Przemyśl, magyarok adták fel, magyarok szerezték vissza

2011.07.06. 07:28 :: SzőtsZoltánOszkár

Petrik Ernő visszaemlékezése a kalnikowi csatára

A blogon is többször említésre került már Przemyśl erődje, mind az eleste, mind a visszafoglalása kapcsán. 1915 májusának elején a miskolci 10-es honvéd gyalogezred is részt vett a gorlicei áttörésben, majd a kalnikowi csatában játszott szerepével jelentősen hozzájárult Przemyśl visszavételéhez.

Frigyes főherceg bevonulása a visszafoglalt városba Przemyśl a miénk! Frigyes főherceg bevonulása a visszafoglalt városba
(Forrás: www.greatwardifferent.com)

1890-ben az egri és a sátoraljaújhelyi honvéd zászlóaljak összevonásával jött létre a miskolci 10. honvéd gyalogezred, amelynek a kiegészítési területe Borsod, Heves és Zemplén vármegyékre terjedt ki. 1914 augusztusában az ezredet az északi frontra vezényelték a 39. hadosztály részeként. Az ezred augusztus 26-án Tarnawatkánál esett át a tűzkeresztségen, majd állandó harcok során Krakkóig vonult vissza. 1914 novemberében nagy szerepet játszott a limanovai győzelemben. 1915 tavaszán az orosz hadvezetőség Przemyśl ostromára koncentrált, amely március 22-én megadta magát. Május elején a 10-es honvédek a gorlicei áttörést követő hadjáratban Galíciában Kalnikowig nyomultak előre. Itt véres csatát vívtak a központi hatalmak csapatai által ostromlott Przemyśl felmentésére igyekvő orosz csapatokkal (E csata során hunyt el dr. Hupka Ödön gyakornok is, aki a háború előtt jelen sorok írója munkahelyének, az Országos Széchényi Könyvtárnak volt a munkatársa.)

Az ezred kalnikowi harcainak is az eredménye, hogy Przemyśl újra osztrák-magyar kézre kerülhetett.

A tavaszi offenzíva Przemyśl környéki harcai A tavaszi offenzíva Przemyśl környéki harcai
(A magyar gyalogság című kötetből)

Az ezred történetének fontos forrása „A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma” című kötet, mely 1939-ben jelent meg Sassy Csaba szerkesztésében. A csatát innen idézzük fel Petrik Ernő szemelvényével.

Petrik Ernő (1889-1945) őrnagyként 1928-ban Petrik Ernő (1889-1945) őrnagyként 1928-ban
(Forrás: http://medals.extra.hu/modules/myalbum/photo.php?lid=3666&cid=32)

Petrik Ernő katonai pályafutásának ismertetése az említett ezredalbumban Petrik Ernő katonai pályafutásának ismertetése az említett ezredalbumban

Az írás eredetileg Gorliczétől Breszt-Litovszkig címmel a 10-es honvéd tábori újság 1917-1918. évi számaiban jelent meg.

Kalnikow

„Kalniko! Szomorú, könnyel, fénnyel és dicsőséggel vegyes napok az ezred történetében. Sok derék bajtársunkat vesztettünk a kalnikowi magaslatokon, de a magyar ezred hősiessége, bátorsága ismét teljes fénnyel ragyogott.

A Radymno-Zagrody-i áttörés után megkezdődött Przemyśl körülzárása. A körülzároló éknek csúcspontját képezte a mi hadosztályunk. Ennek az éknek kellett felfogni minden orosz ellentámadást, hiszen ez jóformán kihívja azt, ennek az élnek ellenállásától függ az ostrom sikere. Emlékezhetünk a verduni német ékre, hogy mennyi véres támadást kellett visszautasítania. Május huszonnyolcadikán egész napi ádáz tusa után este a Kalnikowtól keletre levő magaslatokat a hadosztály birtokba vette. Feladata volt: ott magát beásva, az ellenség előretöréseit visszautasítani és a vár ostromát fedezni. Jobbra tőlünk a német hadtest erős ellenállása miatt kissé le volt maradva, oldalunkban egy hatalmas erdő tele ellenséggel, melynek ereje, csoportosítása felderíthető nem volt. Az immár csaknem egy hónapja tartó mindennapi véres harcokban megfogyatkozott hadosztály megszállja a kiutalt területet, jobbszárnyon a 10. ezred; az egész hadosztály jobbszárnyát biztosítja a miskolci zászlóalj 2. százada. Legénységünk fáradtan kimerülten hajtja fejét nyugovóra, mikor futólagos fedezékeit megásta. Csak a biztosító rések, figyelők, őrök tekintete mered a sötét éjbe.

Pihenő a lövészárokban Pihenő a lövészárokban
(A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma című kötetből)

Az ellenség egész éjjel nyugodtan viselkedik. Hajnali 2 órakor egyszerre számtalan ágyú meglepetésszerűleg iszonyú tűzzel árasztja el vonalainkat, ebben támogatja őket a nehéz tüzérség jobbról. Félóra múlva hatalmas orosz tömegek törnek előre az erdőségből és kintlevő biztosító osztagainkat szinte elsöpörve, feltartóztathatatlanul rohanják meg az ezredet. A kézitusa, melynek véres, kegyetlen, elkeseredett volta felülmúl minden képzeletet, 20 percig tartott. Lőfegyvert használni a tömeg ellen, mely árkainkba betört, nem lehetett; a géppuskákat sietve menteni kellett, mialatt embereink kézzel, foggal vívták haláltusájukat. Hiába hullott az orosz, új és új tömegek törtek előre.

Harcjelenet korabeli képeslapon 

Jobbszárnyunkon az ellenség első rohamát az odarendelt 2. század véresen visszaveri, az ellenség a Wysznicán át rendetlenül menekül vissza az erdőbe. Ott megkerüli a szárnyát, hátba támadja századainkat, azokat heves szuronyharc után megsemmisíti, majd egyenesen az ezred hátába támad. Az állásban harcol a tízes ezred ércfala, még vadul, halálos elszántsággal, mikor hátulról vad üvöltéssel rohanják meg őket az újabb orosz hordák. A harc csak rövid ideig tartott; orosz hullák százai fedik a terepet, de az ezred, mintha le lett volna gázolva. Majd itt, majd ott tört utat hátrafelé szuronnyal egy-egy kis csoport az élő emberfalon. Állásaink egész terjedelmükben az ellenség kezére jutnak, a hadosztály csapatai az ellenség irtó puska- és gránáttüzében megkezdik a visszavonulást a szomszédos magaslatokra, ott parancs nélkül újabb ellenállásra megállnak. Az ellenség áradata vad csordaként hömpölyög utánunk; csodának kellene történni, ha itt még sikeres ellenállás lesz lehetséges. Ekkor felvonul mögöttünk egy német nehéz üteg és megkezdi a tüzet; egyik nehéz gránát a másik után vágódik sisteregve, zúgva az orosz tömegek közé, azok megtorpannak; a további előretörés megállíttatott.

Német nehéztüzérség Przemyślnél Német nehéztüzérség Przemyślnél
(Forrás: www.greatwardifferent.com)

A hadosztály azonban nincs szokva hozzá, hogy állásait elveszítse. Minden pihenés, a kötelékek rendezése nélkül, magyar honvédek csapata azonnal támadásba megy át. Az ellenséget meglepi, szinte lenyűgözi ennyi hősiesség, de dacára 4-5-szörös túlerejének, két óra múlva állásainkat ismét visszavesszük.

Nem hiszem, hogy szem könny nélkül maradt volna, mikor ismerős árkokat hullákkal, hörgő sebesültekkel telve találtuk. Itt is, ott is egy-egy kedves elesett bajtárs, körülöttük véresen összezúzott, összetört orosz hullák. Minden honvéd drágán adta az életét, de az elesett hősöket többé föl nem támaszthatta senki. Szótlanul, néma fájdalommal temettük őket, melléjük tömegekben az elesett ellenséget. A megmaradt tízesek csoportja némán foglalta el ismét helyét a régi árokban. A mi veszteségeink is igen súlyosak voltak; a szép ezredből 1 zászlóaljat alakítottunk.

Elsősegélyhely Elsősegélyhely
(A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma című kötetből)

Az ellenséget is nagyon összetörhettük, mert másnap és harmadnap a legcsekélyebb tevékenységet sem fejtette ki; új, friss csapatokat várt, hogy újra támadhasson. Ezalatt a hátunk mögött egyre dörögtek a przemyśli erődök előtt ágyúink. - Vajon mikor törik át a bajorok az öv gyűrűjét, vajon megkísérli-e még egyszer az orosz fölmenteni? Június elseje meghozta a választ.

Hajnali 2 órakor, ugyanúgy, mint 28-án, ismét heves tüzérségi tűz után hatalmas tömegek bukkantak elő és rohanják meg a honvéd hadosztályt. Elkeseredett dühvel vetik magukat akadályainkra. Puska- és géppuskatüzünk egyik sort a másik után dönti a véres homokba; akadályaink előtt hullák százai hevernek már, de hátulról új és új tömegeket korbácsolnak előre és végül is az akadályt emberi holttestekkel áthidalva, a vérszomjas tömeg több helyen betört állásunkba s a helyét el nem hagyó honvédeket körülfogja. Elkeseredett, véres, állati vadsággal vívott szuronyharc után állásainkat elfoglalják. Hátulról érkező tartalékok újabb rohama onnét kiveti őket, de alig érünk fel ismét a magaslatra, ott újabb, friss, pihent tömegekkel találjuk magunkat szembe, amelyek szinte elsöprik iszonyú súlyukkal a tízesek maroknyi csapatát. Azután Kalnikow felé hömpölyög a vértől megvadult horda. És akkor megtörtént az, hogy a hátul levő parancsnokságok tisztjei, tisztiszolgái, lovászok, küldöncök, stb. fegyvert ragadnak és a maroknyi csoport vad elszántsággal tör az ellenség oldalába, már nem győzni, de becsülettel meghalni akartak. Az ellenség meghökkenve áll meg, majd hátrálni kezd; alig 100-150 honvéd harcol 2000 orosz ellen, mikor jobbról a 16. honvédezred 2 géppuskája szintén oldalba kezdi tüzelni az orosz tömegeket. - Még néhány kínos perc és azután a megvert, összezúzott, megfélemlített ellenség vadul rohan vissza. Hiába vetnek be hátul új és új tartalékokat, hiába próbálják tűzzel előre hajtani saját embereiket, megállítani őket nem lehet; holttestek százain át a megmaradt honvédek ismét visszaveszik állásaikat.

Hevenyészett gépfegyverállás Hevenyészett gépfegyverállás
(A volt M. Kir. Miskolci 10. Honvéd Gyalogezred világháborús emlékalbuma című kötetből)

Harmadnapra rá bajor csapatok betörnek Przemyślbe, mi önkéntelenül mondtunk imát a kalnikowi temetőben virágos hant alatt nyugvó hőseink sírja felett. - Przemyślt magyar hősök kényszerültek feladni, magyar hősök drága vérrel szerezték vissza.”

A bajor csapatok sikeres támadása az egyik przemyśli erőd ellen A bajor csapatok sikeres támadása az egyik przemyśli erőd ellen
(Forrás: www.greatwardifferent.com)

14 komment

Címkék: przemyśl miskolci 10–es honvéd gyalogezred kalnikow petrik ernő

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr683042980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mauser67 2011.11.22. 22:26:42

Tisztelt Szerkesztőség ! Nagy örömmel láttam ezt a honlapot. Kedvenc történelmi témám az első világháború és örömmel láttam ,hogy még jü néhány érdeklődő van ebben a témában. Ez jó dolog, mert ugyan Nagy Háborúnak hívják mégis -talán az idő távolsága miatt- egyre kevesebb szó esik róla. Érdekes például, hogy a filmek, irodalmi alkotások száma töredéke a II. vh-val foglalkozóknak.Pedig nem kevéssé érdekes téma, és talán az utolsó "lovagias" háború...na jó ez egy kis túlzó -Ypern !
Ezúton szeretném kérni, ha valakinek a honlap témájával összefüggő könyvről van tudomása tegye közzé. Ja, persze ne a nyugaton a helyzet változatlant ! :)

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.11.23. 00:46:16

@Mauser67: Örülünk, hogy idetaláltál, Isten hozott! :)

pawlowka 2012.01.12. 08:58:49

Tudna-e valaki információval segíteni a miskolci 10-es Honvéd gyalogezred 1914 aug.-szept.-i harci eseményekről.A Dédnagyapám ekkor sebesült meg és Kassán a tábori kórházban halt meg szeptember 11.-én.Sírja a kassai temető első VH.parcellájában az első soron volt.

SzőtsZoltánOszkár · http://www.szotszoltanoszkar.hu 2012.01.12. 09:55:41

@pawlowka: A 10-es honvéd emlékalbum szerint (melyben a fenti visszaemlékezés is megjelent), augusztus 17-én szállították ki az ezredet az orosz harctérre. Augusztus 26-27-én estek át a tűzkeresztségen Tarnawatkánál. A következő két napon könnyebb harcokat folytattak Tomasow térségében, majd eltolták őket Lemberg felé. Szeptember 6-11-ig részt vettek a lembergi csatában. Az album szerint ez alatt a kevesebb, mint egy hónap alatt az ezred elvesztette katonáinak 2/3-át.

hechtgrau 2012.01.12. 12:00:10

@pawlowka: A könyv (A volt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred világháborús emlékalbuma) megtalálható a Hadtörténeti Könyvtárban.

SzőtsZoltánOszkár · http://www.szotszoltanoszkar.hu 2012.01.12. 13:30:01

@hechtgrau: További fellelhetőségek:
OSZK rekord: nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3146345
Illetve a MOKKA-ODR közös katalógus szerint (www.mokka.hu/web/guest/record/-/record/MOKKAS0001288044) a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban és a Miskolci Egyetem Könyvtárban is őriznek belőle példányt.

pawlowka 2012.01.12. 15:09:58

@SzőtsZoltánOszkár: @hechtgrau: Tisztelt válaszolók.Nagyon köszönöm megtisztelő segítő válaszukat,

pawlowka 2012.01.15. 17:22:24

Ismét segítséget kérnék.Amit eddig sikerült kideríteni:ResOberfahrkan F.H.R.No 27. Gefallen (Elesett)27/8/1914. bei Rachanje(Galizien) VL 625. Olvastam róla,hogy az elesett katonákat a harcok elvonulta után újra kihantolták és a területen elesetteket közös sírba helyezték örök nyugalomba.1914-ben elesett 2165 katona melyből 1348 német, 815 ruszky. Készülhetett-e az eltemetettekről névsor? A településen nincs.Azt az infót kaptam, hogy a bécsi levéltárban van. A M-o-i szervek keresési kérésemet Lengyel Mártíromság és ...szervezethez küldték. A temetőben előttünk a Fekete Kereszt Hadisír Gondozó szervezet járt, lehet hogy ők rendelkeznek adatokkal? Érdemes lenne kapcsolatot keresni hozzájuk?

M.Kristóf 2012.10.07. 15:18:49

@pawlowka: Üdv, kicsit későn írok már lehet megvan a megoldás de ha mégsem akkor:

-Bécsben úgy tudom a közös hadseregnek vannak meg a sebesülési, halálozási és kitüntetési iratai.
-Itthon a magyar honvédségnek vannak iratai meg elvétve a közösnek is.
- az Osztrák Fekete Kereszttel lehet, hogy érdemes felvenni a kapcsolatot ha ők voltak ott.
A kérdése az lenne, hogy van-e konkrét névsor az elesettekről akiket újratemettek?

Konkrétumot nem tudok de szerintem ha volt névsor a halottaknak akkor őket összeírták.(Mármint a temetőben volt-e névsor)
Nem a várost hanem inkább a megyét kéne kérdezni, hogy a megyeszékhely nem adott-e ki egy névsort a halottakról? Mondjuk Szabolcs vármegye kiadott egy névsort a halottakról igaz csak a szabolcsiak vannak benne értelemszerűen, nem tudom, hogy esetleg ahol front is volt ott adtak-e ki ilyet. Mondjuk lehet nagyon vaskos lenne..

M.Kristóf 2012.10.07. 15:22:51

Még lenne egy kérdésem nekem is. Mégpedig: a Przemysl erődjeiben az elszállásolt katonák(ezredek) névsora esetleg fellelhető-e valahol? Üknagyapám ugyanis olvastam egy helyen, hogy a Fort I. Salis Soglio erődben volt a századával pár hónapot. Azt szeretném kideríteni, hogy a többi katona mely ezredekből volt ott.

Valakinek megvan esetleg a 65. gyalogezred emlékalbuma? Azt olvastam, hogy ez az ezred is részt vett a csatában főleg a visszafoglalásnál.

monarchista 2012.11.22. 21:36:42

@M.Kristóf:
Szervusz Kristóf!
Az erőd ostromainak történését dolgozza fel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában 1982. évben, a népszerű történelem sorozat részeként megjelent "A nagy temető" című könyv. A szerzője Szabó László, aki Przemyslt járt nagyapja emlékére ajánlotta könyvét.
A könyv szerint a Fort I. Salis Soglio erőd a VI. védőkörletben helyezkedett el, amelyet mindkettő ostrom idején a 97. népfölkelő dandár védett. A dandár a 9., a 10. (miskolci)és a 11. népfölkelő ezredből állt össze.
A 65. gyalogezred emlékalbuma fellelhető a miskolci megyei Könyvtárban.
Remélem tudtam segíteni!
Egyébként már jártam a fent említett erődben, érdemes megnézni!

M.Kristóf 2012.11.22. 21:50:46

@monarchista: Idén én is jártam az erődben, csak sajnos nem volt sok időm mert elég nagy vihar kerekedett :( A pince része le van zárva??

A Szabó László könyve tényleg nagyon jó, antikváriumban sikerült hozzá jutnom még egyetemista éveim elején :D

Az emlékalbumot már csak Miskolcon lehet fellelni sajnos mert a Hadtörténeti Könyvtárból eltűnt...

György Leskó 2014.06.04. 08:46:14

A 10 Honvéd Népfelkelő Gyalogezred honvédjei köztük a dédapám is védték a Premisli erődöt így maradt meg a matyó szájhagyományban. Az Egri zászlóalj százada mindig is matyó század volt. Még a 70 80 években több Nagy háborúban részt vett matyó honvéd élt és szőlőben szívesen beszéltek a Szalonna sütés közben !

Varga Istvánné 2015.07.11. 18:15:40

Tiszteletem Mindenkinek! Aki tud kérem segítsen! Nem tudom,hogy van-e a nagykanizsai cs. és kir. 48. gyalogezrednek emlékalbuma, vagy elhunytak névsora,vagy akik ide jelentkeztek névsora? Nem tudom ,hogy történt a sorozás,bevonulás akkor!Az én rokonaim Keszthelyről vonultak be, "népfelkelő gyalogos műszaki századba". Fogalmam sincs, ők hol harcoltak, hol vonták össze, merre indultak? Van-e valaki ,aki esetleg Keszthelyről bevonult rokonát keresi? Kérem írjon bárki, aki tud ebben segíteni!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása