C típusú teherautó alvázára helyezték át. Az új alvázzal a jármű súlya 3,5 tonnára csökkent, de a beépített új motor csak 44 lóerős volt, így valamelyest romlott a menetteljesítmény: a végsebesség 35 km/h körül alakult.

Az autó külseje csak kismértékben változott; az átépített változatról előkerült egyetlen fotón látszik néhány különbség. Az új alvázhoz áttört, küllős kerekek tartoztak, az első híd enyhe V alakban megtört, valamint a hűtő előtti fémzsaluk kialakítása megváltozott, az eddigi 16 lemez helyett 2x6 lemez került beépítésre. Jól látszik az is, hogy a teherautó magasabb alváza miatt a felépítmény is magasabbra került.

 A Romfell II a klagenfurti kaszárnya udvarán. Jól látszik az eltérő alváz és hűtőt védő zsaluk új kialakítása. (Forrás: patriotfiles.com)

A Romfell II alkalmazásáról nem sok információ maradt fent. 1919 tavaszán Karintiában tűnt fel, az egyetlen ismert fotó is ekkor készült róla, a klagenfurti kaszárnya udvarán. Minden bizonnyal az olasz frontról visszavonuló csapatokkal együtt jutott el Karintiába. A Monarchia felbomlása után a helyi Volkswehr páncélos erejét alkotta, két légvédelmi járművel és egy zsákmányolt orosz páncélautóval együtt. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai 1918 novemberében megszállták Karintia déli részét. A frissen megalakult osztrák Volkswehr próbálta felvenni a harcot és igyekezett a további területfoglalást megakadályozni. 1919. április 29-én a jugoszlávok megsértették a januárban megkötött fegyverszünetet és támadást indítottak további területek elfoglalása céljából. A Volkswehr helyi erőinek többek közt a Romfell II bevetésével sikerült a támadást elhárítani. A harcok június 9-ig tartottak, végül a bevonuló antant csapatok szétválasztották a harcoló feleket. A területi vitákat 1920 folyamán népszavazásokkal rendezték.

Egy osztrák forrás szerint a járművet 1919 nyarán kiselejtezték és valószínűleg ócskavasként vagy tüzérségi gyakorlócélként végezte. Egyes forrásokban az írják, hogy a Cserny-különítmény használta, de elég valószínűtlennek tűnik, hogy az osztrákok átadták volna a Tanácsköztársaságnak a járművet; sokkal valószínűbb, hogy egy zsákmányolt olasz vagy orosz páncélautót használhattak.

 A Romfell I háromnézeti rajza
(Forrás: militiahungarorum.roncskutatas.hu)

Források:

• - Bíró Ádám - Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség hazai gyártású páncélos harcjárművei, 1914-1945
• - Erwin Steinböck: Die Kämpfe im Raum Völkermarkt 1918/19 (Militärhistorische Schriftenreihe, Heft 13)
• - Bonhardt Attila – Sárhidai Gyula – Winkler László: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete
• - Hajdú Ferenc - Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvéd Haditechnikai Intézettől a HM Technológiai Hivatalig. HM Technológiai Hivatal, 2005.
• - P. Kempf: Romfell Armoured car, letöltés dátuma: 2015.05.10.
• - Horváth Tibor: Panzerwagen Austro-Daimler - az Austro-Daimler páncélkocsi, letöltés dátuma: 2015.05.10.