„Az emberek végignéznek rajtam: egy sebesült!”

2021.04.12. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 27. rész

Károlyt sebesülten Marburgba, majd Szombathelyre viszik. Bár a hátországba visszakerülve egyelőre nem kell a gránáttölcséres doberdói állapothoz alkalmazkodnia, nyugtalanító hírek érkeznek: a románok betörtek Erdélybe. Hősünk nemcsak azzal szembesül, hogy a hátországban a hadiszállításokból sokan becstelen módon gazdagodtak meg, hanem azzal is, hogy öröksége – Béla bátyja és gyámja jóvoltából – a hadikölcsönbe fektetve nem lesz biztos alapja jövőjének…

 

Most előveszem megint a régi naplómat, mi áll benne:

[1916.] Augusztus 20.

Még mindig úton. 17-én megvizsgált az ütegnél Jelinek (segédorvos), este kocsin a Staffelhez vittek Lipára, onnan másnap délután a lipai Infanterie divisions-Sanitätsanstalthoz. Itt fertőtlenítették a sebemet; tetanus oltást kaptam a jobb mellembe, ami nagyon megdagadt és nagyon fájt napokig, lázam is volt, állítólag sebláz. Egy nagy és két kis kőszilánk okozta „állítólag” a sebesülésemet, a sebben nincsen semmi (?). Innen este (18-án) Comenbe vittek. Egy teheráru raktárban a feldtragén feküdtem, a sebesült honvédekkel beszélgettem. Éjjel tábori vasúton Dutujeba hoztak, ahol ma (20.) reggelig egy barakkban feküdtem. Most (állítólag) Laibachba visznek, szeretnék onnan tovább menni hazafelé.

Aug. 24. A laibachi kórházak zsúfolásig tele voltak (persze, az aug. 5-óta tartó 6. (utolsó?) isonzói csata sebesültjei töltöttek meg minden kórházat), úgy Marburgba hoztak bennünket. A koszt nagyon rossz. Az ellátás annyiból áll, hogy első nap megfürdettek bennünket, és bekötözték a sebemet. A kórház egy nagyüzem, egy nagy, rosszul szervezett üzem, ne várjon az ember figyelmet, szeretetet!

Reménykedem, hogy elkerülök Magyarországra. A seb nem veszélyes, a jobb térdembe belement valami szikladarab, de nem maradt benne. Fájdalmam csak az első nap volt és néha-néha van éjjelenként. Kíváncsi vagyok, milyen kitüntetést kapok, már kis és nagyezüstre is fel vagyok terjesztve aug. 6. óta. Mit szól vajon a kis Rozál a sebesülésemhez?

Augusztus 26. Ma áthoztak a Reserve-Spital No 2.-ba az 1. Abteilungba (Lásd a harctéri vázlataim között a „Marburgi fájó emlékek”-et, amikor a kerekes hordágyról leejtett egy barom cseh szanitéc!) A berendezés maga csinos, a kiszolgálás és ápolás minden kritikán aluli. A kukoricakenyér mellett a szó szoros értelmében éhezünk. A kórházi ápolók, szép kövérre kihízott emberek, frontszolgálatra nem alkalmasak, mert hát szegények – csehek! Csehország, van még Isten az égben, s lesz még igazság Magyarországon! Ausztria!

[…]

Augusztus 31. Románia megüzente a háborút nekünk aug. 27-én este. Tegnap már jött a hivatalos jelentés, elesett Brassó, Gyergyószentmiklós, Petrozsény. Rettenetes, Erdély elvész, ha egyszer a szorosokat elfoglalták!

A hadvezetés örök bűne, hogy mindenütt vereséget szenvedünk. Segetiben tudtak mozit, ringlispielt, kabarét építeni, de az állásokat kiépítetlenül hagyták. Az 50 éves honvéd, mire felér az állásba, kidől, de a pirospozsgás cseh kórházi ápolónak van beosztva, mert megbízhatatlan elem!

Tegnap küldött egy fényképet a kis Rozál, nagyszerű gyerek! Kuli mindent elkövet, hogy Váradra kerüljek kórházba. Igazán derék fiú!

Ma visznek tovább, már valószínűleg a „hinterland”-ba, onnan azután már könnyű lesz Váradra kerülni. A sebem rohamosan gyógyul.

A szept. 2- i naplóbejegyzés előtt még egy darab memoir:

Úgy látom, hogy Marburgba csomagot is küldött Rimanóczy Rózsika nekem, mert a harctéri naplóm II. kötetében találtam egy szállítólevél-szelvényt tőle. Ide mellékelem. Aug. 29-én adta fel Váradon, amikor én még legfeljebb a marburgi címemet tudathattam vele, így hát valószínűleg Marburgban kaphattam meg a csomagot.

Rimanóczy Rózsika küldeményének szállítólevél-szelvénye Rimanóczy Rózsika küldeményének szállítólevél-szelvénye

Napló: Szeptember 2. A szombathelyi csapatkórház kertjében üldögélek. A sebemről levették a kötést, bottal már járkálni tudok, felvettem hát magamra a rongyaimat s kidöcögtem ide, egy csendes padot kerestem, (lásd harctéri vázlatokban két fénykép, az egyiken én, a másikon a naplóm és botom; a „koldusbot”, minden obsitos jussa, előreveti árnyékát!), s most álmodozom gyönyörű jövőről, csodaszép életről, de szép is az élet!

Dr. Horváth Leó, a szombathelyi cs. és kir. tartalékkórház V. sebészeti osztályával a Brenner János utcai elemi iskola épülete előtt Dr. Horváth Leó, a szombathelyi cs. és kir. tartalékkórház V. sebészeti osztályával a Brenner János utcai elemi iskola épülete előtt
(Forrás: Keppel Csilla: Sebesültek Karácsonya Szombathelyen az első világháború idején)

Az élettől, az emberektől távol vagyok, mögöttem az allée, amin idedöcögtem, előttem az őrszem üres bódéja, s a főkapu ácsorog nyitott szárnyaival, egy–egy baka, egy–egy siető ember megy el előtte. Túlnan szántóföldek; itt mindenki csak elsiet, megy az életbe. Egy leány, egy-egy asszony kíváncsian bekukkant, engem látnak itt ülni, biztosan gondolják, szegény kis zászlós!

A hős matróna a maga élményeivel elbeszéléseivel lelkesíti a sebesült katonákat az egyik hadikórházban „A hős matróna a maga élményeivel elbeszéléseivel lelkesíti a sebesült katonákat az egyik hadikórházban” - A Tolnai Világlapja 1915. januári számából
(Forrás: Arcanum)

Már Váradra aligha kerülök, pár nap múlva elküldenek a káderhez, pedig még alig tudok járni. Csak legalább szabadságot kapnék, Istenem, két hétre a „paradicsomba”, az emberek közé! Kicsi Rózsi, de szeretnélek már látni!

Most itt szept. 3. kelettel csak kiadások vannak felsorolva a naplómban. Szomorúan nézem ezt a pár tételt, mert úgy látom, hogy száz koronát kaphattam Bélától hazulról. A kiadási tételek pedig a következők:

Szept. 3.                      100 – korona.
[…]
cigarettatárcával............14.-„
Cukor.......................... ..4.-„
Sürgönyök......................8.-„
Menekülteknek................4.-„
Levélpapír, bélyeg...... .....2.-„
IX./6-án:.......................52 – kor.

[…]

1916. szeptember 10. Szombathelyen a Szt. István kertben katona zenét hallgatok. A galléromon a distingció, a blúzom tépett, a nadrágomat Marburgban adta egy ápoló, neki már nem kellett. Az emberek végignéznek rajtam: egy sebesült! Megszokott dolog. Tovább mennek, nem törődnek velem. Én is fütyülök a világra. Érdekes: milyen ruhában jelenjen meg egy sebesült katona a világ előtt? Ha felveszi az itthoni egyenruháját, szépen kivasalva, mit mondanak? Áá, ez nem is komoly harctéri sebesült, egy kicsit biccent.

Mária Terézia főhercegnő mint önkéntes vöröskeresztes egy bécsi hadikórházban Mária Terézia főhercegnő mint önkéntes vöröskeresztes egy bécsi hadikórházban. A Tolnai Világlapja 1916. április 6-i. számából
(Forrás: Arcanum)

Ha hozzám hasonló rongyos tisztet látnak, akkor meg azt mondják: Na, igen, hát a harctéren volt, megsebesült, de mit henceg ezzel a rongyokkal, ezzel akar nekünk imponálni?

A szamarak, a rosszakaratú és rosszindulatú, önző emberek, ha tudnák, hogy kerültem én Lokvicától Szombathelyig, gondolt-e valaki az én ruhaneműmmel; ha gondolkoznának rajta, csak egyedül a nagy hadiforgalom az oka annak, hogy én sehogy sem kapom meg hazulról a kért ruháimat, a kórházban meg nem adnak ruhát, legalább jutányosan adnának egy nadrágot, egy cipőt. A civil árak megfizethetetlenek. No, de a világ nem gondolkozik; aki nem katona, fütyül a háborúra, semmi köze sincs hozzá! Talán holnap megjön a ruhám Váradról. El nem tudom képzelni, miért nem értesítenek, Maris menekülne Váradról a román betörés miatt? Amilyen félénk természetű, még megteszi, semmiért felfordul egy család nyugalma, aminthogy a hadvezetőség hibájából felfordult Erdélyben a rend!

Százezrek mentek tönkre, mert a rendszer korhadt, mert Ausztria vitézkedik és mi vérezünk! A főherceg úr vadászott!

Megint egy naplóbejegyzés: Lt. Ungar 30K. Megint megpumpolt egy ismeretlen, aljas fráter. Ez sem adta meg sohasem!

Szept. 15. Útban Szombathelyről Váradra. Pesten töltök egypár órát, délelőtt a Hungária gőzfürdőben, a Metropolban ebédelek, délután a New York kávéházban ülök. (A ruháim megérkeztek az utolsó napon Váradról Szombathelyre, barna blúz, szalonnadrág, hosszú kard, fehérnemű, cipő.)

Wodianer Hugó lapkiadó villájában berendezett hadikórház 1914-ben Wodianer Hugó lapkiadó villájában berendezett hadikórház 1914-ben
(Forrás: Arcanum)

Pest zsibvásár. Üresfejű emberek hemzsegnek körülöttem, egy sarokban egy idióta suttog egy kokottal, kabátban, kalapban ordítoznak a zsidók! Utálom ez a Pestet, egy csinos kis garzonlakás az álmom, az enyém, csak az enyém, ahová összehordom mindazt, ami szép, ami gyönyörködtet, ami egyedül csak az enyém.

Hősünk későbbi lakhatási küzdelmeiről Valló Judit publikált.

Megint óriási változás az életemben: A gránáttölcséres doberdói mezőkről, a ruhában füvön, pokróc alatt alvásból belecseppenni a béke minden kényelmébe! Mert akkor, az első világháború idején, ebben az időben csak a frontok körüli 30–40 kilométeres sáv szenvedett közvetlenül az ellenség behatásától egy-egy messze hordó hajóágyú tüzétől, vagy egy–két ellenséges repülőgéptől. Hátul, messze a frontok mögött – Magyarország akkor távol volt úgy az oroszországi-galíciai, mint a nyugati-olasz harcterektől és az emberek, akiket személy szerint nem érintett közvetlenül, csak a reggeli kávéjuk mellé szervírozott reggeli napilapból tudták, hogy háború van. Igaz, hogy az élelmezésben már kisebb-nagyobb zavarok akkor is voltak, de a központi hatalmak országai között Magyarországon a legkevésbé! A hosszú békeévek alatt mindenki annyi minden értéket gyűjtött össze, úgy ruházkodás dolgában, mint egyebekben, hogy nagyobb szükséget senki sem látott. A katonaság és a hadsereg kiadásait hadikölcsönökkel kezdte fedezni az állam és a nagyközönség kereseti lehetősége csak növekedett, nemhogy fogyott volna. A kávéházak, éttermek, mulatóhelyek, színházak és a mozik zsúfolásig telve, az iparosok, akik nem voltak katonák, bőven kereshettek, mert hiszen munkáshiány volt az iparban és a mezőgazdaságban. Aki itthon volt, jól keresett, sok pénze volt, s nem gondolt a holnappal. Lassan minden drágult, inkább ma vásárolt meg mindenki valamit, mint holnap, mert akkor drágább lesz! A kereskedők persze ezt alaposan kihasználták, sokszoros haszonnal adták el a portékáikat, mert akinek sürgős valamit vásárolni és megvan reá a pénze, az még drágábban is szívesen vásárol.

Az emberek takarékossága megszűnt, ami rettenetes veszedelem, mert egymaga már ez is hajtja fel az árakat!

Rengeteg pénzt kerestek a hadseregszállítók! A hadseregnek óriási tételben volt mindenre szüksége, s az átvételnél sok visszaélés kapott lábra! Mert óriási mennyiségek mérlegelésének a pontossági határa is nagy, itt úgy lehetett csalni, hogy megfoghatatlan volt a csaló, elég volt a csomagolt áruknál csak a szokottnál nehezebb csomagolóanyagot adni és a szokott csomagolási súlyokat elszámolásra elfogadtatni! Ezer alkalom kínálkozott a korrupció kifejlődésére! Az áru nem volt azonos az előírttal, de a megtévesztésig hasonló! Hogy vonjanak felelősségre egy nyugalomból elővakart őrnagyot, aki a gézt métermázsaszámra vett át, de gézt még életében akkor látott először, amikor a sebesülteket látta! Honnan tudja az a szerencsétlen, hogy a géz csomagolóanyaga, amibe a svihák szállító csomagolta, meghaladja magát a géz súlyát, míg ő 4% csomagolási súlyt – mint szabványost – elfogadhat az átvételi utasítások szerint? Amelyik átvevő ezt nem tudta, azt ingyen, balek módon becsapták, rajta keresztül persze az államot, amelyik meg eszesebb volt és az árú átadóját figyelmeztette erre, azzal az árú átadója „okosan” beszélt. (Így kezdték elnevezni a megvesztegetés szemérmes formáját.) Vagy nem is beszélt, csak átvétel előtt meglepte az átvevőt egy „arany” cigarettatárcával, ami nagy érték volt, mondjuk 1000 korona, de a szállító 10,000-korona hasznot vágott így zsebre, mert 100,000 kg árúnál kg ként 10 fillér „jogtalan anyagi hasznot” biztosíthatott magának! 9000 koronát lopott tehát akkor ki egy negyed-óra alatt az államkasszából, amikor az én harctéri zászlósi fizetésem, éjjel-nappali életveszélyért havi 240 korona volt! Három évi fizetésemet lopta el az akasztófa-virág az államtól, mégpedig roppant egyszerűen: őrnagy úr kérem, én csak a jogos elszámolást kérem, előírás a 4% csomagolási súly levonása! Ha az őrnagy úr ellenállt, még meg is fenyegette a hadseregszállító […]: Nézze, ne izéljen, az, hogy az én pakolópapírom egy kicsit súlyosabb, nem az én hibám, csak ilyen papirost lehet ma kapni! Vállalja az átvétel elhúzódásáért a „felelősséget”, ha a sebkötözőcsomagok késve érkeznek a frontra, ha emiatt sok hős katonánk elvérzik? Nekem – tudja – jó összeköttetéseim vannak Bécsben a „Kriegsministerium”-ban, tőlem ott gyakran megkérdezik, nem akadékoskodik-e velem az átvételnél valamelyik begyepesedett fejű „alte pensions-reaktivierte Herr?” Ez hatott rendesen, az őrnagy úr megijedt, retirált, s a gazember röhögött magában, s zsebelte be a pénzt.

De ijesztgetni csak ritkán kellett az embereket! Filléres sápok rendszere dúlt, 1000–2000 korona volt akkor a filléres sáp, egy átvevő hivatalnoknak (300–400 korona havi fizetéses embernek) óriási összeg, a vesztegetőnek bagatell pénzecske! Így születik a korrupció s így megy tönkre egy társadalmi osztály becsülete! Megszédültek az emberek a vesztegetésektől, kevés a becsületes ember; sok a gazember mindig az életben kis fiam, a sok gazember csak a zavaros időkre vár, hogy elterebélyesedhessen a korrupció, ami mindent megfojt, először az államot, s vele együtt elsősorban a tisztességes embereket!

[…]

Ilyen állapotok voltak itthon, amiről én mit sem sejtve, boldogan jártam az ismerős utcákat, az ismerős városokat, Pestet meg Váradot, s azt hittem, hogy amiért az utcák, a házak nem változtak, idehaza nem változott semmi, s itthon, mert itt nem dörög az ágyú és nem robban a gránát, minden a régiben, változatlanul van meg. Pedig hát, ami idehaza folyt, az minden gránátveszedelemnél szörnyűbb pusztulást jelentett; haldoklott a tisztesség, s izmossá serdült a gazemberség!

Aki a pénzt könnyen keresi, attól könnyű keresni. A sok–sok ezredes úr, őrnagy úr élt, nagy lábon élt, tőlük kerestek a kokottok, a kabarék, azoktól keresett a sok többi léhűtő. Élénk, pezsgő élet volt, de nem a természetes életerő, hanem a láz lüktetett ebben az életben!

Én mindettől távol, azt gondoltam, hogy körülöttem kifordulhat a sarkaiból a világ, az én életem, ha becsületes és tisztességes maradok, érintetlen marad ettől a lázas bajtól. Itt tévedtem először életemben. Anélkül, hogy észrevettem volna, a talaj, az anyagi alap kicsúszott a lábam alól.

Amikor 1910-ben megosztozkodtunk, mi öten testvérek az édesapánk vagyonán, amikor én talán a legrosszabbul – Béla a legjobban – jártam, az én örökségemet Béla az árvapénztárban helyezte el. A föld 1 ½ %-ot hozott, az árvakassza 6% kamatot fizetett.

A pénz értéke kezdett esni! 1910-ben egy jó hátasló 400 korona volt, 1915-ben a Dongóért Béla 1600 koronát fizetett, én 1915 őszén a Midinette-ért 2600-at. Minden drágább lett, de az én pénzem összegszerűen nem gyarapodott, csak évi 1-2%-ot, amit nem költöttem el a kamatokból! Mi lesz, ha a drágaság tovább nő?

A készpénz veszedelmes jószág, Béla, vegyél nekem ingatlant a pénzemért – írtam neki a harctérről – akármit, földet vagy házat, de így, a vagyonom készpénzben elértéktelenedik! Béla válaszolt: már minden megfizethetetlenül drága, ma 30–40 hold földnél többet nem tudnék a pénzeden venni, különben is, ha pénzre van szükséged, miből küldjek akkor neked?

Béla rövidlátó és nemtörődöm volt. Újra ostromolni kezdtem: Béla, az Istenért, végy valamit a pénzemen, én így tönkremegyek!

Béla a legkényelmesebb megoldást választotta. Abban az időben presszionáltak mindenkit, hogy jegyezzen hadikölcsönt. Az állam kasszájából ömlött kifelé a tenger pénz a hadiszállítók, s az ezredesek zsebébe, honnan töltse újra? Már a V. hadikölcsönnél tartottak. 6%-ot, 6 ½ %-ot fizetett az állam utána félévenként.

No, de én egyelőre még Bélával vitatkoztam, vegyen valamit a készpénzemen, mert a pénz elértéktelenedik!

„Jegyezzünk hadikölcsönt!” Bíró Mihály plakátja „Jegyezzünk hadikölcsönt!” Bíró Mihály plakátja
(Forrás: pestmegye100eve.blogspot.com)

Bélának kapóra jött a hadikölcsön! Ő, mint felmentett, mindenkinek szálka volt a szemében, érezte ezt. Most egy nagyúri gesztust játszott ki! Hatvanezer arany koronát – a vagyonom felét – letett hadikölcsön kötvényben. Ha baj lesz, a pénz éppen olyan rossz lesz, mint a hadikölcsön kötvény. Maradt még vagy 70–80.000 koronám készpénzben az árvapénztárban.

No, de én ezzel – sajnos, az ember, ha 21 éves és szerelmes –, nem sokat törődtem a „rút anyagiakkal”! Bélával szemben sohasem tudtam agresszíven fellépni, így most is bele kellett abba törődnöm, hogy a vagyonom felét – mint gyámom – hadikölcsönbe fektette, a másik felét meg ott hagyta készpénzben, egye fene, nem törődött vele!

Jegyezd meg magadnak kis fiam egy életre, veled a szüleiden kívül senki sem törődik igazán! A testvér már távolabb áll tőled. Tőlem is távol állott Béla, ő csak a maga dolgaival törődött, szegény eléggé agyon is spekulálta magát! Én pedig ezalatt éltem a víg életet; Szombathelyen a kórházból kaptam valami 8 napi szabadságot azzal, hogy vonuljak be a 8 nap elmúltával a pótütegemhez.

Melyik az én pótütegem? Töprengtem. A temesvári feldhaubitz? A 20-as honvéd pótüteg? Hol van az? Senki sem tudta megmondani. Én minden esetre legelőször is Váradra utaztam, s a 8 napot minden gond nélkül végigpihentem. Minden felelősség és kötelezettség nélküli napok, szabadságos katona! Oh, mennyire élveztem, akkor keltem fel, amikor tetszett, azt csináltam egész nap, ami tetszett, Béla pénzt küldött, meg talán fizetést is kaptam valahol, elég az hozzá, hogy én bizony nem csináltam felesleges gondokat magamnak.

Következő rész: „Az üteg itt Bécsben komplett fel fog állani!”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: szombathely sebesülés tüzér marburg 6. isonzói csata hadikórház hadikölcsön Hegedős Károly hadiszállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9516497676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása