Az Osztrák–Magyar Monarchia katonáinak ábrázolása a Battlefield 1 című videójátékban

2022.03.18. 07:00 :: BartókBéla

A lövöldözős videójátékok között Magyarországon is kedvelt a Battlefield 1 című változat, amely a Nagy Háború idején játszódik. A 2016-ban megjelent játékban az Osztrák–Magyar Monarchia katonái is szerepelnek, ezért számunkra fontos volt megvizsgálni, hogy milyen képet mutat róluk 100 évvel a háború után ez a – ma is az antant országok szemléletét tükröző – több millió példányban eladott alkotás.

 

A Battlefield 1 egy ún. belső nézésű lövöldözős (first person shooter) videójáték, amelyet a DICE nevű cég fejlesztett ki és az Electronic Arts (EA) jelentetett meg. Ez a Battlefield sorozat 15. része, és 2016. október 21-én adták ki világszerte Microsoft Windows, PlayStation 4 és Xbox One alkalmazásra. A játék a kritikusoktól főként pozitív értékeléseket kapott. A legtöbb dicséretet az első világháború megjelenítése, az egyszemélyes feladatok (kampányok), a többjátékos harcmódok, a képi világ és a hangtervezés kapták. A BF1 nagy kereskedelmi siker volt, több mint 15 millió példányt adtak el. Az alkotó a rengeteg sikeres háborús videójátékot kiadó amerikai EA leányvállalata a Digital Illusions CE (DICE) egy svédországi videójáték-fejlesztő cég, amelynek a székhelye Stockholmban van. A társaságot 1992-ben alapították és 2006-tól az Electronic Arts csoport része. A svédek dolgozták ki a Battlefield és a Star Wars játéksorozat egy részét, ezért alapvetően az amerikai piac igényeit szolgálják ki.

A blogon volt már szó egy svéd heavy metal zenekar nagyháborús daláról ezért érdemes azt is áttekinteni, a svéd számítógépesjáték-tervezők mit tudnak a Monarchia katonáiról.

Egy ifjú osztrák vagy magyar katona a Battlefield 1 játékban Egy ifjú osztrák vagy magyar katona a Battlefield 1 játékban

Daniel Berlin játéktervező szerint a játék neve azért lett Battlefield 1 lett, mivel a csapat a Nagy Háborút a „totális háború hajnalának” vagy kezdetének tekintette. Súlyos korlát a lőfegyverek túlsúlya, ami az egész sorozat alapkövetelménye, de a fejlesztőknek a szúró-vágó fegyverek (kések, szuronyok, buzogányok, ásók, csákányok stb.) mellett több régi harcjárművet (páncélvonatot, Zeppelin léghajó) sőt lovakat kellett alkotni. Lars Gustavsson kreatív igazgató szerint az egész sokáig csak egy álom volt a csapat számára, mert féltek, hogy a kevesebb és primitív első világháborús fegyver miatt lelassul a játék menete, ezért nem lesz olyan népszerű és kelendő, mint a második világháborús változatok. Patrick Söderlund az EA felügyelője is kezdetben elutasította az egyszerűbb fegyverekkel tüzelő 100 évvel ezelőtti lövészek ötletét, később azonban elfogadta a tervet, miután meggyőzte a fejlesztők demója.

Aleksander Grøndal a DICE producere állítólag saját kutatásokat folytatott a háborúról vizuális források, feldolgozások megtekintésével. Nagyon tetszettek neki a Nagy Háború kiszínezett fényképei, szerette az Apocalypse: World War I című 2014-ben bemutatott színezett francia dokumentumfilm-sorozatot és a World War I in Colour című Charles Messenger által 2004-ben kiadott színezett fotókat tartalmazó könyvet. A színes képek iránti vonzalma mellett nagy inspiráció volt számára még a Blueprint for Armageddon, Dan Carlin amerikai politikai elemző rádiós újságíró 6 részes dokumentum-műsora a Hardcore History című podcast sorozatból.

Az egyszemélyes kampányok során a Battlefield 1-be lépő játékos 6 különböző személyiséget irányíthat első személyű látószögből 6 fejezeten keresztül. A sorozatban korábban alkalmazott kampányok ellenére a Battlefield 1 egyszemélyes elbeszélésmódja 6 különböző háborús sztorit állít össze, amelyeket különböző nemzetiségű és különböző hátterű szövetséges (antant) katona szemén keresztül mutatnak meg.

Állig felfegyverzett afro-amerikai katona a játékdoboz borítóján egy lángoló zeppelinnel, kezében buzogánnyal Állig felfegyverzett afro-amerikai katona a játékdoboz borítóján egy lángoló zeppelinnel, kezében buzogánnyal
(Forrás: battlefield.fandom.com
)

Az Acélvihar Franciaországban játszódik 1918-ban egy afro-amerikai „Harlem Hellfighter” szerepében. A Sáron és véren keresztül szintén Franciaországba kalauz el egy brit harckocsivezető szemszögéből, a Barátok magas helyen Franciaországban és Nagy-Britanniában játszódik egy brit vadászpilótával, az Avanti Savoia! Olaszországban a Monte Grappán az arditik egyik tagjával, A futár a Gallipoli-félszigeten egy ausztrál futár szerepében, a Semmi sincs leírva pedig a Hedzsaszi Királyságban egy beduin gerillalány (!) személyében, aki Arábiai Lawrence brit titkos ügynök oldalán harcol a törökök ellen.

Később megjelent 4 letölthető tartalom, kiegészítő harctér (verduni, galíciai, tengeri és egy Caporetto/Passchendaele/Somme), amelyekben szintén szerepelnek osztrák–magyar katonák, de ezeket majd egy másik posztban vizsgáljuk meg.

A következőkben a Battlefield 1 játék rajongóinak honlapja bemutatjuk, hogy az elfogult felhasználók és a svéd szakemberek szerint mit kell tudni az ellenséges Osztrák–Magyar Monarchia katonáiról egy játékosnak.

A játékosok számára előbb az állam nevét kell tisztázni, de már ez sem egyértelmű. A következőkben viszont az osztrák–magyar fegyveres erőről olvashatunk egy nagyon rövid áttekintést, amely fontosnak tartja a három fegyvernem „címerét” is megmutatni. Osztrák–magyar katonák játsszák ugyanis az ellenséget az Olasz Királyság ellen az Apokalipszis – Caporetto, A birodalom pereme és az Avanti Savoia! – Monte Grappa terepeken, az Orosz Birodalom ellen a Bruszilov megfékezése, Galícia és a Lupkowi-szoros című terepeken. Az osztrák–magyar katonák narrátora ugyanaz, mint a német katonáknál: Louis Friedemann Thiele. Magyar nyelvű narrációról nem tudunk.

Túl marcona, túl fiatal és túl modern fegyverzetű osztrák–magyar katonák csoportja Túl marcona, túl fiatal és túl modern fegyverzetű osztrák–magyar katonák csoportja

Többjátékos mód

„Ebben a játékmódban az Osztrák–Magyar Birodalom (sic!) a 7 állam (factions) egyike, amely a BF1 alapjátékban megjelenik. A Német Császári Hadsereg oldalán az Orosz Cári Hadsereg ellen harcol a keleti fronton Galíciában (ma Ukrajna/Lengyelország) és az Olasz Királyi Hadsereg ellen az olasz fronton.” – írja a rajongók honlapja. Oroszország és Franciaország eredetileg nem volt benne az alapjátékban, ami a játékosok körében hatalmas botrányt okozott. Olaszország esetében pedig az olasz front (Caporetto) a mai Szlovéniára is kiterjedt.

Az osztrák–magyar katonák az alapjátékban német tábori szürke (feldgrau) zubbonyban (tunics), katonaköpenyben vagy inkább brit lövészárok-kabátban (trench coat) és olyan vörös paszománycsíkkal (piping) díszített nadrágban jelennek meg, mint a Központi Hatalmak más katonái, némely katonacsoport pedig vörös hajtókával (paroli) rendelkezik. További hasonlóságok a német stílusú Y-vállszíjak és a Gewehr 98 (Mannlicher) tölténytáskák, amelyek bőrből készültek. Fejvédőjük a német Stahlhelm (acélsisak)-szerű Berndorfer-sisak, a teljes arcot védő sisak és a Bergmutze (tkp. hegyivadász) sapka. Mint a Központi Hatalmak többi egységénél, az osztrák–magyar katonák is hosszúszárú csizmát viselnek a lábszárvédő és bakancs helyett. „A cár nevében” című bővítményben egyenruhájuk alapszíne sötétkékre változik, bár megjelenésük többi része változatlan marad. A többjátékos módban 3 katonaosztály-csoport látható, 4 főosztály (rohamosztagos, szanitéc, támogató, nyomkereső), 3 járműalapú osztály (harckocsizó, pilóta, lovaskatona) és 5 elitosztály (lángszórós, őrszem, tankvadász, „árokfosztogató”/trench raider, „beszivárgó”/infiltrator). Ezeket „kasztoknak” nevezik.

Nézzük most egyenként a játék osztrák–magyar katonáit.

Assault (Rohamosztagos) – Zubbonyt (tunics), Berndorfer-sisakot, és alatta szürke pamut símaszkot (balaclava) visel. A szokásos heveder a mellkasa fölött X-alakú szíjakkal van megerősítve, ami kiegészül egy sörétes puska (shotgun) patrontartójával és pisztolytáskával a tölténytáskák alatt. Kezében automata fegyvert fog, de az övéről egy ásó és rohamkés is lóg. Viszont tisztán látszik a felszerelés egyik legnagyobb problémája: a kézigránátok és azok tartózsákjainak teljes hiánya.

Battlefield 1 

Medic (Szanitéc) – Zubbonyt (tunics) Berndorfer-sisakot és szürkésbarna sálat visel. Egy pisztolytáska van a mellkasára akasztva, de szuronyos karabélyt is használ, amelyet vászon hátizsák és mankók (?) egészítenek ki. Egy vizeskulacs van a derékszíján a lőszertáskája mellett, viszont nem tudni mennyi és milyen gyógyszert, kötszert visz magával, amelyekkel magát és társait regenerálja. A Szanitéc karakter a Battlefield sorozat számos részében megtalálható. Fő feladata elvileg a csapattársak gyógyítása és újraélesztése a csatatéren, valójában pedig ő is fegyverrel harcoló katona, mint napjainkban az amerikai alegységek szanitécei (combat medic).

A BF1 szanitéceit legkönnyebben a hátukon hordott mankóról lehet azonosítani, bár soha nem látjuk ezeket rendeltetésszerűen használni. Ez a nemzetközi hadijog súlyos megsértése, mert a Nagy Háborúban egy egészségügyi katona fehér vásznon jól látható vörös kereszttel megjelölve védettsége érdekében nem viselhetett fegyvereket.

Battlefield 1 

Support (Támogató) – Lövészárok-kabátot (trench coat) és a középkori lovagokra emlékeztető arcot teljesen takaró sisakot visel. A felszereléséhez tartozik – a golyószóróra emlékeztető félautomata fegyver mellett – egy nagy négyszögletes hátizsák hevederekkel, amelyek különböző tölténytáskákat és pisztolytáskát tartanak

Battlefield 1 

Scout (Felderítő/Nyomkereső) – Ő is lövészárok-kabátot (trench coat) és tábori sapkát (Feldkappe) visel. A mellkasán pisztolytáskát és kétágú távcsövet hord, míg az övéről további sötét bőr tölténytáskák lógnak. Nála fontos kiegészítő fegyver a szurony.

Battlefield 1 

Cavalry (Lovaskatona) – Az osztrák–magyar lovaskatona német mintájú csúcsos sisakot (Pickelhaube), nyaksálat, és mellvértet visel a zubbonya felett, ami teljesen abszurd. A mellkasán pisztolytáska és a páncél szélén tölténytáskák találhatók, lándzsája, kardja itt nincs, karabélyáról pedig inkább ne is beszéljünk.

Battlefield 1 

Az osztrák–magyar lovasságnál szolgáltak közös huszárok, honvéd huszárok, dragonyosok és ulánusok, de ez a katona még a német vértesekre (cuirassier) sem hasonlít. Több mint meglepő viszont, hogy a „legendás orosz huszárlovasság” (Legendary Russian Hussar Cavalry) viszont más terepen szerepet kaphat, bár lándzsával felfegyverezve kozák öltözetben látható (!).

Tanker (Harckocsizó) – Szürke kezeslábas ruhát hord a mellén keresztben felkötött pisztolytáskával. Német stílusú Stahlhelm-sisakot visel szilánkvédő (anti-splinter) maszkkal, amelyet brit harckocsizók használtak és középkori „láncfátyolra” hasonlított. Ez a szereplő is súlyos tévedés, mert osztrák–magyar harckocsizó katonákról nem tudunk. A haderőben páncélautókat használtak, de azokat sem ilyen öltözetű és fegyverzetű szuperhősök vezették. Fegyvere a játékban egy félautomata pisztoly karabélyváltozata.

Battlefield 1 

Pilot (Pilóta) – Az osztrák–magyar pilóta repülős védőszemüveget, bőrsisakot, barna bőrkabátot, hosszú kesztyűt, gyapjúval bélelt lábszárvédőt visel. Sálja sötétkék a végén vörös csíkokkal és nála is félautomata pisztolykarabély van.

Battlefield 1 

Egyjátékos mód

Az alapjátékban az osztrák–magyar katona az antant-katonák fő ellensége az Avanti Savoia fejezet hadjáratában (kampány). Több (osztrák) katonatípus van, amely egyedül harcolva is speciális fegyverrel rendelkezik, és speciális öltözetet visel. Ezek a típusok a következők:

Lövész (Rifleman) – Úgy néz ki, mint a Többjátékosnál a Szanitéc a hátán viselt mankók (!) nélkül. Gewehr M.95-öt visz magával, ami a híres Mannlicher puska.

Rohamosztagos (Assault) – Úgy néz ki, mint a Többjátékosnál a Rohamosztagos és Hellriegel 1915-öt működtet, ami osztrák–magyar könnyű géppuska volt, amelyet az első világháború alatt gyártottak, de nagyon kevés számban. Van olyan rohamosztagos, aki homlokot és orrot védő Gaede-sisakot visel, és MP 18 Factory nevű korai géppisztolyt használ.

Támogató (Support) – Úgy néz ki, mint a Többjátékosnál a Támogató, de Berndorfer-sisakot visel a teljes arcot takaró sisak helyett. Könnyű Madsen MG géppuskával tüzelhet.

Felderítő (Scout) – Úgy néz ki, mint a Többjátékosnál a Felderítő és Gewehr M.95-öt azaz Mannlichert használ.

Lángszórós (Flame Trooper) – Az osztrák lángszórós és a Wex lángszórót kezeli. . Ő a legjobb példa a karakterek megértéséhez, mivel nemcsak a BF1 különböző nemzetiségű katonái között találunk hasonlót (pl. a törököknél), de a 2. világháborúba és a vietnami háborúba vezető Battlefield játékokban is megjelenik nagyon hasonló felszerelésben.

Battlefield 1 

Őrszem (Sentry) – Neki egyedi kinézete van, mert ugyanolyan sisakot visel, mint a Támogató a Többjátékosban a páncélos álarc helyett. Ő MG 08/15 könnyű géppuskával lőhet.

Tiszt (Officer) – Három osztrák–magyar tiszt akkor tűnik fel, amikor a játékos (olasz katona) megérkezik a Monte Grappa hegyen az osztrák kézen lévő Ferro-erődhöz. Elsősorban Luger P08 Artillery pisztolykarabélyuk van. A tisztek véletlenül választott felszereléseket kaphatnak.

Ha az osztrák–magyar haderő katonáit a jövőben valóban szeretné valamilyen játékfejlesztő cég megjeleníteni, akkor a következő típusokat ajánlhatjuk: 1. közös gyalogos, 2. honvédgyalogos, 3. Landwehr gyalogos, 4. tiroli császárvadász, 5. tábori vadász, 6. bosnyák gyalogos, 7. közös huszár, 8. honvédhuszár, 9. dragonyos, 10. ulánus, 11. aknász (sappeur), 12. utász (pionier). Ez utóbbiak a szanitécek helyett hatékonyabbak lehetnének.

Összegzésképpen és a sajtónak szóló képek és a rajongói szövegek alapján azt mondhatjuk, hogy a Battlefield 1 videójáték túlságosan későn került bevezetésre és az időrendi késése miatt a haditechnika és a katonai felszerelés tekintetében nagyon sok hibát, tévedést, pontatlanságot tartalmaz. A nyugat-európai antantbarát szemlélet egyoldalúsága rettentően nyomasztó, a gyalogságon belüli differenciált csapatnemek ismeretének súlyos hiányosságai pedig tovább rontják azoknak a játékkedvét, közérzetét, akik nemcsak szórakozásból, élvezetből szeretnének lövöldözni, gyilkolni, hanem kissé fontosnak tartják a történelmi hitelességet is.

Két osztrák–magyar kézigránátos rohamista, egy lángszórós aknász és egy gyalogos tizedes hitelesebb ábrázolása 1917–1918-ból Két osztrák–magyar kézigránátos rohamista, egy lángszórós aknász és egy gyalogos tizedes hitelesebb ábrázolása 1917–1918-ból
(Forrás: pinterest, eredetileg: The Austro-Hungarian Forces in World War I (1): 1914–16)

Reméljük, a sodró lendületű trailer nem feledteti minden kritikánkat és kifogásunkat:

2 komment

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7317783114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mazochist 2022.03.19. 18:48:47

Hiánypótló irás, jó kis összefoglaló volt, hálás köszönet érte.

Viszont ne felejtsük el megemliteni, hogy a sorozatnyitó Battlefield 1942 c. játékhoz már lassan két évtizeddel ezelőtt is készült egy nem hivatalos modifikáció Battlefield 1918 cimmel. Az idősebb játékos generáció biztos emlékszik rá.
www.imfdb.org/wiki/Battlefield:_1918

A BF1-ben egyébként, ha jól tudom, összesen egy magyar vontakozásu, származásu kézifegyver van, a Frommer Stop.
en.wikipedia.org/wiki/Frommer_Stop

Amiből tanulni lehetne, érdekes mód, az a fegyverekhez tartozó különféle skin-ek elnevezése (persze csak akkor, ha az ember veszi a fáradságot és rákeres).
Magyar vonatkozásu például:
-St Stephen
-Battle of strait of Otranto
-Isonzo
-Doberdo
-Hussar
-Galicia
-Battle of Gnila Lipa
-The Piave

Ezenkivül a játékban gyüjteni lehet bizonyos kódex bejegyzéseket, amik például ilyen történelmi állitásokat tartalmaznak.
Itt Patton megitélésére gondolok elsősorban:
Many celebrated names of the 20th Century served in the Great War in their youth: authors such as J.R.R Tolkien and Earnest Hemmingway, and the philosopher Ludwig Wittgenstein, to name but a few.
For many others, it was the war that made them famous: Mata Hari, the Red Baron, Edith Cavell, Lawrence of Arabia.
And infamous: Adolf Hitler, Benito Mussolini, George Patton.

Idén fog megjelenni az Isonzo, talán érdemes lesz azt is górcső alá venni (A Verdun és a Tannenberg c. játékokhoz hasonlit inkább szerintem).

Végezetül pedig a Battlefield 1 legszebb sountrack-je
www.youtube.com/watch?v=qbOxe7GZSwc

Zajdi, zajdi, jasno sonce ("Set, Set, O Clear Sun"; Macedonian: Зајди, зајди, јасно сонце) is a contemporary Macedonian folk song written and composed by Aleksandar Sarievski in the style of newly composed folk.
Different versions of the song are sung in other neighbouring Balkan countries.

BartókBéla 2022.03.20. 00:07:28

Köszönjük a további információkat, hasznosak lesznek, szeretnénk még foglalkozni a játékkal.
Addig is egy merész ötlet:
www.change.org/p/ea-games-dice-please-make-battlefield-1-serbia-dlc

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása