„Micsoda híres név lett azóta az Isonzó”

2022.10.03. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 29. rész

Ezredorvosunk háborús naplóinak és fotóhagyatékának a története egy csoda a számunkra. A blogunkon közreadott sorozatok hatására több megkeresést is kaptunk, s folyamatosan bővült a róla szóló digitális állományunk és persze a tudásunk. Így digitalizálhattuk előbb Kemény Szilárdnak, a doktor oldalági leszármazottjának köszönhetően a nála őrzött fotó- és tárgyi hagyatékot. S így került hozzánk újabban a 28 részben közreadott olaszországi naplójának a közvetlen folytatása, amelyben az alakulata, a nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóalja 1915. decembere és 1916. májusa közötti Isonzó melletti történetét meséli el. S hogy a jó híreket fokozzuk, a napló mellett rengeteg további fotó is megmaradt a hagyatékból, amelyekkel illusztrálni is tudjuk a leírtakat. A most előkerült dokumentumok rendelkezésünkre bocsátásáért hálás köszönettel tartozunk Kincses Károly muzeológus, fotótörténésznek! Garantáljuk, hogy doktorunk rajongói a most közreadásra kerülő részekben sem fognak csalódni!

 

Kincses Károly Kemény doktor 1914-ben játszódó szerbiai naplóját olvasva keresett meg bennünket a gyűjteményébe került dokumentumok kutatási, digitalizálási és közreadási lehetőségének a felajánlásával. Hozzá az 1980-as évek végén dr. Kemény Gyula egykori legjobb barátjának, Hary Józsefnek az unokájától, Zika Klárától került a hagyaték ezen része, ahogy mi is tőle kaptuk a hozzánk került dokumentumokat 2010-ben. Kincses Károly a Trianoni Szemle 2021. évi első számában Ahol kép és szöveg összeér – Isonzó címmel megírta a dokumentumok hozzá kerülésének a történetét és részleteket adott közre a naplóból, valamint bemutatott néhányat a nála őrzött képekből.

A most megkapott 27 gépelt oldalnyi szöveg esetén egyértelmű, hogy az a nálunk lévő, korábbi időszakot megörökítő olaszországi napló folytatása. Valószínűleg egy önálló kézírásos füzet Hary József által külön legépelt változatáról van szó ebben az esetben is, ahogy a szerbiai fronton írt naplóknál ezt tapasztaltuk, s a szerbiai sorozat bevezető részében meg is örökítettük. Itt a doktorunkat is bemutatjuk, így erre most külön nem térünk ki,

A most előkerült napló első oldala A most előkerült napló első oldala
(dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

Régebbi olvasóink jól ismerhetik dr. Kemény Gyulát. 10 éve, 2012-ben adtuk közre a derék orvos olasz fronton írt naplóját, legalábbis, aminek a létezéséről addig tudtunk. Aki addig nem, ha a 2019–2020-ban közölt szerbiai naplóját elolvasta, biztos, hogy örökre szívébe zárta a doktorunkat. Újabb olvasóink számára az előzmények ismeretéhez javasoljuk ezek elolvasását, amelyeket a fentebbi linkekre, vagy a bal oldalon található Naplók, emlékiratok rovat indexképeire kattintva találhatnak meg. Régebbi követőinknek sem árt ezek felelevenítése. Folytassuk most az olasz naplót 1915 végén, amikor azt a 28. résznél befejeztük.

* * *

1915. december

A 8. hónapja vagyunk már itt az olasz határon pont az Isonzó partján. Micsoda híres név lett azóta az Isonzó. Rengeteg síró, zokogó ajk emlegeti ezt a nevet. Irtózatos véráldozat mellett tartjuk mi ezt a frontot, temető mellett temető van mindenhol, elszórtan is mindenfelé sírok. Aztán ha még a keresztek száma után lehetne igazodni, de néha egyetlen nagyobb kereszt százak nyugvóhelyét jelenti. A Monarchiának soha sehol aránylag ennyi vesztesége nem volt. Jól lőnek az olasz ágyúk s igen-igen sok is van belőlük. Hiszen, ha ember ember ellen harcolt volna. De itt nem az olasz katona, hanem a gránát ölte le derék fiainkat, amikor is az olasz baka, az alpini, bersaglieri csak besétált állásainkba a halottaink közé. Beleült az árokba, átrakta homokzsákjainkat az árok túlsó oldalára, lőréseket csinált és sápadtan, remegve várta azt, ami mindig be is következett, az ellentámadást. Ez volt a mi szerencsénk mindmáig. Hiába írta elő Joffre, hogy az elfoglalt árokban nem szabad megállani, hanem előre tovább. Az olasz ezt soha meg nem merte tenni, hanem várt arra, hogy a mi bakánk kiverje s ezt meg a mieink mindig meg is merték tenni. Az ágyútüzet is bakáink mindig kiállták, amíg meg nem haltak.

Ma már jobbak a viszonyok, ma két annyi ágyúnk van, mint hónapokkal ezelőtt, az olasz alpinik is elhulltak, odaát sincs annyi muníció, de van más valami rettenetesebb, nagy hó és még nagyobb hideg. Akinek ezt a hideget ki kell bírnia, az sem a régi. Hol vannak már azok, akikkel mi tavaly télen a montenegrói és a szerb hegyeket jártuk. Járni-dolgozni tanulnak fél lábbal, fél kézzel s azon gondolkoznak, hogy mi lesz a háború után, törődnek-e vele, ha már nem lesz divat a sebesült. Legtöbbje azonban nem gondolkozik, hanem nyugodtan pihen a hideg földben, szokatlan ruhában, piszkosan, véresen, koporsó nélkül sült idegenek között. Hanem annál rettenetesebben gondolkoznak helyettük az itt fent maradt árvák, özvegyek, hozzátartozók. Milyen lesz a jövő, hogy lesz, mint lesz? Lassan a legkeservesebb gyász is enyhülni fog, bele kell nyugodni. Hanem még egyszer lesz országos sírás rívás, jajgatás, régi sebek felszaggatása akkor, ha béke lesz s hazamennek azok, akik megmaradtak, s ezeket látják majd azok, akik övéiket hiába várják.

Dr. Kemény Gyula a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred IV. (kikülönített) zászlóalja elsősegélyhelyén az Isonzónál Dr. Kemény Gyula a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred IV. (kikülönített) zászlóalja elsősegélyhelyén az Isonzónál. Az ezredtulajdonos József főhercegről a 37. gyalogezred katonáit Jóska bakáknak is nevezték, erre utal a Jóska-villa sanatórium és Jóska-Hilfsplatz felirat is (dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

Megöregedtünk mind. Hol vannak a fiatal bakák? Nincsenek. Csupa öreg katona‚ legtöbbje már félig el is felejtette, hogy katona volt. Aki fiatal, az meg gyermek, 18–19 éves. Már másodszor hull ránk az őszi falevél a táborban, de sokan voltak még tavaly, akik a lehullt falevelet taposták s ma őket takarja, melegíti odalent a falevél. S ahogy ők ott lent szaporodnak, itt fenn százszorozódik a sóhajok száma. Mennyit elnyelt ez a hideg sziklatömeg. Mennyit el fog még nyelni. Jó, hogy odalent már nem fáj semmi. A falevél, mely eddig védett, halva hull reá s erre a hó.

Valami furcsa érzés szállja meg az embert a szabadság után. Minek is van? Belekóstol az ember egy-két napig a régi jó időkbe s amikor már kezd jól esni, akkor ott kell hagyni. A halál az én elgondolásom szerint csak azért rettenetes, csak azért borzalmas, mert mások életben maradnak s tovább vígadnak. Ugyanez áll a megöregedésre is. Hiszen, ha minden ismerősöm velem meghalna, velem egyszerre megöregedne.

Fél évre kap az ember, ha megéri, 14 napi szabadságot. Amikor aztán hazamegy, de még inkább, ha visszafelé jön, egy rettenetes keserű gondolattal kell birkóznia. Hát csakugyan nem egyformán veszi ki a részét minden egészséges férfi a fáradalmakban? Bizony nem. Egész hadtestekre való drucker lézeng odahaza. Elfogadnak mindenféle állást, protekciót hajszolnak, beleőszülnek a félelembe, hogy el kell esetleg jönni, de azért egyenruhában feszengenek otthon a korzón s ami vérlázítóan utálatos, tele kitüntetésekkel. Aki itt elől szerezte, restelli hordani azok közt, amíg itt az életével játszva valaki egyet szerez, addig a druckerek otthon háromhoz is jutnak. Adjanak nekik pénzt s egyebet, de ne kitüntetést. Igaz a vasútnak, postának, hivataloknak, pékeknek, vasúti kirendeltségeknek, felügyelő, kiképző tiszteknek stb. mind kell lenni, de a legtöbb hely betölthető lenne beteg, sebesült egyénekkel, nem druckerekkel, bujkálókkal. Nem mernek bakának jönni, mind huszár akar lenni, mert ott 6 hónapig kiképzés van. Felséges hős csak a baka. Le a kalappal a baka előtt mindenhol. A lenézett baka ma a Monarchia oszlopa, a többi lógós. Igazságtalanság meg mindig volt. Az állam az élettel is %-ra dolgozik. Akik a frontra, de az igazi frontra vannak beosztva, azok a halálra szántak %-ja. Ezekkel leszámolt mindenki, ha megmaradnak, az ő szerencséjük, joguk nem volt hozzá, ők a feláldozottak rubrikájában vannak elkönyvelve. Már most ezek is dolgoznak a fronton, meg amazok is hátul. A jutalom, a kitüntetés az írnoknak, traintisztnek, pékeknek, betegvonatot kísérő szanitéceknek, referenseknek stb. ugyanaz, mint az életével játszónak. Mindkettő dolgozik. Virágos nyelven kötelességét teljesíti. De még sem így van egészen. Ha egy beosztott ordonánctiszt, a hadtesttől, vagy egy inspiciáló trainkapitány, sanitätsreferens, esetleg egy pap idemerészkedik, vagy ide kell jönnie hozzánk pár órára, esetleg egy napra a legelső frontra, gránátot szagol, sebesülésnek ezen kis idő alatt is ki lehet téve, mindezért kitüntetés jár. Nagy kitüntetést kap, veszélyben volt az élete. Hát az a hadnagy, főhadnagy, kadett, aki minden percben hulla lehet, ugyanazt érdemli a mellére, mint x,y, aki úriasan druckkolja át a háborút ott hátul. Hát az az orvos, aki a Feldspitalban, Bécsben stb. dolgozik, ugyanazt érdemli, mint a gránáttűzben dolgozó másik orvos? Ezek hátul levők nemcsak ugyanazt érdemlik, hanem többet, sokkal többet kapnak, mert ők ott a forrásnál, a Fassungstellénél vannak. Ilyen érzések járják át az embert szabadság után. Egy-két hét múlva le nem tudnám ezt így írni, de most elkesereg rajta az ember, van rá idő a hosszú úton az unalmasan dübörgő vonatban. Nincs igazság a földön, nem is lesz sohasem. Igaz, hogy a háború után büszke lesz az, aki mindig ott elől volt a fronton, de az is igaz ám, hogy a sok Háry Jánosok mellett a derék emberek szóhoz sem fognak jutni.

Micsoda élet van otthon! Szép asszony, cigány, pezsgő, vigalom. Ha az ember háborúról beszél, nézik, mint az új kaput. Nem is illik olyan fertelmes, közönséges dolgokról beszélni. Nem divat az már, mint a sebesültekkel szemben való előzékenység, fogadásuk a pályaudvaron sem az már. Teher a szegény, nyomorék sebesült már ma is. Hát még, ha háború után kisül az emberről, hogy tetű volt benne, a földön aludt, kézzel evett s egy-két hétig nem mosdott, fehérneműt nem váltott, hát kinézik a jó társaságból. Valami borzalmas sötétségben élnek az otthoniak s a hátul levő protekciósok. Halvány ideájuk sincs arról, hogy mi az a baka szenvedés a lövészárokban. Az Érdekes Újságból látják csak a kínnal csinált markírozott felvételek alapján.

Itt vagyunk újra. Elmúlt a szabadság. Szomorú ősz van, hó mindenfelé. Üresek a fák, lehullt a falevél, lehullt azokra, akiket életében is takart, de hiába. Mintegy bűnbánólag takarja be a halottakat, akiket nem tudott megvédelmezni. Az első gránátdörrenést Santa Luciánál halljuk. De furcsa valami. Félelmes. Hideg bóra, szomorú világ.

Az egész frontunk össze-vissza van. Az egyes csapattestek számára kijelölt védelmi helyek is kisebbek. Ma Tolmein Doljéig egy külön rész. Dolje és a Vodil Vrh is külön rész. Csapat is két-háromszor annyi van.

Az Isonzó völgye a doljei állásokkal a Vodil Vrh oldalából 1916-ban Az Isonzó völgye a doljei állásokkal a Vodil Vrh oldalából 1916-ban
(dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

A dandárok is összekeverve. Mi pl. a harmadik dandárba tartozunk, holott július óta idegenben vagyunk. Jelenleg a 14-ben, amelynek a 37-es Conrad ezredes a parancsnoka. Arany ember. Podselótól a Krnig van a mi hadtestünk három hadosztállyal. A Krntől jobbra a harmadik hadtest áll.

Tavaly világcsuda volt a kárpáti háború a fagy, hó miatt. De mi lesz itt? Az Alpokban nincs fa, úgyszólván egy szál sem, s aztán 2-3000 méterekről van szó. Mi lesz itt? Hogy fogjuk kibírni? De mi lesz az olaszokkal is, nekik nincsen köpenyük, csak az a nyári gallér. Szokva nincsenek úgy a hideghez, mint mi.

Következő rész: „A legyek élete drágább az istállókban, mint itt az emberé”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front 1915 kemény gyula orvos nagyváradi 37/iv. zászlóalj Isonzó Dolje Tolmein Vodil Mrzli Vrh

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr817945162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása