Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
A katonák 1914 decemberében szembesültek azzal, hogy mire a levelek lehullottak nem tértek haza és a közelgő ünnepet nem a szeretteik körében, hanem a harcmezőn, bajtársaikkal töltik. Ez alkalomból Fényes László Az Est újságírója látogatást tett a szerb hadszíntéren szolgáló katonák között és az átélt élményeiről lapjának 1914. december 29-én megjelent számában Lent, karácsony napján címmel írt cikkében számolt be.
1915. 12. 24.
Kelt 1915. Decz. 24 én.
Szeretett édes Szüleim! Kívánom a jó Istentől, hogy ezen soraim, melyet a szent Karácsony estéjén igen szomorúan írok, a legjobb egészségben találja mindnyájokat. Én hála Istennek egészséges vagyok, más bajom nincsen, csak az, hogy ezen szent estén mikor otthon boldogan együtt vacsorálnak és eszik a jó kalácsot, én meg itt éhezek sem kenyerem sem semmi enni valóm nincs a nagy napon böjtölni fogok igazán, mi itt dolgozunk egész nap, hányjuk a havat éjjel nappal. Minden jót és boldog új évet kíván szerető fiuk János Most jó lett volna megint egy csomag.
Ma egy kiélezett háborús helyzetben játszódó drámai történetet mesél el Kovács György. Az élet és halál mezsgyéjén járó katona néha eltéved, s akkor is öl, amikor azt már semmi sem indokolja…
2014. december 12-14. között egy kedves orvos csoport hadtörténész kísérőjeként vehettem részt a limanovai csata centenáriumi rendezvényén. Megható volt az a barátság, ahogyan mindenütt fogadtak minket ezen a közös ünnepen. A limanovai csata kapcsán is megelevenedett az a mondás, amely e két nép barátságát őrzi. Ahogy a lengyelektől hallottuk naponta százszor e rendezvényen: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”
A mai poszt szerzője egy kecskeméti gimnazista lány, Mamuzsics Dóra, akinek a figyelmét egy érdekes családi ereklye irányította az első világháborúra. Történelmi olvasmányélményei alapján készítette el iskolai dolgozatát, amihez szerkesztőségünk ez úton gratulál!
A miskolci 10-es honvéd hagyományőrző egyesület ez év decemberében ellátogatott a lengyelországi Limanovában a 100 évvel ezelőtt lezajlott csata emlékére rendezett ünnepségekre. Velük utazott Pásztor Levente is, aki képes beszámolót küldött ott szerzett élményeiről.
Különleges kötettel gazdagodott az első világháború 100. évfordulós könyvtermése az Osiris és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadásában megjelent Képpé formált háború – Az első világháború nemzetközi képes emlékei az Országos Széchényi Könyvtárban című albummal. A kötet anyagát a nemzeti könyvtárban 1914-1922 között létezett – később az OSZK egyéb gyűjteményeibe beolvasztott, napjainkban újra „felfedezett” – első világháborús gyűjtemény képes dokumentumai adják.
Az emberek mellett az állatok is megszenvedték a háborút, láttuk ezt már hősünk korábbi történeteiben is. Az ember és a ló viszonya mindig nagyon szoros volt. A gazdáját megsirató paripa története következik…
A történelmi Magyarország nagy háborúban elesett katonáinak száma a két világháború közötti számítások (inkább becslések) szerint 520-660 ezer közöttire tehető. A családok évtizedeken keresztül gyászolták az elvesztett fiúkat, apákat, férjeket, és ebben a gyászmunkában talán az egyik legfájdalmasabb pont az lehetett, hogy a katonák a szülőföldtől, a családi gondoskodástól távol lettek elhantolva. A mai beszámoló a Máté fivérek kutatásáról szól: hogyan sikerült kinyomozniuk 1914-ben elesett nagyapjuk sorsát és megtalálni végső nyughelyét.
A saját rossz tisztek néha többet ártottak a seregnek, mint az ellenség. Legalábbis háborús mesélőnk mai történetének ez a tanulsága…
Legutóbbi kommentek