A 30 és feles mozsár telepítése 2/1. rész

2022.10.13. 07:00 :: KajonÁrpád

A híres 30,5 cm-es 11 M. és 11/16 M. mozsárral már megismerkedhettek olvasóink. Kelemen Ferenc cikkében is olvashattuk, hogy a lövegeket három részre szétszerelve, speciális utánfutókon szállították. A szállítás nagy része, a lehetőségekhez képest, itt is vasúton történt, csak a végső szakaszban alkalmaztak gépi vontatást. A 30 és feles telepítése sem volt azonban egyszerű feladat.

A szabályzat szerint a telepítéséhez 14 főre (ebből egy altiszt) volt szükség. Az üteg két lövegének az összeszerelését lehetőleg párhuzamosan kellett végezni és ezzel egyidejűleg az egyéb szükséges építőmunkákat is elvégezte a fennmaradó legénység. A mozsarakhoz 2-2 legénységi és lőszeres fedezéket kellett építeni, illetve egyet az üteg parancsnoka és a távíróosztag számára.

Az ágyazat fektetése előtt egy 25 cm mély, 3,7 m széles és 4 m hosszú gödröt ástak, úgy, hogy az ágyazat felső lapja a talajszintbe essen és középvonala a lőirányba mutasson. A gödör középső részének 5-8 cm-rel magasabbnak kellett lennie, mint az oldalsó részeknek. Lazább talaj esetén 1-2 óra volt a „szintidő”, de fagyott földnél vagy sziklánál, ahol esetleg robbantani is kellett, ez akár 1-2 nap is lehetett.

 

Az ágyazatgödör méretei Az ágyazatgödör méretei

Az ágyazatgödör középvonalától jobbra és balra, a nyomtávnak megfelelően, az ágyazatkocsi kerekei számára rámpát készítettek és ha a talaj puha volt, akkor a rámpákba pallókat fektettek.

Mivel az ágyazat 3,7 m széles volt, ezért szállításhoz az oldalsó részei lehajthatóak voltak. Ezeket felhajtották és szilárdan rögzítették a középső részhez. Ezután az ágyazatkocsit a kiásott gödörbe vontatták, úgy, hogy az ágyazat hátsó széle a gödör hátsó szélével legyen egy vonalban.

 

11 M. ágyazat az ágyazatkocsin lehajtott oldalakkal 11 M. ágyazat az ágyazatkocsin lehajtott oldalakkal

A gödör négy sarkára vasalt fapallókat fektettek, amikre 4 darab 11 vagy 11/16 M. fogasléces emelőt állítottak. Az emelőkkel megemelték az ágyazatot annyira, hogy a kocsi kivontatható legyen alóla. Az ágyazat sarkainál található helyükre rögzítettek négy fémlábat, majd leeresztették az ágyazatot, hogy ezeken támaszkodjon a fapallókra.

 

11/16 M. ágyazat az emelőkkel a kocsiról leemelve, felszerelt lábakkal 11/16 M. ágyazat az emelőkkel a kocsiról leemelve, felszerelt lábakkal

Az emelőket átszerelték, úgy, hogy immár a gödör alján támaszkodjanak. Az ágyazatot ismét megemelték, a lábakat és a pallókat eltávolították, majd az egészet leeresztették a gödörbe. Az emelőket eltávolították, a szélek körül ledöngölték a földet. Nagyon puha talajnál, a mozsár hátrafelé való elmozdulását megakadályozandó, az ágyazat hátsó felénél cölöpöket kellett leverni.

 

11/16 M. ágyazat a gödörbe eresztés előtt 11/16 M. ágyazat a gödörbe eresztés előtt

Betemették a kiásott rámpákat és a helyükre két vasból készült felhajtórámpát fektettek le. Ezután a talpkocsit az ágyazatra vontatták, mégpedig úgy, hogy az alsó lövegtalp megfelelő furatai pontosan a 3 vezetőcsap fölé kerüljenek. A kerekeket kiékelték és újra előkerültek az emelők. Az emelők talpát az aljzaton kialakított foglalatokba helyezték, majd oldották az alsó lövegtalp és a kocsi összekötését. A lövegtalpat megemelték annyira, hogy a mozdonyt és a kocsit el lehessen vontatni.

 

Talpkocsi a megfelelő pozícióban, a kerekek kiékelve Talpkocsi a megfelelő pozícióban, a kerekek kiékelve

Ezután a lövegtalpat lassan, egyenletesen úgy kellett süllyeszteni, hogy az ágyazat vezetőtüskéi az alsó lövegtalp megfelelő furataiba hatoljanak, majd végül a lövegtalpat az ágyazatra teljesen leengedték. Az összekötő csavarok anyáinak meghúzásával az alsó lövegtalpat szilárdan összekötötték az ágyazattal. A lövegcső átvontatásához egy csigasorkengyelt kellett még a lövegtalphoz rögzíteni.

 

A lövegtalp az emelőkön, a mozdony és a kocsi leválasztva A lövegtalp az emelőkön, a mozdony és a kocsi leválasztva

A cső beszereléséhez a lövegbölcsőt töltőhelyzetbe (vízszintesbe) és lőirányba állították, a bölcsőfedeleket eltávolították. A csőkocsit a talphoz vontatták és két nagyméretű emelőcsavarral hozzárögzítették, illetve pozícionálták. Maga a cső egy szánszerűségen tudott előrecsúszni, amit egy csigasor és kötelek segítségével tudtak mozgatni.

A csövet több lépésben átvontatták a bölcsőbe. Hogy a cső ne szoruljon be a bölcsőbe, a kettőnek teljesen párhuzamosnak kellett lennie. Ha nem jó szögben álltak, akkor a bölcső pozícióján az oldal-, illetve a magassági irányzással lehetett módosítani, ha ez sem segített, akkor az emelőkkel lehetett a csőkocsi elejét megemelni. Ha sikerült a művelet, akkor összekötötték csövet a fék- és helyretolódugattyúkkal. A csőkocsit elvontatták.

 

Cső átvontatása a bölcsőbe a csőkocsiról Cső átvontatása a bölcsőbe a csőkocsiról

Már csak néhány apróság maradt hátra. Felszerelték a töltőasztalt, amivel a lövedéket lehet a zárnyíláshoz emelni. Ellenőrizték a fék- és helyretolóhengerekben a levegő-, illetve folyadéknyomást, szükség esetén utántöltötték ezeket. Megtisztították és bezsírozták a szükséges helyeket, felszerelték az irányzékot és a mozsár készen is állt a bevetésre.

A teljes folyamat – normál talaj esetén – kb. 3 órát vett igénybe, ami igen jónak számított egy ekkora lövegnél. Mivel a mozsár csak 120 fokban volt elforgatható, ezért gyorsan változó hadihelyzet esetén szükség lehetett annak új lőirányba való telepítésére.

 

30,5 cm-es 11 M. mozsár összeszerelve, tűzkész állapotban 30,5 cm-es 11 M. mozsár összeszerelve, tűzkész állapotban
(Forrás: Fortepan / Komlós Péter)

2 komment

Címkék: mozsár tüzérség 30 és feles 30 5 cm-es 11 M. mozsár 30 5 cm-es 11/16 M. mozsár

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7417952632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2022.10.14. 13:37:29

Remek és szemléletes a cikk!
Köszönjük!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása