„Aki fut, azt saját kezűleg lövöm le…”

2019.10.07. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 7. rész

A montenegrói ágyút ugyan elfogták, de a sikeres akció utáni megfutamodásukat követően az ellenség újra visszatért Bilek köré, ezért az erődparancsnokság – büntetés jelleggel is – újabb támadást rendel el. Ezúttal egyedül a nagyváradi 37/IV-es zászlóaljnak kell az akciót végrehajtania, s megfutamodásról szó sem lehet, mert az erődparancsnok személyesen, revolverrel áll a sarkukban…

 

Mali Vardar – Kovčeg – Lica – Orlina
1914. szeptember 18–19.

Amióta Lange Tom a mienk, azóta nyugalom van Bilekben. Hanem az utóbbi napokban olyan híreket hoznak a kémeink, hogy a határon nagy a készülődés. Egyre újabb és újabb csapatok érkeznek oda, s állítólag újra ágyút állítanak fel. Talán mindez hozzájárul ahhoz, hogy a várparancsnok újabb kiruccanást rendel el a csujesek ellen arra a területre, ahol az ágyú állt, tehát a Mali Vardar, a Kovčeg irányába. A parancsot késő este kapjuk. Holnap reggel, 18-án kimegy egyetlen zászlóalj, a harminchetes, felderíti a kérdéses területeket, és ha ellenségre talál, azt elűzi. Egy 10 centiméteres ágyú is jön velünk.

Van nagy futkosás a késő este kapott parancsra. Megint az a hírhedt Mali Vardar. Azután egyetlenegy zászlóalj. Mi lesz ebből? Mindenki céltalannak és oktalannak tartja az egész dolgot.

Éjjel a már ismert módon és úton haladunk felfelé a második erőd irányában. Rossz sejtelmek között megyünk felfelé a sötétségben tapogatva, közben halkan tárgyaljuk az eshetőségeket. Csak a bakák nyugodtak, pedig elsősorban ők fognak ráfizetni erre is. Az út közepén egy, helyen már majd háromnegyed órája állunk, ülünk a köveken. De nekem igen gyanús dolog ez. Felkelek utánanézni, hogy mi ennek az oka. Az az egyetlen ágyú nem tud tovább menni, az tart bennünket vissza, azért áll előttünk a századaink trainje s mi meg mögötte. Az a szerencsétlen tréntársaság sohasem siet, örül, ha okot talál a lemaradásra, pedig hányszor kikap érte, de fő az élet- és a lőtávolságon kívül maradás.

Bilek és környéke az erődrendszer vázlatával Bilek és környéke az erődrendszer vázlatával
(Forrás: Die Reichsbefestigung Österreich–Ungarns zur Zeit Conrads von Hötzendorf. Ergänzungsheft 10 zum Werke Österreich–Ungarns letzter Krieg)

Nosza, előre törtetünk a Hilfsplatz-cal (segélyhely), valamennyit elkerülve, szegény lovainkat verjük, hogy siessenek, pedig ők legkevésbé hibásak. A zászlóaljnak azonban se híre, se hamva. Eltűnt. Legényemmel és egy káplárral előre szaladok összeköttetést keresni a zászlóaljjal. Csend mindenfelé. Talán már a Mali Vardaron vannak? Radimilovic falunál átvágunk keresztül ama hírhedt kukoricáson és már kapaszkodunk fel a hegyoldalon. Csak a hegyoldal közepéig merünk menni. Teljes sötétség van. Egyszerre a sötétségből egy hosszú sovány alak bontakozik ki. Készen tartott fegyverrel várjuk. Ő is tőlünk fél. Kisül, hogy Mihálovits provianttisztünk, aki szintén a zászlóaljat keresi. Mi lesz most? Hallgatózunk. Egyszerre halk zaj, majd „Schwarmlinie három lépés távolság”, vezényszót halljuk messze lent. A mieink jönnek errefelé. Erre mi rohanunk le, mielőtt a lövöldözés kölcsönösen el nem kezdődik, mert akkor a két rajvonal között üldözött nyulakká váltunk volna, mindkét fél ellenségnek tartott volna bennünket. A zászlóalj egyenesen haladt előre az úton, mi meg rövidítettünk a kukoricáson át, ezért kerültük el őket. Ilyen kis tévedés mekkora bajjal járhatott volna.

A Hilfsplatz elhelyezkedik, mi meg a századokkal megyünk felfelé. Ekkor esnek az első pa-kuk. Élesen fütyörész a golyó a csípősen hideg hajnali levegőben. Az egy pa-kura minden irányból megjön a válasz: pa-ku, pa-ku. Szóval a régi nóta kezdődik. Fent vagyunk a Vardaron, aránylag keveset lő a csujes. Erre a zászlóalj félkört formálva megy előre a Kovčeg felé. A jobbszárnyon van a 16., azután a 14., majd a 13. század. A 15. század a balszárnyat fedezi a Milevina–Gomila–Vardar felé. Az egyik gépfegyver szintén a balszárnyon van a Mali Kokot területe mögött. Magán a Mali Kokoton van a zászlóaljtörzs, Balogh őrnagy, Bittó segédtiszt és az ordonáncok, ott leng a szignálzászló is. A 14. és 16. századok pedig fent ülnek a híres Kovčegen. Mennyiszer indultunk mi ennek neki! Hiába volt. Kőrakásokkal van kiépítve a hosszú fedezékvonal, rajta lőrések vannak. Przybill kapitány, Hirsch, Bartha, Hofmeister tartalékos hadnagyok és én itt a fal mögött ülve szalonnázunk, Hirsch osztogatja.

Valaki az én nevemet kiabálja a föld alól. Van itt egy kútszerűen mély sziklahasadék, annak az alján ül Basel kapitány, ő kiabálja, hogy jó-e a szalonna? Van tréfálkozás efölött. Egyszerre igen erősödik a tűz a balszárnyon, a mi bal géppuskánk erősen tüzel. Mi felettünk is megered a golyózápor, a Bratagosról lőnek, de bennünk a fal mögött nem tehet kárt. Itt kitartunk. Balogh avisálja, hogy a második géppuska is menjen balfelé az elsőhöz.

Rá ötpercre egy furcsa dörrenés a Milevina Gomiláról, süvítés, csattanás, nagy füst a mi gépfegyverünk táján. Bevágott az ellenséges ágyú gránátja, azután jön a második, harmadik gránát. Egy másik ágyú a zászlóaljtörzset lövi a Kokoton.

Na, most mi lesz? Egyszerre a bal gépfegyver hátrálni, majd szaladni kezd, de a gránátok követik őket. A 13. és 15. századok is lassan kezdenek visszamenni. Basel kiabál a kútból, hogy mi az, mi az? A rossznyelvű Hirsch azt mondja Barthának és Hofmeisternek (mindketten a 14. századnál vannak), aki akarja, nézze meg Baselt, mert a jelentés után többé ma nem látja. Azzal megy is Baselnek jelenteni, s lekiabál neki, hogy ágyúznak ide. Basel kijön, megy rögtön hátra, utána megindul a 14., s pár perc múlva a 16. század is, majd mi is mindannyian.

Hanem, hogy a csujesek a Bratagosról milyen heves tüzelést indítanak meg reánk, azt le sem lehet írni. De azért elég nyugodtan megyünk előre, Bilek felé. A Mali Vardaron elérjük Baloghot, Bittót, akik a másik oldalról kerültek errefelé. Balogh őrnagy kiabál, káromkodik, hogy hol vannak a századok, hol a szignálzászlós stb.? Azok már mind lent vannak a kukoricáson túl. A baka feljön a szignálzászlóval, Balogh maga mellé hívja, de a botja ekkor már a levegőben van. A baka csak farol-farol, de nem ér közelebb. Bittó, Hofmeister és én nevetjük, ahogy Balogh püföli a megszaladt bakát, s ekkor, mint a villámcsapás egész közelről megdörren két fegyver. A püfölt baka elbukik jajgatva, mi meg bukdácsolva rohanunk lefelé. Ahogy ezt onnan alulról látják, ott is mozgás támad, majd hátrálni kezd az egész zászlóalj.

A csujesek meg egyre többen lesznek, süvít, fütyül a sok golyó. Nagy ugrásokkal érkezünk Hofmeisterrel a kukoricásba, majd egy kőfalon kell átugrani egy résen. Hofmeister elsőnek, utána én, zsupsz. Krrr hangzik közvetlen mellettünk az ólomgolyók hangja, mintha átjárt volna bennünket. De ezt is megúsztuk. Most még egy tisztáson kell átszaladni. Ezen is túl vagyunk. A csujesek meg egyre többen lőnek.

Belekeveredem a 14. századba, amely élén Basellel, megy Bilek felé. Basel éppen egy fatörzsön ugrik át, amikor lódobogás hallik, s mintha a földből nőtt volna, ki, ott áll Bertolas várparancsnok lóháton. Mellette egy szakállas tüzérfőhadnagy hatalmas Armeerevolverrel a kezében, rászegezve a bakákra kiabálja, hogy „zurück, zurück!” „Százados úr, rögtön vissza, de rögtön” – ordítja Bertolas németül. Itt állok öt lépésre egy fal mellett. Basel „Vergatterung”-ot kiabál, s megy vissza, a 14. század előtte. A 13. és 16. század már előbb megfordult. „Aki fut, azt saját kezűleg lövöm le, azonnal, elfoglalni újra az állásokat” – ordítja mögöttünk Bertolas.

Az Armeerevolverként emlegetett Gasser M1870 

Az Armeerevolverként emlegetett Gasser M1870 

Rast–Gasser M1898 revolver Az Armeerevolverként emlegetett Gasser M1870 felül és a Rast–Gasser M1898 revolver alul (Forrás: www.hungariae.com és www.kaliberinfo.hu)

Mi meg megyünk neki a Mali Vardarnak. A csujesek tüzelnek, itt-ott jajgatás, nyögés, de fél tízkor délelőtt már a Mali Vardaron hasal az egész zászlóalj, ugyanott, ahol augusztus 25-én. A csujesek meg mindig erősebben és erősebben lőnek a Kovčegről és a Kaporról. Aki valahol felkel, vagy megmozdul, arra özönével hull a golyó. Mindenki a szomszédjára vigyáz, nehogy idecsalja mozgásával az ellenséges ólomdarabokat.

11 órára elkészülök a sebesültekkel, felmegyek a rajvonalba, s Bartha Bélával a hasunkon fekve tárgyaljuk az eseményeket. Délután négy órakor kitűnő gulyást kapunk, csak 150 lépésre le kell érte menni egy lyukba. Valóságos tréfás virtuskodás fejlődik ki a gulyáshozásért. Egyes bakák nyugodtan felállanak, s tréfálkozva baktatnak lefelé. A baka, ha már megütötte az orrát a jó gulyás szaga, el nem engedi, ha ki is lyukasztják érte a bőrét. Ahol egy ember felkel, özönével zúdul oda a golyó, a fekvők meg káromkodnak, nem a legszebb jelzőkkel illetve az otthon búsuló anyákat. Mi is lemegyünk a gulyásért. Valaki állva kezd enni, milyen hecc kerekedik ebből. Bartha, Czeglédy és én eltraccsolunk a hasunkon fekve (másképp veszélyes) estig.

Szürkületkor parancs jön, hogy a zászlóalj vonuljon vissza a második erőd alá, s ott táborozzon le. Fél 11-kor már itt fekszünk a köveken. Hideg van, csak az apró állatkák zizegnek. Tenyerünk a vánkosunk. Horkolnak a bakák, a meleg gulyástól a Paradicsomban képzelik magukat és csak a kiállított őrök bakancsai koppannak a köveken.

Éjfél után fél két órakor az ismert auf!. A legutálatosabb katonai szó. Megelevenedik ez a fekete tömeg. Mindenki nyújtózkodik egyet. A szemeinkből dörzsöljük kifelé a beleszorult álmot. Sorba állás. Már is megyünk a koromsötétben. Parancs szerint újra támadást csinálunk 19-én reggel a harmadik erőd mögötti Orlina és Lica hegyek ellen. Mintha álmából vinnék az embert a vágóhídra. Didergünk, kutya hideg van. Egymásközt zúgolódunk. Minek ez a támadás? Egyedül egy zászlóalj! Ha el is tudjuk foglalni a kijelölt csúcsokat, meg tudjuk-e tartani azokat estig, s ha igen, akkor is éjjelre okvetlenül le kell jönni s akkor ismét helyünkbe ül a csujes. Akadémikus okoskodás ez, mi vagyunk a sakkfigurák s azoknak, még ha tudnának is, akkor sem szabad gondolkozni. Talán a tegnapi hátrálásért akar ez büntetés lenni? Ha egy tábornok haragszik reánk!

Kora hajnalban már a cserjés, apró bokros Orlina lábánál vagyunk. Minden irányból a szokásos fogadtatás: pa-ku, pa-ku, pa-ku! „Na, már jeleznek”, mondják a bakák. „Legalább szabad a szó”, felel rá a másik. Egyébként t.i. a beszélgetés tilos. A jobbszárnyon marad a 16. század, részben a szárny fedezésére, részben a Licát figyelve. Elől megy a 13., balra a 15., és középen a 14. század, amely a tartalék, de ez is felzárkózik az első vonal mögé. Balogh hangja hallatszik mindenfelől, legelöl jár a 13. századnál. A zászlóalj ívben halad felfelé, a gépfegyvereket hátukon cipelik az emberek. A Hilfsplatz segélyhely kezd kipakolni. Ugyanitt vannak az összes lovak, a vízhordó, muníciós, hátaslovak. Fedezék nincs sehol. Most virradt ki teljesen. Egyszerre valahol messze fent idegen kürtjel hangzik, s erre ered reánk a golyók áradata, mint a jégeső. Rettentő zenebona támad, a golyók nem fütyülnek, hanem süvítenek. A 13. század megtorpan, egyszerre igen sokan sebesülnek meg. Milyen visszhang támad mindenfelé. De ma a zászlóalj tör előre, Balogh viszi, Czeglédy külön is hősködik. Rettenetesen dörögnek a fegyverek. Eddig soha nem tapasztalt módon szakadatlanul szólnak a mi puskáink is, olyanokat dörrennek, mint egy kis hegyi ágyú.

Összecsapás a montenegrói határon – idealizált kép egy korabeli képeslapon Összecsapás a montenegrói határon – idealizált kép egy korabeli képeslapon

Szólnak Skoda kapitány géppuskái is, van ordítozás, kiabálás, jajgatás mindenfelé. Időnként, érdekes jelenség, a mi fegyvereink borzalmas tüzelést indítanak meg, túlharsogják az ellenség fegyvereit is. Egyszerre „hurrá! hurrá!” Erre a mi puskáink még pokolibb módon dörögnek. Egész szériákat kattognak le a géppuskáink. Azután ismét csendesebb lesz valamivel. Hanem mi lehet ez? Szinte mindez az első húsz percben játszódik le.

De van egy csomó sebesült, 4–5-ös csoportokban jönnek. Hanem mi itt a Hilfsplatzon minden fedezék nélkül vagyunk. Hasal mindenki, mint a nyúl. A két szanitéckosarat egymás mellé téve, a bakaborjúkat neki támasztva e mögött hasalunk. Reánk főleg a Lica felől lőnek, oldalról. Minden golyó itt lent jön össze. Négykézláb, oldalt fekve és minden elképzelhető módon kötözök. Pár ember már megsebesült itt a sebesültek közül is. Aki menni tud, rögtön megy innen, ha útközben el nem érik a golyók. Néha koppan a kosár, a borjú, a csujes golyó alatt. A lovakat összepréselték egy pár bokor mögött, egyszerre kezdenek kijönni, elszéledni ezek az átkozott céltáblák. Van erre suhogás, fütyülés. Úgy kell nekik. A lovakat tartó ember elesett fejlövésben, azért jönnek-mennek a lovak. Dobáljuk őket kövekkel, mert egyik-másik felénk tart s így a rácélzott golyók minket találnak.

A jobbszárnyunk felől mindig erősödik a tűz, s közelebb és közelebb jön. Bakáink oldalról, félig hátulról kapnak tüzet. Erre a rajvonal meggörbül lefelé, a körív csúcsa is kezd lejjebb vonulni. Nem is lehet mást tenni. A 16. század jön vissza, lassan ereszkedik lefelé az egész zászlóalj. A montenegróiak a visszaözönlőkre nem igen tudnak lőni, mert sok a cserje, bokor, amelyek az ugráló, mászó alakokat eltakarják. Hanem mi lesz, ha leérnek ide hozzám? Nálam meg éppen most van a legtöbb sebesült. A rendes, jajgató, könyörgő, véres-rongyos kép elevenedik meg, mint már annyiszor. A kosarakba bedobálunk mindent, azután gyorsan vissza, mert elfognak.

Menekül a zászlóalj is, de nem jön le ide a völgybe, nagyon okosan, hanem a hegy oldalán megy a bokrok védelme alatt balfelé. Hanem merre menjünk mi? Az erődök irányában veszélyes, mert tele van rakva torpedókkal az egész terep. Megyünk arra, amerre jöttünk, a völgyben egyenként. Lesz, ami lesz. De ezek az átkozott lovak! Alig mozdulnak meg, nekünk esnek a csujes fegyverek. A könnyebb sebesültek botra, fegyverre, egymásra támaszkodva vánszorognak. Akinek más segítsége nincs, az megy, ahogy tud. Ha kell, négykézláb. Hét hordágyban igen súlyos sebesültek feküsznek. Ezeket az erre visszajövő 16. század embereinek a nyakába sózom. Viszik őket. Már nem lehet tovább maradni. Elindulunk egyenként bukdácsolva, az önkéntesem, két altisztem, a legényem és én. De ekkor egy könnyű sebesült vezet egy rettenetesen súlyos sebesültet. Ezt már nem lehet tovább küldeni, ha elfognak is. Ez elvérzik. Az egész arcból csak a két szeme van meg. Az orr, az állkapocs, az nyelv vége, a fogak, az ajkak leszakítva, minden cafatokban lóg. Óh, de rettenetes kép ez! Milyen roncs ez a szegény ember! Hasra fekszünk, kipakolunk, kötözünk, mialatt egyik altiszt vigyáz. Csak magunk vagyunk már itt. Karon fogva vezetjük szegényt. Ha közel suhan el hozzánk egy-egy fegyvergolyó, mi meg-meggörbítjük törzsünket, behúzzuk a nyakunkat, de ő olyan rettenetesen nyugodt, nem törődik semmivel, pedig látja az elénk csapódó, koppanó, porzó golyókat. Közben artikulálatlan hangokkal, kézzel-lábbal integetve kér valamit. Nem értjük. Gumicsövön akarunk neki vizet adni, de visszafolyik. Szegény szerencsétlen ember!

A zászlóalj ezalatt, mint az elszéledt birkanyáj, kapaszkodik fel a második erőd felé. Mi is felérünk. Az összes sebesültekkel bevonulok az első erődbe, ahol mindenkit, akinek arra szüksége van, újra bekötözök. Itt már van ivóvíz is bőven. Két és fél óra múlva az időközben feltelefonált öt kocsival megyünk le 63 sebesülttel, ebből 41 súlyos és igen súlyos. A halottak száma holnap tudódik ki. Mire való volt ez? Miért volt szükség erre?

Montenegrói csapatok korabeli képeslapon Montenegrói csapatok korabeli képeslapon

A mai napon egészen új dolgoknak jöttünk a nyomára. Ugyanis az Orlinán rendes montenegrói sorkatonaság volt és van. Ezek a rendes katonák már nem tüzeltek ész nélkül s hozzá olyan magasan, mint a csujesek, hanem ezek céloztak, csak célra lőttek. Megrohamozták szuronnyal az egyik géppuskát, azért volt a nagy hurrá. A mi bakáink is sokat lőttek, mert az ellenfél bátran támadott, célt mutatott, nem úgy, mint a csujes bandák. Valójábam mégis csak a csujesek döntötték el a harcot, mert ők kezdtek a Lica felől bennünket bekeríteni, amire nekünk sietve vissza kellett vonulni. A visszavonulásunkat kitűnően fedezték az erődöknek ide közel levő ágyúi. Sebesültjeink ezek nélkül ott maradtak volna.

Legbátrabban viselkedett Balogh őrnagyunk és az egész 13/37., különösön kitűnt a mi kedvencünk vakmerő bátorságával, Czeglédy Aladár, meg is sebesült, egy csomó sörétet kapott a combjaiba elől, de ő is agyonlőtte a csujest.

Ezzel számunkra vége a harcoknak Montenegróban, bár montenegrói rendes katonasággal még sokszor ütköztünk össze, de ezek az átkozott csujesek örökre lemaradtak talán rólunk. Sok-sok bajt szereztek nekünk Nikita ezen vad martalócai.

Következő rész: „Te disznó, hát így kell akasztani?”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy 1914 kemény gyula orvos Bosznia-Hercegovina bilek Montenegró szerb front

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4215201700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • BálintFerenc: @Zb74: Ez elég durva, olvastam hogy ott már haltak meg páran, de az téli időszakban volt. Bilekr... (2020.05.25. 14:45) A bileki halálmars
  • Zb74: Pár éve is történt hasonló, éspedig Wales területén: www.telegraph.co.uk/news/2018/09/18/three-res... (2020.05.25. 10:03) A bileki halálmars
  • PintérTamás: @BartókBéla: Vártam már a jelentkezésed, s mint akinek Boszniában szolgált anno az őse, illik is! ... (2020.05.24. 22:30) A bileki halálmars
  • BartókBéla: Remek poszt körültekintő kutatással.Gratulálok. Szerintem itt is közölni lehetne jól olvashatóan a... (2020.05.24. 09:22) A bileki halálmars
  • BálintFerenc: Köszönöm mindenkinek aki elolvasta! @Titus Pullo Urbi: Igen, a tanulmány végén említettem is. (2020.05.23. 14:05) A bileki halálmars
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról