„Ez volt az én tűzkeresztségem”

2021.01.25. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 16. rész

Nagy könnyelműség a harctéren elhagyni a járt utat: Károly azonban nem akar gyávának mutatkozni, így enged Bahr zászlós invitálásának a senki földjére tett kirándulásra. Átesik az ellenséggel való első találkozásán, ami kis híján az utolsó is egyben. Eljön az a nap, amikor végre leváltják a szolgálatból, így pár napra az ütegállomáson pihenhet. Társával a „Villa Hühnensteigen”-ben ütik fel tanyájukat és a félig lerombolt és pusztán a katonák ellátására berendezkedett Görzbe is belátogatnak.

 

Fähnrich Bahr későn ébred. Az „ordonanz” – egy beosztott tüzér, aki a menázsiért délelőtt elmegy az üteghez, s délután úgy 2-4 óra között meghozza a napi élelmet – Bahrnak tejeskávét főz tejkonzervből. Roppant irigylem. Bahr még valami marmalade-ot és vajat is előpakol a hátizsákjából, jóízűen eszik. Azután mosdik. Van egy bádoglavórja. Újra valami, amit irigyelek tőle. No, ha letelik a szolgálat, bemegyek Görzbe, s veszek tejkonzervet meg egy lavórt.

A nap tényleg csendesen telik el. Bahr zászlós szabadságra készül a napokban, s szeretne magával vinni egy olasz tőrt vagy rohamsisakot. Rengeteg van a két rajvonal között, itt az állások elég messze vannak egymástól, úgy 250–300 méternyire, azután mi itt most olasz lövészárok-szakaszban állunk vagy 2–3 kilométer szélességben, árkokon át lehet eljutni a mi első vonalainkba, olyan futóárkokon át, amik valamikor – a február elejekor történt csata előtt – olasz futóárkok voltak, tele vannak most is eldobált olasz holmival.

Bahr zászlós kezd barátságos lenni, tegez. Én nem tegezhetem vissza, Herr Fähnrich-nek szólítom. Az egyik kanonier olasz tőre sem hagyja Bahrt nyugodni. Ő is akar egyet szerezni. Az elhagyott rajvonalakba készül menni.

Én éppen nem vagyok szolgálatban. Hegedős, kommst du mit? Kérdezi. Hogyne, csak nem mondom, hogy félek kimenni a „senki földjére” a két rajvonal közé?

Elindulunk. Szépen süt a nap, s puskalövés sem esik. Ez [1916.] február 27-én történik. Bahr nem a hosszadalmasabb utat választja az árok felé, hanem a szabad terepet. Nem lőnek ránk, pedig a Sabotinóról belátni a terepet. Elérjük a mi első gyalogsági vonalainkat, ahol csak minden 30–40 lépésnyire van egy-egy didergő, térdig sáros baka, egy-egy Mannlicherrel. Az árok zegzugos. Bőven van elhullajtott olasz holmi, de Bahrnak egyik sem tetszik. Megyünk tovább. Ritkulnak az árkokban a bakák, már 8 perce jövünk, eggyel sem találkozunk. Az utolsótól megkérdeztük, micsoda. Azt válaszolta: Feldwache. Feldwache? Hiszen az a „két rajvonal között” szokott lenni. Lehet is, hogy úgy van, mert a zegzugos árkokban – néhol csak derékig takar bennünket, az alja csupa víz, sár – alig ismerjük ki magunkat. Bahr megy elöl. Úgy látszik, tétovázik, nem ismeri ki magát, merre van előre, merre hátra. Megáll. Egy futóárok elágazásba indul. Látni rajta, hogy zavarban van. Eltévedtünk az ároklabirintusban. Mély csend. Megint fordul az árok egyet, s az árok végén, vagy 30–40 lépésnyire, furcsa ruházatú „bakát” pillantok meg: Sötétzöld a köpönyege, mint az olaszoké, a fején meg a jellegzetes olasz sisak!

Bahr sápadtan hőköl vissza: Aufpassen, italienischer Stellung! Azzal kiugrik az árokból, mi utána! Körülnéz, tájékozódik a terepen s egy pillanat alatt megismerjük a görbe fát, ami alatt a mi Unterstandunk van. Fedetlenül állunk, három alak! Bahr futva, „toronyiránt” nekivág a görbe fának: „Schnell, schnell, nach Hause!” Alig futunk 20–30 másodpercet, jön az első schrapnell! Elébünk szór. Rohanunk! Olasz halottak között rohanunk. Hanyatt fekve fekszik az egyik, sötétkék az arca. Irtózatos! Jön a másik schrapnell. Zárótűz előttünk. Gránáttal kezd lőni az olasz. Ez már mögöttünk csapódik, mert már feleúton vagyunk! A schrapnelltűz elül, fergeteges gránáttüzet kapunk! Előttünk, megettünk, mellettünk, hatalmas becsapódások. A földre vetjük magunkat, amikor a levegőben süvítő gránátot halljuk: Ziiiiiiin – egy pillanatra csend, azután – bummm! Az explózió! Föld, sár, deszkadarabok csapódnak fel a robbanással, hatalmas láng és füst, a visszahulló törmelékdarabok között bakaköpenyt látunk, egy-egy fejet, lábat véresen lehullani!

Irgalmas Isten! Most segíts, még 50 méter a Deckung, még 20 méter, még tíz, szörnyű robbanás, sárosan, vizesen, magam sem tudom, hogyan zuhanok be a Deckungunk lépcsőin át az Unterstandba. Bahrral, aki előttem rohant, s a kanonierral, aki oldalt velem egy távolságban futott! Megremeg az Unterstand! Az unterstandot lövik! Egyik lövés a másik után! Mi lesz, ha „Volltreffert” kapunk? Itt pusztulunk mindannyian. Kínos, szótlan csend, minden robbanásra megkönnyebbülünk, bár megremeg az Unterstand, nem dűl, szakad, omlik ránk semmi!

Tíz perc telhetett el, vagy egy negyedóra. A lövések ritkulnak, azután megszűnnek. Szent Isten, megmenekültünk! Mindannyian fellélegzünk. Csúnya móka volt. Ez volt az én tűzkeresztségem.

Lassan kimerészkedünk. Kint a terep felszántva, alig ismerünk rá, a reggel még négy méterre kiágaskodó falrom, amelynek tátongó emeleti ablaknyílásán még ott fityegett egy fél zsaluszárny, most egy másfél-méter magas faltörmelékké vált, a mellettünk levő gyalogsági Unterstand egyik ajtaja beomolva, három halott sátorlappal letakarva. Nicht unsrige – mondja egy piszkos altiszt közülük, itt vonultak át, deszkát vittek, a többi elszaladt, ezeket itt szedtük össze az árok szélén!

Ez volt a Fähnrich Bahr esztelen kirándulása! Ostobaság és haszontalanság ilyesmiért kockára tenni az ember életét! Az igazi rossz katona! Mert ha „haditényt” kell véghezvinni és másképp nem megy, ám kockáztassa az életét az ember, de ezért, kockáztatni a saját életét, a társaiét és végül okozójának lenni annak, hogy ez a három szerencsétlen trénkatona már itt fekszik holtan a sátorlapok alatt, ez egyenesen bitangság! Ezért lefokozást érdemelne Bahr zászlós. Így csak restelli előttünk magát! Rongy osztrák fráter!

Délután egy csinos, szőke zászlós érkezik az Unterstandba. Szervusz Bahr, „du kannst auf Uhrlaub fahren, dein offener Befehl zum Staffel ist angekommen, ich bin gekommen, dich abzulösen!”

Fähnrich Ritter von Stahl volt, aki megjött, pompás, új egyenruhában, ápolt bakancsban „wickelgamaschen”-es bricseszben. Ő is az ütegünknél van, eddig nem láttuk, ő pihenőben volt a „Protzenstation”-nál, ami Rosenthal nevű falu mellett van barakkokban kényelmesen elhelyezve.

Bahr összepakol, a küldönccel rövidesen elmegy.

Még vagy 2-3 napig tartott ez az életem. Stahl zászlós is ugyanúgy unatkozott, olvasott s nem csinált semmit, mint Bahr. Végre egy délelőtt az egyik kanonier – akivel éjjel én jártam ki a vonalat javítani, most már könnyebben, mert nappal megtanultam, hol fekszik a vonalunk – boldogan újságolja: Ma leváltanak bennünket, megyünk a Gesücc-höz vissza.

Nem volt igaz. Még két napot itt ültünk, erős tüzeket kiálltunk, míg végre március 2-án délelőtt megjött a felváltás!

Egy legénységi Zugsführer váltott le, azt mondja, Faltay a „batri”-ban van. Már új helyen állunk, a Dreher villa parkjában levő 6 drb. „Feldkanone”-t átadtuk egy „Gebirgsbatterie”-nak, mi meg 15 cm-es Feldhaubitzokat „Schwere Haubitzokat vettünk át a Podgora hegy lábánál fekvő síkságon, Görz előtt.

Faltay nagy boldogan fogad: nem kell a legénységgel együtt hálni, van az ütegállomáson sok régi fedezék, Unterstand, lesz még egy felesleges a mi számunkra is.

Tényleg, egy félig jégverem, félig földkunyhó-féle hevenyészett alkotmányhoz vezetett. Az én holmimat is elhelyezte már benne. A harctéri vázlataim között van róla egy fénykép. A bejárati ajtaja felett fenyőfa deszkatábla, rajta kiírva:

A Villa Hühnensteigen tervrajza az emlékiratból A Villa Hühnensteigen tervrajza az emlékiratból

VILLA HÜHNERSTEIGEN

A nevére rászolgált, tényleg tyúkól volt, mégpedig egy ostobán megépített tyúkól; az olaszok távcsővel, a Sabotino hegyről nyíltan láthatták, mert a sík mező, ahol állt az üteg ezekkel az unterstandokkal, Görz előtt, a Mte Sabotino és a Podgora hegy között feküdt; a Podgora gerincén a mi gyalogsági vonalunk volt, de a Sabotino-n már az olaszé. Láthatták a mi kátránypapírral lefedett fedezékünket is, legfeljebb feltételezték, hogy ilyen esztelenül, feltűnően és bután kitett fedezékben épeszű katona nincsen. Talán azt hitték, hogy „Maskirtestellung”, talán azért nem lőtték.

A Via Salcanón lévő ütegállás térképe az emlékiratból A Via Salcanón lévő ütegállás térképe az emlékiratból
[Az emlékezetből készített vázlat téves, mert Görz felől nézve ténylegesen a Podgora és Peuma is az Isonzón túl található – a szerk.]

Faltay vígan fogadott, én is jó hangulatban voltam, mert pár napra megmenekültem a telefonvonal-javítási szolgálattól, s ma pihenőm van. Faltay Pali még azzal is fogadott, hogy az ütegparancsnok megengedte, hogy szolgálati időben bemehetünk Görzbe, csak persze külön jelentkezzünk az „erster Offizier”-nál, aki hol Schopf, hol Fröhlich volt, a két kellemetlen osztrák-zsidó hadnagy.

No, ez nagyszerű lesz, nekem még van 20 koronám – már írtam Bélának, hogy küldjön pénzt, mert legénységi kosztot kapunk, s az nagyon rossz – ezt elköltöm ennivalóra meg cigarettára. Mert a cigaretta álnok barátommá szegődött: Ha éhes voltam, rágyújtottam, elverte az éhségemet; ha a legénységi koszt faggyús mócsingjától öklöndöztem és az vissza akart térni a torkomon, rágyújtottam, a mócsing nyugodtan maradt a gyomromban. A cigaretta megnyugtatott, ha a tűz alatt volt az oslaviai Unterstandunk, s nem tudtuk, melyik percben temet maga alá bennünket; a cigarettától elmúlt a nyugtalanságom, ha akkor kellett elindulni a Beob. 2. felé, amikor éppen lőtte az olasz az oda vezető utat. Így lett hű, talán a sírig hű, tőlem elválaszthatatlan társam a cigaretta, ami érzem, ma már a gyomromat teszi tönkre.

Felkészültünk hát, be Görzbe. Gyalog egy félóra alatt bent vagyunk a város szívében.

Görz (Gorizia) Via Scuole, Piazza Grande, Castello, 1918. augusztus 2. Görz (Gorizia) „Via Scuole, Piazza Grande, Castello", 1918. augusztus 2.
(Forrás: Jeney Zoltán egyéves önkéntes tüzér fényképei, Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár – Budapest. www.mandadb.hu)

Gorizia, „Villa Scuole e Castello” 1920 körül Gorizia, "Via Scuole e Castello", 1920 körül
(Forrás: www.fondazionecarigo.it)

Berendezkedtünk a „Villa Hühnersteigen”-ben, én átöltöztem, a sáros csizmámat nagyjából levakartam, s bakancsot húztam „Wickelgamaschen”nel, ami akkor divat volt, jól tartotta a vádliját az embernek. A nap sütött, s Faltayval elindultunk. Görzbe érve először is egy kávéházba mentünk be. Ez valami II-od osztályú helyiség volt, de tejes kávét lehetett benne kapni. Kopott helyiség, s bennszülött civil alig benne, telve katonákkal. Az utca házainak az 1/3-1/4 része már összelőve, de a romok összetakarítva, s az élet folyt tovább. Az üzletek nyitva, mindent lehetett kapni, amire a szegény magunkfajta katonának csak szüksége lehetett: szappant, körömkefét, fogpasztát, cipőzsinórt, levélpapírost és főleg: élelmiszert és gyarmatárut is. Vettünk teát, egy teafőző golyót, cukrot, szalámit, vajat és én még egy kis skatulya jó szivart is – mert cigaretta az nem volt.

Vacsorafőzés a Deckungban: rajz az emlékiratból Vacsorafőzés a Deckungban: rajz az emlékiratból

Még sötétedés előtt visszatértünk az Unterstandunkba. Elkezdtünk vacsorát készíteni. Pali volt a találékonyabb. A deckung mestergerendájába alulról beledöfte a hosszú lovassági kardját – igazán csak erre volt jó –, annak a markolatára madzaggal egy csajkát kötött. A csajka alá tolt egy üres muníciós ládát, a ládára, a csajkatetőre, spirituszkockákat tett. Így főztünk friss teát, vajas kenyérrel és szalámival meg szardíniával azután jóllaktunk. Pokrócokba csavartuk magunkat, mert még hideg volt ez a földalatti odú, jóllaktunk, s szépen elaludtunk.

Következő rész: „Az ember rongy féreg, a gyomor kormányozza a világot!”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: tüzér doberdó Hegedős Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7616401662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása