„A német tüzérség az orosz erődöt, Ossowiczot lövi”

2021.02.18. 07:00 :: SzoleczkyEmese

Képeslap-kincsek 4.

Első pillantásra semmitmondó a most bemutatott képeslap, amely Friedrich Lettau gdanski művész (1869 – ?): A német tüzérség az orosz erődöt, Ossowiczot lövi címet viselő festményét ábrázolja. Valahol a távolban elmosódottan látszanak a becsapódások, egy földsánc mögött a messzelátóba tekintő német tiszt irányítja a tábori ágyú mellett serénykedő két tüzért. A háttérben még két ágyú torkolattüze látszik. A jellegtelen képeslap azonban érdekes, hátborzongató történetet takar – a maga korában ez az erőd és ostroma az újságok címlapjára került.

 

A képeslap előlapja A képeslap előlapja
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 2018.111.1/KL)

A ma a Lengyel Köztársaság északkeleti részén található, Bialystoktól mintegy 50 km-re északnyugatra fekvő Osowiec–erődöt (lengyelül: Twierdza Osowiec, oroszul: Крепость Осовец, Osovec, németül: Ossowitz, Ossowicz, Osowiec, Osovitz) az orosz hadsereg építette 1882–92 között, III. Sándor (1845–1894) cár uralkodása alatt, mint Oroszország egyik legnyugatibb erődjét. Ugyanis 1795-től, Lengyelország harmadik felosztása után, ez a terület a cári Oroszország része volt. Kelet-Poroszország határától 50 km-re, a Bobr (lengyelül: Biebrza)-mocsarak egyetlen átkelőhelyén, a Biebrza-folyó völgyének két kilométeres szűkületénél – tulajdonképpen a gázlóra épült. Lehetetlen volt megkerülni: „Ezen a területen szinte nincs út, nagyon kevés a falu, az egyes települések folyók, csatornák és keskeny utak mentén állnak egymással kapcsolatban” – írták a vidékről még 1939-ben is. Ugyanakkor a stratégiailag fontos Szentpétervár-Berlin és Szentpétervár-Bécs útvonal (a Nyemen és a Visztula – Bug folyók közt), valamint a vele párhuzamosan kiépített Białystok – Luck – Königsberg vasútvonal az erőd területén haladt keresztül. Az erőd fő feladata, amint azt Szergej Alekszandrovics Khmelkov, Osowiec védelmének résztvevője megfogalmazta: „elzárta az ellenség Białystokhoz vezető legközelebbi és legkényelmesebb útvonalát ... hogy az ellenség időt vesztegessen akár hosszú ostromra, akár kitérők keresésére.”

Az építésre kiszemelt terület tehát nehezen járható, jórészt lakatlan rengeteg közepén feküdt. 1874-ben kezdődtek a geodéziai felmérések, kijelölték az erőd-elemek elhelyezkedését a területen, és a földet kisajátították. 1877-ben azonban kitört a háború Törökországgal, és minden munka leállt. A tényleges építkezés 1882-ben kezdődött a baltikumi német Eduard Totleben (1818–1882) gróf, orosz tábornok, Vilnius kormányzója irányításával. Az első három kiserőd – Centralny (I), Zarzeczny (II) és Szwedzki (III) – építését Rościsław W. Krassowski mérnök-tábornok tervezte és felügyelte (1882–1891). (A III-t „Svéd”-nek nevezték el, mert a folyó gázlóját XII. Károly alakíttatta ki itt 1708-ban.) A Nowy nevű utolsó, negyedik kiserődöt Nyesztor Alojzevics Bujnickij (1863–1914) a cári hadsereg későbbi kiváló erődépítész–altábornagya tervezte; ez utóbbi már betonból készült, az első ilyen típusú erőd volt a cári birodalomban. Bujnickij emellett a meglévő erődítéseket vasbeton-héjjal korszerűsítette, a köztük lévő teret óvóhelyekkel és tüzérségi állásokkal látta el. A III. kiserőddel összekötött I. kiserőd lett az osowieci erőd magja. Ezt egészítette ki – mint egy kinyújtott kar – délnyugat felé a IV. és észak felé a II. Ennek eredményeként a Biebrza folyó déli partján, a vasúti hídtól körülbelül 2 km-re szabálytalan alakú, körülbelül 1 km2-es belterű építmény alakult ki. Az Osowiec–erődöt hatékonyan védte a hódítások ellen a folyó völgyének több mint 190 ezer hektárnyi mocsarak és tőzeglápok borította területe, észak kivételével három oldalról víz, illetve mocsár övezte.

Az erőd a lengyel műszaki hadapródiskola térképszelvényén, 1927 Az erőd a lengyel műszaki hadapródiskola térképszelvényén, 1927
(Forrás: www.mapywig.org)

A legnagyobb erőfeszítést a földmunkák kívánták: hatalmas tereprendezéssel árkokat és csatornákat ástak, töltéseket, gyalogsági lőállásokat és 14-16 m magas nyitott tüzérségi állásokat építettek. Az egyes épületek falait hagyományos falazási technikákkal készítették, általában 28 × 14 × 7 cm-es téglából, cement-mész kötőanyaggal.

1900 után az osowieci erőd fejlesztése folytatódott. A betonnal megerősített I. kiserőd sáncain és belsejében átjárórendszert építettek. Az 1904/1905-ös orosz-japán háborús tapasztalatok alapján zajló korszerűsítés jegyében később a téglaépületek nagy részét 1 m-nél mélyebb homokpárnára fektetett 2 m vastag betonnal borították be, illetve eleve vasbetont alkalmazva építették meg a IV. (Nowy) kiserődöt. A IV. kiserőd belsejében laktanyát alakítottak ki, mély, boltozatos pincékkel, óvóhelyekkel és lőszerraktárakkal. A folyó északi partján a vasúti hidat két 400×500 m méretű, vizesárokkal körülvett ötágú sánc biztosította, elülső és oldalsó sarkán kis keresztsánccal. Az erőd északi része kissé a többiek fölé emelkedett, és viszonylag alacsony sánc választotta el tőlük, megerősített előretolt ágyúállást alkotva. A délnyugati oldalon a III. erődöt hosszúkás, ötszögletű pajzsgát védte. A központi erőd-együttes udvarán számos létesítmény kapott helyet, köztük a laktanya, a lőszerraktárak, a helyőrségi templom; fénykorában tégla- és faépületek, pihenést, szórakozást, sőt a röplabdázásra is helyt adó sportpályát alakítottak ki itt.

1905 után a II. erődöt és a vasúti híd erődítését gyalogsági árokkal és sánccal kötötték össze, erős beton kazamatákkal. 1912–14 folyamán a folyó déli partján, az erődtől északkeletre az ún. Szkobelevszkij-domb tetejét géppuska-fészekkel és erős vasbeton óvóhellyel erősítették meg, amelyeket egy gyalogos század befogadására terveztek, és két páncélozott tüzérségi kupolával láttak el. E bunkertől nem messze 2000 tüzérségi lőszer tárolására alkalmas lőszerraktárat építettek.

Az osowieci II. kiserőd partmenti része dél felől a Biebra folyóval Az osowieci II. kiserőd partmenti része dél felől a Biebra folyóval
(2004-es állapot, Adam Sienkiewicz felvétele)

Az elkészült erődben egyszerre csak néhány század katona tartózkodott. Az erődön kívül két védelmi vonalat állítottak fel az ellenséges támadás feltartóztatására. Az első vonal egy sekély árokhálózatból állt, amelynek elején szögesdrót-akadály volt. Ha az első vonal elesett, akkor a védőknek vissza kellett vonulniuk a másodikba, ahol sokkal mélyebb árkokban, valamint több szögesdrót mögött, géppuskafészkek támogatásával védekezhettek. Amennyiben az ellenség átjutott ezen a kettőn, akkor szembe kellett néznie a magas falakkal, amelyek az erődök külső védelmét alkották, s ahonnan az orosz katonák viszonylag biztonságos helyzetből könnyedén tüzelhettek az ellenséges erőkre. Ha a támadók mégis bejutnak az erődbe, akkor közelharcra kerül sor. Ez a több lépcsős védelmi rendszer tette lehetővé, hogy kevés katona tartsa az erődöt.

A németek három ízben is megostromolták Osowiecet a világháború alatt.

Az első összecsapás: 1914 szeptembere

1914. szeptember elején a 8. német hadsereg, miután Tannenbergben győzött az oroszok felett, parancsot kapott az ellenség üldözésére, az Osowiec-erőd elfoglalására. 40 gyalogos zászlóaljjal támadtak, velük szemben néhány száz orosz védő állt. 1914. szeptember 21-én a német 8. hadsereg megközelítette az erődöt és tüzérségi tűz alá vette, 26-ától nehéztüzérséggel is. A 60 löveg két napos célzott tüze után a német gyalogsági roham sikertelennek bizonyult. Másnap az oroszok ellentámadással a németeket visszavonulásra kényszerítették, akik a lövegeket visszavonták. A német tüzérség hatósugarából kikerült erőd megtartását valószínűleg több tényező is segítette. Ezek közül az egyik legfontosabb az előterek és gátak rendszere volt, amely a Rudzki-csatornát felhasználva lehetővé tette az erőd nyugati – északnyugati részén a Biebrza folyó vizének több kilométer szélesre duzzasztását.

Második támadás: 1915. február – március

1915. február 3-án a számbeli fölénnyel rendelkező német csapatok ismét körülzárták az erődöt. Biztosak voltak az elfoglalásában, mert ezúttal tüzérségi fegyvertárukhoz tartozott a német 42 cm-es „Kövér Berta” mozsár is. Heves harcok zajlottak az első védelmi vonalnál, majd öt nap elteltével, 1915. február 9-én az oroszok visszavonultak a második védelmi gyűrűbe, és sikeresen álltak ellen. Osowiec február 14–16. és február 25–március 5. közt kapta a leghevesebb tüzérségi tüzet, egyúttal a német légierő is bombázta: négy percenként 360 löveg lőtt sortüzet. Az egész héten át tartó pokoli zárótűz alatt 250.000 lövést adtak le a nehézfegyverekből, ezen felül mintegy egymillió könnyű tüzérségi lövedék hullott az erődre. A lőszerraktár a levegőbe repült, az egész erődöt elborította a füst, a gránátbecsapódások nyomán néhol tüzek lángoltak fel és sok belső épület összeomlott. Az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek. A németek feltételezték, hogy az intenzív bombázással az oroszokat néhány nap alatt megadásra bírják. „A téglaépületek széthullottak” – olvashatjuk az ostromot cári tüzérként meg- és túlélő, majd arról évtizedekkel később írásban megemlékező Szergej Alekszandrovics Hmelkov memoárjában – „a fából készültek égtek, a betonon pedig hatalmas rések tátongtak a boltozatokon és a falakban; az elektromos vezeték megszakadt, a járófelületet kráterek tarkították; a sáncok minden fejlesztését, például előtetőket, gépfegyver-fészkeket, könnyű árkokat eltörölték a föld színéről”. Később körülbelül 30.000 krátert számoltak meg az erőd területén, de valószínű, hogy sok gránát hullott a mocsarakba és a folyóba is. Az orosz vezérkar, mivel azt hitte, hogy lehetetlent követel, arra kérte a védőket, hogy legalább még 48 órán át tartsanak ki. Végül a kiserődök között megszakadt ugyan a kapcsolat, de az orosz védelmi gyűrűt nem sikerült megtörni. Az a gondolat, hogy az erőd további hat hónapig, és az ostrom kezdetétől számítva összesen 190 napig kitart, senkiben sem merült fel.

A harmadik ostrom: 1915. július – augusztus

1915. július elején Hindenburg marsall vezetésével általános offenzíva indult, ennek része volt az Osowiec elleni új támadás is. A németeknek ezúttal csak 14 zászlóaljuk volt, de hoztak magukkal árkászokat és egy különleges fegyvert is: a harci gázt. Az orosz védelmet a 226. tábori gyalogezred katonái és kb. 400 milicista (helyi lengyel és orosz polgári önkéntes) látta el. A németek tudták, hogy az oroszoknak nincs megfelelő gázálarcuk, csak gézmaszkjuk. Augusztus 6-án (a régi orosz naptár szerint július 24-én) hajnali 4-ig várták a kedvező szélviszonyokat, amikor a 11. Landwehr hadosztály Rudolf von Freundberg (1851–1926) altábornagy irányításával több mint 30 gáz-üteggel – amely több ezer gázpalackkal rendelkezett – gáztámadást indított az erőd ellen.

A kutatók beszámolói néhány részletben ellentmondanak egymásnak. Egyes szerzők szerint a németek klórt használtak, míg mások klór és bróm keverékét említik. A gázt egyes források alapján lövedékekben, gránát formájában lőtték az erődre, ám más források szerint palackokból eresztették ki és a szél sodorta az ellenség felé. Ahogyan a gáz összetételét illetően, úgy a töltetek nagyságáról, mennyiségről sem rendelkezünk adatokkal.

Mindenesetre nem takarékoskodtak vele. A sötétzöld-sárga, 12-15 méter magas és 8 km széles gázhullám még 20 kilométer távolságban is mérgezett; órákig sodródott és gomolygott Osowiec felett. A szél révén elért az első orosz állásokba, majd áthömpölygött felettük. A kibocsátás helyéhez legközelebb levő, első vonalbeli védők többsége védőmaszk nélkül meghalt vagy harcképtelen lett: a nagy töménységben belélegzett gáz a szemmel és a felső légutakkal érintkezve a szövet víztartalmával sósavat képezett, ami könnyezésre ingerlte, égette a nyálkahártyát, maró, felhólyagosodó sérülést okozott a bőrfelületeken, fullasztó köhögést, nyál- és orrfolyást okozott, valamint 1-2 percen belül fulladásos halálhoz vezetett. A maró és mérgező gáz hatására – szemtanúk leírása szerint – a fű megfeketedett, a fák levele összepöndörödött, megsárgult. Az erődben lévők látták, ahogy bajtársaik elesnek, és megpróbálták feltenni a silány gázálarcukat. A gáz lassan átterjedt az erődre is, és a védők elkezdték belélegezni, alacsonyabb koncentrációt szívva be, mint a kintiek, ezért lassabban, gyötrelmesen haldokoltak. A félig mérgezettek össze-vissza bolyongtak, ám ha szomjúság vagy fájdalom gyötörte őket és lehajoltak, a mélyebb helyeken megülő gáz megölte őket. A hermetikus lezárás nélkül tárolt élelmiszer- (hús, olaj, zsír, zöldségek) és vízkészletek tönkrementek, fogyasztásra alkalmatlanná váltak. A harci gáz minden kazamatába és raktárba, a harcállásokba és a tüzérségi állásokba is beszivárgott, csaknem kétezer orosz katonát mérgezett meg. E mellett folyamatos tüzérségi tűz zúdult az erődre. Ám, mivel a gázfelhő csak 10-15 m magasságig ért fel, néhány orosz egység továbbra is harcképes maradt.

Az ekkor történteket az antant propaganda később a „halott férfiak csatájá”-nak (oroszul: Атака мертвецов) nevezte. Hogy ki adta ezt a nevet ennek a támadásnak, ma már nehéz meghatározni, de elterjedt.

A gázálarcos német csapatok 14 zászlóalja lépkedve haladt az erőd felé: elöl a felderítők és a drótvágók tisztították meg az utat, őket a gyalogság követte két soros vonalba rendeződve. Leküzdve a haldokló orosz harcosok egyéni ellenállását, gyorsan elfoglalták az erőd területét. Átjutottak a falon, és vonulni kezdtek a belső erődítmények felé bízva abban, hogy a helyőrséget teljesen felszámolták. Hátborzongató látvány fogadta őket. A gáztámadás ellenére a 8. és a 13. század mintegy 100 katonája életben maradt. A 226. Zemljanszkij gyalogezred mintegy 60 megtépázott és fáradt túlélője pedig Vlagyimir Karpovics Kotlinszkij alhadnagy vezetésével félholtan, felmart, hólyagos arcukat rögtönzött maszkkal – egyes források szerint vizelettel átitatott alsóing-foszlányokkal – elfedve, szuronnyal támadt rájuk, ráadásul minden mozdulatnál, lélegzetvételkor vért és tüdőfoszlányokat öklendeztek véres egyenruhájukra. De mentek előre. Alekszej Lepeszkin, az oswieci védők egyike így emlékezett: „Nem volt gázálarcunk, ezért a gázok szörnyű sérüléseket és vegyi égési sérüléseket okoztak. Zihálás és véres hab jött ki a tüdőnkből, amikor lélegeztünk. A kezek és az arcok felhólyagosodtak. Az arcunk köré tekert rongyok nem segítettek. Az orosz tüzérség azonban működni kezdett, gránát után gránátot küldött a zöld klórfelhőből a poroszok felé.” „Nem tudom leírni azt a haragot és dühöt, amely katonáinkat hajtotta, amikor mérgezőik, a németek felé tartottak. Nehéz puskák, gépfegyverek, nehéz repeszek nem tudták megállítani az őrjöngő katonák támadását” – írta egy ismeretlen túlélő 1915-ben a Pszkov Zsizny újságban.

Az események és Kotlinszkij kitüntetésének leírása a Pszkov Zsizny újság 1915. november 28-i számában (1104. oldal) Az események és Kotlinszkij kitüntetésének leírása a Pszkov Zsizny újság 1915. november 28-i számában (1104. oldal)
(Forrás: duslyk.ru)

Mindez annyira váratlan és ijesztő volt, hogy megrettenve a „halott” orosz kísérteties katonák látványától és támadásuk dühétől, a németek támadás helyett pánikba esve visszafordultak és egymást taposva menekülni kezdtek, a külső orosz védelmi vonalakat megszállók hátrahagyva a zsákmányolt puskákat és gépfegyvereket; sokan saját szögesdrót-akadályukba gabalyodva estek el. Kotlinsky alhadnagy ellentámadása lehetővé tette, hogy a meglepetést kihasználva a 8. és a 14. század visszafoglalja a fő védőfalat, majd az első és második védelmi vonalat és 9 nehéz, 2 könnyű üteggel megtámogassák a gyalogságot. Erről számolt be visszaemlékezésében a gáztámadás tüzér-túlélője, Szergej Alekszandrovics Hmelkov professzor is. „Reggel 8-ra minden véget ért, az oroszok visszavették az ellenőrzést az erőd és védvonalai felett” – rögzítette a 226. gyalogezred Zemljanszkij-egységének fennmaradt naplója is. Ebből tudjuk, hogy a helyőrség még foglyokat is ejtett, sőt nagy mennyiségű lőszert, puskát és tábori telefon-kábelt zsákmányolt. A „halottak támadásának” vezetője, Kotlinszkij alhadnagy az akcióban súlyosan megsebesült és még aznap este elhunyt; rajta kívül még sokan belehaltak a sebeikbe. Kotlinszkijen kívül 7 tiszt esett áldozatul a gáztámadásnak, 20 tiszt és két orvos kapott mérgezést és szállították el. A napló nem emlékezik meg más veszteségekről, ám feltehetőleg alacsonyabb rangúak közül mintegy 200-an eshettek el, az egészségügyi ellátást igénylők ennek legalább kétszerese lehetett. Sajnos a német források feltárása ezidáig nem történt meg, így a támadók veszteségeiről nincsenek adatok.

Osoweic felrobbantott kazamatái 1915-ös német képeslapon Osoweic felrobbantott kazamatái 1915-ös német képeslapon
(Forrás: laststandonzombieisland.com)

Osowiec még több napig kitartott, segítve a térségben visszahúzódó orosz erők fedezését és védelmét. Néhány nappal később megkezdődött az orosz csapatok nagy visszavonulása, ezért az erőd elvesztette jelentőségét. Feladása augusztus 18-án kezdődött: mindent megpróbáltak felrobbantani, amit nem lehetett elvinni. Augusztus 22-én a helyőrség rendezetten és nyugodtan hagyta el Osowiecet, és 25-én a német csapatok elfoglalták, katonai börtönné alakították át: elég volt a kazamatákat berácsozni. Hogy magyar vonatkozást is említsünk: a m. kir. nyitrai 14. honvéd gyalogezred Mihályi-százada 1915. szeptember 15-én alkonyatkor járt a környékén.

A németek 1919. február 22-ig tartózkodtak az Osowiec-erődben. Amikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét, a lengyel katonaság átvette az erődöt. Épen maradt templomát ortodoxokból katolikus templommá alakították (1939-ben elpusztult), a háborús károkat helyreállították, bár ennek során a IV. erődöt túlzottan visszabontották.

1920–1928 között az Osowiec-erődnek nem volt állandó helyőrsége. Ebben az időszakban különféle lengyel egységeket szállásoltak el benne. 1928-ban egyes részeiben otthont teremtettek egy tanzászlóaljnak, amelyet 1930 márciusában a Határvédelmi Hadtest Központi Altiszt Iskolájának neveztek el. 1939. szeptember 13-án a németek néhány napra elfoglalták Osowiecet, de szeptember 26-án átadták a Vörös Hadseregnek, mivel a titkos Ribbentrop-Molotov Paktum szerint a szovjet megszállási övezetbe esett. A Szovjetunió elleni német támadás részeként a német csapatok 1941. június 27-én újból elfoglalták a Barbarossa hadművelet során; az erőd fegyver- és lőszerraktár, logisztikai bázis lett. 1944. augusztus 14-én a 2. Belorusz Front 49. és 50. hadserege a túlnyomó részét elfoglalta, azonban a II. kiserőd 1945 januárjáig német kézben maradt.

A háború utáni nyolc évben Osowiecben nem állomásozott katonaság. 1953-tól az erődöt a lengyel légierő lőszerraktárként használta. Az Osowiec-erőd most a Biebrzański Nemzeti Park része. 1998. október 9-én felvették a műemlékjegyzékbe, az I. erőd területén megnyílt az Osowieci erődmúzeum. Az erőd ma is csak korlátozottan látogatható.

Az elhíresült összecsapás művészeket is megihletett. Az Aria orosz metál zenekar is írt egy dalt az eseményről Атака Мертвецов (Attack of the Dead) címmel, amely a 2014-es Через все времена (Through All Times) albumában jelent meg. 2019-ben a svéd power metal zenekar, a Sabaton a The Great War albumában az The Attack Of The Dead Men című számmal emlékezett meg Osowiecről.

Koncertfelvételen:

Epilógus

Vlagyimir Karpovics Kotlinszkij alhadnagyot a 3. sz. osowieci helyőrségi kórház mellett temették el, de később édesanyja kérésére Pszkovban újratemették. 1916. szeptember 26-án posztumusz a Szent György kereszt IV. osztályával tüntette ki a cár, erről az Ogonyok című lap is beszámolt 1916-ban.

Vlagyimir Karpovics Kotlinsky alhadnagy. A fénykép a család tulajdonában, Pszkovban Vlagyimir Karpovics Kotlinsky alhadnagy. A fénykép a család tulajdonában, Pszkovban
(Forrás: www.orthedu.ru)

Néhány lelkes kutatónak köszönhető, hogy ma többet is tudunk családi hátteréről. Egy-két fénykép is fennmaradt róla. A pszkovi illetőségű, paraszti származású Kotlinszkij 1894. július 10-én született a minszki tartományban; az iskolai névsor szerint 1913. június 6-án másodhadnagyként végzett a hadapródiskolában – talán gyorsított képzésben, mert csak egy éven át tanult az iskolában. A cári hadsereg 51. gyaloghadosztályának 226. gyalogezredében teljesített szolgálatot, mint térképész tiszt. 21 évesen halt hősi halált. Két kisebb fivére volt: Vaszilij, a középső, szintén harcolt az első világháborúban, hadnagyi rangra emelkedett. Ő, mint volt fehérgárdista Franciaországba emigrált, csak Sztálin halála után tért vissza, és munkásként egy litvániai gyárban dolgozott. Jevgenyij öccsük 1919-től földmérőként kereste a kenyerét, azonban 1935-ben egy Pszkov „megtisztítására” indított tömeges kampány során mint „nemkívánatos elemet” kitelepítették feleségével együtt a Molotov-szektor nyirobi körzetébe, ahonnan csak az 1950-es években térhetett vissza Pszkovba, ahol unokája ma is él. Vele tudták felvenni a kapcsolatot a kutatók.

…vissza a képeslaphoz!

Osowiecről már az 1916-os évben számos német képeslap is megjelent, némelyik hadsegélyezési céllal. Ezek túlnyomórészt a mocsaras vidéket, az erőd jól-rosszul kivehető védműveit ábrázolták, illetve a belső részeket mutatták be a kíváncsi szemlélőnek. Kühlewindt német császári udvari fényképész – z[ur] Z[eit] im Felde, azaz: „jelenleg a harctéren” – egész sorozatot adott ki az erődről: ezek vagy a romos erődrészleteket ábrázolják, vagy a diadalmasan Osowiecet birtokló német hadsereget.

Az I. kiserőd bombabiztos laktanya-részlete Az I. kiserőd bombabiztos laktanya-részlete
(Forrás: laststandonzombieisland.com)

A mi Karl Voegels berlini kiadó által megjelentetett képeslapunkat magyar katona használta fel. Az özvegy Kovács Endréné úrasszonynak Komáromba címzett küldeményt 1916-ban adta fel a 92-es tábori postán a cs. és kir. 65. gyalogezredben szolgáló fia, az alábbiakról tudósítva őt: „A 26-án írt lapot megkaptam. A dohányt alig várom. Bácskai kollégát ápr. 13-án el fogták és idáig a neki küldött csomagból élősködtünk. Jött két csomagja és volt benne egy kis szalonna kolbász sütemény és dohány. Ebből jutott nekem is. Máskép koplalnom kellett volna. – A kis csomag most már ötödször írom, hogy megjött, sőt már el is fogyott. A fényképek is megjöttek. Harisnyát kérek borítékban küldeni. Juliskát csókolom. Béla”

Irodalom:

Hmelkov, Szergej Alekszandrovics: Borba za Osovec. NKO Szovjetunió Katonai Kiadója, 1939.; az alábbi posztok is idéznek tőle
• Buttar, Prit: Collision of Empires, The War on the Eastern Front in 1914. Oxford: Osprey Publishing, 2016.
• Kauffman, J. E. – Kauffman, H. W.: Verdun 1916: The Renaissance of the Fortress. Barnsley, England, (Pen and Sword-sorozat) 2016.

Posztok:

• Mirosław Worona: Historia Twierdzy Osowiec
• Matthew Jarrett: Attack of the Dead Men
az Erődmúzeum honlapja
Wanders Europe and Beyond
• Arkadiusz Studniarek írása, térképekkel: Bitwy o Twierdzę Osowiec
• Valentin Pikul írása sok illusztrációval: Napad mrtvih 1 svjetskog rata. Kako je "Napad mrtvih" spasio čast Rusije u Prvom svjetskom ratu
• 2019-es közlemény, Vov napad mrtvih. Trdnjava "Osovets"
Kotlinszkij családjáról, fényképeiről
• Alexander А. Cherkasov – Alexander А. Ryabtsev – Vyacheslav I. Menjkovsky: «Dead Men Attack» (Osovets, 1915): Archive Sources Approach
• Laura Allan (2019): 'The Attack Of The Dead Men' Is One Of The Most Horrifying Battles You've Never Heard Of
The Attack of the Dead – képe(slapo)k, benne a Sabaton-szám szövegével
The Attack of the Dead Men – Gas Warfare on the Eastern Front – Sabaton History 051 [Official video]

2 komment

Címkék: németek ostrom erőd orosz front Osowiec

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9716428850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BartókBéla 2021.02.19. 23:05:27

Nagyon tetszik, hogy az orosz front egyik különleges ütközetéről is ilyen szakszerű poszt jelent meg. Ráadásul megvan a korabeli orosz tudósítás magyar fordítása is...Gratulálok! Lenne még itt 3 egyéb epizód:
www.cnews.ru/news/top/v_obrashchenie_vyhodyat_chetyre_pochtovye
Azonkívül rendkívül aktuális, mert az orosz hadtörténelem először 1939-ben gyártott mítoszt az összecsapásból (példamutatás céljából), majd 2011-től újra hódít a történet az interneten és az orosz nemzeti büszkeség, bátorság, hősiesség szemléltetésére, amelynek nagyon sikeres a médiahatása.
Az első világháborús katonai hagyományápolás a legújabb orosz nemzetépítés egyik fontos elemének tűnik.
Kár, hogy állítólag német források nem maradtak fenn az eseményről, mert a német 70. Landwehr gyalogdandárt 7 tüzérüteg támogatta, amelyek valamelyik lövege látható a képeslapon. Talán egy 7,7 cm-es 96 új mintájú tábori löveg (Feldkanone), amellyel gázlövedékeket is kilőhettek.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása