„Könnyekig meg voltunk hatva az ellenséges nép ezen szeretetnyilvánításától”

2018.09.17. 07:05 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 30. rész

1918 júniusának végén hősünk rohamzászlóalja a sikertelen offenzíva után félve, szégyenkezve tér vissza Cosnigára, ahol előtte 4 hónapon keresztül állomásozott. A helyi olasz lakosság azonban gúnyolódás helyett éljenezve, virágesővel fogadja a visszatérőket, amilyen fogadtatásban Magyarországon nem lesz majd részük…

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László császári és királyi szegedi 46. gyalogezred

Megszállottak, avagy az Oberdan-ügy

2018.09.13. 07:05 :: BartókBéla

A caporettói áttörés után az osztrák–magyar hadsereg egy része az Isonzó és a Piave folyók közötti területen megszálló, vagyis rendőri feladatokat látott el. Ekkor találkoztak azokkal a művekkel, amelyeket Olaszországban az irredentisták hatására készítettek Ferenc József kivégzett merénylőjének emlékére. Azon a vidéken 1917-ben nagyon sokan voltak megszállottak: politikailag és katonailag is. Ki volt az a férfi, aki ekkora tiszteletnek örvendett az olaszok körében, és hogyan szolgálta a Nagy Háború az ő kultuszát és az ellenkultuszát?

9 komment

Címkék: emlékmű olasz front 1917 20–as honvédhadosztály Oberdan

„Ezzel szerepünk véget ért ebben a szomorú kimenetelű offenzívában…”

2018.09.10. 07:26 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 29. rész

1918. június 22-én hajnalban a Piavén történt kalandos visszatérést követően hősünk a rohamszázad élén immár a folyó keleti oldalán vonul a kijelölt gyülekezési pont felé. A gázmaszkot folyamatosan feltéve tudnak csak haladni a korábbi „gáztromlit” követően keletkezett gázszigetek között. A nyugalomban eltelő nap végén a váltásukra érkező század átadás-átvételi procedúrája hoz csak némi izgalmat. Június 23-án hajnalban véget ér az osztrák–magyar hadsereg sorsát is eldöntő offenzíva…

2 komment

Címkék: kókay lászló

Hegedűvel és puskával – a Nagy Háborúban

2018.09.06. 12:26 :: Nagy Háború szerkesztőség

Scholtz Róbert Gergely régész, történész kutatómunkájának köszönhetően a Nagy Háború elfeledett cigány katonáinak emlékét idéző vándorkiállítás nyílik szeptember 12-én, szerdán délután fél 5-kor a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Hegedűvel és puskával – a Nagy Háború elfeledett cigány katonái (1914-1918) című tárlat megtekinthető szeptember 22-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Szólj hozzá!

Címkék: kiállítás cigányok

„Herrgott! Das ist Gazschiessen!”

2018.09.03. 07:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 28. rész

A Montellón tartalékban lévő hősünk alakulatát 1918. június 21-én délután 6 órakor váratlanul éri a Piave keleti oldalára történő visszavonulási parancs. 9 órakor indulniuk is kell. A visszaút sem nélkülözi az izgalmakat. A folyóparton az olasz tüzérség gázgránátjai hatására apokaliptikussá válik a helyzet…

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László

Centenáriumi tisztelgés Martonoson

2018.08.30. 19:05 :: MolnárTibor

A Nagy Háború befejeződésének centenáriuma kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy lehet-e még újdonsággal szolgálni. A kérdés természetesen költői, a válasz határozott igen, hiszen a családi hagyatékokból nap-nap után bukkannak elő újabb és újabb emlékek. Mindezek lehetőséget adnak arra, hogy pontosabb, élethűbb képet kapjunk a kisemberek sorsáról a 100 éve zajlott I. világháborúban.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv Martonos

„Megszőrösödünk, mint szar a pincében”

2018.08.27. 07:12 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 27. rész

1918. június 19–20-án hősünk rohamszakasza a Montellón pihen. Újraszervezik a rohamszázad maradékát, és muníciót vételeznek, ha ellentámadásra kellene indulniuk, és ismét beavatkozni az alattuk a síkságon dühöngő küzdelembe. Tönkrement ruházatuk egy részét olaszra cserélik. Szőrösek, mocskosak, kimerültek, betegek és éhesek…

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front piave montelló 1918. június Kókay László

Segítség nehéz időkben. Levélválogatás Thallóczy Lajos hagyatékából

2018.08.23. 18:09 :: Nagy Háború szerkesztőség

Könyvajánló

A könyvnapra jelent meg Zichy Mihály gondozásában Thallóczy Lajosnak az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött levelezése az első világháború időszakából. A kötetet 2018. augusztus 31-én, a Magyar Könyv Ünnepén, 18 órakor mutatják be a Mátyás templom előtti térségben.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv könyvbemutató Thallóczy Lajos

„Szegény, olasz bajtárs!”

2018.08.20. 09:41 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 26. rész

1918. június 17-én éjfélkor vad tűzharc robban ki a Sovilla előtti vasúti töltésnél. Hősünk éber géppuskásának köszönhetőn nem lepik meg az olaszok a csapatukat. A támadás a felváltásukra érkező veszprémi 31-es honvédek megérkezéséig még kétszer megismétlődik. Június 18-án délben megjön a régóta várt „abléz”, és vissza kell térniük a Montellóra, ami legalább ugyanilyen veszélyes művelet…

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László

A szarajevói merénylet és következményei

2018.08.16. 07:10 :: A.GergelyAndrás

Gregor Mayer szakkölteményéről

Mérsékelten „élettudós” emberek, hívők vagy honpolgárok, iskolázottak vagy selypegők akár, de szinte mindannyian megfontolt bizalommal vannak minden könyvnemű iránt, nyomtatott iránt, papiros-tisztelettel és írás-respektussal élnek leggyakrabban. Tudományok felől közelítő másféle olvasók pedig hajlamosak a „jobban tudás”, a felülbírálat, a mélyebb megértés felől tekinteni mindenki más opuszára. Az alábbi írás e kettőt ötvözi. Tisztelettel a kutatói szándék, s megfontolással a kivitelezés felé. Gregor Mayer nem a Nagy Háború veteránja, nem is hadtörténész, mondhatni inkább kutakodó lélek, feltáró, „oknyomozó” publicista, jelen lévén a háborús múltban dokumentumok, s a történő jelenben az epikus képzelet talaján. Könyve már címében is titoktárat sejtet, s a kötet nagyobb fejezetei a titkok titkai felé csábítanak, talán a jobban tudás, talán a képzeleti megértés felé nyitottan.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv gavrilo princip szarajevói merénylet

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Utazás

húavéti emlékút

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban