A Cavell-sztori

2020.10.16. 06:57 :: SzoleczkyEmese

Képeslap-kincsek 1.

Új rovattal jelentkezünk, amelynek témája az I. világháború idején kiadott különféle képeslapok lesznek. E gazdag és változatos képes kiadványok – jórészt propaganda termékek – megismerésével a háború vizuális kultúrájába nyerünk betekintést. A rovat gondozója, dr. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Múzeum Kéziratos Emlékanyag-gyűjteményének vezetője, e gyűjtemény darabjaiból válogat és meséli el egy-egy érdekesebb lap történetét. Sorozatunk első részében egy szomorú évforduló apropóján, Edith Cavell brit ápolónő életét és halálát ismerhetjük meg, valamint azt, hogyan vált története a tömegkultúrára és gondolkodásra ható fegyverré.

 

A Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye egy, a Nagy Háború idején keletkezett különleges képeslap-sorozat három darabját – a II., III., V. számút – őrzi. A „Miss Cavell és a német Kultur”-széria az Inter-Art Co, Red Lion Square, London kiadásában 1915-ben jelent meg, angol, francia (vallon), holland (flamand), olasz, illetve spanyol nyelvű hátoldali felirattal:

I. lap: A „Kultur” fenyegeti a sebesült ellenséget ápoló Miss Cavellt I. lap: A „Kultur” fenyegeti a sebesült ellenséget ápoló Miss Cavellt
[„Kultur” threatens Miss Cavell nursing a wounded enemy]
(Forrás: www.ww1-propaganda-cards.com)

II. lap: Az igazságszolgáltatás paródiája a „Kultur” udvarában II. lap: Az igazságszolgáltatás paródiája a „Kultur” udvarában
[The Parody Of Justice At The Court Of „Kultur”]
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 5.669/Em)

III. lap: A gyilkosság. „Szép munka” mondta a „Kultur” III. lap: A gyilkosság. „Szép munka” mondta a „Kultur”
[The murder. „Well done” said „Kultur”]
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 5.668/Em)

IV. lap: Miss Cavell meggyilkolása inspirálja a „Kultur”-t IV. lap: Miss Cavell meggyilkolása inspirálja a „Kultur”-t
[L’Assassinio di Miss Cavell inspira la „Kultur”]
(Forrás: www.ww1-propaganda-cards.com)

V. lap: Egy szívesen fogadott ajándék a Kaiser születésnapjára V. lap: Egy szívesen fogadott ajándék a Kaiser születésnapjára
[A welcome gift for Kaiser’s Birthday]
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 5.670/Em)

VI. lap: Az áldozat győzelme VI. lap: Az áldozat győzelme [The Victory Of The Victim]
(Forrás: www.ww1-propaganda-cards.com)

A lapokat szignáló Tito Corbella (1885–1966) olasz plakáttervező, illusztrátor és festő elsősorban a reklám, a mozi és a portré területén jeleskedett. Az általa tervezett, leginkább elegáns nőket és szerelmes párokat ábrázoló képeslapok nagyon elterjedtek voltak. A könnyed, színes alkotások közt azonban Corbella Nagy Háború alatt készült hazafias propaganda-művei kivételes csoportot alkotnak; ezen belül is igen figyelemreméltó a fent említett sorozat, amely Edith Cavell angol nővér történetével a humanitárius szellem győzelmét illusztrálja a barbárság felett.

A művész erőteljes színezésű alkotásai mindegyikén a törékeny női alak mellett a tudatosan németül, „Kultur”-ként feltüntetett Halál figurája tűnik fel. Ő az, aki az I. képeslapon a sebesült német gyalogost itató ápolónő fölé gomolyog, kezében véres karddal; a II. számún a haditörvényszék elnökét testesíti meg a Német Birodalom címerére csorgó véres pulpitusra könyökölve. A III. levlapon a szivarozva, revolverrel a kezében álló német tiszt mellett a kultúra lámpásánál a legyilkolt nőt vizsgáló, a német tettét helyeslő alak; a IV. képen a belga zászlóval letakart holttest mellett zongoraművészként inspirálódik; s végül az V. lapon – nem kevés bibliai áthallással – az ápolónő véres fejét tálcán viszi a barbár vezérként ábrázolt II. Vilmos trónja elé. A sorozat VI. záródarabja azonban a Nagy Kaszás – és vele a német kultúra – bukását szimbolizálja: a Halál fekvő figurája mellett a véres kard kettétörve hever, a fölé magasodó ápolónő – karján a belga, illetve az angol zászlóval, feje körül zöld ágakkal – örök diadalt arat.

Edith Cavell neve ma is köztiszteletnek örvend és jól ismert az angolszász kultúrkörben – mi most halálának 105. évfordulója alkalmából idézzük fel életútját.

Edith Cavell Edith Cavell
(Forrás: Wikipedia)

1865. december 4-én egy norfolki kis faluban, Swardestonban született a helyi anglikán lelkész, Frederick Cavell legidősebb gyermekeként. Gondtalan gyermekkora volt: teniszezett, korcsolyázott, úszott, kitűnően rajzolt és festett virágokat. 15 évesen a Norwich High School for Girls növendéke lett, 1884-től bentlakásos iskolába ment Kensingtonba, ezt követően a Bristol melletti Clevedonba, majd a Peterborough-i Laurel Courtba; utóbbiban tanítónővé képezték, és megtanult franciául is. Érettségi után hazatért, a vasárnapi iskolában tanított. 1888-ban az európai kontinensre utazott, felkereste Ausztriát, Franciaországot és Németországot. Ezidőtájt mutatkoztak meg először humanitárius vonásai: pénzt adományozott egy bajorországi kórháznak orvosi berendezések vásárlására. 1890-től Brüsszelben öt éven át nevelőnőként dolgozott egy családnál, ezalatt tökéletesítette franciatudását és folyamatosan festett. Édesapja betegsége miatt tért haza, őt ápolva talált rá a hivatására. 1896-ban, 30 évesen a Fountains Fever Hospitalba került próbaidősnek, innen került át a Royal London Hospitalba, Whitechapelbe, Eva Lückes főnővér, Florence Nightingale egyik barátnője mellé hivatalos képzésre. 1898-ban fejeződött be a képzése. A következő néhány évben „utazó nővérként” számos angol kórházban dolgozott, ezen kívül házi betegápolóként járta be Délkelet-Angliát. 1906-ban ideiglenesen, kilenc hónapig töltötte be a Manchester és Salford Bolond-, Szegény- és Magánápolási Intézet (Manchester and Salford Sick and Poor and Private Nursing Institution) főápolónőjének tisztségét.

1907-ben tért vissza Brüsszelbe Dr. Antoine Depage belga királyi sebész, a belga Vöröskereszt alapítója és elnöke hívására, aki 1907. október 10-én létrehozta a L’École Belge d’Infirmières Diplômées-t (Berkendæl Orvosi Intézet), Belgium első nővérképző intézetét, s az élére főnővérnek Edith Cavellt nevezte ki. Jól választott: a kis, külvárosi, négy szomszédos házból kialakított klinikából Cavell modern oktatókórházat formált, s mindössze egy év után három kórháznak, 24 iskolának és 13 bölcsődének oktatott és biztosított képzett ápolókat, 1910-ben pedig tapasztalatai alapján elindította a L’Infirmiere című ápolási szakfolyóiratot. (Ebben jelent meg híressé vált fényképe is, amely két kutyájával ábrázolja őt.)

Edith Cavell (Forrás: Wikipedia)

A háború kitörésekor éppen megözvegyült anyját látogatta Norfolkban, de haladéktalanul visszatért választott hazájába, Belgiumba, ahol klinikáját és nővérképzőjét a háborús sérülteket gondozó vöröskeresztes kórházzá alakították át, és ahol nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül ápolták a betegeket.

A németek 1914. augusztus 20-án vonultak be Brüsszelbe, és bár Edith Cavell ellenséges, brit állampolgár volt, megengedték, hogy továbbra is a Berkendael Intézet vezetője maradjon. Cavell a háború borzalmait leveleiben nemcsak a család és a barátok számára írta le, de a brit ápolónők által olvasott Nursing Mirror magazint is tudósította. Kommentárjai együttérzést és részvétet váltottak ki a belga nép iránt, és segítettek a közvéleményt a németek ellen hangolni.

A Mons és Charleroi környéki szörnyű csatákban több ezer sebesült szövetséges katona rekedt a frontvonalak mögött; rájuk hadifogság várt. Edith Cavell hajlandó volt kockáztatni a Vöröskereszt nyújtotta védettségét: elhatározta, hogy segít a felgyógyult brit és francia katonáknak, katonakorú belgáknak és civileknek átszökni a semleges Hollandiába, majd Angliába. Hamarosan egy ellenálló csoport szerveződött köré, köztük Philippe Baucq, a harmincas éveiben járó brüsszeli építész, a lille-i Louise Theuliez tanárnő, Louis Severin patikus és Jean de Belleville grófnő. Cavell ekkortájt ismerkedett meg Reginald de Croÿ herceggel (1878–1961) és feleségével, Marie hercegnővel (1889–1968) akik Mons melletti Bellignies-kastélyukból hamis iratokkal, pénzzel látták el a menekülőket. Cavell klinikáján rejtegette az üldözötteket. Az egyik katona, akit Cavell mentett meg, a következőket írta Cavell anyjának, miután lányát kivégezték: „Meg fog lepődni, amikor ezt a levelet tőlem, egy idegentől kapja, de ha a lánya nem lett volna, akkor kétségtelenül engem ugyanez a sors sújtott volna … Csak azt mondhatom, hogy sokkal többet tett hazája érdekében, mint a legtöbb Angliában tartózkodó férfi, és bár a legmélyebb együttérzéssel vagyok Ön iránt, biztos vagyok abban, hogy büszke lesz arra, hogy ilyen hős lánya van.” Cavell eltökéltsége csak nőtt, amikor 1915. május 7-én egy német tengeralattjáró elsüllyesztette az RMS Lusitaniát, 1201 utas, köztük barátnője, Madame Marie Depage, az iskolát alapító orvos felesége halálát okozva.

A német rendőrség gyanakodni kezdett, munkatársai pedig arra buzdították Cavellt, hogy meneküljön; ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradjon. 1915. július 31-én, szombaton a németek letartóztatták Phillipe Baucq-t és feleségét, valamint a brüsszeli házukban véletlenül ott tartózkodó Louise Thuliezt. A házkutatás során több tucat terhelő levelet találtak, ezek egy része Edith Cavell nevét is tartalmazta. 1915. augusztus 3-án letartóztatták Edith Cavellt. 10 hétig tartották börtönben, az utolsó kettőt magánzárkában töltötte. Több magyarázat is ismert, miért ítélték el: Cavellt francia nyelven hallgatták ki, de vallomását németül jegyzőkönyvezték, ez téves ügyészi értelmezésre adott lehetőséget; mások szerint megtévesztették, mondván, már rendelkezésükre állnak a szükséges információk, és barátait csak teljes vallomással mentheti meg a kivégzéstől; egyes vélemények szerint a német katonai kormányzó által kirendelt védő rosszul képviselte; végül pedig: Georges Gaston Quien, akit később a francia bíróság kollaboránsként elítélt, valószínűleg elárulta Cavellt. Egy biztos: a brit ápolónő három kihallgatása során a német rendőrségen (augusztus 8-án, 18-án és 22-én), elismerte, hogy hozzájárult mintegy 60 brit és 15 francia katona, valamint mintegy 100 hadköteles korú francia és belga civil határra juttatásához és a legtöbbjüket a házában bújtatta. Beismerte bűnösségét a tárgyalás előtti napon aláírt nyilatkozattal is, amelyben kijelentette, hogy az általa menekülni segített katonák írásban köszönetet mondtak neki, amikor biztonságosan megérkeztek Nagy-Britanniába.

Tárgyalásán az ügyész csak egy tucat kérdést tett fel. Az elsőtől kezdve őszintén és bátran válaszolt. Igen, százaknak segített elmenekülni, és büszke volt rá. Arra a kérdésre, hogy megértette-e, hogy „Németország hátrányára van ez”, bátran azt válaszolta, hogy küldetése, hogy a „hozzá forduló férfiakat segítse a határ elérésében; ha egyszer átmentek, szabadok voltak”.

Tevékenységéért a megszállt területen érvényes német katonai törvények szerint halálbüntetés járt; ennek alkalmazását a „háborús övezetben tartózkodó" külföldiekre is kiterjesztették. S míg az első genfi konvenció rendszerint garantálta az egészségügyi személyzet védelmét, ez a védelem érvényét vesztette, ha bármilyen katonai cselekményt fedezett.

A tárgyalásra várva Cavell a St. Gilles börtönben Kempis Tamás „Krisztus követése” c. könyvének elolvasásából merített erőt, és továbbra is bátorító leveleket írt klinikáján az ápolóknak. Októberben Cavellt és további harmincnégy rabot – köztük Mary de Croÿ hercegnőt – bíróság elé állították. Cavellt és négy társát – Baucq-t, Louise Thuliezt, Séverint és Jeanne de Belleville grófnőt – halálra, míg a többi foglyot két évtől tizenöt évig terjedő kényszermunkára; Marie de Croÿ-t tíz évre ítélték.

Cavell letartóztatásának, majd elítélésének híre messzire és gyorsan terjedt, és a nemzetközi felháborodás is sürgette, hogy kegyelmezzenek meg neki. Az Egyesült Államok még nem csatlakozott a háborúhoz, így diplomáciai nyomást tudott gyakorolni, akárcsak a semleges Spanyolország kormánya. Egyértelművé tették a németek számára, hogy Cavell kivégzése tovább rontja Németország Leuven felgyújtása és a Lusitania megtorpedózása miatt amúgy is rossz hírnevét. Oskar von der Lancken Wakenitz bárót (1867-1939), a német polgári kormányzót sikerült is meggyőzni, de ő kijelentette, hogy a katonai kormányzó a legfelsőbb hatóság az ilyen kérdésekben; a határozatával szembeni fellebbezést csak a császárhoz lehet benyújtani. Traugott von Sauberzweig (1863–1920) tábornok, Brüsszel katonai kormányzója pedig megingathatatlannak bizonyult: október 11-én délután elrendelte, hogy haladéktalanul hajtsák végre Baucq és Cavell ítéletét, kizárva ezzel a kegyelem lehetőségét.

Edith Cavell a kivégzés előtti este 20.30 körül értesült a döntésről. H. Stirling Gahan tiszteletes, a brüsszeli anglikán káplán a szentségek felvétele miatt kereste fel, neki mondta el híressé vált szavait: „Nincs bennem félelem és rettegés. Olyan gyakran láttam a halált, hogy az nem furcsa vagy félelmetes számomra ... Köszönöm Istennek ezt a tíz hetes csendet a vég előtt. Az élet mindig sietős és nehézségekkel teli volt. Ez a pihenőidő nagy irgalom volt. Nagyon kedvesek voltak velem itt. Ám Isten és az örökkévalóság fényében állva, megértem, hogy a hazaszeretet nem elég. Semmiféle gyűlöletem és keserűségem nem lehet senki iránt.”

Az ítéletet másnap, 1915. október 12-én 7-kor hajtották végre a schaerbeeki Nemzeti Lőtéren. Az ápolónő utolsó szavait az őt a kivégzéshez kísérő német evangélikus börtönlelkész, Paul Le Seur jegyezte fel: „Kérd meg Gahan atyát, hogy később mondja el szeretteimnek, hogy lelkem, mint hiszem, erős, és örülök, hogy meghalok a hazámért”.

49 évet élt. Holttestét azonnal eltemették a Saint-Gilles-i börtön mellett. De ahogyan ezt megjósolták, halálában is hatott: saját álláspontjának kifejtésére kényszerülve már 1915. október 25-én a német birodalmi kormány nevében Alfred F. Zimmermann dr., a külügyminisztérium helyettes államtitkára az alábbi közleményt adta ki:

„Az angol és amerikai sajtóból látom, hogy egy angol nő agyonlövése és több más asszony Brüsszelben — hazaárulás címén történt elítélése — mély benyomást gyakorolt és bennünket éles kritika alá vont.

Általában végtelenül szomorú, ha egy nőt ki kell végezni, meg kell azonban gondolni, hogy mi lenne egy háborút viselő államból, ha a biztonsága ellen elkövetett merényletek felett szemet hunyna, csupán azért, mert a merényleteket nők követték el. A világ egyetlen törvénykönyve — legkevésbé azok, amelyek a háború alatti rendeleteket tartalmazzák — sem ismer ilyen kivételezéseket. A jogszokás a női nemnek csak egyetlen előnyt ad, nevezetesen másállapotban levő asszonyok nem lesznek kivégezve. Egyébként a törvény előtt mindkét nem egyenlő elbírálásban részesül, különbséget a merénylet és következményének megítélésénél egyedül a bűnösség foka tesz. Cavell esetében a bíróság döntését felülvizsgáltam és a bizonyítékokat a legkisebb részletekig áttanulmányoztam.

Az eredmény annyira világos és meggyőző, hogy a világ egyetlen hadbírósága sem hozott volna más ítéletet. Mert nem egy egyedül álló esetről, hanem inkább egy jól kidolgozott, messze szétágazó összeesküvésről van szó, amely kilenc hónapon át végtelen fontos szolgálatokat teljesített az ellenségnek hadseregünk rovására. Számos angol, belga és francia katona, akik ismét a szövetségesek seregeinek soraiban harcolnak, Belgiumból sikerült elmenekülésüket, az elítélt bűnszövetségnek, amelynek élén Cavell kisasszony állott — köszönhetik. Egy ilyen esetben, egyenesen a hatóságok szemei előtt, egyedül a legszigorúbb eljárás segíthet és az olyan kormány, amely elmulasztja a legszigorúbb rendszabályokat, megszegi a hadsereg és a biztonság iránti legelemibb kötelességét.

Az elítéltek tudatában voltak eljárásuk jelentőségének. A bíróság éppen ebben a pontban rendkívüli gonddal járt el és több vádlottat felmentett, csupán azért, mert kétséges volt előtte, hogy az illetők tudatában voltak tettük büntethetőségének.

Az elítéltek azonban tudták, mit cselekszenek. Számos proklamáció tudatta, hogy az ellenséges hadseregek segítése a legsúlyosabb elbírálás alá kerül, hazaárulásnak minősíttetik és halállal lesz büntetve.

Én nem vonom kétségbe, hogy az elitélt motívuma nem volt nemes, mert hazaszeretete vitte rá cselekedeteire, — azonban, háborús időkben, készen kell lenni arra, hogy az ember ezt a szeretetet vérrel pecsételje meg, akár a harctéren száll valaki szembe az ellenséggel, akár egyéb szolgálatokat tesz a haza érdekében, amelyek halálbüntetést vonnak maguk után.

Orosz hadifoglyaink között számos nő találkozik, akik katonai egyenruhában küzdöttek ellenünk. Feltéve, hogy elestek volna a harcban, egyetlen ember sem hányta volna szemünkre, hogy borzalmasságokat követünk el asszonyokon; miért történik ez most, mikor egy másik életét veszítette, amelyet ugyanolyan öntudattal helyezett kockára, mint bajtársai a harctéren?

Vannak pillanatok az életben, ahol az egyes személyekre való tekintetek az összesség elleni merényletnek minősíthetők, amikor szigorúság, nehéz kötelesség azok számára, akikre saját honfitársaik biztonságának megvédése hárul.

Egyszer s mindenkorra véget kellett vetnünk ellenségeink tevékenységének és ez az ítélet elhangzott, hogy visszariassza azokat, akik tekintettel a nemükre, arra a gondolatra jönnek, hogy résztvesznek olyan tevékenységben, amelynek résztvevőire halálbüntetés van kiszabva. Az ilyen esetek felett való szemhunyás megnyitná az ajtót a legravaszabb kémek előtt. A történelem tanúsága szerint hasonló káros tevékenységre a nők mindig különösen alkalmasak voltak. Aki a felelősséget viseli, annak nem szabad ilyesmit elnézni. A kötelesség kemény útján kell haladnia, tekintet nélkül a világ ítéletére.

Hogy e tények ellenére enyhébben jártunk el más elítéltekkel szemben, akiken szintén végre kellett volna hajtani a halálos ítéletet, ez csak igazolja, hogy mily komolyan kíséreljük a humanitás érzéseit kiegyenlíteni a legszigorúbb kötelességgel.

Ha másoknak kegyelmet mutatunk, úgy ezt hadseregünk rovására tesszük, mert félő, hogy károsításunkra újabb kísérletek fognak történni, ha lehetségesnek tartják a büntetlenül vagy az enyhe büntetéssel való menekvést. Csak a bűnös iránti szánalom érzése vezethet javuláshoz, nem annak elismerése, hogy a végrehajtott ítélet túl szigorú volt, mert ez — ha keményen is hangzik — teljesen jogos volt és egyetlen független bíró sem tehetett volna másként.

Ellenségeink argumentumainak gyenge voltát igazolja, hogy nem is kísérlik az ítélet jogosságát vitatni, hanem a kivégzés lefolyásáról költött hírekkel akarják a közvéleményt befolyásolni. Azt állítják, hogy a kivégzéshez kirendelt katonák kezdetben vonakodtak lőni és végre oly rosszul lőttek, hogy tisztek kényszerültek revolverekkel kivégezni a halálraítéltet. — Ebből egy szó sem felel meg a valóságnak. Kezeim között van a kivégzés lefolyásáról szóló hivatalos jelentés, amelyben le van szögezve, hogy „az ítélet végrehajtása teljesen a parancsnak megfelelően folyt le és a jelenlevő orvos megállapítása szerint a halál az első sortűz után beállott.” (Előre, 11. évf. 1158. sz. 1 915. október 26. 3. p.)

A halálát követő hónapokban és években – mindmáig – számtalan újságcikk, brosúra, kép és könyv, képzőművészeti alkotások sokasága jelent meg Edith Cavellről. Ikonikus propagandafigura lett Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, felbecsülhetetlen értékű a toborzás, a háború igazolása és az amerikai közvélemény izgatása szempontjából. Kivégzése a német barbárság és erkölcsi romlottság második világháborúban is felemlegetett jelképe lett, ezért 1916 januárjában a német császár úgy határozott, hogy a nők halálbüntetését csak az ő előzetes jóváhagyásával lehet végrehajtani – így menekült meg a haláltól Cavell két társa, Louise Thuliez és Jeanne de Belleville grófnő.

1917-ben a The Daily Telegraph és a The Mirror országos gyűjtést indított Cavell emlékére, – 12.500 font gyűlt össze. Az alapítványt olyan „mentálisan és fizikailag összetört” ápolónők szanatóriumaira szánták, akik „mások egészségét sajátjuk elé helyezték”. A ma is működő alap a Cavell Nurses's Trust lett.

1919. május 13-án Cavell holttestét visszavitték Angliába: útját Dovertől hatalmas tömeg sorfala, együttérzése kísérte. A Westminster apátságban tartott állami megemlékezésen V. György király is részt vett, ezután egy különvonat vitte a zászlóval letakart koporsót Norwichba, hogy a székesegyház keleti oldalán, a Life's Greenben helyezzék nyugalomba. A fakereszt, amely Edith belga sírján állt, szülővárosában, a swardestoni templomban látható. 1920-ban a Trafalgar Squere közelében, a St. Martin’s Place-en leplezték le George Frompton Cavellről készített szobrát.

Edith Cavell emlékművének részlete, London, St. Martin’s Place Edith Cavell emlékművének részlete, London, St. Martin’s Place
(Forrás: Wikipedia)

Emlékhelyei, emléktáblái világszerte fellelhetők. Hegyet neveztek el róla Kanadában, a Jasper Nemzeti Parkban, az ottani anglikán templomhoz normann gótikus stílusú Edith Cavell Emléktornyot építettek. Az anglikán egyház október 12-én emlékezik meg róla.

Cavellt az ártatlanság és az emberi humanitás megtestesítőjeként tartják számon ma is, noha felmerült, hogy a brit titkosszolgálat (SIS) szervezte be: 2015-ben olyan dokumentumokat tártak fel a belga katonai levéltárban, amelyek megerősítették a hírszerzés lehetőségét Cavell hálózatában.

Írásunkat egy egykorú képeslap-sorozat inspirálta, ám létezik egy szintén közismert, bár legalább ily ritka francia-belga hatkártyás monochrome grafikai lapsor is, „Les plus odieux crimes des Boches: L'Assassinat de Miss Edith Cavell” („A boche-ok leggyűlöletesebb bűncselekményei: Miss Edith Cavell meggyilkolása") címmel, amelyet szintén még a háború alatt adtak ki:

1. Miss Edith Cavell ápolónőként – egy beteg ágyánál, annak kezét bekötözve;
2. Miss Edith Cavell kivégzése, letartóztatása és tárgyalása;
3. Miss Edith Cavell kivégzése (1915. október 12.) – a sortűz;
4. Miss Edith Cavell kivégzése után (az elvonuló katonák, a tiszt revolverrel agyonlövi a nőt).
5. Miss Edith Cavell sírja és a mártír arcképe;
6. Miss Edith Cavell emlékműve Brüsszelben.

Tallózás a róla szóló irodalomban, posztok közt:

- Clark-Kennedy, A. Edith Cavell: Pioneer and Patriot.London: Faber, 1965.
- Judson, Helen. Edith Cavell.New York: Macmillan, 1941.
- Ryder, Rowland. Edith Cavell.New York: Stein and Day, 1975.
- Wikipédia
- Imperial War Museums
- History.com
- Britannica
- The Life of Edith Cavell. A pioneering nurse and heroine of World War I…
- The heroic story of Edith Cavell
- National WW1 Museum and Memorial, Kansas City I.
- National WW1 Museum and Memorial, Kansas City II.
- Nurse Edith cavell had the courage to die for her country
- Lawrence W. Reed: The Courage of a Nurse: the Story of Edith Cavell
- Emma White: Edith Cavell and her furry four-legged friends
- Peter Hore: 10 things you didn’t know about Edith Cavell, nurses & Mary Lindell
- History's Heroes?
- Edith Cavell’s Life & Legacy
- Account by Reverend H. Stirling Gahan on the Execution of Edith Cavell
- Tito Corbella - designer, ilustrador e pintor
- Edith Cavell 6: The Instant Cover-Up

2 komment

Címkék: egészségügy propaganda képeslap ápolónő nyugati front edith cavell

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1016240940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bloggerman77 2020.10.16. 15:20:23

Ha azt vesszük, hogy a britek mindkét világháborúban a lelepleződött német kémeket tárgyalás nélkül lőtték agyon a börtönudvaron, Cavellt tisztességes bírósági eljárás után ítélték halálra. Amit ő tett, hadijog szempontjából ugyanaz volt, mint amit a német kémek tettek Angliában.

A máig ható propaganda a "német barbárság", holott pl. az elsüllyesztett hajók legénységének legéppuskázását is a britek kezdték. Vagy a "békés utasszállító" Lusitania a Royal Navy titkos kiegészítő erejének könnyű segédcirkálója volt kiépített lövegállásokkal, raktere dugig tömve lőszerrel és robbanóanyaggal.

mazochist 2020.10.17. 11:14:59

A The Crimson Field (www.imdb.com/title/tt3494220/) c. sorozat legvégén is megemlékeztek róla. A tevékenyége egy fehér-fekete skálán szerintem egyértelműen nem szürke, mondjuk egy Sophie Scholl-hoz viszonyítva.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról