„Azt sem tudtam, élek-e vagy halok”

2022.09.05. 07:00 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 26. rész

A cs. és kir. 31. ezred új állásai meglehetősen veszélyes helynek bizonyulnak: különösen az orosz tüzérség zaklatja gyakran őket. Hősünk hiába teszi lakályosabbá saját árokrészét, az orosz lövegek őt is megtalálják, bár a közeli becsapódásokat csodával határos módon sérülés nélkül ússza meg. Az idő lassan őszbe fordul, Jakabot pedig előbb kisezüstre terjesztik fel, aztán megkapja a Károly csapatkeresztet is. A háború azonban zajlik tovább, a 31-esek pedig éjszakánként előrelopóznak, és az orosz vonal közvetlen közelében titkos állásokat alakítanak ki. Aztán egy napon egyik újonnan jött katonának feltűnik Jakab fura bőrszíne, és hősünk újra egy ezredsegélyhelyen találja magát...

 

1917. augusztus 25.

Szép idő, igen nagy meleg. Reggel a mienk veszettül ágyúzott, és délután az orosz küldött egynehányat az öregekből. Hogy hányas, nem tudom: ez nem nyihogott, mint a többi, csak úgy bőgött és búgott. A tölcsére is elég megfelelő, van vagy 10 m átméretű s vagy öt méter mély. Egy a fegyveremhez esett, alig pár lépésre; egész betemetett földdel mindent. Jaj, arra szegény orosz asszony nem gondolt, amikor vetették a lenmagot, hogy a gránátok fogják kitépni a földből. Estére bementem a faluba, hoztam két szál deszkát, csináljak egy kis kényelmet az árokban. Kaptam egy képeslapot Fejér Annus unokahúgomtól (12. sz.).

1917. augusztus 26.

Vasárnap, elég kedves idő. A deszkát elrendeztem, tettem alám a fekhelyemen, és csináltam ülőkét a fegyverrel szemben. Ahogy kész voltam, reggeliztem a szalámiból; oly jólesett. Ma jól fogok pihenni, a föld nem fog húzni, mint eddig. Le is feküdtem, a kettős számú fiú a fegyvernek a másik oldalán már aludt. Úgy félálomban voltam, mikor egy 12-ős gránát nem messzi robbant el; még gondoltam, kimászok megnézni, hova esett le. E pillanatban hallom, hogy ugyanaz a löveg még egyet lőtt, de a gránát már itt is volt. A föld rám omlott: azt sem tudtam, élek-e vagy halok. Olyan fojtó, kénes szagot érzek, mozdulni nem bírok, a szájam tele van földdel, nem is hallok, valami sivítást csak [...], kiabálást: jaj-jaj, végünk van... A légnyomás és a föld hatásától elvesztettem a jelenlétemet: azt sem tudtam, mi történt velem. Iparkodni ki a föld alól […]. Nem éreztem, hogy meg vagyok sebesülve. Ahogy annyira-amennyire kimásztam a föld alól, hallom a nyihogást; a hátam is begörbedt [...]. (Ilyen érzés, mikor hallszik a gránát nyihogása, ami közel esik le: az ember húzódik, hogy mentse magát, hisz úgysincs ideje menekülni semerre. A nyakát behúzza, a vállait össze, a háta begörnyed és így várja a halált; ezt az érzést semmiféle szerszámmal leírni nem lehet, ezt csak az érti meg és tudja, ki [...] már átélt ilyen pillanatot). Már a föld megint zúdult rám; egy nagyobb csomó a fejemre esett, és ez megzavart, félálomba merültem. Nem is mozdultam, mert nem is bírtam; ott maradtam félig földdel betakarva. Még jött egyszerre három, mind nagyon közel. Egy kis szünet, még egy: ez egy pár méterrel hátrább esett. Most hallom a nevemet kiabálni, és hogy meneküljek a kilövéstől. Nem volt arra idő; megint egy egész közel esett, a kilövésnek a másik oldalába. Tönkretette az egész puskaasztalt, ami földből lett meghagyva, mikor ásták. Itt már szorult a helyzet; az orromból folyik a vér – hisz meg sem ütöttem... Kinyitott szájjal várom már a többit. „Isten, legyen a te akaratod”, sóhajtva mondom. Még jött három; ez már messzibb esett. Még egy – ez rövid volt. Ekkor az utolsó erőmet összeszedve kimászok a föld közül és szaladok balra, be a szilváskertbe. Itt látok egy bakát annyira összeroncsolva, csupa cafatból áll, csak a feje ép; a száját még nyitja. A gránátok újra jönnek már; levágódom a földre. Ezek is vagy 8 m messzi estek le tőlem. Felugrom, neki a gránátmentesnek; egy ugrással bent voltam, inkább beleestem. Csupa vér voltam, mert folyt a vér az orromból; a káplár Bucsumeanu fölkapott és behúzott a föld alá. Nagyon odavoltam; adtak egy kis vizet, a fejemre is öntöttek [...]. Sebesülve nem voltam. A hadnagy úr adott egy kis rumot; lábra állok – eh, nincs semmi baj, csak nem igen hallok. Itt leültem egy muníciós ládára, meggyújtottam egy cigarettát. Immár gondolkodtam, hogy hol voltam és hogy jöttem ide; arra már igazán nem emlékeztem, csak az összeroncsolt bakára. Ekkor az orosz neki a szilváskertnek, belenyomott vagy 50 darabot. Már ő is beleunt; dél felé elszűnt teljesen.

Visszamentem a kilövésbe; irtózatos, ami itt volt. Az első gránát csak egy méterre esett le mellém […]. 14-et lőttek a fegyverre, és az út mellettire hatot […]; a fegyveremet csak kissé sebesítette meg. Elég kényes helyzetben voltam; már mindenki azon volt, hogy engem teletalált az első gránát (lásd a 8-as sz. terep- és alaprajzot). Délután nagyon odavoltam; estefelé hátra kellett menjek az orvoshoz: az orrom vérét nem bírtam elállítani. Az ágyúzásnak volt 12 sebesültje és 7 halottja; az én puskámtól is megsebesült egy román fiú, és el is ment a kórházba.

Tüzérségi lövedék becsapódása Tüzérségi lövedék becsapódása
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

1917. augusztus 27.

Az orosz korán reggel ágyúzni kezdett. Tőlünk balra, az erste zughoz lőtt éppúgy, mint a tegnap hozzánk, de a mi ágyúink elhallgattatták. A tüzéreink egész estig gyúrták a gránátot. Tőlünk jobbra [...] pergőtüzet rendeztek és támadtak is; az oroszt arról a helyről ledobták a mezőre. Az orosz ellentámadt, de itt is veszített; egész éjjel csak úgy rengett a föld az ágyúzástól. Éjjel dolgoztunk az állást helyreállítani. Az oroszoknak is épp elegük lehet annyi ágyúzásunk után. Húgomtól kaptam egy levelet (13.).

1917. augusztus 28.

Reggel egy kis eső volt, azután megint napsütés. Az orosz a 2-ős ezredet lövi inkább. Hozzánk is jön egy-egy, csak gázzal. Kettő beesett az árokba, volt ám szaladj! Mától kezdve a menázsink jobb lesz. Éjjel dolgoztunk; az orosz nagyon srapnelozott, nem volt sebesült. Írtam húgomnak egy levelet (14.).

1917. augusztus 29.

Reggel korán bementem a faluba 5 fiúval, hogy fát hozzunk az állásba. Itt voltunk egész nap. Rémes egy látvány, mi pusztulás mindenhol. A konyhán ebédeltem, csirkepaprikást. A fát este kihoztuk egy szekérrel. Nagyon jó a menázsi, gyümölcsöt is hoztak, de csak főzve. Az első zugtól volt egy sebesült [...]. Este kezdett esseni: hatalmas égiháború, mit tetőztek a tüzéreink is. Elég jól megáztam; egész reggelig csurgott az eső.

1917. augusztus 30.

Rém nagy a sár. Az orosz ágyúzott […], hogy meg ne feledkezzünk róla. A hadnagy hátraküldött a regementkommandóhoz, mert onnan hívattak: az ezredes előléptetésre beadott, és a másodosztályú vitézségi éremért vagy a kisebb ezüstre. Az egész ezredtől voltunk 38-an így beadva. Az öreg köszönte a kitartást és kívánta továbbra is, hisz nem messzi van már a béke. Majdnem egész nap esett.

1917. augusztus 31.

Aludtam egész délig; sok kukoricát ettem. Délután 4 órakor az orosz ágyúzott, nem volt veszedelmes. Este a fiúk dolgoztak, a pionerek. Este megérkezett a menázsi, dupla és nagyon jó, dohány is jut ½ csomag. Kaptam levelet húgomtól és Fejér Annustól. Esett tovább; minden baka mintha sárral volna betapasztva, olyan nagy a sár. A tüzéreink egész éjjel lőttek.

1917. szeptember 1.

Az orosz 10 órakor kezdett lőni, egész délig minden negyedórában egyet; a legrondább tüzelés. Volt egy sebesült az erste zugtól. A rókalyukban tanyáztunk. Este a 85-ös ezredtől jött egy puskás zug, rutének voltak. Esni kezdett; éjjel egy srapnelesőt zúdított ránk az orosz.

1917. szeptember 2.

Az orosz egy párat lőtt az öregebbikből. Aludtam délig. A faluból hozott egy fiú szilvát. A faluban elfogtak egy kémet. Orosz női ruhába volt bújva, mint kofa szerepelt: árult a tüzéreknek holmi apróságot. Írtam anyámnak egy tábori lapot (1.). Éjjel dolgoztunk, csend volt.

Egy civil házban főzőcskéző katonák valahol a keleti fronton Egy civil házban főzőcskéző katonák valahol a keleti fronton
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

1917. szeptember 3.

Erős őszi idő, olyan búskomor, a nap csak úgy bújdokol a felhők közt; hűvös a szél. Itt az ősz, és még nincs vége ennek a kegyetlen háborúnak […]; elegem van. Csend volt, pihenhettünk egész nap. Estefele elkezd esni, és esett. Zord idő, hideg. Éjfél után megint egy srapnelesőt kaptunk, ami tartott egy félórát, oszt megint csend. Nagyon háborgott az orosz; hogy mit tervez, hát azt csak ő tudja. Faszolás jó volt, és ¾ kenyér.

1917. szeptember 4.

Szép őszi nap. Ma hozzánk nem ágyúzott az orosz, csak a 2-ős ezredet nagyon bántotta. A 31-es ezred kapott pótlást magyar honvédból, cseh és rutén nemzetekből. Írtam anyámnak egy levelet (2.).

1917. szeptember 5.

Az orosz ma ránk ágyúzott, a puskához is esett egy közel. Egy őrmestert a századtól telitalált; csak úgy hullott a húscafat a levegőből. Egy gránát ráesett egy dekungra; volt 2 súlyos és egy könnyű sebesült. Nagyon rosszá kezd változni, nap-nap után rosszabb, és több a sebesült. Este 9 órakor kijött a 3. és 4. zug, és minket fölváltott. Mi nagy örömmel jövünk hátra. A faluban a templom mellett megtelepedtünk, a puskákat és a muníciót hoztuk rendbe, megtakarítottuk. Itt voltak dekungok és rókalyukak. Elég szép az idő. Nagyon sok a szilva, alma és dió [...]. Nagyon hűvös az idő éjszaka; ma kaptunk bort is.

A m. kir. brassói 24. honvéd gyalogezred egyik géppuskaállása valahol a keleti fronton A m. kir. brassói 24. honvéd gyalogezred egyik géppuskaállása valahol a keleti fronton
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

1917. szeptember 7.

Reggel a kávéhoz volt fánk is. A fiúk dolgoztak egész nap. Délután parancs jött, kimegyünk a 2-ős ezredhez, tehát keveset pihentünk tartalékban. Este kimentünk, itt fölváltottuk a kettős puskásokat; rém nagy a mocskosság itt, lyukakban lakunk. Itt már igazán nem lehetett nappal semerre járni; ki megpróbálta, halál fia volt. Én egy lyukban laktam, egy méter s fél mély, két méter hosszú: csak a koporsó hiányzik. Éjjel mentünk előre egy stücpontra vigyázni és dolgozni; innen az orosz alig volt 100 méterre. Kellett csináljunk kilövést; én egész a balszárnyon foglaltam állást. Reggel korán visszajöttünk a lyukakba.

1917. szeptember 8.

Parancsba volt az előléptetésem mint káplár. Itt egy dombtetőn vagyunk, messzi el lehet látni arra, ahol voltunk a szilvás mellett. Innen balra van – és lent egészen – egy nagyon széles völgy [...]. Este szürkületben mentünk előre a stücpontra, a kilövést elkészítettük. Ma csend volt az egész fronton, egy lövés nincs. Hajnalban már visszajöttünk.

1917. szeptember 9.

10 órakor az orosz kezdett ágyúzni a 28-assal. Egy vagy 50 lépésre esett le a fekvőhelyemhez: irtózatosan reccsen. Az ember belebolondul az ilyen helyzetbe: nem lehet semerre menekülni, itt helybe kell várni a halált. A kettős gyalogságtól volt 6 halott és 6 súlyos sebesült [...]. Innen nagyon szépen látszik a gránátok becsapódása; a tüzérség a mienk is küldögeti a lövedékeket, és ezek sem lehetnek kisebbek, mert csak úgy zuhognak a levegőben. Este menázsi után megyünk ki a stücpontra; itt csendben telt az éjszaka.

1917. szeptember 10.

Ma csend, semmi lövés. Korán reggel bement két fiú a faluba almáért meg diót hozni. A menázsit a 15. századtól kapjuk. Írtam anyámnak egy levelet (3.), én nem kaptam már vagy tíz napja sehonnan. Jött két új ember, Popa és Gamea M. Este mentünk a [tám]pontra; itt – dacára, hogy közelebb vagyunk az oroszhoz – sokkal jobban érzem magam. Igen, mert az oroszok nem tudják, hogy mi itt vagyunk. Majd itt is lesz egy vérontás.

1917. szeptember 11.

Reggel kávét nem kaptunk. A szél nagyon-nagyon hideg. A lyukba behúzódtam; itt magányosan telt az egész nap. Aludni és gondolkozni, és megint aludni és gondolkozni mindenről – egyebet nem tehetek. Kihozták a Károl Truppen Kreuz érmemet, mit itt mellékelek; parancsba volt a jogos viselése. Írtam húgomnak egy tábori lapot, és kaptam egy tábori lapot Gerkó István barátomtól (5.); ő a szappőr-kompanienál van. Este mentünk ki a támpontra. Az orosz járőr közel járt hozzánk, de nem árultuk el magunkat.

1917. szeptember 12.

Egy párat lőtt az orosz reggeliben; elég közel esett [...]. 2 órakor újrakezdte, lőtt kegyetlenül; egy gránát hozzám vagy 10 m-re esett le; már végem lesz ma. Hullott a gránát mindenhová. Nem messzi, tőlem vagy 15 lépésre volt a 15-ik század parancsnoka, egy hadnagy, ez a dekungjában aludt. Egy gránát ráesett és ronccsá tépte, és összetörte a dekungját. Elég rossz a helyzetünk. A mi konyhánk hozza ma a menázsit. Éjjelre mentünk ki.

1917. szeptember 13.

Az orosz ma nem ágyúzott. Egy Mircsa nevű fiú lebetegedett, valami rosszat evett (megette volna a ködöt is). Én is egy pár nap óta olyan rosszul vagyok, de nem fáj semmim; lehet, a sok idegesség az ágyúzástól. Volt ruhafaszolás; én megtartottam egy rend fehérneműt, 1 pár kapcát és 1 pár bakancsot. Nagyon fújt a hideg szél, sár van elég bőven. A sátorlapommal a lakásom tetejét lefödtem, így bírtam alatta egy kis meleget érezni. Éjjelre kimentünk a támpontra. Megjött egy pótlás az én puskámhoz: egy szebeni, Pap Konrád a neve. A stücpontról későre indultunk el, már nappal volt, mire visszaértünk. Rosszul érzem magam.

1917. szeptember 14.

Ennek az új embernek nem volt rá ideje, hogy magának dekungot ásson, mert már nappal volt, így én magamhoz vettem, mert itt 2 ember elférhetett jól. A kávét megittam, oly nehéz a fejem; lefeküdtem. Később Pap is lefeküdt. Úgy dél felé felébredünk, meg is fáztam. Csak pipáztam, ételféle nem kellett [...], nem voltam éhes. Beszélgettem a társammal; ez nagyon fixíroz engem, nagyon bámul. Megkérdem tőle, mit jelent ez a sok nézése, oszt ő mondja, hogy olyan vagyok, mint a hold: sárga, mint egy kínai. Ad egy tükröt (az enyém elveszett a szilváskertnél, mikor a gránát betakart), nézegetem magam; elrémültem, milyen sárga vagyok. Ledobom az inget: az egész testem az. Nem tudtam, hogy mi az, mi lehet, és Pap mondja, hogy ez sárgaság, és ő belém dumálta, hogy milyen veszedelmes betegség. Nagyon búslakodtam egész nap, hisz nem fájt semmim. Este nagyon gazdag faszolás jött, mindent Papnak adtam. Szegény ember mennyire örült! Jelentkezem a hadnagy úrnál és mondom, hogy mi van [...]. Nagyon ellene volt, hogy tovább is itt maradjak; menjek hátra a konyhákhoz és orvosi vizitre. Este parancsba volt a hadnagy Csibi előléptetése főhadnaggyá. A konyhával este bejöttem a faluba, elbúcsúztam a fiúktól; nagyon rosszul esett nekük a megválás, nagyon kedveltek engem. Írtam húgomnak egy tábori lapot (6. sz.).

1917. szeptember 15.

Reggel mentem az orvoshoz, megvizsgálni a regement hirsplacra. Nagyon szigorú orvos; itt tartott, enni csak levest adott, és marienbadi borvizet mint hashajtót, gyomrot takarítani. Egy nagy csűrben háltam éjjel. Jött két sebesült; a második ezred visszajött az állásból és ment 20 km-nyire balra; végignéztem őket, ismerőst nem láttam. Egész nap feküdtem.

1917. szeptember 16.

½10 órakor volt a vizit, csak itt maradtam. Az orosz nagyon ágyúzott ide a faluba, egy nagy diófát kidöntött egy gránát. Én is majdnem áldozata lettem egy gránátnak; a csűr előtt épp írtam a tegnapi jegyzéket a zöld gyepen heverve, amikor egy gránát 6 lépésre esett le. A légnyomás és a földdarabok sértettek egy kissé, de nem veszélyes. Szaladott az egész beteg társaság, én meg beugrottam a gránáttölcsérbe. Gyakorlatból ezt tapasztaltam, a legjobb menhelynek: mindig a legfrissebb gránáttörlcsérbe ugorni. Elég rosszul érzem magam, nem bírok enni, mert nem vagyok éhes. Éjszaka a németek támadtak, irtózatos pergőtüzzel kezdve. Ez volt a balszárnyon.

1917. szeptember 17.

Mind rosszabbul és gyengébben érzem magam; vizit volt 12 órakor – megkésett, mert nagyon sok orosz sebesült érkezett a kötözőhelyre. Az orvos mondta, még egy nap itt ülök, oszt küld vissza. Nagyon hűvös az idő, lehet fázni is; csak diót ettem egész nap. Voltam a trénereinknél, kínáltak, pláne az őrmester Milk. Nem bírtam elfogadni semmit, nem volt mit csináljak vele. Csak egy kenyeret vettem el meg egy darab vajat. Mint jövünk vissza, nagyon sok sebesülttel találkoztunk; mentek a 16-os kolonnéhoz. Ahol hálok, rém nagy a mocskosság, és valami nagyon büdös; nem lehet tudni, honnan jő.

1917. szeptember 18.

9 órakor volt az orvosi vizit, elküldött a 16-os szaniterkolonnéhoz. Ezek egy erdő szélén voltak. Egy civil házban helyeztek el; az orvos megvizsgált, megtiltott mindenféle zsíros ételt. Csak kenyeret, feketekávét, tejet és diót ehettem.

A szobában voltunk 14 beteg és sebesült. Vizit után mentem dióért, és volt 4 tehén, ezeket legeltettem, hogy mikor éhes leszek, legyen tej. Volt még két tejes barátom, együtt voltunk tehénpásztorok. Vacsora: fejtünk tejet és ettünk; a felesleges tejet vitték a kórházba. Diót is gyűjtöttem magamnak vagy 200-at.

Következő rész: „Átkozta igen-igen a háborút, hogy már nem lesz vége”

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: kórház orosz front sárgaság Jakab István tüzérségi tűz

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3817923959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása