„Más az elmélet, s más a gyakorlat”

2020.12.07. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 9. rész

Hőseink új kaland elé néznek: az üteg kivonul teljes felszerelésben, hogy az eddig megszerzett tudásának fényes bizonyítékát adja. Azonban hamar kiderül, hogy más az elmélet és más a gyakorlat… A kaotikus állapotokat látva ezúttal a trénönkénteseken a sor, hogy röhögjenek… Károly önkéntes vizsgája jól sikerül, de szomorúan veszi tudomásul, hogy Dongó nem alkalmas többé a szolgálatra, így eladja és megvásárolja kisebb termetű Midinette-et. Kiderül, hogy lovaglótudására még nagyobb szüksége lesz, mint korábban…

 

Vártuk a másnapot. „Beschirrung”-ból már kellett annyit tudnunk, hogy a nyolc hatfogatot (négy az ágyúba, négy a „Munitionswagen”-be) be tudjuk fogni. Az első próba azonban beigazolta, hogy más az elmélet, s más a gyakorlat. Molnár Jankó ügyvédtől meg lehetett kívánni, hogy befűzze a középló szerszámzatába az éllovak istrángjait? (Zugstrange-jait?)

A beosztás megtörtént, én az első beosztás alkalmával véletlenül középlovas (Mittelreiter) lettem. A legkönnyebb beosztás az ütegben. Az éllovasom Papp Koriolán, jó lovas, a rudaslovasom dr. Molnár Jankó öreg ügyvéd. A befogás ment, mert mi ketten Papp Koriolánnal befogtunk, Molnár Jankó nézte. Az üteg szabályos felállása is ment a laktanyaudvaron, elvégre lépésben mozogtunk!

A hatfogat elrendezése A hatfogat elrendezése. A tüzérség technikai felszereléséről és egy ezred felépítéséről Vágovits Gyula emlékiratából is sokat megtudhatunk
(Rajz Hegedős Károly emlékiratából)

Az „Aufsitzen” után Schröder hosszú magyarázatot tartott. Mindenki ügyeljen a saját tennivalóira. (Obliegenheiten!) A szerencsétlen véletlen folytán Fleischer Gyurka került az ütegparancsnoki beosztásba. Roppan tetszelgett önmagának, az üteg élén, de kivont karddal vezényelni már felette kellemetlen volt Gyurkának. Mégis, a gyakorlótérig simán ment a dolog; az üteg lépésben haladt az utcán – lépésben a legrongyabb lovas is délcegen ül a nyergében – azután megkerülve a huszárkaszárnyát, a gyakorlótér felé kanyarodtunk. A távolság, az ágyú kerekeinek zörgése, a lovak patáinak csattogása elnyeli az emberi hangot. Ezért vezényli az első tiszt az üteget kivont karddal, hogy a kardjával adja meg a vezényszavak helyett az ütegnek az utasításokat. Balra kanyarodj, jobbra kanyarodj, halt, schritt marsch, trab, galopp, erre mind különböző kardjelzések – Säbelzeichen – vannak, amiket mi már szépen megtanultunk, mint a vízfolyás.

Schröder előre vágtázik a gyaloglótéren, s amikor már egy jó kilométer távolságra van az üteg elejétől – Fleischer Gyurka ütegparancsnoktól, aki még mindig kivont karddal lovagol, mert nem tudja rejteni a kardját a lovon – kardjelet ad: „Batteriekommandant zu Mir!” Fleischer Gyurka látja a kardjelet, s tudja mi az előírás és azt is, mi „illik”: a legrövidebb idő alatt oda kell lovagolnia az „osztálynokhoz”, Schröderhez. Igen ám, de ennek az egyszerű parancsnak a kivitele szerinte roppant „technikai akadály”-ba ütközik: Hogyan lovagoljon ő „galopp”-ban kivont karddal? Egyelőre csak trabban indul, de rossz napja lehet, mert szörnyen lötyög a nyeregben, aminek meg is van az eredménye: a kivont kardját magától eltartja, s akaratlanul is lengeti, ami a legjobb tudásunk szerint már azt jelenti, hogy trab-ot vezényel az ütegnek. Dehogy is vezényelt ő, a szerencsétlen, de mi, meg főleg az első tiszt – Uhlarik Béla, aki jól megüli a lovát, s a kardja keményen áll a markában – világosan olvassa a jó 6-700 méter távolságban imbolygó lovasfigura silhouette-jéről a kardjelet: trab!

Az első tiszt tehát „trab”-ot vezényel az ütegnek. Az üteg megindul ügetésben (Marschkolonné-ban). Az egyes lövegvezetők ügetésbe lendítik a félszakaszaikat, s az üteg – dehogy is úgy, ahogy kellene! – elkezd ügetni. Igen ám, de a hátrábbi félszakaszt viszi a lova, már a másik farába lovagol bele, a lovait fogni nem tudja, mit tegyen, elvégre nyílt mezőn van, elébe hajt a harmadik löveg a 2. lőszerkocsinak. Minél tovább tart a trab, annál jobban kezd összekavarodni az üteg. Az én félszakaszom éllovasa Papp Koriolán: jó lovas és bravúroskodni kezd, kikerüli a kisebb hepehupákat. A nyergeslovát uralja, de a rudasa megtorpan! Én lefogom az én két „Mittelpferd”-emet, de ez édes kevés, mert az ágyú lendületét csak a két „Stangenpferd” tudja visszatartani, Molnár Jankó meg ehhez gyenge lovas. Így azután a két rudasló a rúddal szépen belehajt az én két lovamba. A lovam rúg, mint a veszett fene, ez legalább 10-15 mp. késlekedés, elrobog mellettünk a következő „előző” sechspänner, a chaos felé közeledünk! Schröder látja a bajt, újabb kardjelet ad, schritt marsch! Gyurka közvetítené is a kardjelet, de a nagy kardhadonászása már egyenesen a „galop” kardjelet mutatja. Nosza Uhlarik Béla leadja az ütegnek a kardjelet: galopp! Meg is indulunk, ostor, sarkantyú, s az üteg megindul, először még istenes, azután eszeveszett vágtatásban. Rúd törik, zugstrange szakad, Kummet billen le egy-egy ló nyakáról, a chaos teljes! Schröder őrjöng, jön vágtában felénk, üvölt, szóval kiált, haaalt, um gotteswillen, a keserű istenségit neki, állj, azonnal álljon meg mindenki! Hát igen; könnyű azt mondani, hogy állj, de hogyan? A beosztás rossz volt, öreg legényeket tettek rudaslovasnak, ezek meg gyenge lovasok, viszi őket a két „Stangenpferd”, mint a szélvész! Én, mint középlovas, tehetetlenségre vagyok kárhoztatva!

Már régen nem a gyakorlótéren haladunk! A lovak is nekiszelesedtek, vágtatunk, akiket még nem mentett meg az a véletlen, hogy elakadtak volna egy-egy árokban vagy úgy belegabalyodott volna a hat ló meg a három önkéntes a szerszámzatába, hogy megakadtak volna. Szóval, megállt, aki tudott, amelyik sechspänner meg még ép volt, vágtatott tovább!

Harmadnap mesélték röhögő trénönkéntesek a korzón, hogy még ma is fogtak elragadt tüzérlovat, meg elragadt tüzérönkéntest a nagyürögdi erdőben! Hát ez egy kis túlzás, de tény, hogy óriási volt a blamage! Másnap kengyelvas nélküli kemény Reitschule volt, Schröder kékült-zöldült a méregtől, s nem látta meg, hol volt a hiba: polgári tespedt kényelemben élő 32-35 éves ügyvédekből már nem lehetett rendes lovasokat kiképezni, pláne amikor ezek nem is fogták fel komolyan a katonáskodást! Mi, fiatalok – egypár kétbalkezes Fleischer Gyurkától eltekintve – már nem sokat segíthettünk az „együttesen”, mert egy ütegben az ütegparancsnoktól kezdve az utolsó „mittelreiter”-ig mindenkinek helyt kell állania, hogy kifogástalanul menjen a dolog.

Másnap „Säbelschwingen”-t gyakoroltunk lóháton. Hát ezzel nekem nem volt nagy szerencsém, mert jobb kézbe kellett vennem – balkezes nem létezett a K.u.K. ármádiában! – a kardot! Párszor alaposan fejbe vágtam szegény Dongót, de nagyobb baj nem történt.

Úgy július végén azután végre következett az önkéntesi vizsga, vagy ahogy akkor nevezték, a tiszti vizsga. Magoltunk előtte vagy egy hetet, a legtöbbnek a „Batterierichtkreis” okozta a legnagyobb gondot, mert sehogy sem ismerték ki magukat sem a trigonometria, sem pedig a műszer skáláinak olvasása körül.

Lovaglásból volt az első vizsga. Mindenki a maga lován vizsgázik! Ez meglehetősen igazságtalan dolog volt, mert a hintalónak számító lovakon, mint például a Korbély Pali, a Schweiger Pali meg a Tabéry Iván lován, amelyeknek stoß-uk alig volt, nem nagy vicc egy tízperces tanügetést végigcsinálni! No, de mindegy, valahogy mégis csak sikerült a hatalmas stoß-ú Dongón is a vizsga. Azt, hogy külön-külön melyik tárgyból hogy sikerült a vizsgám, sohasem tudtam meg, az eredményt csak a rangsorolásból sejthettem. Igaz, hogy voltak tárgyak, amiből brillíroztam, s a vizsgáztatók ezt hangoztatták is: „Beschirrung”-ból írásbeli volt. Én a hatfogat szerszámzatának leírását kaptam feladatul. Lerajzoltam egyszerűen a hatfogatot, egyszer jobb, azután bal oldalról felszerszámozva, s apró nyilakkal minden szerszám részhez odaírtam a német, K. u. K. elnevezését. Ez nagyon tetszett!

Tereptanból vagy 4-5 feladatot oldottam meg a magamén kívül. Róth Zoli ott izzadt mellettem, fogalma sem volt arról, hogy mi az a rétegvonal s két magaslati pont között kellett volna neki egy üteget felállítani úgy, hogy az ágyúk legnagyobb szintkülönbsége 5 m[éter]-nél nagyobb ne legyen! Megcsináltam neki nagyszerűen, ez lett a veszte, mert a szóbelin egy szót sem tudott, s nem hitték el neki, hogy ő oldotta meg a feladatát az írásbelin. Meg is bukott a tiszti vizsgán.

Végre kihirdették az eredményt, felolvasták a rangsort. Rangerster Stachó Tibor lett, utána 2. Rimanóczy Kuli, 3. Pelle János 4. Kellner Ernő 5. Prodanovich István 6. Faltay Pali 7. Hegedős Károly, tovább nem emlékezem.

Az első hat előlépett azonnal „zum Feuermerker Kadettaspirant”-tá, hadapród-jelölt tűzmesterré, ami óriási dolog volt: ezzel a ranggal állandó reggelig érvényes kimaradási engedély járt! Sajnos, én csak „Zugsführer-kadettaspirant” lettem (3 csillag = szakaszvezető), az utánam következő 12-vel együtt, a többi pedig csak tizedes (káplár.)

Mindegy, no, éjfélig nekünk is állandó kimaradásunk volt, s bár rendesen csak átöltözni mentünk haza reggelenként a kabaréból, hogy breechest vegyünk fel a kilovagláshoz. Mert most már azután megkezdődött a víg élet! Először megtörténtek – nagy izgalmak közepette az áthelyezések a gyalogsághoz – ami szörnyű szégyen számba ment. Igaz, hogy rendszerint csak azokat helyezték át, akik a tiszti vizsgán megbuktak – a 100 közül megbukott vagy 34 – de azért Csanády Gyurka majdnem belekerült a feketelistába. Csak valami generális rokona tudta kivakarni a baka-listáról. Voltak olyanok, akik, ahogy megbuktak a tiszti vizsgán, rögtön a harctérre kéredzkedtek, s így megúszták az áthelyezést. Papp Koriolán, hiába volt kitűnő lovas, akárcsak Rónay Bandi, megbukott. Ment is azonnal jelentkezni a harctérre. Előléptették káplárrá és nagy sárga kardbojttal, öklömnyi „Fahrkanonier” sarkantyújával egy álló hétig részegen mászkált a kaszárnyában, amíg végre útnak indították valamelyik üteghez a harctérre számfelettinek.

Ebbe az időbe esett, hogy a Dongó kezdett erősen köhögni. Napról-napra fogyott, már csak árnyéka volt önmagának ez a hatalmas „tábornoki hátasló.” Ebben az időben nagyon keveset fotografáltam sajnos, csak ez az egy fényképem maradt meg a Dongóról.

A „kosorrú” Dongó: Hegedős Károly lova 1915 augusztusában A „kosorrú” Dongó: Hegedős Károly lova 1915 augusztusában

A ló komolyabb bajt kapott. Hasas, román állatorvos, aki nagy lócsiszár volt, s önkéntesből vedlett katonai állatorvossá kadetti rangban, rám ijesztett. A ló tönkrement, hozzak helyette másikat! Már olyan hangokat is terjesztett, hogy akinek nincsen saját hátaslova, azt helyezik át elsősorban a gyalogsághoz. Akinek tönkrement a lova – mint az enyém – az ugyanolyan elbírálás alá esik. Nosza, megijedtem, írtam azonnal Berénybe Bélának, tönkrement a Dongó, küldjön azonnal egy másik hátaslovat, mert az a veszély fenyeget, hogy áthelyeznek a gyalogsághoz! Béla prompt válaszolt: „Hogy képzeled, hogy van ma a vármegyében csak egy épkézláb ló is, ami eladó? Olyan lószűke van, hogy már ő is befogott két-három éves csikót (rendesen csak a 4 évet betöltött csikó került 1 évre lógósnak szekérbe), mert nincs igáslova. Megpróbál azonban mindent, hogy szerezzen egy új hátaslovat, bár előre is megmondhatja, hogy egy vagyont fognak elkérni érte. Próbáljam a Dongót úgy, ahogy van, betegen eladni, s ott Váradon másikat szerezni.

Hasas egyre sürgetett. „Ő” tud új lovat ajánlani, vegyem meg! (Aljas fráter, rengeteget kupeckedett és keresett az önkéntes társain!) Megnéztem a lovat. Közönséges kocsiló, középnagy, sárga kanca, jeltelen, alacsony eleje és szűk szügye van, a fejét lent hordja, a lépése meredt, mintha nagyon meghajtották volna. Tipikus kocsiló, hogy vegyem ezt meg? Az ára 2600 korona! No, gondoltam, ezen Hasas barátunk alighanem keres vagy 300 koronát, de mit volt mit tennem, azt mondtam Hasasnak, hogy megvenném, ha el tudnám adni elfogadható áron a Dongót.

Egy hét múlva jött Hasas: tud vevőt a Dongóra, talán az 1500 koronát sikerül elkérni érte. Bélának írtam, hogy azonnal küldjön 2700 koronát, itt akadt egy ló, amit meg tudok venni. Béla elküldte a pénzt s azt írta, nem is olyan drága ez a ló, feltéve, ha fiatal és hibátlan. A nagy pénzösszeg megszédített a zsebemben. Tudtam, hogy a Dongóért megkapok legalább 1500 koronát, így hát pár száz koronát „süllyeszthetek” a lócserén.

A Dongót eladtam 1500 koronáért, az új lovat Midinette-nek kereszteltem, megvettem 2500 koronáért és Hasasnak, a közvetítés fejében vettem egy ezüst cigarettatárcát, ami 150 korona volt.

Hegedős Károly új lova, Midinette Hegedős Károly új lova, Midinette

Maradt egy rakás pénzem, s addig-addig könnyelműsködtem vele – a Bonbonniere- ből a Freifeld-kabaréba, onnan a Szalon-kabaréba, miegymás, párszor reggelig pezsgőzve s éjjel 2-3-szor hazaküldve egy-egy pincért pénzért Marishoz (ezek meg voltak rémülve, mi van velem, hogy így mulatok!) amíg szépen a nyakára hágtam. Azóta már sokszor fájlaltam ezt a pénzt, de akkor, ostoba, éretlen 20 éves fejjel nem sajnáltam, mert roppant élveztem, hogy az éjjeli lokálokban nagy „tekintély”-re tettem szert, hajlongott a főpincér és sokatmondó mosollyal kalauzolta az asztalomhoz a most érkezett „művésznőt”, aki azután több óriási cech-ezés után végre-valahára részesített kegyeiben egy-egy ilyen pezsgőzés utáni – másnap délután! Rongy kis szállodai szobában lakott az ilyen „démon”, s mondhatom, kiábrándító volt utána az eset, de Isten bocsá’, az embert hajtja 20 éves korában a vágy!

A tiszti vizsgát letéve már gondot okoztunk a pótütegnek, mit kezdjen velünk? Volt egy jó cimboránk, Szabó Rudi, a reitlehrerünk, Szabó Rudi zászlós. Ez minden reggel 7 órakor lovardát tartott nekünk, s elkezdtük az ugratást is a lovakkal. A kis akadályokat minden ló vette, a nagyobbaknál már sok baj volt. Most éreztem, micsoda különbség hátasló és hátasló között. A Dongón ülve ezelőtt alig éreztem magam alatt a földet; mintha a ló a levegőben úszott volna, még lépésben is. A Midinette gyatra kis állat volt: kocsiló, ezzel mindent megmondtam. A Dongóról egyszer lecsúsztam hátul, a farán, mert a nyereg hevedere meglazult rajta, s a Dongó hatalmas marja és eleje miatt a nyereg nem előre – mint a legtöbb közönséges hátaslovon – hanem hátra csúszott le róla. A Midinette merev kis lépései előre ráztak; mintha daxlikutyán ültem volna, az volt az érzésem.

Hegedős Károly balesete Dongóval Hegedős Károly balesete Dongóval
(Rajz Hegedős Károly emlékiratából)

Az eset után sohasem ültem fel a Dongóra ugratószíj nélkül, mert az ugratószíjjal nem történt volna velem ez a malheur. A Midinette-el fordítva történt az eset, ami inkább komikus, mint szégyenletes volt. Kettős akadályt ugrattunk a fedett Reitschule-ban. A Midinette néha botlott is, ami hátaslónál nagyon kellemetlen. Különösen ugratásnál, mert az ugró lónak, ha az akadálynak szépen megy, teljesen szabad szárat kell adni. Az akadályt könnyen vette, talán éppen ezért rövidet ugrott és a második lécbe belebotlott. Orra esett, mint a részeg ember, az orrával feltúrta a Reitschule homokját. Én előre ívben lerepültem róla és talpra estem. Nagy hahota követte a produkciót, a korzón meg másnap a tüzér-szellemesség széltében-hosszában publikálta, hogy Hegedős Karival elbotlott a lova, ő maga leesett, de a „cvikkere nyeregben maradt”. Tény, hogy esésekkor a cvikkerem sohasem esett le az orromról!

Baleset Midinette-el Baleset Midinette-el
(Rajz Hegedős Károly emlékiratából)

A kaszárnyai élet hát kényelmessé vált; Szabó Rudi a fáradtságos Reitschul-ok helyett új figurát talált ki. Ahogy reggel 7-kor lóra ült az a 30-35 önkéntes, aki már a tiszti vizsgát letette, Rudi kiadta a vezényszót: Rudel nur nach (szörnyen törte a németet!) Falkába verődve követtük. Először a gyakorlótérre mentünk, ahol egy kellemes kis 4-5 perces galoppal végigfutottunk a téren. Azután lelassítva könnyű trabban (persze könnyen ügetve, leichtreiten!) szépen elindultunk a Püspökfürdő felé. Elértük a fürdőt s leszálltunk a lóról. Egy-két Pferdewärter-t mindig vittünk magunkkal, akik megfogták a lovainkat addig, amíg mi egy „könnyű kis villásreggelit” elfogyasztottunk a Püspök – vagy a Felix fürdő éttermének teraszán.

Nagyvárad, Félix-fürdő Nagyvárad, Félix-fürdő
(Forrás: www.termalfurdo.hu)

Soha ennél jobban nekem villásreggeli nem esett! Vaj, szalámi, lágy tojás, s friss sör reá! Farkasétvággyal fogyasztottuk el a „kis gabelfrühstück”-öt, ami egy jó ebédnek is beillett volna.

Az egészséges élet fogott is rajtam. Megvállasodtam, megerősödtem, s bár a testsúlyom 54-55 kg között változott abban az időben, nagyon jó erőben voltam.

Dél felé értünk haza. Akkor a lovakat leadtuk az istállóba, a Wärter lecsutakolta (már nem mi!), ezt megvártuk, s vígan cigarettázva megvártuk a parancskiadást, s vagy felmentünk még egy villásreggelire a tiszti étkezdébe, ahol a pesti nyugati pályaudvari vendéglős, Démusz volt káplári rangban a fő kiszolgálónk, jóformán potyán egy-egy jó szilvóriummal vagy tojásrántottával, s ha már itt is jól kikényelmeskedtük magunkat, mentünk a villanyossal a korzóra.

Következő rész: „Milyen szörnyű hosszú is tud lenni harminc nap”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: kiképzés tüzér Nagyvárad Hegedős Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4116320314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása