„Ha így megy, a háborút nem is fogjuk megnyerni…”

2022.09.19. 07:00 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 28. rész

Hősünk a miskolci kórházban új üzletbe kezd: dohánylevelet és cigarettahüvelyt vásárol, a maga töltötte cigarettát pedig eladja. Ezzel üti el az időt, míg várja, hogy szabadságkérelmét jóváhagyják. Végül erre is sor kerül, Jakab pedig hazautazik, de ott sem tud szabadulni a háborútól. A faluban mindenki arról beszél, mennyire igazságtalanul bánik a rendszer az alullevőkkel, hősünknek pedig annyira elege lesz az egészből, hogy néhány nappal szabadságát is megtoldja. Azonban ez is eltelik, és vissza kell menni Miskolcra, ahonnan újra Zimonyba, a pótkerethez küldik.

 

1917. október 16.

Itt az élelmezés gyengébb. Már csak jobb, mint a fronton: akármi is legyen, nem nyihognak a gránátok. Délben volt leves, hús káposztával és főtt szilva, délután tejeskávé. Szép az idő. Egész nap az ágyban voltam; oly jólesik a pihenés. Vizit ma nem volt. ½ kenyér jár egy napra, elég jó búzakenyér. Itt hallom, mondja egy ápoló, a III. Arme le van zárva büntetésből, mert a múltkori visszavonulás az ő nem-hűségükből történt, és ezért senkinek szabadságot nem adnak.

Valószínűleg a 3. hadseregnek a Kerenszkij-offenzíva alatti szerepléséről van szó. Az offenzíva részeként az orosz 8. hadsereg 1917. július 6-án indított támadása áttörte a 3. hadsereg állásait, és a támadóknak sikerült Kaluszon túlra visszanyomniuk az osztrák–magyar csapatokat. Bár a központi hatalmak július 19-i ellentámadásának eredményeként végül egész Bukovinából és Kelet-Galíciából sikerült kiszorítani az oroszokat, a 3. hadsereg partancsnokát, Tersztyánszky Károly vezérezredest – részben német nyomásra – július 9-én felmentették.

1917. október 17.

Reggel az orvos megvizsgált, rendelt első diétát. Reggel tejeskávé; tízórás 2 tojás és tea; délben leves és tejes étel; háromórás túró és tejeskávé; vacsora valami tejes étel. Ez éppen elég egy napra. Az orvosság csak a régi. Egész nap az ágyban voltam. Írtam egy lapot anyámnak (5.) és húgomnak (6. sz.). Esett, de csak keveset.

1917. október 18.

Esett tovább. Vettem kenyeret egy bakától, ki civiltől szerezte be, 70 krajcárért. Az étel elég bő, az étvágyam is jön meg, fájdalmam egyáltalán nincs. Az eső elszűnt, elég hideg van. A barakkunk 100 m hosszú, 8 m széles, vagyunk benne 150 beteg. Egy román baka lopott 160 koronát, mit a véghurkájában rejtett el, de csak rájöttek. Írtam anyámnak egy tábori lapot (7.) és egyet húgomnak (8. sz.).

1917. október 19.

Ma kikaptam a ruhát; fölöltöztem, bejártam az egész kórházudvart. Elég hideg van, délután egy kissé melegebb. Az étel gyenge, mert meg kezd jőni az étvágyam. Itt árulnak papusadohányt, mit a civilektől szereznek be.

1917. október 20.

Ma szebb idő volt. Egész nap kint lógok az udvaron ide-oda, a napsütéses kert mellett melegedek. Délután behívtak az irodára, megcsinálták a formerk blattot, itt mellékelem (9.). Pénzem is már kevés van, a gyomrom is már kezd megerősödni. Étvágyam jó van; ez elég baj ilyen esetben. Vettem a civilektől egy [...] almát. Itt találkoztam Zerdellel, ki volt a puskás századnál mint ordonánc; a bal kezén van sebesülve. Írtam haza anyámnak és Katusnak (10. sz.).

1917. október 21.

Elég szép idő; kint töltöttem az egész napot. A menázsival nem vagyok megelégedve. Volt zsoldfaszolás – 66 fillér, hogy sok ne legyen. Ma kilógtam a kórházból a dohányos mezőre. Sok dohányt hoztam be; megvágtam és árultam cigarettát, mit én töltöttem meg.

1917. október 22.

Kértem szabadságot és nem kaptam; ugyan kevesen mentek el. Küldtem haza egy sürgönyt – ára 60 krajcár. Több pénzem már nincs. Se pénz, se harapnivaló: jól kinézek.

1917. október 23.

Reggel ködös idő, azután szép. Sétálok az udvaron, és ha tehetem, kilógok. Ebédre kiszöktem, csak este kerültem vissza. Hoztam dohányt, mit eladtam 10 koronáért. A városban és Diósgyőrön, a vasgyárban sztrájk van.

1917. október 24.

Ma egész nap kint lógtam a mezőn. A falukon oly élvezettel mászkálok ide-oda. Vettem kenyeret és almát 4 koronáért.

1917. október 25.

Borús idő; egész nap az ágyban voltam. Vettem egy újságot, benne olvastam, hogy megkezdődött az általános támadás az olasz fronton a Piave folyónál.

1917. október 26.

Az éjszaka nagyon hűvös, és hóharmat is esett: nemsoká itt a tél. Az orvos megvizsgált és küldött más kórházba. Ez elég baj, pénz az nagyon kevés van. Ki tudja, hová megyek és mily új címet írjak meg? Írtam anyámnak egy tábori lapot (11.).

1917. október 27.

Az orvos el akart küldeni más kórházba, Pelsőcre, de nem mehettem, mert a III-ik Arme zár alatt van. Kaptam egy tábori lapot Gyerkó barátomtól. Ma az ételemet megtoldták egy borjúsülttel – ez pompás volt. Kilógtam ma is, de eredmény nélkül. Oly jól tudok éjjel pihenni.

1917. október 28.

Elég szép idő; délig hevertem. A pénzt, azt nélkülözöm, mi a legnagyobb baj. Délután kimentem a tanyára, itt szereztem dohányt; el is adtam 12 koronáért a bakáknak; írtam anyámnak egy lapot. (12. sz.).

Dohányzó katona Dohányzó katona
(Forrás: Fortepan/ Lőw Miklós)

1917. október 29.

Elment a transzport Pelsőcre. Kértem szabadságot, de nem kaptam. Most sem nagyon sokan voltunk, kik kértünk, de csak 45 ember ment el. Este megkaptam az utalványt hazunról 20 koronáról. Elég szép idő.

1917. október 30.

Délelőtt a raporton kértem szabadságot, kaptam is 3 hetet. Vagy 120-an kértünk szabadságot, és mindnek meg volt adva 2-3 heti szabadság. Délután érkezett egy nagy betegszállítmány a frontról. Este kivettem a pénzt. Esni kezdett, esett egész éjjel. Hát már igazán nem érzek semmi betegséget, sőt olyan étvágyam van, bármit is megennék, csak volna. Korán feküdtem; a takaró alatt jobb – mert ma még egy pokrócot faszoltam. Máskülönben fázom egész nap.

1917. október 31.

Reggeliben kiszaladtam a szomszéd tanyára. Itt vettem kenyeret 3 koronáért és dohányt 4 koronáért, és egy skatulya hüvelyt. Bejöttem, egész nap ezzel foglalkoztam, hogy megtöltöttem és el is adtam 6 koronáért. Még marad egy csomó dohányom. Nagyon sokan elmentek szabadságra, kiknek elkészült a szabadságos levél. Az enyém nem készült el, és így még maradok egy pár nap. Hát nem baj, legalább biztos. Rém sok beteg és sebesült meggyűlt a kórházban, már nincs hely hová tenni őket. Kaptam egy lapot a frontról Tolán barátomtól (13. sz.) és egy lapot... (14. sz.). Este kártyáztam, de úgy hagytam ott, ahogy kezdtem. Esett egész éjjel. Bebújok a takaró alá – még a fejem is –, oszt legyen, ami lesz. Reggelig elég jól aludtam. Örültem, hogy nemsoká megyek szabadságra.

1917. november 1.

Egész nap esett, hűvös volt, fújt a szél. Az orvos viziten kiírt szabadságra. Jól vagyok, vettem 2 koronáért kenyeret és egy kg almát. Az almát mind meg is ettem. Roppant nagy étvágyam van; nem csoda, mert ez a betegség nagyon kiéheztetett. A szabadságos levél még nem készült el, már türelmetlenül várom. A menázsit meg kezdték vonni; holnaptól kezdve kapunk csak rendes élelmezést.

1917. november 2.

Borús idő; volt zsoldfizetés. Délelőtt voltam a kórházirodán személyleíráson a szabadságos levélre. 12 órakor a kezemhez kaptam, de csak Segesvárig lett kiállítva, mert eddig volt hadtápterület a román frontról; itt hosszabbítani kell a hadtápterületi parancsnokságnál. ½ 1 órakor indult a vonat Hatvan-Budapest felé, este 10 órakor voltam Pesten. Itt megháltam a katonai váróteremben: rém nagy a tolakodás, sok az utazó baka minden nemzetből. Itt vettem az élelmezési irodánál kenyeret és szalámit 15 krajcárért. Nagy nehezen megvirradtam.

1917. november 3.

8 óra 55 perckor indult a vonat Szolnok-Nagyvárad-Kolozsvár-Tövis felé Brassónak. A kocsiban nagyon nótázott a bakacsalád. Vígan telt; nem is figyelve, milyen állomásokat hagyunk hátra. Jöttünk egész éjjel – elég lassan.

1917. november 4.

Segesvárra megérkeztem délben 12 órakor. Bementem a városba a komandóhoz; semmi ellenkezés nélkül meghosszabbították a szabadságos levelem hazáig. Itt a hadtápparancsnokság konyhájánál vettem egy jó vacsorát – 31 krajcár. A vonat ment Brassó felé este 9 órakor. Már szeretnék odahaza lenni. Brassóba megérkezett ½ 3 órakor éjjel.

A segesvári Hermann Oberth tér, a háttérben az Óratoronnyal A segesvári Hermann Oberth tér, a háttérben az Óratoronnyal
(Forrás: Fortepan/Österreichische Nationalbibliothek)

1917. november 5.

Nekivágram az útnak gyalog és egyedül mentem végig. Találkoztam vagy két nénivel; kérdezték, vajon hogy van az ő fiúk. Én biz azt feleltem, elég jól, és küldjön csomagot neki; máskülönben nem is ismertem, hogy kik lehetnek.

Idehaza: szép, száraz, őszi napsütéses reggel. Reggel 5 órakor odahaza voltam. Nagy öröme volt az édesanyámnak a viszontlátásnál. Nagyon ki voltam fáradva, le is feküdtem; pihenek most idehaza. Egy kissé hűvös az idő, csak nincs olyan hideg, mint Miskolcon. A szabadságos napokat nem veszem jegyzékbe, hisz nem érdekli a háborút.

1917. november 6.

Voltam a csendőrségen jelentkezni. Találkoztam többekkel; mind kérdezősködtek, hogy a fiam, a férjem, vagy az apámat nem-e látta ott valahol a harctéren? Láttam én mindeniket, jól vannak.

Átlagban véve elég nagy a nyomor, a szegénység, a lopás, a csalás. Sír majdnem mindenki, hogy a hadisegélyt nem kapják igazságosan, hogy az élelmezésnek nagyobb része el lesz lopva. Hogy van egy pár dúsgazdag, kik idehaza – főleg Brassóban – töltik idejüket már évek óta; a tanítók és az elöljáróság kényükre dolgoznak. Ha valamelyik asszony követelőzik, mert van oka rá, ráijesztenek, hogy megvonják a segélyt mindenféle tekintetben, és a hozzátartozóját kiküldetik az állásba. Rekvirálnak mindent: a harangokat a templomokból, a csengőket a lovakról. Rézedény, ajtókilincs és ablakzár – ami réz, mind elviszik. És ami olyan, ha megtetszik a község piócáinak, az nem lesz beszolgáltatva a hadseregnek: ezek szépen itt maradnak itt-ott eldugva majd jobb időkre. Szabadságra is csak az jön, melyiknek van pénze, hogy bír vesztegetni. Még a községből kapnak értesítést, hogy a bemondott jöhet, vagy kérvényt csinálnak, mert ezért szoktak adni egy zsák árpát, kukoricát vagy krumplit. Nyúzzák a parasztot, míg van a bőréből. Hisz vannak olyan katonák, kik elmentek az 1914-es évben, és még nem jöttek haza, hogy láthassák az övéiket: egyik frontról hurcolják a másikra őket. És hány van ilyen… Én nem kerestem egy fillér értéket, hogy katona vagyok, más meg rakásra gyűjt mindent. Hogy miért? Mert a többi piócák kihasználják mint besúgót – itt ennyi van, ott az van, stb. Keresnek általa és ő is általuk; rablóbanda az egész. Ha így megy, a háborút nem is fogjuk megnyerni.

Elment minden kedvem a háborútól. Hisz én miért küzdjek és szenvedjek kint az állásban esőben-hóban, éhen, szomjan? Miért? Azért, hogy megvédjem a hátam mögött levőket, kik jókat nevetnek a markukba, hogy milyen jó üzleteket csinálnak? És ha kell, megrövidítik azt is, aki őket védi az ellenségtől, hogy az ne hatoljon be az országba? És hogy ne rombolják a vagyonát a sok uzsorásnak, hogy bírják tovább szípni a vérét annak, aki után majd meggazdagodnak, és aki őket védi? Ez nem igazság, ez egy aljasság, gazemberség. Ez kényszeríti a hűségesen harcoló katonát is, hogy otthagyja a helyét és ahogy teheti, lógjon és üzérkedjék, keresse ő is a megélhetését, és belátva a családja nyomorát, ha lehet, segítsen rajtuk. Hisz már ott állnak a végkimerülésnél. Mert [...] nincs igazság.

1917. november 8.

Ma átjött egy rokon öcsém Csernátfaluból. Szabadságon volt; nyomorék egyik lábára; holnap már megy vissza Rózsavölgyre, a Tátra vidékén egy vereskeresztes kórházba. Elég nyomorék: szánalom ránézni. Ez is egyik áldozata a háborúnak; élve eltemetve.

1917. november 20.

Megyek az erdőre fát beszerezni a mamának télire. Hoztam vagy három szekérrel. Letelt a szabadság, még megtoldom egy pár nappal.

1917. november 25.

Volt Katalin-bál, én is voltam. Nem ízlik már semmi; tele vagyok a meggyőződéseimmel.

1917. november 26.

Fölkészültem, megyek vissza. A hosszúfalusi állomásra jöttem szekérrel, innen a tramvájjal Brassóba. Délután 2 órakor indult a vonat Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest felé. Nagyon sokan voltunk a kocsiban.

Brassói állomás 1918-ban Brassói állomás 1918-ban
(Forrás: Fortepan/Cholnoky Tamás)

1917. november 27.

Tövisen vonatot váltottam Arad felé. Aradon át jöttem Budapestre.

1917. november 28.

Ide megérkeztem ½ 9 órakor; itt megmosakodtam és reggeliztem. Rém sok a lógó. Nagyon szép idő. Egy keveset kilógtam a városba. Délben 12 órakor ment a vonat Miskolcra, ide megérkeztem ½ 6 órakor este. A késésért nyaggattak, de nem történt semmi különösebb. Húgomtól kaptam egy lapot.

1917. november 29.

Elég szép idő; egész nap kint lógtam vidéken, dohányt szereztem be vagy 3 kg-t. Vettem 4 doboz hüvelyt is – töltöm a cigarettát, adom el. Este jött egy új transzport, ezeknek adtam el 200 drb cigarettát, kaptam 20 koronát. Így még megy az üzlet.

1917. november 30.

Ma délben hallottam 12 órakor a kórház irodájában, a napiparancsból olvasták, az orosz fronton megvan a fegyverszünet, már nem lőnek többet egymásra. Ha az Isten nem is, az emberek megunták már a sok vérontást. Nagyon ködös idő és hideg. Délután kilógtam a városba cigarettával, az állomáson eladtam 1 dobozzal, este a barakkban még egyet.

Az új betegeknek a menázsi nem étel, hanem egyféle kotyvalék. Az ápolóval visszaküldtem a konyhára azzal az üzenettel, egye meg az, aki főzte. Az egész betegtársaság várta a választ, de nem jött semmi. A vacsora sokkal jobb volt. Egy civiltől [...] vettem dohányt.

1917. december 1.

Délben kiadták a nyílt parancsot: mint egészséges, megyek a káderhoz. A vonat ment Pest felé ¼ 2-kor. Nagyon ködös és hideg idő; hó még nincs. Pestre megérkeztem este ½ 10 órakor; itt maradtam egész éjjel. Vettem 5 doboz hüvelyt, eladtam 2 doboz cigarettát – 10 krajcár darabja, ez már igen! A hátizsákom tele volt dohánnyal; lesz üzlet egy darabig.

1917. december 2.

Írtam egy képeslapot húgomnak (1. sz.). Reggel 8 órakor indult a vonat Zimony felé. Nagyon lassan ment. Civil kocsiba szállottam föl, és még egy pár baka is: jól telt, a kocsiban valami lányok is voltak [...]. Szabadkán voltunk délben. Itt megebédeltem, egy nénitől vettem 4 koronáért egy nagy kenyeret. Zimonyba megérkeztem este 9 órakor. A váróteremben vettem kolbászt, megittam egy fél liter bort, megháltam; egy pad volt az ágyam. Már megint itt vagyok ebben a kisvárosban. Nem rossz itt, barátságosak ezek a svábok.

1917. december 3.

Reggel 10 órakor jelentkeztem a káderirodán. A káderparancsnok volt egy román alezredes, Comsa, szebeni származás. 11 órakor bementem a kaszárnyába; van itt elég lógó. Egy kissé rongyoska voltam, mint aki a harctérről jő; a ruhám vékony nyári ruha, már hideg van vele. Jelentem a géppuskás irodán, hogy ha lehet, kapjak meleg ruhát. Kaptam is a magazinban. Volt egy káplár – majd két éve ott van –; engedte, válasszak egy zubbonyt, egy nadrágot és egy pár bakancsot – köpenyem, az még nagyon jó –, és elhelyeztek a kis szobában.

1917. december 4.

Reggel mentem maródi vizitre. Dinsztauglich mondja az orvos. Nem is volt nekem semmi bajom. Az ötvenedik ezredtől jött 70 ember, mennek az olasz frontra Tirolba. Az ezred már lehurcolkodott. Kaptam ¼ kenyeret.

1917. december 5.

Reggel 5 órakor elindultunk Belgrádba fürödni. Itt a várban volt a fürdő és a fertőtlenítő. Már egy kis hó van, sokat fagyoskodtunk, míg a sor jött a fürdésre. Itt nagyon sok szerb fogoly volt; rendes testgyakorlatot végeztek, az ő saját tisztjeik vezényeltek, saját nyelvükön. Megvolt a fürdés, 3 órára hazajöttünk, kaptunk ¼ kenyeret. Ma nagyon havazott. Déli menázsi volt: gulyás, vacsora köményleves. Itt meglehetős a megélhetés a konyháról. A kenyér az kevés. Így is jó.

1917. december 6.

Reggeli: zupa. Kirukkoltunk a gyakorlótérre. Roppant hideg egész nap. Ebéd volt húsleves és csuszpeisz, volt 2 napra ½ kenyér. Délután iskola volt a szobában.

1917. december 7.

Kirukkoltunk. Roppant nagy hideg. Kint is csak játszadoztunk, útközben nótáztunk. Magyarok is sokan voltunk, mind külön-külön ment a nótaszó, magyarul, németül és románul. Délután átvettem a naposi szolgálatot.

1917. december 8.

Nem rukkolt a század, iskola a szobában. Délután megjött a handmasingevernek a fölszerelése. 2 órakor elment a 35. marsbatalion a főhadnagy Geréb vezetése alatt. A magazinárusnak adtam 5 koronát és cseréltem egy nagyon jó bakancsot. Kaptam ½ kenyeret.

1917. december 9.

Vasárnap dinszfráj. Voltam a városban, a moziban, egy kis kocsmában megvacsoráztam: tepertőt és kocsonyát. Láttam Rozinak a mamáját, ő nem látott engem.

Következő rész:

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: kórház hátország Miskolc Jakab István Zimony Zajzon

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6617934443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása