A Nagy Háború

Száz esztendeje, hogy a nemzetek közötti erőszak „világméretűvé”, világháborúvá, vagy az emlékezet szárnyán „A Nagy Háborúvá” váló eseménysorában a lelkes honfi-lelkesültség az első frontélmények nyomában óriási veszteségekkel, kudarcokkal, fájó sebekkel és hatalmas vérveszteséggel járó területrabló kalandba változott át. Az első sebesültvonatok, a későbbi (még hatalmasabb és kiterjedtebb) vérveszteséget szimbolizáló gyászhírek, az életre szólóan sérült, leszázalékoltan hazaérkező katonatömegek élmény-anyaga akkortól kezdve kapott nemcsak média-érdeklődést, újságírási és fotótémát, hanem a kollektív emlékezet számára is korszakosan új elbeszélési módokat. A korabeli „császári-királyi” nemzettudat mellett a helyi történelem került fókuszba: bevonulás, leszerelés, sebesülés, hősi halál fontossága, emlékműve és közös emlékezetté mosódása. Ez ma már lehet blogok, monográfiák, típustanok, közléstörténeti elbeszélések tárgya, sőt sokszor újraelbeszélt história, narratívák nemzettudata válik belőle.

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 15. rész

1917. május 7-én hősünk átveszi a 20. védelmi szakasz balszárnyát a 378-as magaslat déli oldalán. Alaposan megismerkedik az állással. Heves tüzérségi tűzbe kerülnek, amikor hívatja a századparancsnoka, s parancsba kapja, hogy a beijedt szakaszparancsnoka helyett az ágyútűzben neki kell végigjárnia a védelmi szakaszt, majd éjjel a tábori őrsöket…

A Tápió-vidék szélén található Pánd község lakóinak a száma az első világháború kitörésekor közel 2000 fő volt. A település hadköteles korú férfi lakosai közül 307-en vonultak be katonai szolgálatra, javarészt a magyar királyi budapesti 29. honvéd gyalogezred és a császári és királyi 68. jászkun gyalogezred kötelékébe. 84 pándi baka sosem tért haza. A község első világháborús veszteségeit Molnár József pándi helytörténész és Topor István, Pándról elszármazott történelemtanár, állandó szerzőnk tárja fel.

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 14. rész

1917 májusának elején hősünk alakulata pihenőjét tölti, azonban mindennap várják az újabb, immár tízedik olasz offenzívát és az állásba indulási parancsot. A periódus 15. napján erre is sor kerül, és elindulnak a 20. védelmi szakaszba, a Monarchia akkori határára…

Poppe Kornél, az első magyar ejtőernyős története

100 éve, 1918. január 16-án, az olasz fronton, Poppe Kornél cs. és kir. százados, a 13. ballonmegfigyelő század parancsnoka 300 méter magasságban kiugrott a kosárból és mintegy másfél perc alatt sértetlenül leereszkedett ejtőernyőjével a földre. Az esemény úgy került be az ejtőernyőzés történetébe, hogy ez volt az első ismert alkalom, amikor egy magyar saját jószántából, önként leugrott a megfigyelőballon kosarából.

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 13. rész

1917 áprilisának végén hősünk alakulata hadosztály tartalékban van. Az állandó műszaki munkák mellett „passziózni” is van idejük, azonban az olasz tüzérség itt sem hagy nyugtot nekik…

A XIX. század közepén megindult ipari fejlődés a kiegyezést követően Magyarország területén is egyre nagyobb mértékben növekedett. Létrejött az önálló honvédség, melynek ruházati, felszerelési, élelmezési ellátása a magyar kormányzat hatáskörébe került. A XX. század elejére egyre több katonai megrendelés került magyar gyárakhoz, vállalatokhoz. A hadiipari termelés egyre csak bővült, létrejöttek kifejezetten hadibeszállító cégek is. Az államok közti forrongó hangulat miatt a 10-es években tovább növekedett a hadibeszállítások száma. Már nem csak a nagy gyárak, hanem a kisebb, sőt a legkisebb cégek is kaptak katonai megrendeléseket. Az I. világháború kitörése újabb lendületet adott a magyar ipar fejlődésének. A gyárak fejlődtek, növekedtek, a munkások száma megtöbbszöröződött. A harcok iszonyatos anyagfelhasználása miatt az összes beszállító a maximális kapacitásával dolgozott. A különféle törvények és rendeletek szabályozásai miatt a hadiiparban dolgozók felmentést kaptak a katonai szolgálat alól, így a termelést már csak az alapanyag, szénhiány akadályozta. A háború végére a hadiipari cégek száma 1000-nél is több volt.

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 12. rész

Az állásperiódus alatt hősünk továbbra is tartalékban van szakaszával az első vonalak mögött, s az árkokat mélyíti, javítja. Az olasz tüzérség azonban a latrinán sem hagy nyugtot nekik. Nagyon várják már a váltást, ami végül 1917. április 20-án éjjel megérkezik…

1916 tavaszán az Isonzónál, a Monte San Michelén, majd 1917 decemberében a Monte San Gabrielén is felvetődött az ott elesett magyar hősök emlékét őrző monumentum állításának a gondolata, amit a közelmúltban előkerült levéltári források is bizonyítanak.

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 11. rész

Hősünk kint van a Fajti hrib melletti állásokban. 1917. április 11. és 16. között szinte állandóan esik az eső, s a kavernákban tóban áll a víz. Szakadó esőben is a futóárkok mélyítésén dolgoznak, s közben az olasz tüzérség nyugtalanítja őket…