„Zene után pedig majdnem forradalom”

2021.12.28. 08:53 :: JuhászBalázs

Gunesch János olaszországi hadifogolynaplója – 15. rész

A naplóíró elkezdte előadássorozatát és büszkén sorolja a résztvevők számát. Mandolint kap ajándékba a reggiói püspöktől és ezen tanulja a játékot. Egy újabb ellenőrzés során segélyeket kapnak a táborlakók. Megtörtént az első távesküvő és az órát is átállítják. Futball klubot alapítanak, rögtön két csapattal, és kiderül: Gunesch János nemcsak a társasági élet motorja, hanem focistának is kiváló. A tábori zenekar is megalakul, természetesen Jónás Béla cigányprímás vezeti. Egyre látványosabb az eltérő nemzetiségű hadifoglyok közötti feszültség, sokan látványosan adnak hangot a Monarchiával szembeni ellenérzésüknek. A Bruszilov-offenzíva híre is eljutott a hadifoglyokhoz, ahogy Görgei Artúr halálhírét is megtudták.

 

[1916.] V.15. Hétfő. Ma az alezredes úr előtt voltam kihallgatáson. Erősen érdeklődött személyem iránt. Végül elbocsátott azzal, hogy megengedte előadásaimat megtartani a tanteremben a villamosságról, galvanosztégia és [galvano]plasztikáról. 1916. V. 17. reggel 8 órakor kezdem meg.

V.16. Kedd. Semmi újság.

V.17. Szerda. Ma kezdtem meg az előadásomat. Igen nagy volt az érdeklődés, amennyiben sok más elfoglaltság mellett 75-en vettek részt. Igen nagy figyelemmel hallgatták. Ismét egy halottunk van. Ma volt érte mise szolgáltatva.

V.18. Csütörtök. Semmi új. Ellátás a régi.

V.19. Péntek. 10 hónapja, hogy foglyok vagyunk. Ma volt a második előadásom. Az érdeklődés még nagyobb volt, amennyiben 78 volt a hallgatók száma.

V.20. Szombat. Semmi újság.

V.21. Vasárnap. Ma kaptam kis tamburániert ajándékul a reggiói püspöktől, [illetve] egy szép mandolínát. Olvastam egy 19-iki „Il Secolót”, amelyben az olaszok maguk beismerik, hogy Triesztnél visszavonultak. Ez lehet az oka levél és csomag késéseinknek. Csak itt látjuk igazán, hogy hadvezetőségünk mennyi nyavalyás embert sorozott be. Itt törnek ki rajtuk a békés polgári életben szunnyadozott betegségeik. Iszonyú hőség van napközben.

V.22. Hétfő. Ma sem csökkent előadásom iránt az érdeklődés, amennyiben 75-en hallgatták. A szerb fogolytársainkkal sok baj van. Igen ellenséges magatartást tanúsítanak velünk szemben és hazánk iránt. Egyáltalában olyan dolgokat cselekszenek, amelyekért otthon ebben a háborús időben súlyos, esetleg halálbüntetés járna. Végettetük ma kötelességteljesítés közben majdnem én is hűvösre kerültem. Nem jó dupla fogolynak lenni.

V.23. Kedd. Lassan telnek a napok. Unalomból mandolinázni tanulok.

V.24. Szerda. Előadásom létszáma 87. Szerb ajkú katonáink tüntetőleg az olasz csillagot viselik sapkájukon. Igyekeznek szabadulni magyar–osztrák egyenruhájuktól is. Erővel eltépik, hogy olasz ruhát kapjanak helyette. 22-ki lapban olvastam, a mieink jól bent vannak Itáliában. Frontunk erősen van ágyukkal biztosítva.

V.25. Csütörtök. Semmi különös újság. Itt már szép cseresznyét kapni 60 cent / kg, de már három hét előtt is volt.

V.26. Péntek. Előadásomon a létszám 80.

V.27. Szombat. Ezt is megértük, titkosan felügyelet alatt vagyok a táborban, mint valami rebellis vezér. Kedves szerb fogolytársaink vállalkoztak a hóhérmunkára. Tudniillik a megfigyelésemre. De hát ember tervez, Isten végez. Engem még idejekorán figyelmeztettek, hogy vigyázzak. Azzal gyanúsítanak, hogy sikerül olasz lapokat szereznem és én látom el a tábort hírekkel. El akarnak csípni olvasás közben. No, hát ez nem fog sikerülni. De önkéntes detektívjeim szomorú napjai otthon egész biztosan fog sikerülni.

Az első óraátállítás Az első óraátállítás
(Forrás: elsovilaghaboru.com)

V.28. Vasárnap. Ma történt meg az első drótnélküli esküvő nálunk, egy olasz ügyvéd tiszt előtt. Esküvel fogadta meg a delikvens, hogy Magyarországon lévő nőt feleségül veszi. Ugyanezt kell tenni őnagyságának otthon, és kész a drótnélküli hülyeség. Hátra arcz, indulj!

Az időt itt is vissza fogják egy órával igazítani, úgymint otthon. Én úgy gondolom a butaságot pedig bátran vissza lehetne tolni 25 évre.

A Monarchiában az első óraátállításra 1916. április 30-án este 11 órakor, Olaszországban 1916. június 3-án éjfélkor került sor. Az utóbbi esetén a bevezetésről az 1916. május 25-ei 631. sz. kormányzói rendelet döntött.

V.29. Hétfő. Úgy olvastuk olasz lapból, hogy a mieink erősen nyomják az olaszt. 30 km-re bent vannak Itáliában. Tisztjeink nem kapnak ezután újságot. Azt hiszik tőlük kapjuk híreinket. Goromba tévedés, egész máshonnét. Már van futball csapatunk is, én bíráskodom. Megalakult a zenekar is Jónás Béla vezetésével.

V.30. Kedd. Semmi különös újság.

V.31. Szerda. Ma egy esztendeje, hogy Budapestről eljöttem. Hosszú esztendő volt, sok szenvedés, nyomor, betegség és átokkal teljes esztendő.

VI.1. Csütörtök. Ismét új hónapot kezdtünk. Alakítottunk a táborban zenekört, hozattunk Reggióból hangszereket, és minden második nap hangverseny lesz. Futball clubot is alakítottunk. Én vagyok a jegyzője és mint bíró vezetem a mérkőzéseket. Vasárnap zenével egybekötött mérkőzés is lesz.

VI.2. Péntek. Naplómban múlt hó 27-én írt dologra vonatkozólag már meg is van az eredmény. Elcsípték kettő társunkat a szerbek árulása folytán újságolvasás közben. Persze én nem voltam közte és így érdekelve sem.

VI.3. Szombat. Ma este takarodó után 9.30 perckor 10.30 percre toltuk az időt, utánoztuk a többi államokat. Most megint egyforma lesz az időjárása a világnak. Már nincs senki, kit becsapjunk, hát saját magunkat csapjuk be.

VI.4. Vasárnap. Megtörtént az ünnepélyünk is. Este új idő szerint 6 órakor elég jó időben zenekar kísérettel, kit Jónás Béla vezetett.

Két csapat játszott. Egyik csapat a magyar színekkel ékesítve, a másik pedig jelvénnyel (S.M.A.F.C.). Ez utóbbi győzött 5–0 arányban. Szünet közben zene.

A mérkőzést végignézte az alezredes úr és az olasz, [illetve] magyar tisztek is.

VI.5. Hétfő. Leveleink csődöt mondottak. Napok óta nincs levél.

VI.6. Kedd. Futballozunk, testünk jó conditióbanakarjuk tartani.

VI.7. Szerda. Semmi újság. Futballozunk szorgalmasan. Ma fürdés is volt. Az itteni lapok azt írják, orosz fronton 25 ezer foglyot vesztettünk.

VI.8. Csütörtök. Semmi újság.

VI.9. Péntek. Állítólag igaz az orosz győzelem. Én kétlem. Tőlünk 250 ezer foglyot ejteni most 200 km fronton nem lehet, ez maszlag. Pedig itt a lakosság kitűzte a nemzeti lobogót.

Sőt, szerb fogolytársaink is a szerb és olasz zászlókat. Majd otthon felelnek érte. Egy sport hírlap becsúszott ide, melyből látjuk, hogy 20–25 éves futballistáink otthon vígan játszanak, az 50 éves emberek meg a fronton a fűbe harapnak.

VI.10. Szombat. A sport hírlap 1916. IV. 22-ei szám volt, csomagban jött. A kétszázötvenezer fogolyból már 200 000-et leengedtek a lapok. Az oroszok állítólag Lemberg előtt állanak.

VI.11. Vasárnap. (Pünkösd) Még pünkösdöt sem töltöttük fogságban. Ennek örömére három futball mérkőzést tartottunk. Kettőt én vezettem. Este 6-8-ig zene volt. Zene után pedig majdnem forradalom. A szerb fogolytársainkat akarták megverni hazafiatlan magatartásukért. Az olasz őrségnek kellett közbe lépni.

VI.12. Hétfő. (Pünkösd) Még mindig tart a súrlódás szerb és magyar foglyok között. Egy szerb tizedest pofon vágott egy magyar, mert nem volt sem sapkakoszorúja, sem csillaga. Ma futballoztunk [mi,] a seniorok. Én is játszottam. 7-0-ra győztünk, én három gólt lőttem.

VI.13. Kedd. Semmi újság.

VI.14. Szerda. Leveleink elmaradnak. Ilyenkor mindig valami előnyomulásunk van. Fogságban kiképzett finom érzékeink megérzik.

VI.15. Csütörtök. Ma itt volt a Svájci Nemzetközi Fogolybizottság tagja, egy katholikus pap. Mindent rendben talált. Emlékiratot nyújtottunk át, én is aláírtam. Említette, hogy Szerbiában a osztrák–magyar hadifoglyoknak emberhúst adtak enni.

Alfredo Noseda, a luganói egyházmegye vikáriusa 1916. március 12-én indult el Ticino kantonból, egyenesen Rómába, ahol a Spingardi altábornagy-féle hadifogoly bizottságtól megkapta a munkáját engedélyező iratokat. Ezt követően több, mint 100 nap alatt 70 helyet látogatott meg, köztük Scandianót is. 1916. augusztus 16-ai jelentésében összegezte tapasztalatait. Ezek szerint Scandiano az egyik legjobb tábornak számított: elhelyezkedését és az épület állapotát tekintve is. A mosakodási lehetőség gyakoriságát viszont kevésnek vélte. A scandianói emlékiratot nem említette jelentésében, ez máshol se maradt fenn, így nem tudni miben kérték a közbenjárását a hadifoglyok.

VI.16. Péntek. A Svájcból kiküldött bizottsági tag hozott részünkre 325 Koronát a magyar ajkú foglyok részére. Az idegen ajkú foglyok részére a magyar kormány küldött 80 Koronát. Koponyánként 50 centet kapunk, de sokan lemondunk róla azon fogoly társaink javára, kik eddig hazulról sem pénzt, sem csomagot nem kaptak. Ilyenek 56-an vannak.

Mennyi irigység! Nem tudom leszünk-e 1000 ember közül 50-en, kik lemondunk a keserű 50 centről.

Noseda külön kiemelte jelentésében, hogy a magyar püspöki kar által összegyűjtött adomány bőséges volt, így minden magyar hadifogolynak tudott adni némi pénzt. A salzburgi gyűjtés is bőséges volt. Minden más esetben csak az kaphatott, aki még sohase kapott pénzt otthonról. A bejegyzés azért június 16-ai, mert Noseda a táborparancsnokoknak adta oda a segélyt, és az erről szóló elismervényt két hadifogollyal láttamoztatta, így a táborparancsnok csak a látogatás után osztotta szét sz összeget a Noseda által megszabott feltételek alapján.

VI.17. Szombat. Mennyi aljas érzéketlenség terheli hadvezetőségünket! Csak itt látszik meg milyeneket hoztak el a harcztérre. Az ezer ember között van 5 olyan, ki születésétől fogva hülyeségben szenved, három aki akut eskórban, öten siphilisben, 35-40 ember, ki régi szervi bajban szenved. Ezek mind oly betegek, kikről egy kazánkovács is megállapíthatja a betegséget. Most nem tudom orvosaink hülyék, vagy lelketlenek?

VI.18. Vasárnap. Mozgalmas napunk volt. Bakáink megtagadták az engedelmességet. Nem akarják teljesíteni a parancsot. Még engem mindig gyűlölnek, mert nem csinálok durva munkát. Kutya gazemberek, de csak a parasztok az intelligens ellen. Az tudja, hogy én más szellemi munkát teljesítek, hova ily kutya gaz parasztot nem lehet alkalmazni. 6-an bekerültek a fogdába.

Az éjjel szökés is volt. 4 tiszt megszökött a háztetőn keresztül. Kivájták a falat, azon át távoztak 12 órakor éjjel. A nagy lövöldözésre ébredtünk fel. Még nincsenek biztos adataim, erősen titkolják. Valami nő is legyen a játékban. A szomszédból valami ablak ismeretség. Azt is mondják, hogy már napokkal ezelőtt szöktek. Ez csak leplezés volt. Majd holnap.

VI.19. Hétfő. Ma 11 hónapja, hogy hadifogoly vagyok. A 15-én itt járt svájci kiküldött elmondta, hogy hadifogoly társaink Szerbiában élelmiszerek hiányában emberhúst ettek. Sziczíliában hadifogoly társaink egy újfajta betegségben fertőződtek, melyet egy tetűfaj terjeszt. Eddig 6 ezren haltak el. Ezt olasz tiszt mondta, minket ezért beoltottak. Az orvos itt nem járt el a higiának megkövetelőleg.

A megszökött tiszteket állítólag elfogták. Igen titkolóznak, majd megtudjuk.

VI.20. Kedd. A három hadapródot elfogták. A negyedik a szökésnél megsebesült. Ez a kórházban van. A másik három szobafogságban itt van. Egy társunkat elvitték Piacenzába hadbírósághoz rossz viselkedéséért. A vasat is kilátásba helyezték.

Már ideje is. Katonáink viselete tűrhetetlen.

A négy szökevény több hónapos munka árán kivájta a két méter vastag falat és 12 méter magasból ereszkedtek le, miután összekötötték a lepedőket. A lövöldözés valójában csak öt lövést jelentett és a negyedik szökevényt, aki megsebesült a leereszkedés közben, szinte rögtön a földet érésé után elfogták. A többiek a mezők felé menekültek, és miután észrevették őket Fosdono közelében a búzaföldön június 19-én 18:30-kor fogták el őket. Scandianóban nem került sor további szökésekre.

VI.21. Szerda. Mióta a szökés történt éberebbül vigyáznak ránk.

VI.22. Csütörtök. Semmi újság.

VI.23. Péntek. Újabb törvényt hirdettek ki: parancs nem teljesítést 2–5 évig büntethetik háborús időben. Ideje volt, a csibészekkel nem lehetett már bírni. Verdun állítólag elesett.

VI.24. Szombat. Semmi újság. Postánk megrekedt.

VI.25. Vasárnap. Semmi újság.

VI.26. Hétfő. Semmi újság.

VI.27. Kedd. Szomszédunkban vígan pöfög a cséplőgép, aratnak. Mi pedig Európa szégyenére kényszerből napot lopunk. A művelt 20. század dicsőségére.

VI.28. Szerda. Szerb fogolytársainkat elvitték másfelé, szintén ide a faluba. Féltették tőlünk. Görgei Artúr tábornok meghalt. Május 21-én 99 éves korában. Született 1818 I. 30-án. Olasz területből eddig 250 km2-t. bírunk. Ezeket [egy] debreczeni lapból olvastam.

Görgei Artúr temetése Görgei Artúr temetése
(Forrás: MNL)

VI.29. Csütörtök. Semmi újság.

VI.30. Péntek. Ma vitték el a szökevény 4 tisztet Genovába. Egy kis port vert fel az eset, amennyiben a tisztek, mármint a fogoly tisztek haragudtak, hogy el sem búcsúzhattak tőlünk. És az alezredes táborparancsnoknak szemére vetették, ő pedig a seniorjukat, a sorhajó hadnagyot lecsukatta. Ezért azután a többi tisztek egész éjjel szobájukban énekeltek, tánczoltak, mulattak egész reggelig. A udvaron egész éjjel őrség volt, be voltak gyulladva.

VII.1. Szombat. Ma semmi újság nincs.

VII.2. Vasárnap. Többféle iskolánk van, melyet saját magunk szerveztünk. Ezek előadási idejébe mindig bele esik valami szolgálat. Az olasz nyelv tanításába soha. Ez is önzetlenség? Állítólag mindenfelé kikapunk. Ezt írják az olasz lapok.

VII.3. Hétfő. Semmi újság.

VII.4. Kedd. Semmi újság.

VII.5. Szerda. Ma vitték el az egyik cseh tisztet más táborba. Ezek sem egyeznek meg. Háború a háborúban.

A nemzetiségi alapon történő szétválasztás az 1915-ös és az 1916-os hadifogoly szabályzatban szerepelt. Ez viszont sok esetben csak lehetőség volt, és nem kényszer, ugyanis az olasz hatóságok tudatában voltak mennyire lehetetlen feladat a tökéletes szétválasztás. Az olaszországi nemzetiségi légiók 1918 elejétől alakultak meg, és még ekkor sem valósult meg a maradéktalan szétválasztás, amelyet az olasz hatóságok általában két esetben alkalmaztak: a táboron belüli nemzetiségi konfliktusokat csak így lehetett megakadályozni, vagy az adott hadifogoly kérelmezte.

VII.6. Csütörtök. Semmi újság.

VII.7. Péntek. Minden a régiben.

VII.8. Szombat. Semmi új.

VII.9. Vasárnap. Sok a paraszt próféta a táborban. Most egyszerre mind bibliai tudós akar lenni, és mind tanítani akar. Írni pedig alig tud szegény. Az intelligens elem neveti őket és részben rajzolja. A 36 éves háborús katonák már itt is bevonultak. Éppúgy panaszkodnak, mint nálunk. Láttuk 3 magyar 52 éves katona fényképét menetruhában. Hazulról küldték. Egyszerűen világszégyen!

VII.10. Hétfő. Semmi újság.

Szólj hozzá!

Címkék: napló hadifogság 1916 hadifoglyok olasz hadifogság Gunesch János

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9916794664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása