A Doberdóról Egerben

2011.11.06. 11:20 :: PintérTamás

2011. október 25-én Egerben jártunk, hogy doberdói kutatásainkkal megismertessük az érdeklődő ottani közönséget. Az egri rendezvényünkre a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Dsida Jenő Baráti Kör – amely társaságnak a működése kezdetétől jó magam is tagja vagyok – meghívására került sor.

17 órára, amikor Okos Tibor népzenész furulyája megszólalt, megtelt a könyvtár böngészője. A furulyaszó felidézte a közönségnek az est címének is választott, „Kimegyek a doberdói harctérre” népdalunk dallamát, amit Lisztóczky Mónika és Erika vezetésével az összegyűlt közönséggel együtt el is énekeltünk. Ungváry P. Tamás Gyóni Géza Magyar katonák dala című szavalata után előbb Kelemenné Csuhay Zsuzsa könyvtáros köszöntötte a megjelenteket, majd az est házigazdája Bartók Béla történész, az Eszterházy Károly Főiskola tanára (nem mellékesen blongunk lelkes olvasója) vette át a szót és mutatott be bennünket.

Ezt követően én az isonzói-doberdói harcok kialakulását és a fennsík védelmének a jelentőségét ismertettem a hallgatósággal, kitérve az egri 60. közös gyalogezred II. zászlóaljának rövid doberdói történetére is. Stencinger Norbert vette át a szót ezután, aki 1915 nyarának a doberdói harcait mutatta be a közönségnek, ezen belül ismertetve az egriek küzdelmét is a 2. isonzói csatában a Doberdó-fennsík déli szakaszán, a Selz–Doberdó falu közötti út mellett és a Monte dei sei Busi magaslata környékén.

Rózsafi János a föld, vagy inkább a kő alatti életről és harcokról beszélt a hallgatóságnak. Az előadások közben Ungváry P. Tamás olvasott fel szemelvényeket József főherceg visszaemlékezésének kapcsolódó részeiből. Az ő Ady Endre Krónikás ének 1918-ból című szavalata és Okos Tibor furulyajátéka zárta az est hivatalos részét.

A rendezvény az ilyenkor már szokásosnak tekinthető kérdés-válaszokkal, majd kötetlen beszélgetéssel zárult. Az est legvégén egy közös fotóra összeálltunk a szervezőkkel: balról jobbra haladva Rózsafi János, Stencinger Norbert, Lisztóczky László, a Dsida Jenő Baráti Kör elnöke, Pintér Tamás és Bartók Béla.

Vendéglátóink nagyon szép keretet szerveztek az előadásunk köré, reméljük, hogy mi is maradandó emléket tudtunk szerezni lelkes és a két órás est végéig kitartó hallgatóságunknak.

A TV Eger híradása az eseményről megtekinthető a Sajtórovatban.

Szólj hozzá!

Címkék: előadás

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr433354542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása