„Ellenséges idegenek”

2021.02.25. 07:00 :: Nagy Háború szerkesztőség

Az első világháború Amerikája egy magyar bevándorló szemével

Robert Zoltan Gondos (szül. Gondos Zoltán) 1905. február 2-án, Budapesten látta meg a napvilágot vagy, ahogy ő fogalmaz, ekkor jelent meg „ebben a siralomvölgyben”. Mindössze egyéves volt, mikor szülei úgy döntöttek, elhagyják Magyarországot és az Egyesült Államokban folytatják életüket. Apja, Gondos Viktor építészmérnök, anyja, Trautmann Irén háztartásbeli volt. Bátyja, ifj. Gondos Viktor 1902-ben született, felnőttként egy derékba tört katonai karriert követően, sikeres életutat járt be a hadtörténetírás terén, Zoltán pedig apja példáját követve szintén mérnök lett. A családfő Amerikában egy jól menő építőipari vállalkozást működtetett, amiben hosszabb-rövidebb ideig mindkét fiú dolgozott. Ebben az írásban Robert Zoltan Gondos Recollections of My Early Youth 1908-1921 című visszaemlékezéseinek első világháborús részébe pillanthatunk bele.

 

A memoár 1978 körül keletkezett, angol nyelven. Ebből közlök a háborúra vonatkozó részleteket, saját fordításom alapján. Talán érdekes lehet sokak számára, hogy milyen tapasztalatai voltak egy magyar bevándorló kisfiúnak 1914–1918 Amerikájában, illetve hogy hogyan emlékszik vissza felnőtt fejjel ezekre a gyerekkori élményekre. Példáján keresztül abba is bepillantást nyerhetünk, hogy hogyan élhették meg a központi hatalmak országaiból érkezett „ellenséges idegenek” a háborús mindennapokat az USA-ban.

Családi portré 1908-ból Családi portré 1908-ból

Gondos Zoltán a memoárban több helyen történelmi háttér-információkkal is kiegészíti személyes emlékeit. Ezeknek minimális közlésére törekszem, inkább az ő személyes élményeire fókuszálok.

„A szerbek visszautasították az Osztrák–Magyar Monarchiától kapott durva ultimátumot, és egy reggel a New Yorki lakásunkban a rikkancsok hangjára riadtunk fel, akik azt harsogták, hogy az »osztrákok lövik Belgrádot«. Ez jelezte az első világháború kezdetét. Azét a szörnyű konfliktusét, amely időtartamában és vadságában messze meghaladta részvevőinek számításait. Belgrád megtámadása borzasztó események sorozatát indította el: a nagyhatalmak mozgósításait, és hadüzeneteket Németország és Oroszország, Franciaország és Németország, valamint a későbbiekben Anglia és Németország között. »Augusztus ágyúi« (The Guns of August) halálos indulójuk fújására készültek.”

Közvetlenül a háború kirobbanása után, a brit blokád miatt, már személyes élményeken keresztül tapasztalhatták meg a nehézségeket, mikor egyik rokonuk, Fanni néni hazajutása problematikussá vált.

„Miután Anglia belépett a háborúba a központi hatalmak ellen, blokád alá vette azokat a hajókat, amelyek megközelítették Európa partjait. A rajta utazó német, illetve osztrák–magyar polgárokat eltávolították a hajókról és Angliába internálták. Ez megbonyolította Fanni néni hazatérését Magyarországra, de Alex bácsi, szokás szerint ügyeskedve, biztosított számára hamis papírokat, amelyek azt igazolták, hogy Fanni néni holland állampolgár. Mindannyian lementünk a hobokeni kikötőhöz [New Jersey] és végignéztük, ahogy Fanni néni felszáll a gőzhajóra. Ezt követően probléma nélkül ment keresztül a brit blokádon, hogy aztán biztonságban megérkezzen Hollandiába, ahonnan végül vissza tudott térni Németországon keresztül Magyarországra.”

A gyerekek, különösen Viktor, érdeklődve követték figyelemmel az európai katonai eseményeket, ami Viktor pályafutását nézve nem is meglepő, hiszen ő később maga is katonai pályára lépett.

„Victor testvérem, aki lelkesen érdeklődik a katonai ügyek iránt, kifüggesztett egy haditérképet, amely mutatta Belgiumot és Franciaországot, és izgatottan követte Von Kluck jobbszárnyának mozgását, ahogy végigsöpör Belgiumon, majd Észak-Franciaországon, és szinte körülveszi Párizst. Nagy érdeklődéssel néztük, ahogyan a gombostűfejek előre nyomultak egészen közel Párizshoz, majd visszavonultak és megszilárdították vonalaikat, hogy aztán később lövészárok-háborúra rendezkedjenek be.”

Ifj. Gondos Viktor századosi egyenruhában, 1930 Ifj. Gondos Viktor századosi egyenruhában, 1930

Talán a legjelentősebb családi esemény a háború időszaka alatt, a kenyérkereső ideiglenes elvesztése volt. Id. Gondos Viktor ugyanis néhány hónapra börtönbe került, egy vesztegetési ügy miatt. Mindez önmagában még nem ért volna ilyen mértékű büntetést, de az ügy hátterében a brit és az amerikai titkosszolgálatok nyomásgyakorlása állt, akik szemében az idősebb Gondos testvérek (id. Viktor és Alex) már eleve gyanús személyek voltak.

„1915 őszének elején Alex nagybácsi és apa alapítottak egy angol nyelvű újságot, Bridgeport Daily News címmel, […] melyben sikerült elferdített, németbarát hangvételt megütniük, mind a hírekben, mind pedig a vezércikkekben. Mindez bizonyosan felkeltette a brit ügynökök gyanakvását, mert a bridgeporti Remington Arms Company volt a gyalogsági fegyverek és lőszerek elsődleges beszállítója a brit és a francia haderő számára és sok magyar férfi és nő dolgozott ott. […] Történt egy olyan esemény, amely mély, traumatikus nyomot hagyott bennem, olyannyira, hogy nem szeretek rá visszaemlékezni még így 63 évvel a történtek után sem. November elején a két szerkesztő felkeresett egy nem túl jelentős magyar bankárt Manhattanben, név szerint Julius Pirnizert (sic!), hogy hirdetésekért folyamodjanak bridgeporti lapjaik számára. Lehetséges, hogy Alex bácsi, aki az európai újságok nem túl etikus szerkesztői irodáiban szerezte gyakorlatát, elejtett neki néhány finom célzást arra vonatkozóan, hogy ha Pirnizer nem vásárol elegendő reklámfelületet a bridgeporti lapoknál, akkor kellemetlen színben fogják őt feltüntetni bennük. Pirnizer bankár halogatta a választ, és azt kérte a két szerkesztőtől, hogy azok térjenek vissza egy hét múlva a végleges válaszáért. Mikor újra találkoztak, heves vita vette kezdetét – természetesen végig magyarul –, mígnem hirtelen Pirnizer jelzett két amerikai magánnyomozónak, akik a másik szobában rejtőzködtek. A két nyomozó kirontott a szobából és ártalmatlanná tették a két testvért, kicsavarták Alex bácsi rossz jobb karját, amely sok évvel azelőtt megsérült egy balesetben. A két férfit bíró elé vitték, ahol Pirnizer 2.000 dolláros zsarolási kísérlettel vádolta meg őket. A bíró személyenként 25.000 dolláros óvadékot határozott meg, és mivel ők képtelenek voltak kifizetni ezt az összeget, mindkettőjüket elküldték a Tombs börtönbe, hogy ott várják a tárgyalást. Néhány nappal a letartóztatás után, anya és Gizi néni New York City-be utaztak, hogy felfogadjanak egy védőügyvédet, és hogy meglátogassák a tárgyalást levezető bírót azért, hogy irgalomért könyörögjenek nála férjeik számára. A bíró bevallotta anyának, hogy az ügy a Gondos fivérek ellen gyenge lábakon áll, mert a két amerikai nyomozó nem értett egy szót sem az egész párbeszédből, így az egész ügy Julius Pirnizer vádján alapszik. Normál esetben a vádemelések meg lettek volna semmisítve és az ügy lekerült volna a bíróság napirendi pontjáról, de ekkoriban nagyobb erők mozogtak a háttérben. Amellett, hogy a brit ügynökök felhasználták összes befolyásukat, még az amerikai titkosszolgálat is nagyon érdeklődött mindenféle németbarát tevékenykedés megakadályozása iránt és kétségtelen, hogy nyomást gyakoroltak a tárgyalás bírájára, hogy az találja őket bűnösnek valamilyen vétségben, és hogy ítélje el őket hat hónapra az East Riveren lévő Welfare Island Reformatory büntetés-végrehajtási intézetbe. […]

A letartóztatási ügy sajtóvisszhangja A letartóztatási ügy sajtóvisszhangja

„Kenyérkeresőink elvesztése pénzügyi nehézségeket okozott a családunknak, ennek első jele az volt, hogy Gizi néni a két gyerekével a mi lakásunkba költözött. Ezután a két anya azon kezdett vitatkozni, hogy melyikük vállaljon gyári munkát, azért hogy némi pénzhez jussunk. Szinte már keserű veszekedés közben mindkét anya kijelentette, hogy neki kellene gyári munkát vállalnia, de ahogy Gizi néni helyesen rámutatott, anya egy finom nő volt, aki ilyetén nem bírná a gyári munka megpróbáltatásait. Gizi néni viszont egy fogadós lányaként, jobban bírná az ilyesfajta kemény munkát. Végül, anya beleegyezett, hogy ő marad majd itthon, vigyáz a gyerekekre és viszi a háztartást is, ameddig Gizi néni dolgozik a Hubbell mozdonygyárban, teljesítménybéres munkásként. Továbbá Victor testvérem is munkát vállalt iskola után, raktárosként dolgozott. Karcsú kis keresete nagy segítség volt, hogy kiegészítse a család bevételét.”

A családi válság mellett a fiatal Zoltánt az iskolában is érték kellemetlen élmények. Visszaemlékezéséből kitűnik, hogy folyamatosan tartott a megbélyegzéstől és a sértő megjegyzésektől. Ezzel kapcsolatban konkrét példát is említ. Ez a megpróbáltatásokkal teli időszak 1916 tavaszáig tartott, amikor a családfő végre kiszabadult a börtönből.

„Apáink letartóztatása után néhány napig, mi, gyerekek nem mentünk iskolába, de végül szembe kellett néznünk az osztálytársainkkal. Az én osztályomban volt egy fiú, Emil Sova volt a neve, s a neve alapján ítélve szlovák származású lehetett, ebből kifolyólag ellenséges a magyarokkal. Amikor visszatértem az osztályomba, ez a fiú csúfolódni kezdett velem: »az apád börtönben van, az apád börtönben van«. Gúnyolódása felidegesített engem, ezért úgy éreztem a becsület megköveteli, hogy ökölharcra hívjam őt, amit meg is tettem. Kimentünk az iskola melletti utcára, levettem a szemüvegemet és elkezdtem vadul csapkodni Emil Sova felé. Könnyen kitért vad ütéseim elől és nem szenvedett semmiféle sérülést, de én sem, ám a kihívásom legalább megtette hatását, Emil megértette sértései komolyságát és ettől kezdve már nem gúnyolódott velem többé. […] Biztos vagyok benne, hogy kedves tanárom, Miss Hallect figyelmeztette az osztály többi tagját, hogy ne említsék meg az apám bebörtönzését, mert senki sem tette, eltekintve Emil Sovatól. Mindazonáltal így is feszültséggel teli állapotban éltem ebben az időszakban, félvén a sértésektől és készen állva, hogy kihívjak bárkit, aki megsérti családunk becsületét.”

Gondos Zoltán portréja az iskolai évkönyvből Gondos Zoltán portréja az iskolai évkönyvből

Az édesapa szabadulása után a Gondos család élete egy rövid időre visszatért a normális kerékvágásba, aminek az amerikai hadba lépés vetett véget. Ennek következtében el is kellett költözniük a fegyvergyártás egyik központi helyének számító Bridgeportból.

„1917. február 2-án Németország ismét korlátlan tengeralattjáró háborút hirdetett Anglia ellen. 1917. április 6-án az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak mire két nappal később az osztrák–magyar kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Washingtonnal. Ezek után, mi automatikusan ellenséges idegenekké váltunk. Apa félt attól, hogy bármilyen incidens történik majd a bridgeporti Remington fegyvergyárban az gyanúba fogja őt keverni, függetlenül attól, hogy mennyire ártatlan, és minimum, hogy fel fognak tenni neki néhány kérdést. Éppen ezért elhatároztuk, hogy jobb, ha elköltözünk egy olyan városba, ami kevésbé érzékeny a szabotázsokra, így apa Clevelandet (Ohio) választotta. Apa ismét szerzett egy mérnöki állást az Austin Company-nál. […] A cég kiküldte őt terepre értékesítési képviselőként, annak ellenére, hogy gyakorlatilag ellenséges idegennek minősült és nagyon erős akcentusa volt.”

A Remington fegyvergyár Bridgeportban A Remington fegyvergyár Bridgeportban

Clevelandben nyugodt életük volt, de nem sokáig maradtak a városban. Egy Colombus városába tett kirándulás során találkoztak az idősebb Viktor bátyjával, Alexszel, aki már egy ideje Daytonban lakott. Találkozásuk során Alex rábeszélte testvérét, hogy családjával együtt ő is költözzön Daytonba, hogy közelebb lehessenek egymáshoz. Itt viszont újabb atrocitások érték őket.

„Daytonba érkezésünk után körülbelül két nappal apát behívták a U.S. Marshallhoz (sic!) és megkérték, hogy magyarázza meg, hogy miért költözött Daytonba, ami akkoriban, a háború idején nagyon fontos volt a repülőgépipar szempontjából. Apának sikerült meggyőznie a marshallt, hogy mi csak azért költöztünk Daytonba, hogy közelebb legyünk apa testvéréhez. A marshall további probléma nélkül elbocsátotta apát. Ugyanakkor, apa kikérdezése okozott némi kellemetlenséget nekem az osztályomban. Az egyik osztálytársam például, aki elég jómódú volt és az apjának jó kapcsolatai voltak, tudomást szerzett erről az esetről a U.S. Marshallnál és izgatottan elkezdte azt sutyorogni a többi osztálytársamnak, hogy Zoltan apja egy német kém. Mikor fülembe jutott ez az alaptalan pletyka, a ruhatárban kérdőre vontam a pletykát indító osztálytársamat, megragadtam őt a grabancánál fogva és megfenyegettem, hogy meg fogom őt ütni, ha tovább folytatja a hazug pletyka terjesztését az apámról. A tanár bizonyosan hallhatott az esetről, mert elküldött engem az igazgatóhoz egy üzenettel, és amíg én az igazgatói irodában voltam, addig ő beszélt az osztállyal és elmondta nekik, hogy az az illetékes hatóság dolga, hogy a feltételezett kémekkel foglalkozzon, az osztály dolga pedig nem az, hogy pletykákat gyártson. […] Egy másodéves, aki előttem ült az osztályteremben, elkezdett gúnyolódni a Zoltan néven és arra célozgatott, hogy mennyire rosszul hangzik egy hazafias amerikai névhez képest. Csendben kellett tűrnöm csúfolódásait, de akkor és ott elhatároztam, hogy az első alkalommal, amint lehetőségem nyílik rá, meg fogom változtatni a nevem valami amerikai-hangzásúra.”

Dayton az 1910-es években Dayton az 1910-es években

A memoár Daytonról szóló részében betekintést kapunk arra vonatkozólag is, hogy az amerikai diákokat hogyan vonták be a háborús propagandagépezetbe. Különösen érdekes bejegyzés a következő, mert némiképp választ ad arra a kérdésre, hogy mennyire lehetett magyar identitása egy egyéves korában kivándorolt kisfiúnak, aki a későbbiekben az összes tanulmányát amerikai iskolákban végezte.

„A hazafias háborús buzgalom már-már hisztériával vetekedett néhány középnyugati közösségnél és minket, iskolás gyerekeket is befogtak hadikölcsön-bélyegeket árulni, illetve »Öld meg a Kaisert« címmel esszéket is kellett írnunk. Én az ilyen feladatokat vonakodva, félszívvel csináltam meg, de úgy éreztem, hogy eleget kell tennem ennek, hogy ne hozzam kínos helyzetbe a családomat azáltal, hogy nem lelkesedem a háborús erőfeszítésekért.”

A háború utolsó hónapjaiban, Gondosék Philadelphiában, Pennsylvaniában laktak. Az Európában és Észak-Amerikában is súlyos emberáldozatokat követelő spanyolnátha járvány miatt az iskolák három hétig zárva tartottak. Zoltán emlékezetében még felnőtt korában is élénken élt a temetési felvonulások és a házak előtt felhalmozott fakoporsók képe. A háború utolsó napjainak eseményeire így emlékszik vissza:

„1918. október 26-án Victor testvérem elment az Independence Hallhoz, hogy meghallgassa Thomas Masaryk beszédét egy cseh–szlovák emigráns kormány felállításáról. Masaryk professzor elnyerte a korábban maga is tanár, Woodrow Wilson bizalmát és támogatását, aki a nemzetek önrendelkezéséről szóló doktrínájában előrevetítette az osztrák–magyar birodalom felbomlását.

Nagyjából ebben az időszakban az osztrák–magyar hadsereg cseh–szlovák és délszláv elemei dezertáltak, így az olaszok képesek voltak dicsőséges győzelmet aratni a Vittori Veneto-i (sic!) csatában. Hadseregének összeomlásával és visszavonulásával, a Monarchia békét kért. […] 1918. november 8-án Heyl igazgató minden osztályt az iskola aulájába hívott és érzelmekkel teli hangon mondta el nekünk, hogy a fegyverszünet megköttetett a nyugati szövetségesek és a központi hatalmak között. Ez egy elhamarkodott bejelentés volt a fegyverszünetről, de mi mind tényként kezeltük. Mindenkit hazaengedtek az iskolából és mi, diákok ünnepelve vonultunk végig a West Philadelphia középiskolától egészen a városházáig, ahol kígyótáncot jártunk a hatalmas ünneplő tömegben. Habár nekem okvetlenül részt kellett vennem a felvonuláson és az ünneplésben, azonban a szívem nem tette, valójában szomorú voltam a tudattól, hogy az én szeretett szülőhazám, Magyarország a vesztes oldalon állt ebben a háborúban és hogy hamarosan büntetéstől szenved majd. A valódi fegyverszünet megkötésére november 11-én került sor, így a tizenegyedik hónap 11. órájában a fegyverek elhallgattak a nyugati fronton és a félelmetes vérontás befejeződött.”

A háború végével helyzetük jobbra fordult. A fegyverszünet megkötése után ellenséges idegen státuszuk megszűnt. Ez szabadabb lehetőségeket biztosított számukra. Hamarosan a szintén Pennsylvania állambeli Readingbe költöztek, ahol nagy reményekkel tekinthettek a jövőbe.

„A világháború végével és a státuszunk ellenséges idegenről, idegenre történő megváltozásával apa elérkezettnek látta az időt a maga számára, hogy függetlenné váljon. 1919 tavaszán Mr. Frank Vanderstucken lejött Readingből egy konferenciára, amin én is részt vettem. Felajánlotta apának, hogy társuljanak az ő Readingben lévő kis betonacél-forgalmazó üzletében. Apa elfogadta ajánlatát. […]

Readingbe érkezésünkkor egy bérelt házba költöztünk a 17th Streeten, a Neversink hegy oldalában. A háztetőnkön állva ráláttam a szemben lévő Penn hegyre, azzal a pagodával a tetején és a Neversink hegyre is, aminek a tetején egy elhagyatott régi hotel állt. Beszívtam a tiszta hegyi levegőt és éreztem a szabadság szellemét, azt hogy többé már nem kell a világháború okozta feszültségektől és előítéletektől szenvednünk.”

A Gondos-fivérek (Viktor és Zoltán) 1961-ben, az American Military Institute díszvacsoráján A Gondos-fivérek (Viktor és Zoltán) 1961-ben, az American Military Institute díszvacsoráján

Az írás szerzője Rakita Eszter, az Eszterházy Károly Egyetem munkatársa.

2 komment

Címkék: bevándorló Egyesült Államok Gondos Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6116438414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BartókBéla 2021.03.03. 11:24:42

Gratulálok a szerzőnek! Szép, hasznos és tanulságos munkát végzett. Érdekesek Mr. Gondos visszaemlékezései, de érezhető, hogy 30-40 évvel később próbálta rekonstruálni és dramatizálni háborús emlékeit. Nekem pl. ilyen idős koromból nincsenek ilyen cizellált élményeim, öntudatlanul élveztem a mindennapokat...
Viszont az is kiderül, hogy nemcsak a befogadók és bevándorlók, a különböző kelet-európai etnikumok hanem honfitársaink között is voltak súlyos ellentétek az Újvilágban főként a megélhetés miatt, és nagyon lehet, hogy Alex bácsi volt a hunyó, bár Pirnitzer úrról is kiderült a háború végére egy és más.
Annak is örülök, hogy láthatjuk az amerikai propaganda, paranoia jellemzőit, ami ott is egyik fontos kovásza a nemzettudatnak. Az is érdekelne, ilyen személyes tapasztalatok után Captain Gondos hogyan írt később történészként az USA Nagy Háborújáról.

Rakita_Eszter 2021.03.08. 15:14:06

Köszönöm a kedves szavakat!
Igen, néhány helyen elég részletes a memoár, de hozzá kell tenni, hogy több száz darabos családi levelezésre támaszkodhatott, hogy felfrissítse emlékeit :)
Alex bácsi valóban sok simliskedésben benne volt, róla külön tanulmányokat is érdemes írni. Pirnitzert pedig ha jól tudom később szintén letartóztatták és internálták is.
Victor Jr. százados sajnos első világháborús témában tudtommal nem publikált, polgárháborús témájú, ill. historiográfiai cikkei voltak, és az American Military Institute hivatalos folyóiratát, a Military Affairst szerkesztette több mint 15 évig.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása