A korabeli magyarországi sajtó már a Nagy Háború évei alatt is kiemelten foglalkozott a cs. és kir. 12. Nádor huszárezred 1914. november 21-én, Cirókaófalunál zajlott harcával. A tragikus nap ismertetésében nagy szerepük volt az ezrednél ténykedő haditudósítóknak is. A hideg, már téli napon az orosz betörés nyomán zajló visszavonulás fedezése volt a bevetésük célja, hogy a lóról szállt huszárok halogató harccal bizonyos ideig feltartsák, megtorpanásra kényszerítsék az orosz előnyomulást. Az ezred harctéri történetében nem ez volt az első eset, hogy gyalogosként kerültek bevetésre.

1914. október végére már annyira leapadt a huszárezred létszáma, hogy feltöltésre szorult, így november 4-én a kassai pótkerettől 180 lovasból álló kiegészítés érkezett hozzájuk. A jól felszerelt huszárokat szétosztották a századok között, amelyek állománya ismét 130–140 lovasra emelkedett. Néhány nap múlva döntés született, hogy az ezredet visszavonják Zemplén megyébe, újabb kiegészítésre és pihenőre. November 15-én érkeztek Nagykemencére. Megkezdődött a lovak átvasaltatása, a beteg lovakat pedig elszállították Kassára.

 Huszárok a téli Kárpátokban
(Forrás: Arcanum)

Az ezred pihenője csak néhány napig tartott, mert az előző nap kiadott parancsnak megfelelően november 20-án, reggel 6 óra 45 perckor elindultak Cirókaófaluba. A létszám az ezredtörzsön kívül: 206 lovas huszár, 24 fős árkászszakasz, és a cs. és kir. nyíregyházi 14. huszárezred géppuskás osztaga. Visszamaradtak azok a lovak, amelyek téli átpatkolása nem történt meg, és a szükséges legénység. Az ezred ütközetvonata Takcsányba települt. A Cirókaófaluba érkezett századok és az utászszakasz a falu északi felében a magaslatokra vonultak, ahonnan este felváltották őket. A katonasággal zsúfolt faluban igyekeztek elhelyezkedni, közben a lovakat visszavezették Takcsányba, csak egy járőrszakasz számára maradtak vissza lovak.

Sassy Dobray István visszaemlékezéséhez készült vázlat az események helyszínéről
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

1914. november 21-én reggel fagyos, igen kemény hideg volt. Kora hajnalban volt az ébresztő, majd gyülekező a falu utcáján. A következő órák történetét Sassy Dobray István (akkor főhadnagy, a visszaemlékezés írásakor már őrnagy), a 24 főből álló árkász szakasz parancsnokának visszaemlékezése alapján követjük, amelyet 1928. február 2-án vetett papírra a Hadtörténelmi Levéltár számára.

 Sassy Dobray István már századosként
(Nemestóthi Szabó Béla – Ollé Vilmos összeáll.: A cs. és kir. 12. huszárezred a világháborúban című kötetből)

A 12-es huszárszázadok Cirókaófalu keleti részén, Dara falu felé vezető út melletti magaslat megszállására kaptak parancsot. Sassy Dobay főhadnagy is szembesült azzal, hogy „Az egész állásrendszer harcászati szempontból a lehető legkedvezőtlenebbül a meredek hegyoldalban három sorban volt kiásva, – egyik árok a másik mögött körülbelül 300 lépésre volt – úgy, hogy visszavonulás esetén a második és harmadik vonalat megszállani csakis nyílt terepen, az ellenségtől teljesen belátva lehetett.” A parancsot viszont teljesíteni kellett, a századok az első védelmi vonalat szállták meg. Benedek Géza főhadnagy a vonalak előtt foglalt előretolt állást.

Nemestóthy Szabó Géza százados vezette 1. század került a jobbszárnyra. Tőlük jobbra egy osztrák Landsturm zászlóalj volt állásban. Az 1. század balszárnyától következett a 2. század, Várady-Szakmáry Donát századossal, majd a 3. század Mágócsi Szabó Miksa századossal, végül a balszárny, az Appel János báró főhadnagy vezette 6. század. Egy-egy század 40–50 gyaloghuszárból állott, minden egyes századhoz 2–3 tiszt volt beosztva. A négy század huszárjai igyekeztek úgy elhelyezkedni, hogy a védővonal egyenletesen legyen megszállva, de a 2. és a 3. század között a terepadottságok miatt hézag volt, ezért Benedek Ferenc zászlós és báró Bánffy Jenő hadnagy parancsnoksága alatt összekötő járőrcsapatot hoztak létre. A balszárnyon került elhelyezésre a nyíregyházi 14. huszárezred géppuskás osztaga, szentkatolnai Elekes Gábor százados vezetésével. Sassy Dobray főhadnagy parancsnoksága alatt az árkász szakasz a hegy lábánál, a falu első házánál volt rajvonalban, mint ezredtartalék. Az ezredparancsnok Toms Pál lovag őrnagy is ott helyezkedett el a telefonközponttal. Az ezred balszárnyához a cs. és kir. nagybecskereki 29. gyalogezred csatlakozott.

 Orosz tüzérség korabeli képeslapon
(Forrás: Internet)

Halmay Barna főhadnagy lovas járőrszakaszával az országúton észak felé végzett felderítést, de rövidesen visszavonult a Nagypolány felől érkező orosz járőrszakaszok elől. Azt tapasztalták, hogy a járőröket szorosan nagy létszámú gyalogság és tüzérség követi, amelyek aztán igen hamar megszállták Cirókaófalut. A lövegeket gyorsan tüzelőállásba vitték, és délelőtt 9 órától 10 óráig hat ágyú lőtte a huszárok állásait. „Egymás után sebesültek meg embereink, ezek elszállítása a meredek és teljesen nyílt hegyoldalon roppant nagy nehézségbe ütközött.” – írta Sassy Dobray. Benedek főhadnagyék is visszavonultak az előretolt állásból.

 Orosz gyalogság menetben
(Forrás: Internet)

Délelőtt 10 órakor megkezdődött az orosz gyalogság támadása az állásokkal szemben és a völgyben is, a falu házai felől. A sűrű rajvonalban előretörőket a huszárok puskatüze nem állította meg, ezért a védők 10 óra 30 perckor parancsot kaptak, hogy vonuljanak vissza a második védelmi vonalba. 11 óra 25 perckor már a harmadik védelmi vonalba kényszerültek a huszárszázadok maradékai. De milyen áron! Ugyanis amikor kiugrottak az árokból, nyílt célpontot nyújtottak a támadóknak, akik ezt kihasználva tüzet zúdítottak egy-egy emberre. Erre az időre már az oroszok jobbra és balra is áttörték a frontvonalat. Mindkét irányban hiányzott az összeköttetésük, visszavonulniuk azonban parancs nélkül nem volt szabad.

A kilátástalan helyzetben délután 2 órakor nagy nehézségek árán, küldöncökön keresztül értesítették a végsőkig kitartó huszárokat a visszavonulásról. Ekkor már az ezred balszárnyát és közepét is körülzárták az oroszok, de az életben maradottak megkísérelték az áttörést. Ekkor halt hősi halált báró Bánffy hadnagy, és sebesülten fogságba esett Benedek zászlós.

 Báró Bánffy Jenő hadnagy
(Forrás: Arcanum)

A Ciróka folyó völgyében összegyűlt huszárok Szakmáry százados vezetésével indultak el Takcsány felé. Halmay főhadnagy lovas szakaszával, mint hátvéd működött. Amikor Jármos község bekötőútjához érkeztek, igen erős puskatűz fogadta őket, ugyanis a balszárnyon előrenyomuló oroszok már elérték ezt a terepszakaszt. „Maroknyi csapatunkkal, mely szétszórva, egyenként gyülekezett, az országúttól keletre eső rendkívül meredek, erdős magaslatokra tértünk ki, csak így kerülhettük ki az oroszok teljes átkarolását” – emlékezett vissza Sassy Dobray István. Halmay főhadnagy lovas szakasza is kénytelen volt keletnek kitérni a hegyoldalban. Először lóháton, majd amikor a lovak már nem bírták, kézen vezették őket. A csata után életben maradtak erdőkben, vízmosásokon keresztül gyalogolva, kimerülve érkeztek este 7 órakor Takcsányba.

A veszteség igen nagy volt: 8 tiszt és 67 huszár. A tisztek közül Bánffy hadnagyon kívül hősi halált haltak: mágócsi és kistokaji Szabó Miksa százados, csiktapolcai Lázár Kálmán hadnagy, báró Bohus István, Geldern Sándor zászlósok. Fogságba estek: báró Appel János főhadnagy, Gragurich őrnagy és Benedek Ferenc zászlós. A két utóbbi fogoly, mint rokkant került haza a hadifogságból.

 Báró Bánffy hadnagy újratemetése
(Forrás: Arcanum)

Az 1914. november 21-én lezajlott ütközet hősi halottait az orosz katonák és a Cirókaófaluban visszamaradt polgári lakosság temette el. Amikor november végén újra osztrák–magyar kézbe került a település, Bánffy hadnagy holttestét exhumálták és újra temették. Erről az eseményről az 1915. január 17-én megjelent „Érdekes Újság” is beszámolt. A cirókaófalui hősi temető rendezését és kialakítását a későbbiek során Lamping József építész vezette, aki a Hadisírok Felügyelőségének volt műszaki előadója és a 12. század parancsnoka.

 Ki tud róla?
(Forrás: Arcanum)

Báró Appel János főhadnagy sebesülten került orosz fogságba. Mivel családjának hónapok múlva sem volt tudomása hollétéről, a Magyarország újság 1916. február 8-án megjelent számában hirdetést adtak fel. Az 1916. február 25-én kiadott 383. számú veszteséglajstrom már halálhírét közölte.

 Újsághír az újratemetésről
(Forrás: Arcanum)

Lázár Kálmán hadnagy édesapjának sikerült exhumáltatni, és hazaszállíttatni hősi halált halt fiának holttestét. Az 1916. június 25-én megjelent „Magyarország” már a temetéséről számolt be. Lapusnyakon temették el a családi sírboltba. Testvérének fia, csíktapolczai Lázár Pál így emlékezett vissza nagybátyjára: „Apám és testvérbátyja, Lázár Kálmán jó lovakat akartak hozni Argentínából. Kálmán egy lovaspóló versenyen Bécsben megismerkedett angol lovasokkal, akiknek nagyon jó lovaik voltak, és megtudta tőlük, hogy Argentínából származnak. Rábeszélte öccsét (apámat) és egy barátjukat, Bíró Lajost, aki már járt ott, hogy utazzanak oda és hozzanak lovakat. Közben kitört az első világháború és megpróbáltak hazajönni, mert »meg kell védeni a hazát«. Apámnak nem sikerült hazajönni, de Kálmán bátyja tudott útlevelet szerezni, és hazajött – meghalni.”

Cirókaófalut ma hiába keressük a térképeken. 1980-ban, az akkori Csehszlovákiában a Sztarinai-víztározó megépítése során hat másik faluval (Nagypolány, Oroszruszka, Szedreske, Újszomolnok, Zellő, Dara) együtt bontották le a vízbázis védelmére hivatkozva. A katonai sírokat is exhumálták, és a maradványokat a takcsányi katonai temető közelében, az „E” parcellában található ún. takcsányi II. számú katonai temetőbe helyezték át.

2021. augusztus 13-án ünnepségre került sor a temetőben, a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány ugyanis a helyiekkel karöltve felújította a huszársírokat és információs táblát is elhelyeztek. A felújított sírok az 1914. november 21-ei napra, a huszárok hősies és elkeseredett ellenállására emlékeztetnek.

A felújított huszársírok
(Fotó: Krajczáros Alapítvány)

2014. április 11-én a Klub vojenskej histórie Beskydy homonnai székhelyű civil szervezet vezetőjének, Martin Drobňáknak a segítségével eljutottunk az egykori Nagypolány felújított katonai temetőjébe. A víztározó egyik részénél, a parton megállva tekinthettünk azon magaslatok felé, ahol egykor a 12-es huszárok harcoltak.

A Sztarinai-víztározó napjainkban
(A szerző fotója)