Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Élet és halál Tolmein fölött, a Mrzli vrh és a Vodil vrh oldalában. Hősünk visszaemlékezésének mai részéből megtudhatjuk hogyan étkeztek, szórakoztak, közlekedtek, temetkeztek és gondolkodtak minderről az itt harcoló magyar katonák.
A Przemyśl környéki Salis-Soglio erőd elárvult romjai között sétálva különös érzés fogja el az embert: a fák-bokrok által birtokba vett monumentális hadmérnöki teljesítmény, véres csaták egykori helyszíne borzongással vegyes csodálatot vált ki. Kicsit olyan, mintha valami romantikus romokkal teli elvarázsolt erdőben járnánk, már amennyire egy pusztuló katonai műszaki műemlék megenged ilyen képzettársítást.
A Szegedi Napló 1915 márciusában különleges kezdeményezést indít: a lap előfizetői számára biztosítani kívánják, hogy az orosz csapatok által körülzárt Przemyślbe, az ott szolgáló katonáknak eljuttassák hozzátartozóik üzenetét. 1915. március 22-én azonban, miközben még gyűlnek a levelek, az erőd elesik. A 116 darabból álló különleges gyűjtemény utókornak való megőrzéséről a lap főszerkesztője, a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum munkatársa, Móra Ferenc gondoskodott.
A harcok szüneteiben, különösen a téli hónapokban, a Tolmein fölötti hegyekben is intenzíven folyt az állások kiépítése, megerősítése. Hősünk visszaemlékezésének mai részében a Mrzli és a Sleme oldalában állásban és pihenőn töltött mindennapi életről kapunk leírást.
Sztupák Péter két fotólapot küldött nekünk a következő sorok kíséretében: „A képek a dédnagyapámat, Kelemen Józsefet ábrázolják, akit sajnos már én nem ismertem, de az első világháborúban valahol az olasz fronton szolgált és fogságba is esett. [...] Kelemen József (1885-1969) egész életében földműves volt Sajóbábonyban. Öt gyermeke született de kettő még gyermekkorában meghalt. Ennyit sikerült megtudnom, sajnos nagyszüleim sem élnek már, akik esetleg további információkkal szolgálhattak volna.”
Az első világháború a Doberdón nem múlt el nyom nélkül. Történetét pedig nemcsak az írott és tárgyi emlékek őrzik, hanem maga a táj is. A földrajzilag kiolvasható történelmet nem tollal és tintával írták, hanem a kövek és a Föld nyelvén. Böszörményi Sándor olvasónk posztja következik, aki az antropogén geomorfológia, azaz az emberi tájformálás tudományának segítségével igyekszik ezt a nyelvet megfejteni. Szerzőnk az írását saját helyszíni fotóival illusztrálta.
Visszaemlékezésének mai részében hősünk seregszemlét tart hősi halált halt és a harcokat túlélő, a Mrzli Vrh oldalában egykor vele együtt szolgált társai körében, majd leírja egy általa végrehajtott vállalkozás történetét.
Hamarosan napvilágot lát Pollmann Ferenc új könyve Doberdói Bánlaky József életéről és munkásságáról. A korszak ma élő, egyik legismertebb szakértője új kötetében a neves történetíró előd és emellett háborús hadvezér pályafutását mutatja be. A műben a karrieren túl a magánembert is megismerheti az olvasó. Mindezt a blogról már jól ismert könnyed és szórakoztató stílusban, ugyanakkor óriási adatgazdagsággal. Alábbi részletünkben a háború kitöréséről szóló fejezetből idézünk.
1915. június 2-án hősünk zászlóalját meglepetésszerű olasz támadás éri a Sleme nyeregnél a Rudeci rob oldalában. A szegedi 46/III-asok visszaverik ugyan az alpinik támadását, de maguk is súlyos árat fizetnek érte…
A háborús idők nem kedveznek a nagyváradi kőszínháznak: se pénz, se néző, a színészeket meg vagy behívják, vagy Nagy Endre csábítja át a Bombonier kabaréba. De a sok balszerencse után végre beüt a főnyeremény: a társulatot bécsi vendégszereplésre szerződtetnék. Sárközi Zoltán nagyváradi olvasónk januárban indult sorozatának következő epizódja 1914 szilveszterétől 1915 áprilisáig követi nyomon a Szigligeti Színház történetét.
Legutóbbi kommentek