Élmények a Gyimesi-szorosban

2016.08.01. 18:39 :: PintérTamás

Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 20. rész

slovensky

1917 őszén a Gyimesi-szoros természeti szépsége is magával ragadja tüzérünket, aki a nyugalmasabb időszakot kihasználva Pici lovával felfedező utakat tesz a környéken. A táj mellett az építészeti kultúra és az emberek is nagy hatást gyakorolnak Vágovits Gyulára. Kísérjük mi is el az egyik ilyen útjára! 

 

Ha úgy most az idők távlatában azon gondolkozom, hogy akkor merre mindenfelé jártam, nehezen tudnám megmondani, hogy melyik volt szebb, lenyűgözőbb vagy romantikusabb: a Gyergyói-havasokban levő Tölgyesi-szoros vagy a Csiki-havasokban levő vadregényes Gyimesi-szoros, ahol a kései szeptemberi nyár simogató meleg napsugarai felejthetetlenné tették a kicsi Gyimesbükköt, vagy pedig az Ojtozi-szoros, amelyről majd később fogok megemlékezni.

Szeretnék a Gyimesi-szorosban is átélt egyes élményeim közül egyet-kettőt megörökíteni. A Gyimesi-szorosban a csendesebb napok idején legkedvesebb szórakozásom az volt, hogy a jó pajtásommal, a Pici lovammal egy-két órára kilovagoltam. Volt olyan nap is, hogy 20–30 km-t is megtettünk oda-vissza.

Valamit Gyimesbükkről. Csíkgyimesbükk nagyközség 842 házzal, 4413 vegyes nemzetiségű lakossal, (1910-ben) a Monarchia idején határszéli község volt elég nagy vasúti állomással.

A gyimesi vasútállomás a XX. század elején készült képeslapon A gyimesi vasútállomás a XX. század elején készült képeslapon
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

Itt volt a vámhivatal is. Közvetlen a határon a Szeret folyónak egy mellékfolyója képezte a határt, ezen vezetett keresztül Ó-Romániába egy vasúti vashíd és azon egy közlekedési út a kocsi- és egyéb forgalom részére. Maga a község legnagyobb részt az országút két oldalán feküdt, temploma majdnem a határon egy magaslaton állt. A hídtól jobbra fent egy sziklaszerű magaslaton állt egy kicsi várrom, amit nekem annak idején Rákóczi várának neveztek.

Jobbra fent látható a Rákóczi vár a korabeli képeslapon Jobbra fent látható a Rákóczi vár a korabeli képeslapon
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

Nagyon szerettem lóháton bejárni a kicsi kies mellékvölgyeket, a csörgedező csermelyek mellett, a kisebb nagyobb kapaszkodásokat, élvezve a vadregényes vidék, a természet csodáit és szépségeit.

Egyik szép nyárutói októberi napon úgy d. u. egy óra után Badari bácsi felnyergelte a lovamat, és most a folyón, illetve a vashídon át Ó-Romániába vezető országúton lovagoltam szép csendesen. Élveztem a nyárutó simogató napsugarait, nézve és vizsgálva a vidék természeti szépségeit az úttól jobbra és balra. Jó ideje bent jártam már e tájon, hol lépésben, hol lassú ügetésben, amikor beértem egy út menti félig lerombolt és elhagyott román faluba. Mindjárt a falu elején, az országúttól kissé beljebb bal kézre állt egy ortodox templom, a jellegzetes hagymakupolás fatornyával. Megállítottam a lovamat, arról leszállva odakötöttem kantárszíjánál fogva a templom előtti nagy fához, szemben a betört vagy leszakadt ajtóval, úgy, hogy bent a templomból állandóan láttam és figyelhettem a lovamat. Kicsi és kör alakú volt az építmény. Misztikus érzés fogta el ez ember egész belső lényét, amint a síri csendben néztem és vizsgáltam a templom felszerelését, amely nagy részben már meg volt rongálva, látszott rajta a háború nyoma. Az előre kiugró, illetve kiálló faragott és festett faoltárt görög és ószláv motívumokkal, amely mögött szinte látni véltem a szakállas és misztikusan mozgó pópát, amikor ott végzi a keleti szertartású ortodox istentiszteletet. A fafalakon és körül többé-kevésbé megrongált, de még így is nagy értékű ikonokat, amelyek különböző szenteket ábrázoltak. Megállva a néma csendben szinte hallottam a lenyűgöző keleti szertartás monoton énekét és imáit, érezve a templomi tömjén füstszagot, amitől bizony eléggé szennyesek voltak a templom falai. Hogy meddig álltam így lenyűgözve és szótlanul, nem tudnám megmondani, lehet hogy többet is mint egy órát, csak méla elgondolkodásomból nyugtalan lovam hangos nyerítése rázott fel, szinte hallani véltem, hogy azt mondta: „még mindig várjak itt kint terád?” Még egyszer megilletődve körülnézve a templomban, levett sapkával rövid imát mondva, folyton előre nézve és hátrálva elhagytam a templomot. Nagyon szép és maradandó emlék volt.

Újból felpattantam a lovamra, azt megsarkantyúzva kis ügetésbe kezdtem. Vagy egy óráig mentünk tovább így, de közben lépésben is, amikor jobbra tőlem egy kisebb települést vagy falut láttam. Közelebb érve kissé beljebb az országúttól egy faház tövében vagy öt pipázó, a házfal alatt guggoló, ülésben kuporgó és maguk között beszélő férfiakra lettem figyelmes. Amikor vagy harminc méterre megközelítettem őket, egyszerre csak vagy tíz fiú és leánykákból álló kacagó gyermekcsoport szaladt át előttem az országút másik oldalára és hangosan magyarul kiáltottak egymás felé.

Képeslap a XX. század elejéről Képeslap a XX. század elejéről
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

A meglepetéstől még a lélegzetem is elállt, amikor a férfiak csoportjához értem, azok is magyarul beszélgettek egymást között. „Hát maguk magyarok?” – szólottam feléjük még a köszöntést is elfelejtve. „Azok vónánk” – felelték vissza kórusban egyszerre. „No, ha magyarok, hát adjanak egy bögre friss vizet, mert igen szomjas vagyok.” „Anyjuk” – kiáltott az egyik. Amire kijött egy romános viseletbe öltözött fiatalasszony, aki aztán kérésemre egy pohár hideg ivóvízzel kínált meg. Majd kicsit elbeszélgettem velük, aztán vissza, illetve hazafelé indultam. Csak azt nem értem meg máig, de bánom is, hogy akkor miért is nem kérdeztem meg a falu nevét és azt is, hogy hogy is kerültek ők ide erre a román lakta vidékre és mióta laknak itt.

Következő rész: Badari bácsi

Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: román front gyimesek vágovits gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr338928806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról