Dér Zoltán diákkori emlékei a háborús évekből – 5. rész
1918 késő őszén zavaros állapotok uralkodnak az országban. Az egyetemista Dér Zoltán és édesanyja rokonlátogatásra indul a Dunántúlra. A vonatok zsúfoltsága és bizonytalan közlekedése, valamint a rossz közbiztonság miatt az utazás időnként kalandosra fordul. Mindeközben Zoltán öccse, Pista a hajmáskéri katonai táborban tartózkodik, ahol leszerelését várja. Ehhez azonban szüksége van egyetemi indexére – így főhősünk ismét útnak indul Budapestről, hogy eljuttassa testvérének a szükséges dokumentumot. A Dér család mai epizódján keresztül bepillantást nyerünk a korabeli közhangulatba.
Minden család életére jelentős hatást gyakorolt az első világháború. Ezt bizonyítja az a különleges családi hagyaték is, amelyet a Püspökladány Anno helytörténeti oldallal együttműködve, s egyszerre mutatunk be. A történetet és a képeket Megyaszai Szilvia, az oldal alapító szerkesztője osztotta meg velünk, a fotók elemzését állandó szerzőnk, Bálint Ferenc végezte el. A fényképek a Püspökladány Anno honlap I. világháborús helyi gyűjtőmunkája során kerültek napvilágra.
Antonio Salandra miniszterelnök 1914 januárjában megfogalmazta, hogy mit vár el a római külügyminisztérium tisztviselőitől: kizárólagos és korlátlan rajongást a haza iránt, szent önzést Olaszországért („sacro egoismo per l’Italia”), amely azt jelentette, hogy a külpolitikában egyedül csak a nemzet céljai számítanak, a szövetségi hűségnek semmi értelme nincs. Ez lett az első világháború előtt, közben és azután is Itália külpolitikai doktrínája.
A háború folyik tovább, az élet egyre nehezebb, de a hátországban sokan bíznak a győzelemben. Aki az ellenkezőjét firtatja, az nem lesz túl népszerű. 1918 végén felbomlik a rend és elszabadulnak a szenvedélyek. A sikeres érettségi vizsgát követően 1916 szeptemberétől Dér Zoltán Budapesten folytatja tanulmányait, ahol matematika-fizika szakos tanárnak készül. Felvételt nyer az Eötvös Collegiumba is.
Mennyi veszteséget tud elviselni egy ember az élete során? Mennyi halálesetet tud feldolgozni négy év alatt, ami a közvetlen környezetében történik? Honnan tudták pótolni a nagyarányú emberveszteségeket? Hogyan lehet ép ésszel tovább élnie annak, aki mindazt átélte? Ilyesmi kérdések fordultak meg a fejemben Ernst Jünger Acélzivatarban című kötetének olvasása közben.
1915 januárjának végén az osztrák–magyar erők kitörni készültek a Kárpátokból, az ellenük meginduló ellentámadás nyomán azonban újra orosz csapatok jelentek meg a Magyar Királyság területén. Február első napjaiban a 20. honvéd hadosztály megfogyatkozott létszámú ezredei a Laborc folyó völgyében vívtak élethalál harcot a nyomukban járó orosz erőkkel. Ekkor került sor a debreceni 3. honvédezred megsemmisülésére…
A háború előrehaladtával érezhetővé válik az áruhiány, megnehezedik az élet és megváltoznak az erkölcsi normák. Időnként letartóztatnak néhány hadseregszállítót és a frontról is borzasztó bűntettekről érkeznek hírek. Hallani még otthon a tábori bordélyokról is, diákunk figyelmét azonban egyre inkább a közelgő érettségi foglalja le.
„Olaszország húsz éven belül, ha éppen nem előbb imperialista lesz. Bizonyos – ha csak Olaszország példájából indulunk ki – hogy a világ soha annyira nem hajlott az imperializmusra mint ma. A nacionalizmus és az imperializmus jelenti azt a két igazi életformát, ami sajátja ennek a roppant arányokban fejlődő, kimondhatatlanul szertelen, erővel teli és száguldó modern világnak” – írta Enrico Corradini olasz nacionalista újságíró és politikus 1914-ben, mivel elkötelezett híve volt Itália terjeszkedésének.
Sebesültszállító vonatok, hadifoglyok, újsághírek, mindennapi tragédiák, bevonuló osztálytársak, fronton elesett ismerősök és barátok. A mai epizód nagyon jól érzékelteti, mi és hogyan jut el a front borzalmaiból a békés vidéki városba, és azt, hogy a napló szerzőjének életét miként érinti a háború.
Az első világháború kezdetén viselt 
Legutóbbi kommentek